Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903
1903-05-04 / 30. szám
225 Debreczeni versenyek — Első nap. — A debreczeni versenyek első napjának verőfényes idő kedvezett. A tribünök megteltek s a sport is élénk volt : az egyes futásokban a vidéki viszonyokhoz képest sok és aránylag jó ló futott. A küzdelmek közt több érdekes finish akadt, különösen az ikailályversenyben és a Hortobágyi-dijban. Az utóbbi versenyt, mely a programm legérdekesebb dija volt, Kényúr nyerte meg Csett ellen. Az Eladóvcrsenybcn báró Bánffy Albert Erdész-e H sík pályán elbukott és lábát törte. Erdész-1 agyon kellett lőni ; lovasának nem történt baja. A Nyeretlenek versenyében Szárazság több hossz előnynyel vezelett az utolsó fordulóig. Itt felnyomul Henry Clay, végig ura maradt a helyzetnek és könnyen nyert Phidias ellen, Macadam harmadik. A Debreczen város dijában egy ideig Forgószél volt az élen, azután Tinbetyír vette át a vezetést és könnyen gyözött az öt követő Zótmatica ellen. Horgászéi a harmadik helyet foglalta el, mig a tavalyi győztes Gerle III. orrvérzést kapott és feltartatott. A Hortobágyi díjban Aeronaut vezetett fele uton, akkor meg volt verve s átadta helyét Kényúr-nak és Csettnek, a melyek érdekes finisht viva haladtak a czél felé. Végül Kényúr félhoszszal került ki győztesként. Mr. Jersey harmadik. Az eiadóversenyben kilencz lóból álló mezőny alakult. A lovak a tribünök kezdetéig együtt voltak, itt Thesaurus és Nifallor kiváltak a társaságból és közülük az utóbbi küzdelem után egy hoszszal nyert, Felicitas harmadik. A Hadseregi gátversenyben Maikönig mutatta meg, hogy még most is meg tudja keresni zabját. A mezőny hét lova közül Wasser er, Bojtár és Klári a verseny első felében kitörtek. A többi négy ló együtt haladt jó ideig, azután Maikönig kivált társai közül és könnyen egy hoszszal győzött Ariman ellen, meIvei Kartal liuga követteti harmadiknak. Az Eladók akadályversenyében Moderne, mint Alagon, ismét kitört. Kiesi ós Lázsiás folyton egymás mellett haladtak, végül Kiesi küzdelem után fej hoszszal győzött. Alább adjuk röviden a versenyjelentést. A hivatalos eredményt legközelebbi számunkban tesszük kőzz». I. Nyeretlenek eladóverseuye 1000 korona a győztesnek, 200 korona a második lónak. Egyleti dij. Távolság kb. 1600 méter (It aláirás.) Zangen Ignácz ur 3é s m Henry Clay 64 Zangen M. ur 1 Or. Pejacsevich Albert 3é p m Phidiat 64 Krause К. ur 2 Kreisler Frigyes tüz. fhdn. 3é p m Macadam 64 Bogyay fhdn. 3 Klein György ur 36 stp к Szárazság 62} Jón.y fhdn. 4 Futottak még: Graciana és Lidictrip. Tot : 10:17. II. Debreczen sz. kir. város dija. 100 drb. cs. és kir arany, melyből 90 arany a győztesé és 10 arany a második lóé. Ezenkívül 100 korona egyleti dij a második lónak, Távolság kb. 2000 méter. (7 alirás). Raus Frigyes fhdn. 4é stp h Tanbetyár (fv.) 76 Horthy J. ur 1 Nagv Ákos száz. 4é s h Zobnatieza (fv.) 66 Folberth fhdn. 2 Br. Bánffy Albeit 4é s m Forgószél (fv.) 67} Br. Reichlin fhdn. 3 Nagy Ákos száz. 6é s h Piro (fv.) 68 Bogyay fhdn. 4 Futottak még: Gerle Ш. és Olga. Tot.: 10:16. III. Hortobágyi dij. 1500 korona a győztesnek. Adja a földmivelésügyi m. kir. Minister; 200 korona (egyleti dij) a második lónak. Táv. kb. 1600 méter. (7 aláirás.) Gr. Pejacsevich Albert 3é stp m Kényúr 67 Horthy J. ur 1 Zangen Ignácz ur 3é p m Csett 64 Zangen M. ur 2 Czárán János ur 3é s m Mr. Jersey 70 Tulajd. 