Vadász- és Versenylap 46. évfolyam, 1902

1902-10-20 / 94. szám

594 VADÁSZ- ÉS VERSEN Y-LAP. 1202 október 20. pesti győzelme alkalmával nem vert meg semmit sem. A verseny — melyet Füles csinált a távoszlopig — igen heves finish után nyakhosszal Escamillo javára dőlt el, Perhaps volt második, s ez is csak nyak­hosszal előzte meg Beátát a czélnál. A Kétévesek Eladóversenyében a leginkább fogadott Klara a starttól kezdve frontban volt s igen köny­nven három hoszszal győzött Curieuse ellen mely fejhosszal hagyta maga mögött Teplát, mely utóbbit a kezdő kis Poole lovagolt, s szemmel láthatólag nem birta a finishben eléggé támogatni. Az 1200 méteres Handicap is igen szép finisht eiedményezett Sardou, Durban és Irroy közt, s ezek fej illetőleg nyakhosznyi térközökkel haladtak el a biró előtt. Ezután következett az Ausztria dij, mely iránt az érdeklődés már hetek óta igen élénk volt, s e nagy di| tizennégy lóból alló mezőnvt egyesitett a startnál. Igazi kedvencz nem volt, s Beregvölgy — e kon­kurrenczia régi favoritja — hosszabb lelt a délután folyamán, miután inkább Wikinget, Llubart, Pruszlit és Kiss met fogadták. A német ló — Skemming — szépen kanterezett fel : racinglike, de külömben semmi képen nem im­ponáló csődör, melyben (a szem után ítélve), bizony senki sem tudott nagyot felfedezni. A próba galopp­nál legjobban tetszettek Ladon, Kbs rne és Wiking, s épen ezek nem voliak sehol sem. Beregvölgy és Hazafi már téli szőrt öltöttek, s különösen előbbi iránt — mely nagyon is izzadott — a külsőségek Dián nehéz volt felmelegedni. Llubarrúl jó hírek vol­tak lorgalomban, a csődör valóban ugy nézett ki, mint legjobb napjaiban, de ő is épen oly izzadtan kanterezett fel a starthoz, mint a későbbi nyerő Beregvölgy. A start hamarosan sikerült s Wiking kalauzolt a korlátoknál Hazafi, Beregvölgy s a többiek előtt. Pruszli és Skemming a középén feküdlek. Az ut fe­len Wiking eltűnt az elővédből, Hazafihoz nemsokára Beregvölgy és később Pruszli nyomult fel, s a táv­oszlopnál, a hol Beregvölgy előre ment, már el volt döntve az ütközet, s Beregvölgy végül 1} hosszal könnyen győzött Pruszli ellen, mely mögött ugyan­csak másfél hosszra Hazafi lett harmadik, mig a következő helyeket Belle of Hernals, Llubar és Skem­ming foglalták el. Beregvölgy tehát korrigálta budapesti formáját, s a mai eredmény szerint a legjobb lova évjáratának, melyhez — Pruszli után mérve Aachen sorakozik mint második legjobb kétéves. Pruszli oly hiven fu­tott, mint a Szent László díjban, s méltán favoritja most már a Gróf Henckel Emlékversenynek. Hazafi harmadik helye azt bizonyítja, hogy ez a hároméves inkább flyer, mint stayer, — különben mindég is hittük róla, hogy rövidebb