Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903
1903-01-10 / 2. szám
1903. január 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 19 1 Mágnes és Vig. Az angol lhe Sportsman minden versenyidény befejezése után tenyésztési pályázatot hirdet, rendesen egy kanczát nevezve meg. a melyhez a megfelelő mént kell megtalálni. E pályázatokra a világ minden sarkából jönnek megfejtések és egyik-másik évben Magyarország is sikerrel szerepelt a probléma megoldásában. Az idei pályázat tárgya, mint annak idején emiitettük, Sceptre, a hires kancza. A pályázatot nemzetközi bizottság dönti el, melyben Magyarországot az idén Szapárv Iván gróf képviseli. A jury határozatát igy hozza meg. Minden pályabíró megnevez két olyan mént, a melyet Sceptre-hez legalkalmasabbnak tart. Ha a beérkezett szavazatokból egyik vagy másik mén absolut többséget kap, úgy a pályázat el van döntve, ha azonban nincs absolut többség, úgy az összes pályabírók válasza körözve lesz és második szavazás esete áll be. Ha ekkor sincs többség, akkor a két legtöbb szavazatot kapott mén közül választ a bíróság. Az eljárás hosszadalmas, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy Japánból, Ausztráliából és Dél-Amerikából is kell választ várni, esetleg háromszor is. És ha még mindenki rendesen végezné az elvállalt kötelezettségét. De gyakori eset, hogy a jurv-tag elvállalja ugyan a bíráskodást, de attól fogva semmit se hallat magáról. A pályázat már rég lejárt és a nyerő talán már meg is kapta a dijat, akkor jut egy bírónak eszébe, hogy ö még nem szavazott és szavazatát egy obscurus lóra adja. Nem rossz- alak az a gróf se, a ki tavaly azt irta a 'lhe Sportsmannak : tessék összeállítani a tiz legjobb angol apamén pedigreejét, s ezeket megkapva, éppen azt a mént választotta ki, a mely legkevésbé illett a szóban forgó kanczához. Ennyit a pályabirákról. A pályázatot Bruce Lowe elveinek közlése óta a számrendszer alapján szokás megfejteni, többnyire anélkül, hogy a résztvevők a számrendszer finomságát vennék igénybe. Czélszerünek látszik, ha néhány példával mutatjuk be, hogyan kell a kérdést megfejteni s erre a czélra versenyüzemünk utolsó éveinek két kiváló képviselőjét választjuk: Mágnest és Viget. Mágnes igen jó kancza volt, két Oaks nyerője, a mely a Derbykben is jelentős szerepet játszott. Hogy testi fogyatékosságai, átörökölhető hibái vannak-e, elméleti dolognál szerepet nem játszik. Bruce Lowe könyvének egy érdekes fejezetében megmagyarázza, hogyan kell jó korteher-verseny nyerőket nevelni, s azt az elvet ál Ii t j a fel, hogy a mén pedigreejének anyai oldalán levő legjobb vérnek a kancza pedigreejében is benne kell lennie. Ha a kancza a kiindulási pont, úgy természetesen a kancza pedigreejének legjobb vérét kell megtalálni a hozzá választott mén pedigerejének anyai oldalán. Mágnes legjobb vére : St. Simon, illetve ennek anyja, St. Angela vére, vagy, egy más nézet szerint : a Matchbox—MatchGirl— F 'usee véráram. St. Angela-wéve van a pettendi Styx-nek ; St. Angela anyjára: Adeline-re vezet Benniihgrpe is, mig a Match Girl— Fusse véráramra a napajedli Vesuvian támaszkodik. E három közül a legerősebb bentenyésztést Styx adja, a mely apai részen