3 Folberth József fhdn. 3é p к Probeweise 69} Tulajd. 4 Futottak még- Cunctator cs Aeronaut. Tot. : 10-32. IV. Eladóverseny. 12U0 К. a győztesnek, 200 К. a második lónak Egyleti dij. Táv 2000 m. (11 aláirás.) Zangen Ignácz ur 3é p m Nifallor 60 Zangen M. ur 1 Gr. Merveldt M. száz. 3é s m Thesaurus 60 Br. Reichlin fhdn. 2 Czárán Zoltán ur 4é stp к Felicitas 68} Tulajd. 3 Kreisler Frigyes fhdn. 3é s m Bodri 60 Bogyay fhdn. 4 Futottak még : Va banque, Tilos, Erdész, Páfrány és Hors Concours. Erdész elbukott. Tot. : 10:39. V. Hadseregi gálverseny. 1000 korona a gyöziesnek, 300 korona a másodiknak, 100 korona a har. madik lónak. Egyleti dij. Távolság kb. 2400 méterül aláirás). Koller Ede fhdn. id p m Maikönig fv. 74 Tulajd. 1 Folberth József fhd. 4é stp lier Arimon 68 Tulajd. 2 Hagelin Henning fhdn. 4é s к Kartal huga 65 Tulajd 3 Reök István hdn. 6é stp к Diving Bell 74 Tulajd 4 Futottak még : Wasserer, Bojtár és Klári. Tot. : 10:28. VI. Eladók akadályversenye 1000 korona a győztesnek, 200 korona a második lónak. Egyleti dij. Táv. Kb. 3200 méter. (12 aláirás.) Gr. Károlyi Mihály 4é p к Kicsi 70 Horthy J. ur 1 Liptay Béla ur id. p h Lázsiás 74} Krause К. ur 2 Futóit még: Moderne, mely kitört. Tot. 10:20. A vasárnapi versenyekről a következő táviratot kapjuk : Nyeretlenek versenye. 1000 kor. 1200 méter. Gr. Pejacsevich Albert Phidias-a (Krause) első, Macadam második, Lygia harmadik, azután Balleteuse és Lidictrip. Tot. 10:17. Totalisateur verseny. 1500 kor. 2400 méter. Gr. Pejacsevich Albert Uuberufen-]e (Krause) első, Mr. Jersey második, Probeweise harmadik, azután Kényúr és Suave. Tot. 10:15. Nyúlási gátverseny. 1200 kor. 2400 méter. Sehey Pál száz. Tscherkessin-o (br. Reichlin) első, Moderne második. Vielliebchen harmadik, azután Forgoszél, Hastrman, Aeronaut, Wasserer és Datura. Tot. 10:41. Hadseregi gátversenu 1000 kor. 400 .) méter. Edlinger Oskár hdn. Tricorole-ya (Lukács fhdn.) első, Illaberek második, Bojtár harmadik, azután Vieux Garcon és Dioingbell. Tot. 10:106. Szent Györgyi a/cadályverseny '1500 korona. 4800 méter. Liptay Béla ur Lázsiása walkover. Vigasz verseuy loOO kor. (1600 méter. Folberth J. fhdn. Va banque (tulajdonos) első, Csett második, azután Thesaurus, Tilos, Bodri, Páfrány, Klári és Felicitas-1 disqualifikálták. Tot. 10 : 102. Mezei gazdák versenye. Oláh Ferencz ltablója elsö. Nyolczan indultak. Nevezések. Bécsi versenyek 1903. Nyári meeting Ötödik nap. Pünkösd vasárnap május 31. V 500 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. Paillard I. Reichenau gitverseny. 10.000 К I., 1500 К II.. К III. 2400 m. Hg. Auersperg F. 4é s m — 4é p к Lütow die Egyedi L. ur 4é p к Cavatina Lov. Lederer S. 5é s к Akárhogy Mautner V. ur id. p her Puritaner — 4é p m Original — 4é s m Volta Mravik Pál 5é s m Mr. John Péchy A. ur 4é p m Mitlas Világhy Gy. ur 4é p m Cserhát Mr. White 5é p m Parapluie Nyolczadik nap. Szombat, junius 6. IV. Buccaneer verseny. 