versenyek in­kább megfelelnek neki. Nagy csalódást szereztek azonban a Metcalf gondozása alatt álló lovak, s kü­lönösen Wiking, melynek stamina nem igen lehet erös oldala, s talán azért futott oly mérsékelten, mert a lovasa már az ut első felében frontban volt ' vele. A német Skemming az általános várakozásnak megfelelően futott, t. i. nem egészen rosszul, — s igazuk volt azoknak, akik nagy dolgot nem vártak Melton fiától. Az lOüO méteres Eladóverseny várakozás ellenére végződött. Eleinte Bili, majd pedig Charmant lett a ring kedvencze, e két ló azonban semmi szerepet nem játszott a versenyben, s abból a leghamarább lábrakapott Maestro nyakhosszal biztos győztesként került ki, mig Pityke, Sweet lowe a második illetve harmadik helyre érkeztek. A Háromévesek akadályversenyében Sea Snake jó iramban kalauzolt az utolsó sarokig, ahol a favorite Aconit frontba ment, s igen könnyen több hoszszal győzőit Sea Snake ellenében. Godiche mérsékelt harmadik. A zárszámot képező Handicapban Orion volt a leginkább fogadott ló. Micheline és Orgona voltak frontba eleinte, a távoszlopnál Orion, Példa és Ra­mathuri közt látszott a verseny kimenetele feküdni, végül pedig Orion könnyen 1} hosszal győzött, most megnevezett lovak ellen. Orion mai formája javulást jelent s a derék csődör bizonyára jobb szerepet fog játszani kortársai között a jövö évben, mint azt ed­dig tette. ime a versenyjelentés. Második nap. Vasárnap, október 19. I. Handicap. 2000 К L, 400 К IL 2000 m. (20 aláirás.) Mautner V. ur 3é f m Escamillo Espoir— Camilla 47} Southey 1 Br. Springer U. 3é s m Perhaps 59 Dangman 2 Herzog M. ur 3é p к Beata 44} Baines 3 Jankovich-B. Gy. ur 3é s m Eüles 46 Holmes 4 Szemere M. ur 3é p m Baratore 56 Bonta 0 Egyedi L. ur 3é s her Matchboy 52} Gray 0 Dreher A. ur 3é p m Getrost 51 Cleminson 0 Gr. Trauttmansdorff L. 3é s к Belle alliance 48 Wilton 0 Schiudler L. ur 3é p m Mizzek 48 Maino 0 Totalisateur: 10:91 — Helyrefogadások: 50:149 I., 50:144 П., 50:135 III. — Könyvfogadások: 1} Match- boy, 4 Escamillo, ö Beata és Füles,. 6 a többi ellen. Küzd. után nyakh. nyerve, nyakh. hátrább a 3-ik. — Versenyérték : 1950 К I., 400 К II. 540 К a ver­s°nypénztárnak. — Idö: 2'14. в/ю If U. Kétévesek eladóversenye. 2000 К. az I, 400 К." а II. Táv. 900 m. ( 1 =• aláirás.) Hg. Braganza M. s к Klara Xaintrailles — Kritik 48} Koblicsek 1 11). Dávid E- ur p к Curieuse 44 Krouzil 2 Mautner V. UT s К Tepla 45} Poole R. 3 Gr. Degenfeld I. p m Camperdown 50} Kvank 0 Elenorenhofi mènes p m Doch 45} Vrana 0 Schossberger L- ur s к Nichette 47 Lovász 0 Lov. Wiener» Welten R. s m Monxainpetr 45} Seideman 0 Mr. С. Wood s m Bodri 45} Martinkovics 0 Totalisateur : 10:30 — Helyrefogadások : 50:60 I., 50 62 II.. 50:61 III. — Könyvfogadások: 2 Klara, 2} Tepla, 5 Curieuse, 6 Bodri, Camperdown és Nichelte 10 Doch és Monxainpetr ellen. Igen könnyen 3 h. nyerve, fejh. hátrább a 3-ik. Bodri 6 h. vesztett a startnál. A gvöztest 5300 K.