Vadász- és Versenylap 47. évfolyam, 1903

1903-03-14 / 11. szám

104 A ló befogása és hajtása. Irta : gróf Keglevich Gyula. A ló a legnemesebb állat, melyet külseje, délczeg járása és tartása tesz e névre méltóvá. A lóról gyakran mondják, hogy okos állat, tanulékony, szófogadó, de nem igen mondják ezt : büszke é§ kevély. Ha lélektanilag foglalkozunk a lóval, ezt a két tényezőt is megtaláljuk, mert a ki éveken át próbálkozik a lóval és annak hasznossá való tételével, sok érdekes dologra fog bukkanni. Persze a ló beszélni épugy nem tud, mint minden más állat ; mindazt mit töle akarunk, egyforma kezeléssel kell vele megértetnünk. A lovak nem egyformák, épen ugy mint az emberek : vagyis az egyik, ember a hátán fát is hagy vágni, mig a másik még a szem tekintetét sem tűri, azt is kérdőre vonja, a ki ferdén néz rája. Ha alóval foglalkozni akarunk, ki kell azt ismerni, sőt tanulmányozni s a szerint kell kezdeni a kezelést. Itt jövünk rája, hogy lia a lovat nem ugy kezeljük, mint azt a ló karaktere kívánja, az állatot nem tesszük hasznossá, mert a rossz bánásmód által önérzetét megsértve, büszke ós kevély emberekhez illő «csak azért sem teszemig» jutunk vele. A többi állatoknál ezt nem tapasztaljuk, mert helyes kezeléssel, csaknem minden állattal meglehet értetni, hogy mit akarunk töle, szigorú bánásmóddal meg lehet őket félemlíteni, sőt vaddá lehet tenni, de a ló minél gorombább bánásmódban részesül, annál akaratosabb lesz. Ebből épen ugy tovább következtethetünk, mint az embernél, a kit a rossz bánásmóddal nem félemlítünk meg, de büszkeségét és kevélységét keltjük fel, szóval önérzetét, karakterét sértettük meg. Sokat hallja az ember a galoppverseny éknél, hogy egy ló a finish lovaglásánál a mint a lovas ostort emel, visszaesik és minden ütésre hátrább j és hátrább marad. Tehát itt már látható, hogy - a ló valamikor kelleténél jobban lett megbüntetve. Tegyen próbát bárki egy kocsiba fogott jó vérű és jól liuzó loval : forduljon egy nehéz útba, vagy szántásba, aztán kezdje ütni-verni a lovakat, engedje oda a gyeplöket, a lovak fussanak amint birnak és a kocsis az ostorral üsse őket, oly gyorsan mint birja. Amint a ló legnagyobb tehetségét kifejtette és még mindig verjük, rögtön megáll és meg sem mozdul, a mi nem jelent mást, mint hogy az önérzetét megsértettük s igy büszkeségből és kevélységből kötötte meg magát. Más állat ilyen esetben az ostor ütések alatt szaladfut mig bir, mig össze nem esik, aztán tehetetlenül lefekszik, de lia kipihente magát, ismét felkel és tovább megy. A lónál ez fordítva van, s épen azért lehet belőle arra következtetni, hogy a ló öntudatos állat, a mely nem csak gondolkozik, de bizonyos tekintetben megfontoló képessége is van. Ha nem igy volna, a goromba bánásmód épen ugy mint más állatoknál, inkább megfélemlítést, de nem akaratosságot idézne elő nála. Szóval elvitázhatatlan dolog, hogy a ló okos állat, és éppen ezért öntudatos ; az ót megillető ] bánásmódot megkívánja, a mit ha kezelője fel | ismer, czélt ér vele, mig ellenkező esetben munkája kárba veszett. Ha egy nyers lovat kezelés alá veszünk, annak