20.000 К I., 2000 К. a H., ЮОО К. а III. 3200 m. 1. Hg. Braganza M. 4é p к Good Fortune 2. Gr. Andrássy G. 3é p m Gavallér 3. — 3é p m Pompas 4. Aresin-Eatton J. fhdn. 4é p к Ugyanaz 5. Blaskovich Ernő ur 3é s m Bocskay 6. — 3é p m Nemes 7. Dávid E. ur 3é p к Styria 8. Dreher A. ur 3é p m Angloman 9. Krausz L. ur 3é p m Camptrdown 10. Mr. Lincoln 3é s m Fertő 11. Lossonczy Gy. ur 3é p m Kioto 12. Mravik Pál 4é p к Limonade 13. — 3é p m Czipész 14. — 3é p m Tolmács 15. Br. Rothschild N. 3é s к La Jeunesse 16. Schosberger 3é p к Türelmes 17. Br. Springer G. 4é p m Mayor 18. — 4é s m Vaga 19. — 3é p m Pedicure 20. Szemere M ur 5é p к Magnes 21. Gr. Trauttmansdorff L. 5é s m Carmin 22. Lov. Wiener-Welten R. 4é p m Llubar Októberi meeting. Ötödik nap. Csütörtök, október 22. IV. Kahlenbergi dij. Gátverseny. 20.000 К I., 4000 К II., 2000 К III. 3200 m. 1. Hg. Braganca M. né p к Maida 2. Gr. Andrássy G. 3é p m Sorrento 3. Aresin-Fatton J. fhdn. 4é p к Ugyanaz 4. Hg. Auersperg F. 6é s m Fakir 5. — 4é s m Paillard 6. Blaskovits Elemér ur 4é p m Nesze 7. Boross J. ur 3é stp m Futótűz 8. Mr. Burnett 5é p her Clavigo 9. Gr. Degenfeld 1. 4é s m Inadon 10. Dreher A. ur 4é s к Amras 11. — 4é s к hiss me 12 Egyedi L. ur 4é s к Babatündér 13. — 4é p к Cavatina 14. Br. Harkányi J. 4é s к Erinna 15. Gr. Henckel A. 4é p m Capellmeiste.r 16. Capt Joë 4é s m Irmin 17. — té p her Mönch 18. — 4é p к Queen 19. Lov. Lederer S. 50 s к Akárhogy 20 — 3é s m Sanyi 21. Mautner V. ur id. p lier Puritaner 22. — 6é p m Kartal 23. — 4é p m Original 24. — 4é s m Volta 25. Mravik Pál 5é s m Mr. John 26. — 4é p m Detre 27 Schindler L. ur 5é p к Nina 28. — 3é s m Willi 29. Schosberger L. ur 3é p к Tercsi 30. Hg. Taxis M. E. 5é p к Csillag 31. Gr. Trauttmansdorff L. 5é s m Carmin 32. — 4é p m Nunquam dormio 33. Br. Üchtritz Zs. 5é s m Passe partout 34. Mr. White 5é p m Parapluie Kottingbrunn 1903. Első nap. Vasárnap julius 26. III. Schönaui dij. Gátverseny. 25.000 К I., 3000 К П., 2000 К. 111. Háromévesek számára. 2400 m. 1. Gr. Andrássy G. p m Sorrento 2. Dreher A. ur s m Ex-Lex II. 3. — p her Samum 4. — p к Hajdú huga 5. Gr. Esterházy В. s m Bolivar 6. Gr. Esterházy F. p к Sonntagslust 7. Gr. Fries M. p her Malupri 8. Jankovich-B. Gy. ur p m Apjdaus 9 Br. Königswarter H. p m Portás D'. Krausz L. ur p m Ismét 11. — s к Klara 12. Lov. Lederer S. s m Sanyi 13. Mr. Lincoln s к Sunshine 14. Mautner V. ur p m Schönfeld 15. — s к Jeddo 16. — p к Saville 17. Mravik Pál s к Holy 18. Hg. Pálffy M. stp m Torpedo 19. Péchy A. ur stp h Jack Pot 20. — p m Orbian 21. Schindler L. ur s m Willi 22. Schosberger L. ur p m Kapus 23. — p к Tercsi 24. Br. Springer G. p m llomano 25. — p m Veinard 36. Lov. WienerWelten R. p m Mormglen о oooooq0©©o@o©©oiöo"o03o)f»o оо900оэ © S Karusselek о © о különféle nagyságban, elegáns kertidisz nyaralók és magánkertek számára. Gyermekeknek örömet, felnötteKnek kellemes szórakozást nyújt о © © © о о tu О © о © о о © о © 0 © 0 1 о о о о © о © о © о © о о © о о о о о о © о о о о Egyedárusitás az osztrák-magyar monarchia részére : CONRAD ÉS TÁRSA, о & о о © о © о о о © о о о о о о. © о g BUDAPEST, YL, TERÉZ-KÖRUT 15, (Oetogim.) © О Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve, о о о oooo©oeoo©oooesos©©oo©oooo©0©0ôo