-ért megvette Krausz L. ur. — Versenyérték : 1970 К I., 1050 К II. 930 К а versenvpénztárnak. — Idö : 0'5S. III. Handicap. 2000 К I., 400 К II. 1200 m. (25 Br. Üchtritz Zs. 3é s m Sardou Timothy­Sardinia 62 Tarai 1 Gr. Festetics T. 4é p m Durban 65 Barker 2 Mr. Redgrey 5é s m Irroy 53 Gray 3 Krausz L. ur Hé p к Kendőző 53 Lawton 4 Mr. С. Wood 3é s m Vezér 62 Van Dusen 0 Gr. Henekel A. 3é p m Capellmeister 60 Adams 0 Mautner V. ur 3é s m Gloria 57} Southey 0 Br. Üchtritz Zs. Hé p к Sléssalliance 55 Bulford 0 Szemere M. ur 3é p к Hozi 53 Bonta 0 Herzog M. ur 4é p к Béza 52 Russet 0 Dreher A. ur 3é s к Amras 47 Wilton 0 Schindler L. ur 3é p m Gugu 43} Holmes 0 Totalisateur. 10:64— Helyrefogadások: 50219 L, 50:137 IL, 50:251 111. — Könyvfogadások: 2} Capell­meister, 3 Béza, 5 Amras, Durban, Gloria. Hozi, Mesalliance és Sardou, 7 a többi ellen. Küzd. után fejh. nyerve, nyakh. hátrább a 3-ik. Vezér 2 h vesz­tett a startnál. — Versenyérték: 1970 К L, 400 К II. 690 К a versenypénztárnak. — Idő : T18 2/ I O IV. Ausztria-dij. 80000 К 1., 8000 К. IL, 4000 К III. 1300 m. Blaskovich Ernő ué 2é s m Beregvölgy Bona Vista — Furcsa 51 Van Dusen 1 Mr. Adrien 2é s к Pruszli 49} Bonta 2 Blaskovits Er. 3é p m Hazafi 62} Holmes 3 Br. Königswarter H. 2é p к Belle of Hernals 49} Huxtable 4 Lov. Wiener-Welten R. 3é p m Llubar 64} Barker 5 Gr. Andrássy G. 2é p m Gavallér 54} Tarai 0 Gr. Degenfeld 1. 3é s m Ladon 62} Adams 0 Dreher A. ur 3é s к Kiss me 59} Cleminson 0 Egyedi A. ur 2é p к Kalpag 51 Gray 0 Br. Harkányi J. 2é stp m Wiking 54} Rüssel 0 Mautner V. ur 2é p m Schönfeld 51 Southey 0 Schmieder A. ur 2é p m Skemming 51 Clemson 0 Br. Springer G. 3é p m Mayor 61 Dangman 0 Lov. Wiener-Welten R. 2é p m Mormgfen 51 Wilton 0 Totalisateur : 10:47 (Beregvölgy és Hazafi). •—Helyre­fogadások : 50:140 I., 50:132 П., 50:301 III. — Könyv­fogadások : 3} Beregvölgy és Wiking, 5 Pruszli, 6 Gavallér, Kiss me, Llubar, 8 Belle of Hernais, Ladon és Skemming, 12 Hazafi, Mormglen és Schönfeld. 16 Kalpag, 20 Mayor ellen. Könnyen 1} h. nyerve, 1} h. hátrább a 3-dik, 2 h. 4-ik. — Versenyérték : 87.000 К I., 7000 К Ii., 3000 К III. 122400 К a versenypénz­tárnak. — Idö: 1-23 e/,o­V. Eladóverseny. 