minden rossz szokását nyugodtan kell venni. A nyers lónak minden idegen uj környezetében és igy lm. bármitől megriad, vagy rug, simogatással, csendesitéssel kell megnyugtatni, a mit ha tovább folytatunk, a ló a legrövidebb idő alatt megszelídül, azaz megnyugszik, belenyugszik az uj állapotba. Az istállókezelés az alapja minden lókezelésnek, épen ug-y mint a vadászkutyánál a «szoba dressura.» Általában: ki kell mondani, bogy a legelső ménesekben is egy és ugyanazon hibát követik el a tanításnál azzal, hogy istállókezelésben nem részesitik a lovat, hanem egyszerre nyerget vagy szerszámot tesznek rája és rud mellé fogják. Továbbá: nem csikó-lónak való zablát adnak a szájába, hanem közönséges, mondjuk kétkarikás (igen sokszor négy karikás) tört zablát. A lónak, melynek szájában ilyesmi soha sem volt, természetesen a zabla nemkellemes, sőt haaszárat meghuzzuk fájdalmat is okozunk neki. Mi történik tehát? A ló felüti fejét, jobbra-balra tántorog, előre nem mer menni, mert fél a zablátói : tántorgása és fejének jobbra-balra való dobálása által a zabla nyiszálódik a szájában, mig végre a ló kieszeli, hogy lia egyik vagy másik oldalra a zablába dől, azáltal az ide-stova nem tud nyiszálódni, s igy az állat látszólag megnyugszik. Azonban mi következik be ez utón? A ló félre szájat kap, egész figyelme a zabián van, s most már nem kell egyéb, mint oly kocsis, a kinek nincs ilyesmire érzéke, s a tanuló-ló gyeplőjét meghúzza. A gyönge szájú, érzékeny állat, a szerszámba nem megy bele, s az ilyen ló lesz a nem lnizó ló. E tekintetben az amerikaiakutmutatóul szolgálnak. Ők a csikó lovat vastag, egyenes bőrzablába fogják, a zabla két karikája mellett egy-egy bőrpánczél van, hogy a karika se genirozza a ló száját. Amerikái ügetőkkel én is foglalkozom, s én is ilyen zablát használtam csikó tanitásra. Igaz, hogy az e fajta zabiák valamivel keskenyebbek, minta rendes használati aczélzablák, inert az amerikaiak régen belátták, bogy a tanulatlan csikónak nem jó ha a zabla ide-oda jár a szájában. Én még ennél is tovább megyek, mert ugyan a föntebb le irt bór zablát használom, de még keskenyebbet, hogy éppen csak a ló szájába fér, amely sem jobbra, sem balra nem csúszik, szóval mozdulatlanul áll a szájban. Az eredmény meglepő. Két elrontott szájú lovat pár nap alatt tökéletesen helyre hoztam, a két ló, melyek ügetésben nem mentek, félévnél tovább csak ugráltak és tisztátlanul ügettek, a fenti zabla alkalmazása után már elsó nap tiszta ügetésben haladtak, mert szájok nyugodt volt.Fejöket bármintis vetették fel vagy le, jobbra vagy balra, a zabla mozdulatlanul állott a szájban, minek következtében aló megnyugodott, s igy a legszebben ügetett. Szóval: a tanuló lónál az istállókezelés elmaradhatatlan s ide taitozik a kantározás, szerszámozás és sulyhuzatás. A kantárnak a fenti keskeny puha zabiával, reggeltől estig, kivéve az abrakolás idejét, a ló fején kell lenni, bogy igy a zablát megszokja. Még jobb a kikötés, de à hol nincs meg az úgynevezett spanische jockey, a rugó karokkal ellátott nyereg, a melynél a kantárszárakat a rugó karokhoz kötjük, ott a