TristanAól, ugyanazon 'Ihriftnek a fiától származik, a mely Magnes pedigreejében mint Pursebearer anyja szerepel. A zárható ivadék pedigreeje tehát ezvolna: Hermit Newminster 8 Tristan 5 Seclusion 5 10 Thrift Stockwell 3 * 10 Braxey 10 от Galopin Vedette 19 от Simonne 3 Flying Duchess 3 И St. Angela King Tom 3 11 Adeline 11 St. Simon Galopin 3 Matchbox 11 St. Angela 11 22 Match Girl Plebeian 11 Oi 22 Fusee 22 bt, -Й Pursebearer Scottish Chief 12 <4 Thriftless 10 Thrift 10 4 Merrimake 4 Speculum 1 Merry thought 4 Styx a keresztező bentenyésztés révén tetszik nekünk, de azért Vesuvian szép bentenyésztést ad Fusee-та., a mely a várható ivadék pedigreejében olyan elhelyezést mutatná, mint a Bruce Lowe által példaként emiitett Carbine pedigreejében Brown Bress. Hátránya Vesuvian-nak, hogy Mágnes apja és Vesuvian is a 22-es külső családból származnak s igy ez a család jobban előtérbe jutna, mint kívánatos. Az ily módon nevelt ivadék származási táblája különben ez : Hampton 10 Lord Clifden 2 CM <N Royal Hampton 11 Hampton 10 Lady Langden 10 CM <N Royal Hampton 11 Princess King Tom 3 Я Й 11 Mrs. Lincoln U > 3 Bend Of Doncaster 5 <v ч» Fuse 1 Rouge Rose 1 22 Fusee Marsyas 12 22 Vesuvienne 22 St. Simon Galopin 3 Matchbox 11 St. Angela 11 -Ф 22 Match Girl Plebeian 11 ta е. 22 Fusee 22 w 4« Pursebearer Scottish Chief 12 S Thriftless 10 Thrift 10 4 Merrimake Speculum 1 4 Merry thought 4 Bruce Lowe könyvének X-ik fejezetében bőven fejtegeti, minő összetételű leginkább a nagy versenykanczák származási táblája. Itt arra a meggyőződésre jut, hogy e jó versenykanczák anyái bentenyésztésben vannak az apának apai oldalával. A jelen esetre vegyük a mult év egyik legjobb kanczáját, Vig-el. A 2 l-es külső családból származik, anyai oldalon nagyapja az ugyancsak külső, a 28-as családból származó Przedswit, mig apai oldalon Gagá-tói származik, a melynek ugy apai mint anyai nagyapja a 19-es, tehát szinte külső családból származik. Ha Vig pedigreejében a Gaga—RedHot-Bed Flag-Rouge Rose eret vesszüka legjobbnak úgy Vighez (feltéve, hogy kanczaivadékra vágyunk) olyan mént kell keresnünk, melynek pedigreejében az apai oldalon a megfelelő Red Flag, illetve Rouge Rose ér van, és mivel Vig pedigreejében kevés a versenyző vér, lehetőleg sok running elemet hozzon. Erre a czélra alkalmas Bona Vista, a melynek apja Bend' Or az l-es versenyző családból származik : fia az emiitettük Rouge Rose-nak. A várható ivadék származása ez lenne : Bend Or 1 Vista 4 Gaga 1 Vinaigrette 24 Doncaster 5 Stockwell 3_ Marigold 5 Rouge Rose 1 Macaroni 14 Verdure 4 Galopin 3 Red Hot 1 Przedswit 28 Voltige 24 Thormanby 4 Ellen Home 1 Sweetmeat 21 Jocose 14 King Tom 3 May bloom 4 V edette 1 9~ Flying Duchés 3 lsonomy 19 Re d Fla g (R onge Ros e) 1 Knight of the darter 3 T he Jewel 28 Buccaneer 14 Voltella 24 Természetes, hogy ha egyéb véreret hiszünk a legjobbnak, más mének is illenek Víghoz. Lehetséges, hogy valaki Vig pedigreejében legfontosabbnak a Galopin— Flying Duchess eret tarja, annál inkább, mert Гадпек nemcsak Vedette révén van egy Voltigeur ere, hanem Voltella révén is. Ez esetben olyan mén a legmegfelelőbb, a mely apai oldalon Galopintói, tehát Voltigeur-vérböl