2000 К I., 400 К II. 1000 m. f 15 aláirás.) Dr. Fischl О. ur óé p m Maestro Ercildoune Ma soeur 48 Martinkovich 1 Schossberger L. ur 3é p к Pityke 49 Holmes 2 Aresin-Fatton J. fhdn. 3é stp к Sweet Love 49} Koblicsek 3 Eleonorenhofi ménes 3é p к Ellynor 45} Siavik 0 Ferdinandy B. ur 4é s к Biri 64 Gray 0 Mautner V. ur 3é stp к 'lubiczám 45} Poole R. 0 Péchy A. ur 5é s her Philister 54 Tarai 0 Mr. Redgrey 5é s m Charmant 48 Krouzil 0 Schmieder A ur 3é p her Jodler 53 Clemson 0 Szemere M. ur 5é p m Ne engedj 51} Bonta 0 Br. Üchtritz Zs. 3é s m Qnid nunc ? 51 Zsebök 0 Mr. С. Wood óé p m Sebes 55} Van Dusen 0 Totalisateur: 10:133 — Helyrefogadások : 50:208 1., 50:202 IL, 50:208 III. — Könyvfogadások: 1} Char­mant, 2 Biri, 6 Philister, Sweet Love és Tubiczám, 7 Maestro, Ne engedj és Quid nunc? 8 Sebes, 10 Ellynor és Pityke, 12 Jodler ellen. Bizt. nyakh. nyerve, 1 h. hátrább a 3-ik. A győztest 1700 K.-ért Mr. Reeves J. vette meg. — Versenyérték : 1970 к 750 к II. 710 к a versenypénztárnak. — Idő : 1'03 3/ 1 0. VI. Háromévesek akadályversenye. Handicap. 4000 к I., 700 к II., 300 к III. 3200 m. (12 aláirás.) Mautner V. ur stp m Aconit Panzerschiff— Allegretta 69 p 0 0le 1 Hg. Braganca M. s к Sea Snake 60 Healy 2 Hg. Taxis M. E. f к Godiche 67 Hesp 3 Dreher A. ur p к Princess Flo 68 Huxtable 0 Jankovich-B. Gy. p m Fizess 66 Machan 0 Totalisateur : 10:19. — Helyrefogadások : 50:68 I.; 50:86 II. — Könyvfogadások : 1} reá Aconit, 3} Go­diche, 4 Fizess és Sea Snake, 7 Princess Flo ellen. 10 h. nyerve, 6 h. hátrább a 3-ik. — Versenyérték : 4000 к L, 700 к II., 300 к III. 480 к a verseny­pénztárnak. — Idö: 3-54%„. VII Kétévesek handicapja. 2Û00 К L, 400 К IL 1100 m. (40 aláirás.) Gr. Andrássy G. p m Orion Gaga— Ornate 59 Rüssel 1 Br. Springer G. p к Példa 60 Dangman 2 Dreher A. ur p к Вата thur'i 47} Finan 3 Gr. Henekel A. p к Micheline 52} Baines 4 Mr. Adrien p к Orgona HO} Bonta 0 Miklóssy F. ur stp к Bon soir 59} Bulford 0 Féltoronyi ménes p m Lator II. 52} Gray 0 Gr. Trauttmansdorff L. p к Guerrilla 51} Wilton 0 Krausz L. ur s m Viribus unitis 51 Huxtable 0 Schosberger L. ur s m Rozmaiing II. 51 . ' Wetherell 0 Schindler L. ur stp m Santos 48} Koblicsek 0 Egyedi L. ur p m Kintornás 47} Holmes 0 Capt. George p к Baltimore 47 Southey 0 Ifj. Dávid E. ur p m lannhäser 46} Maino 0 Totalisateur: 10:72 — Helyrefogadások: 50:180 1. 50:285 II., 50:138 111. — Könyvfogadások : [3 Orion, 4 Viribus unitis, 4} Guerilla és Tannhäuser, 6 Rama thur'i. 8 Rozmaring IL, 10 Orgona, 12 a többi ellen. Könnyen 1} Ii. nyerve, fejh. hátrább a 3-ik. — Ver­senyérték : 1950 К I., 400 К II. 980 К a verseny­pénztárnak. — Idö : 112. Bécsi kilátások. A holnapi versenynap bevezető száma egy Két­évesek eladóversenyc, melyben az eddigi i'ormák alapján Jelissava, Dallos lány, Condottiere, Thibet és Kapus az esélyteljes lovak, a lovas-engedmény azon­ban bizonyára szintén szerepet fog játszani e