kikötés csak hátrányos lehet. A spanische jockey-nál ha a ló fejét nyújtogatja, a rugó kar enged, épen ugy, mintha emberi kéz fogná a szárakat. Ellenben az egyszerű kikötés, mely a lófej mozdulatánál nem enged, a ló száját rántja meg és magam már nem egy esetben tapasztaltam, hogy a csikó hauyat vágta magát., szája pedig bosszú időre igen érzékeny maradt. Tehát a ló szájának kezelése, alapja a lókezelésnek és ez oldja meg a ló hasznosra való idomításának kérdését. A másik fontostényező a szerszám feltevése. Legtöbb esetben a szerszámozás ugy történik, mint az öreg lónál, egyszerűen rávetik a lóra, a helyett, hogy csendesen tennék arra. A farmatring feltevésénél ép ugy mint a zabla feltevésénél vigyázni kell, hogy a szij se szük ne legyen, hogy vágja a lovat, sem bő, nehogy az ide-oda mozogjon, inert a lovat idegessé teheti. Most jön a legfőbb tényező, a mire igen kevés kocsis fordit figyelmet: nem nézi a szerszám reá illik-e a lóra ? Nem-e nagy a lónak? A kocsis többnyire ráteszi a szerszámot, a haslóját meghúzza és készen áll a ló befogásra. Most már tegyük f'el, bogy a szerszám kissé nagy, hogy tudniillik a ló szügyit meg ne feküdje, mi történik akkor? A ló ha be lesz fogva, nem a szügyin huz, a mint kellene, de huz a hasion. Nem kell egyéb, minthogy a ló kissé csiklandós s igy lia a liasló szoros, persze nem huz, mert ez genirozza. A kocsis csodálkozik és mérgelődik : «Ez a dög nem akar húzni». Pedig-ha ily esetben a haslót pár lyukkal megtágítja, bogy a ló szügyivel mehessen bele a szerszámba, a ló búzni fog, ha ugyan már eleve el nem lett rontva. Számtalan ilyen esetem volt már öregebb lónál is. Észrevettem, hogy aló nem megy nyugodtan, ugrál és idegeskedik. Mikor láttam, hogy a hasló szoros volt s igy a ló nem a szügyin, de a haslón húzott s e bajon segítettem, a ló rendesen ment. Ha a lovat befogjuk, régi, de örökké igaz szabály marad, bogy a tanuló lovat öreg loval fogjuk be. De itt sem mindegy akármilyen ez az öreg ló, hanem szükséges, hogy igen jó liuzó legyen és ne kemény szájú. Ha a tanitó lónak kemény a szája, előre meg lehet mondani, hogy a tanítással czélt nem értünk. Bármily puha zablát tegyünk is a tanuló ló szájába, legyen az bőr zabla, amilyet le irtam, és bármily mozdulatlanul álljon is a szájban, ha az öreg ló fogja a vasat, a csikó a puha zabiában sem tud mellette menni. Tehát ha puha szájú öreg ló nincs, inkább be se fogjuk a csikót. ГШ legmelegebben ajánlom: minden csikót az istálló kezelés után egyesbe fogni és egyesben be tanítani: csak azután fogjuk össze öreg lóval. Egyesbe való fogásnál tiz nap alatt a csikó mint az öreg ló ugy fog menni, szája lesz, húzni fog, és a czél el van érve ; mig a kettes fogásnál a csikónak tanítása, hogy csak némileg is mondhassuk, hogy «el megy» két hónapig tart. Tegyen kísérletet bárki : én próbáltam-és láttam az eredményt. Bármiképen figyeljemeg az embera lovat, midőn már kocsiban megy, lia az nem halad nyugodtan, hanem üget rendesen, lia egy vagy más oldalra dói a zablába, ezt mind a befogás okozzn. A kocsis az ilyen lóval sokat vesződik, mérgelődik, üti-veri, de czélt.

