Vadász- és Versenylap 46. évfolyam, 1902

1902-01-25 / 4. szám

1902. január 25 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 41 A trainerek által elért eredmények az 1901. versenyévben. (Folytatás.) Ho mi boxjaiban a saison elején 40 telivér állott s ezen szám évközben sem igen vál­tozott, mivel az eladott lovak számát a nagy­számú vételek kiegyenlítették. Tavalyi owne­rein kivül (lov. Lederer s a Szászbereki mé­nes-éin) Hansi, megyeri Krausz Lajos urban is talált uj patrónusra, s az idén a folytonos vételek folytán a fehér rózsaszin szallagos dress képviselői lesznek az istálló lege­rősebb támaszai. A káposztás megyeri lo­vak közül .a Jiároméves angló-arabs Dolla, mely tulajdonosa ködombi ménesébe ment vissza, a kétéves Cziíra Panna s Mese nem jelentek meg a versenypályán, a 10.000 k-ért Königswarter bárótól megvett Cabochon pedig Karlsbadban kimúlt. Az istálló nyereménye 42 I. 56 11. 11 Hl. hely folytán 273.040 K-t tesz ki. Hansi legnagyobb sikerét a Szt. István dij­ban aratta a később csontrepedést szenve­dett Ritka II. (Matchbox-Rebecca) révén. E ló dicséri tán legjobban Hansi nagy szorgal­mát s pontosságát, hogy annyi időn át tip- top kondiczióban tudta tartani. E lovat aztán az Ausztria dijra praeparálták, melyet talán meg is nyert volna, de közismert akcidense miatt már az ősz elején bucsut kellett vennie a pályától. Hansi lovai voltak még a Sprudel handicap győztes Akárhogy (Harvester-Acti- vity) a kottingbrunni urlovas-verseny s nagy handicap győztes Carmin (Carbine—Mint of Money), a nagy Freudenaui handicapot nyert Parapluie (Panzerschiff— Dalliance) s a 4600 K-ért Mr. Adrientül vásárolt My Lady (King Monmouth-Ladv Ann), mely többek közt a Stadt- hahn Handicapot is megnyerte, s a mely egyike leggyorsabb kétéveseinknek. Többször vettek részt a Hansi lovak a zászlók közti versenyekben is. Igy az azóta a Mautner is­tállóba vándorolt Philosoph a szept. 8-iki nagy gátverseny handicapot, Akárhogy a szeptem­beri gátversenyt nyerte meg. Csalódtak azon­ban a Szent István dij másodikjában, Faeon­ban, amely favorit volt a Kahlenbergi dijra a német Printen alatt azonban tudvalevőleg helyezetlenség lett a sorsa e futamban. Az istálló lovasai tavalyhoz hasonlóan S. Rulford, s a mindinkább haladó Slack voltak, a zász­lók közti versenyek résztvevőit pedig több­nyire Poole ülte. Apprentlcejei közül Opa­tofszky s Renki nem valami nagy tudást árultak el. * * * Szép sikereket ért el a lefolyt évben Sze­mere ur trainerje Maw is, kinek eredményét a kővetkező adatok mutatják : 40 I, 35 11. és 5 III hely 254.103 K. ért.-ben. Kiváló lovat birt a hároméves Mágnesben (Matchbox—Thriftles). E remek kancza a Kin­csem handicapban, a magyar és osztrák Kan­czadijban s a Lovaregyleti díjban aratott győzelmein kivül, ugy az osztrák, mint a német Derbyben kivívott második helyével magas klassisáról tett tanúságot s bátran évjáratának legjobb kanczájául tekinthető. A carriérjét eladóversenyekben kezdett Perl asz az Alagi dijat s az Espoir versenyt, a négyéves Topi'oméne (Matchbox—Nini) a Bálvány han­dicapot s a Széchenyi dijat szerezte meg Sze­me M. urnák. Jobb lovak voltak még a peches Ponyvássy, a Fóthi dij győztes Maculani. Kétéveseivel nem nagy szerencséje volt Maw­nak. A pályán megjelentek közül csak Hozi, Durnyi, a jelenleg Borbély ur tulajdonában levő Sparrafucile, a Brachfeld urnák eladott Gyopár s az idegen istállóból hozzá került Békés tudtak versenyt nyerni. A nagyhirü Arriviste (Bona Vista—Szende) melyet a két év előtti telivér árverésen 20.100 K.