ver­senyben. A Gunnersbury versenyben a kétévesek 1600 mé­teres távon mérkőznek, közülük hosszabb távolságo­kon már jó formát mutattak Elpenor, Bonomodo, Nemes, Bonapace, Luftschifferin (Nefelejts,) miglen Marco Polo még adós annak bizonyításával, van-e be nne kitartás, klasszisa azonban elég jó ahhoz, hogy Bono modo után, mely súlyban igen jól áll, a má­sodik esélyt neki adjuk. Az ÁUamdij Carmin zsákmánya lehet Sobri előtt ha csak nem ment már nagyon is vissza forrná jában. A Kahlenbergi dijban, daczára a nagy dijnak, nem találkoznak nagy klassisu lovak. Fakirt ajánlják eddigi jó futásai és a herczegi istálló szerencséje ily nagy versenyekben, Hippokratest minapi jó futása, Paraplui e-t pedig nagy kitartása. Talán köztük fog eldőlni a dij sorsa. A Kétévesek Handicapja ugy néz ki, mintha az Orbian megnyerhetné, de figyelembe veendők lesz nek Hermina és az Arco-Zinneberg lovak is. Az akadályversenyben jó esélylyel birnak Alfalfa, Kalauer és Jour fix. A Pratersterni dijat Belvederenek kellene meg­nyernie. ha még birja jó formáját ; veszedelmes ellenfelei lehetnek Boa és Pumus. Programm. Bécsi versenyek. 1902. Harmadik nap. Kedd, október 21. 1. Kétévesek eladóversenye. 2000 K. az I.. 400 К. a 11. Táv, 1000 m. (13 aláirás.) 1. Blaskovits Ernő ur s к Dallos lány 56 2. Boross J. ur p к Thibet 53} 3. Dreher A. ur s к Testa 53} 4. Féltoronyi ménes s m Othmar 52} 5. Br. Königswarter H. p к Lady Hinton 53} 6. megyeri Krausz L. ur s m Paprika 55 7. Mr. Lincoln s m Milfay 52} 8. Mravik Pál ur s m Witz 55 9. Hg. Pálffy M. s m Во del loro 55 10. Péchy A. ur p к Jelis ava 53} 11. Schosberger L. ur p m Kapus 55 12. Gr. Siemienski S. stp к "Zawieja 56 13. Szemere M. ur p her Condottiere 51 Tip: Jelissava— Kapus IL Gunnersbnry verseny. 4000 К. az I., 600 К. a II. kétévesek számára. Táv. 1600 m. (20 aláirás.) 1. Blaskovits Ernő ur p m Nemes 57} 2. Gr. Degenfeld L. p m Marco Polo 57} 3. Dreher A. ur s m Ex Lex II. • 3} 4. Gr. Esterházy F. stp m Katonabácsi 53} 5. Gr. Festetics T. stp m Jenkins 57} 6. Lossonczy Gy. ur p к Három a táncz 56 7. Mautner V. ur s к Bonapace 56 8. — p к Saville „ 56 9. Mravik P. ur p m Czipész 57} 10. — p m Toldi 57} 11. Petanovits J. ur p к Ágnes 56 12. Br. Rothschild N. s к is Jeunesse 52 13. Schindler L. ur s m Donar 53} 14. — stp m Santos 53} 15. Gr. Siemienski S. p к Wiadomosc 52 16. Silberer V. ur s к Luftschifferin (ez. Nefelejcs.) 56 17. Br. Springer G. s m Bono modo 53} 18. — p m Elpenor 57} 19. Br. Üchtritz Zs. s к Aha ! 56 20. Lov. Wiener-Welten R. p к Macargom 56 Tip: Springer ist.— Marco Polo III. ÁUamdij. 5000 К. L, 1000 К. II. 3200 m. (4 aláirás.) 1. Capt. George 4é p m Busento 54

Next

/
Thumbnails
Contents