nein ér, mert ha valami genirozzaa lovat, azt hosszú idő múlvafogjacsak megszokni, némelyik ló bele is öregszik, a nélkül, hogy a kocsis a baj okát kutatná és igyekezne azon segíteni; csakh'i az ok megszűnik, szűnik meg az okozat is. Ha kell, kezdje a kocsis előírói a lóval és biztosítom hamarabb czélt ér, mintha a dolgot force-irozza. Ekkor is az egyesbe fogás a legjobb; itt lehet a lovat rossz szokásaitól elszoktatni és tiszta járásra tanítani. Ami pedig a sebességet illeti, csakis az egyesben való járással lehet a lóból gyorsaságot kivenni, ezt mutatja az amerikai ügetés mestersége, a melyhez szó már nem fér. Csak az vitázhat e fölött, aki ezt vagy nem látta, vagy nem próbálta. Az egyesbe fogás módjáról sem akarok meg felejtkezni, mert a ki ezt roszul alkalmazza, több kárt tesz mint hasznot. A tanuló lónál, lia könnyű gigbe fogjuk, a kocsis feine üljön, hanem menjen utána, a gyeplót kezében tartsa, inig egy másik személy vezesse a lovat. De nem a kantár-szárnál, mert ezzel is ránthat a szájon, hanem magát a kantárt fogva. E vezetés csak addig tartson., mig a ló elindul és egy bizonyos irányt vesz ; akkor azonnal elkeli ereszteni és a vezető menjen a ló mellett, hogy szükség esetén azt megfoghassa. Ha igy csendesen lépést indulnak el a lóval, az nyugodtan fog menni és ha tényleg szépen megy, bizonyos idő múlva át lehet menni ügetésbe, de a vezető folyton a ló mellett baladjon, a hajtó utáuna. Ujabb idő múlva meg lehet állani, lassan indítani s ezt ismételni, mig végre a kocsis mintegy észrevétlenül ugorjon fel a gigre és máikezdettől igyekezzen a gyeplővel vezetni a lovat, persze gyöngéden. Ha e szabályt be tartjuk, egy óra alatt a ló legszebben megy lépést, ügetve, indul és áll. A ló hajtása szintén fontos dolog, mert lia valaki hajtani nem tud, hiába bármilyen szakszerű kezelés, jól be hajtott lova soha sein lesz. A mint általában a jó kezelésnél türelem és nyugodtság, szelid bánásmód kell, épen ugy a hajtásnális arra kell törekedni. Az ember a gyeplót a kezében ugy tartsa, mint lia karja rugó volna, hogy lia feszül a gyeplő, azon engedjen, lia nagyon tág, búzzon azon, bogy igy a ló folyton kéz között legyen de sem túlságos feszesen, sem túlságos tágan. Sok kocsis a lovat kézben tartani képtelen, ahhoz érzéke nincsen, mert az átmenetet : mikor kell a. gyeplőnbuzni és engedni, felfogni nem tudja. Mert hogy a gyeplő búzás és engedés gyöngéd legyen, vagyis lassú vissza húzásból és lassú engedésből álljon, ez olyan dolog, a mit megmagyarázni is alig lehet, azt érezni kell tudni a kocsisnak. Pedig hát ez a hajtás mestersége a ki ezt érezni tudja, az jó kocsis és lovai jól fognak menni, ellenkező esetben lovai nyugtalanok lesznek, mert ismét elő áll a száj kérdése. Ha ugyanis a gyeplőn hirtelen huzunk vagy engedünk, a ló ezt észreveszi, és attól való félelmében hogy száját akarjuk megrántani, ideges lesz, és nyugtalanul fog menni. Sok kocsis a lovat ugy hajtja, bogy a gyeplőt oda dobja, az jóformán lóg a iovak között. Ez persze csak azért van, hogy karját kímélje. Az ilyen hajtás kétféle okból nem ajánlatos, és határozottan rosz. Az első ok az, hogy a ló nincs kézben, ha valamitől megijed, a kocsi a másik oldalon az árokba dől. A második ok az, hogy a laza hajtásnál a ló igen az elején jár, határozottan megerőlteti első lábait és mondhatom, hogy az ilyen hajtástól lesz a ló térdben előre hajlott. Tehát a jó kocsis az, a kinél a ló kézben van. Ezáltal biztos a hajtás, a ló egyensúlyban jár, nem erőlteti az elejét, tehát az nem romlik, és végre is jobban mutat a ló,

lia «egyiitt van». A leggondosabb kezelés után is, a legjobb kocsisnál is előfordulhat, hogy egy ló bizonyos szokást vesz fel, a melytől elszoktatui, lehet mondani lehetetlen. Mielőtt e kérdéssel foglalkozunk, hogy mit tegyünk az ilyen lóval, az lenne elsó szavam, hogy mindenekelőtt a kocsistól el kell venni az ostort és akasszuk azt vissza a kocsiszínben a szegre, aztán kezdjük ostor nélkül a kezelést. Ismétlem : nézetem szerint a lónál minden rossz szokást valami ok idézi eló, és merem mondani : száz eset közül kilenczveiikilencz esetben a szájban van a hiba. Ezt kell rendbe hozni, akkor elmúlik a rossz szokás. A szájat pedig rendbehozni csakis az egyesbe való fogással lehet és pedig.