-ért vett meg jelenlegi tulajdonosa gr. Zichytől (lengyeltóti ménes), ugyszinte a Károlyi László gr. tulaj­donát képező kétévese (Gourmand-Patyolat mén) nem volt ezideig versenypályán. Clemin­son mellett az amerikai Doggett iilte a Sze­mere lovakat, utóbbi azonban megvált állá­sától s vissza vitorlázott hazájába. Szemere ur rendelkezett a lefolyt évben a legjobb bel­földivel is, u. is Bonta Fülöppel, ki nem egy szép megnyert versenynyel hálálta meg ki­képeztetését gazdájának. Kívüle ugyancsak a Szemere ur által kiképezletett IrnresMándi is az istálló szolgálatában állottak. * * * Egy fiatal trainer : Frank Buttel s következik a sorban, ki alig harmadfél esztendeje tele­pedett le traineri minőségében Tatán s ki már tavaly is atyja a Springer báró rég isme­retes öreg trainerjének méltó tanítványának bizonyult. Mautner lovag, ez az istállóját foly­ton nagyobbitó sportsman sikverseny anyagát, vagyis 33 lovát bizta reá s e szám Mr Blon- dine (azelőtt Capt. George) lovaival együtt I kerek negyvenet lett ki. Eredménve : 29 /., 38 11. s 21 III. hely 234.270 K.-ertékben. Az istálló starja Mr. Blondine kétéves kan­czája : Belvedere (Bona Vista- Buff Rose) volt. Eme, a pályáinkon eddig megjelent Bona Vista ivadékok legjobbja, Kamorvsan disqua- lificálása folytán a Kárpát-dijban elsőnek lett helyezve s az Eszterházy emlékversenyt is megszerezte az istállónak. Hasznos kétévesek voltakmég : Blockade (Gaga-Blondine.) az Ares­sin Patton főhadnagynak eladott s jelenleg Trauttmansdorff grót tulajdonát képező Sou­bise (Gourmand — Sodoma), Helena (Gaga­Híppokrene) a Schlossbrunn liandicapet nyert sajnos azonban az istállóban október elején kiütött tűzvész áldozatául esett Grandeur(Beau­minet Grandezza). Az idősebb lovak közül a Festetics istállóból kikerült Franc-tireur (Eenék-Bonnie-Aggie) a Totalisateur handi­capot, Ncleus pedig a Tatán lefutott Eszter­házy handicapot nyerte meg. Sötétek csupán a hároméves Philharmoniker s a Foglár ur által tenyésztett 2 éves Sassex maradtak. Jockey dolgában az istálló kellően el volt látva, mert az ügyes Southeyon kivül Adams második claimjét is biztosította Mautner lovag. 'Folytatás kövekezik.) '= ZÜiZkm KIR. UDVARI SZÁLLÍTÓ = MÁRIA VALÉRIA FŐHER6ZESNŐ RÉSZÉRE SZÁLLÍTOTT. T2Tfr\Crn ,PC:T' V" MarnÚnczad-uL za 3. sz. JO U kJ Л Г Li p 1, Bécsi-utcza saiok KEßE If: ========== Legmodernebb angol stylben toiletteket, kitűnő szabású jaquetteket a legjobb minőségű angol kelmékből. Modellek REDFERN &R0UMND1 LONDON. Eladó fedezőmén Fred angol telivér sárga mén elletett 1892 ap. Dictator a. Fee Megtekinthető Pázmándon vasúti állomás Nyék ; egy óra Budapesttől. 