származik és ezen felül bőven van a Vigné\ előtérbe nyomuló l-es vére. Ilyen mén Dunure, de még inkább ennek ha. Mindegy. Az utóbbi párosításból a kővetkező jó kancza ivadék volna várható : Dunure 1 St. Simon 11 Galopin 3 Dunure 1 St. Simon 11 St. Angela 11 Dunure 1 Sunrise 1 Springfield 12 Dunure 1 Sunrise 1 Sunray 1 Mirabel 1 Macaroni 14 Sweetmeat 21 Mirabel 1 Macaroni 14 Jocose 14 Mirabel 1 Getrude 1 Saunterer 27 Mirabel 1 Getrude 1 Queen Bertha 1 Gaga 1 Galopin 3 Vedette 19 Gaga 1 Galopin 3 Flying Duchess 3 Gaga 1 Red Hot 1 lsonomy 19 Red Flag 1 Vinaigrette 24 Przedswit 28 Knight of tho Darter 3 Vinaigrette 24 Przedswit 28 The Jevel 28 Vinaigrette 24 Voltige 24 Buccaneer 14 Vinaigrette 24 Voltige 24 Voltella 24 Ilyen alapon döntik el a londoni Sceptre-pályázatot is, a melynél azonban csak a várható mén-ivadékra kell tekintettel lenni, mert minden tenyésztőnek az a fövágya : olyan mént nevelni, a mely megnyeri az angol Derbyt. Dr. R.—r. Fedezési hirdetés. Az 1903-iki fedezési idény alatt az abonyi ménesben (vasút-, posta- és távirda-állomás Abony, Pestmegye) a következő telivér mének állanak : Janissary ell. 1887-ben, ap. Isonomv, a. Janette (a Champion Stakes, az Oaks és a St. Leger nyerője) Lord Clifdentöl, a. Chevisaunce StockwelltolJanissary Jeddah (1898. Derby győztes) Amurath (Broklesby Slakes nyerője) Janitza, Swiftsure filly (Hyde Park Plate nyerője) Carlekemp (Fitzwilliam Stakes nyerője) Defosse, Carlsbrooke, Cleopatra, Nero és több más nyerő apja. Fedezési dij : 1000 kor. 1903-ra telve; 1904-re még 10 kancza fogadtatik el. Botond ell. 1888.-ban, ap. Bálvány, a. Turolla Verneuiltöl a. Csalogány, Carnivaltól. Botond : Carrasco (1901- Derby-gyöztes) és Lovag apja. Fedezési dij : 400 kor. Duncan ell. 1890-ben, ap. Doncaster, a. Black Agnes Barbilontól, a. Little Ágnes, Saunterertöl. Dnncan a Leger stb. stb. uvöztese. Duncan : Diadal, Alfréd, Topaze, Testőr, Durban, Tubereuse, Curieuse, Dynamit stb. apja. Fedezési dij : 400 kor. (Még 14 kancza iogadtatik el.) Piety ell. 1893-ban, ap. Satiety a. Devote, Hermittől ; a. Devotion, Stockwelltol. Piety győzött a sandowni Great Kingston Two yrs old Race. — a manchesteri Cnp, — (1887 £. és az ascoti Alexandra Plateban (1340 £.) Fedezési dij : 400 kor. Beau Brummel ell. 1880-ban ap. George Frederick a. Ma Belle, Lord Cliffdentöl ; a. Dulcibella, Voltigeurtöl. Beau Brummel a Woodcote-Stakes és Hopeful-Stakes nyerője. Beau Brummel Sir Jakob, High and Low, Lord Ulin, Jessamy, Belmont, D'Orsay, Lady Killer, Sir Benjamin, Adornment, Beaulieu II., Belle Winnie, Lackadaisical, Szittya, Lovebird, Fortély, Bébé, Szeszély II, Adoma, Pimasz, Sarkantyú, Arséna, Forgó, Kékes, Állandó, Polonius, Bencze, Néha, Szamócza, Alesia stb. apja. Fedezési dij: 400 kor. A kanczák gondozása és élelmezése a kisbéri díjszabás szerint számíttatik és a ménesintézőség kívánatára a számla a kanczák elszállítása előtt egyenlítendő ki. Bejelentések br. Harkányi Jánoshoz Budapest, Andrássy-út 4. sz., intézendők. Bernstein és Társa asztalos- és kárpitos-társulat most VI., Teréz-körut 19. Ajánlja dúsan felszerelt készletét különleges bútorokban. Berendezések stylszerü kivitelben, mérsékelt árak szerint.