1—3 Fedeztetési hirdetés. Gróf Esterházy Mihály tallósi telivér ménesében Pozsony-megye vasút és posta Diószegh) lóriig telivér mén, apja: Morgan, anyja: Content, fedez 60 koronáért. Közelebbi felvilágosítással szívesen szolgál a tallósi uradalmi intézöség Fedezési hirdetés. Az 1902-iki fedezési idény alatt az abonyi ménesben (vasút-, posta- és távirda-állomás Abony. Pestmegye) a következő telivér mének állanak : King Monmouth ell. 1882-ben ap. King. Lud a. Miss Somerset, King of Trumpstöl: a. Effie Deans, Blair Atholtól. King Monmouth kétéves korától hétéves koráig volt pályán és győzött a yorki Zetland Stakes-, a red cari Kirkleatham Biennial Stakes- és a Two yars Old Stakes-, a yorki Great Breeders Convivial Produce Stakes-, a doncasteri Prince of Wales Nursery-, Plate-, a leicesteri Inauguration Nursery-Handicap', a yorki Great Yorkshire Stakes, a doncasteri Great Yorkshire Handicap-, a yorki Craven Stakes-, a derby-i Doveridge Cup-, a lincolni Great Tom Stakes-, a Derby Cup-, a manchesteri Wilton Plate-, a newmarketi Babraham Plate-, a leicesteri Summer Handicapban kétszer, a manchesteriJRothschild Plate- és a Salford Borough'Handicap-, a newmarketi Ellesmere Stakes a yorki Great Ebor Handicap-Plateben stb. stb. King Monmouth az apja következő lovaknak : Alice­Lisle, Keynsham, King Spider, Othery, Queen M >n mouth, Willington, Barford, Countess Beatrice, Harry Monmouth, Messala, Victa, King's Messenger, Royal­Varden, Walerhead , Clarice-herélt, Tower High Almos, Hajnalka, My Lady, Dragina. Fedezési dij : 600 kor. (Még 14 kancza fogadtatik el.< Botond ell. ^ 1888.-ban, ap. Bálvány, a. Turolla Verneuiltöl, a. Csalogány, Carnivaltól. Botond: Carrasco (1901. Derby-gyöztes) és Lovag apja. Fedezési dij : 400 kor. Duncan ell. 1890-ben, ap. Doncaster, a. Black Agnes Barbi­lontól, a. Little Ágnes, Saunterertől. Dnncan a Leger a stb. stb. győztese. Duncan : Diadal, Alfréd, Topaze, Testőr Durban, Tubereuse apja. Fedezési dij : 400 kor. Még 14 kancza fogadtatik el.l Piety ell. 1893 ban, ap. Satiety a Devote. Hermittől : a Devotion, Stockwelltöl. Piety gyözjtt a sandowni Great Kingston Two yrs old Race. — a manchesteri Cup, — (1887 £. és az ascoti Alexandra Plateban (1340 £.) Fedezési dij : 400 kor (Még 12 kancza fogadtatik el.) Beau Brummel ell. 1880-bari ap. George Frederick a. Ma Belle, Lord Cliffdentöl ; a. DulcibeÜa, Voltigeurtöl. Beau Brummel a Woodcote-Stakes és Hopeful-Sta­kes nyerője. Beau Brummel Sir Jakob, High and Low, Lord Ulin, Jessamy, Belmont, D'Orsay, Lady Killer, Sir Beniamin, Adornment, Beaulieu II., Belle Winnie. Lackadaisical, Szittya, Lovebird, Fortély, Bébé, Szeszély II, Adoma, Pimasz, Sarkantyú, Arséna, Forgó, Kékes, Állandó, Polonius, Bencze, Néha, Szamócia, Alesia stb. apja Fedezési dij: 400 kor. Buckingham (Clifford testvére) ell. 1893-ban, ap. Gunnersbury, a. Cabale, Ostregertöl ; a. Caprice de Lissa, Starketól. Buckingham öt versenyben futott s négyet nyert. Fedezési dij : 50 kor A kanczák gondozása és élelmezése a kis­béri díjszabás szerint számittatik és a ménes­intézőség kívánatára a számla a kanczák el­szállítása előtt egyenlítendő ki. Bejelentések bt. Harkányi Jánoshoz Budapest, Andrássy-út 4. sz. intézendők.

Next

/
Thumbnails
Contents