Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-02-16 / 7. szám

г 1901. február 16. Vadász- és Verseny-Lap. nasági pótlovaink kitűnőségét nemcsak a katonaság és a honvédség, hanem a külföldi hadseregek is elismerik és abban a helyzetben vagyunk, hogy háború, vagy mozgósítás esetére, majdnem kétszer annyi lovunk van, mint a mennyi szükséges a hadsereg rendelkezésére. Ily viszonyok közt azt hiszem, hogy lótenyésztésünk visszaeséséről nem lehet beszélni. (Élénk helyeslés ! Ugy vau ! Ugv van ! jobbfelöl.) * * * Ezzel a lótenyésztés feletti vita véget ért. Darányi minister ur kijelentései, ugy hisszük, tenyésztőink körében szerte az országban általános megelégedést fognak kelteni; az ö figyelme és gondoskodása kiterjed mindenre, minden kívánságot lehetőség szerint teljesít és állandóan gondoskodik nemcsak lótenyésztésünk fejlesztéséről, hanem lovaink lehető értékesítéséről is. Ezekhez részünkről csak annyit ; hogy iparkodjunk magunk is — testületek és magánosok egyaránt — az itt kitűzött és helyeseknek vélt eszmék megvalósítására. Tájfajta — tenyész-kerület. A mult hóban tartottt értekezleten, a lótenyésztési ügyeket

; illetőleg, több oldalról felhozatott azon kívánság, hogy az egész országban tenyészkerületek állitassanak fel, vagy jobban mondva az ország kerületekre osztassék be, hol csak a megállapított fajú ló tény észtessék. Némelyek ezt mindenütt életbe léptetendönek kivánták, sőt annak keresztülvitelére drákói szigor alkalmazását követelték. Örömmel üdvözöltem ezen több oldalról felhangzott kívánságokat, hisz már évek során kivántam magam ily forma intézkedést s mikor alkalmam volt hozzászóltam is, írtam is ez értelemben és igen örülök bogy a tenyésztők nagy része rájött arra, hogy nincs a tenyésztés érdekében, hoyy minden vidéken, mindenféle mén legyen egy egy állomáson, hogy mindenkinek a kedvére való mén rendelkezésére álljon. Igen örültem midőn azután e tekintetben történt valami s a Mezőhegyest tájfajta létesíttetett, s még jobban örültem midőn annak sikerét láttam, s hogy az eredményt látva e kis körben elkezdett egy fajta ló tenyésztése mily szépen terjed és terjed lassankint mindig jobban és jobban. De bár mennyire kívánatosnak tartom, hogy ily modorban fejlesztessék a lótenyésztés az országban, főleg a kisebb gazdák érdekében nem találnám kivihetőnek, de helyesnek sem, hogy ez egyszerre mindenütt alkalmaztassék, és a legnagyobb szigorral keresztül hajtassék. Nagy hatalma van az államnak kivált e téren, mert ö osztván szét a használandó ménekei : azt is oda osztja ki a hová akarja, és nagy áldozatokat hozván a lótenyésztés érdekében, szerintem jogosult is hogy ezen áldozatok fejében, azok kik ebben részesülnek szinte tegyenek valamit ; de kérdés, váljon egy ily forma szigorú eljárás czélravezet-e, s nem ered-e ebből több kár mint haszon. Minden nagy actio rendesen reactiót okoz s igen könnyen lehet, hogy ha nagy szigorral, és a tenyésztők kedve ellen osztatnak szét mének, vagy felhagynak a tenyésztéssel, vagy hogy egészen saját ízlésük szerinti lovat nevelhessenek : az állami méneket elhanyagolják, beszereznek valami álialot, mely izlésöknek megfelel ugyan, de tulajdonképen hivatására egészen alkalmatlan. Vannak külömben vidékei az országnak hol éppen lehetetlennek tartom hogy egészen csak egy öntető ló tenyésztenék, mint például a Bánátban és ugyhiszem Bácskában is hol nagyobb községben sokszor egész egyenlő számban szerbek és németek laknak, miudegyik nemzetiségnek megvan régi időktől fogva a maga fajta lova, s egyiket sem lehetne kényszeríteni, hogv más faj tenyésztésére átpártoljon, itt tehát tenyészkerület létesítése azt tartom lehetetlen volna. Hlyen eset pedig lehet hogy több helyen is előfordul. A Mezőheyyesi tájfajtu nagyon sikerültnek m

ondható, sokat fordulok ott' meg, s magam tapasztaltam mily helyes eljárás volt ez s mily szépen fejlődik a tenyésztés. A példa és .az eredmény az, mi legjobban hat mindenütt de hogv mi ott keresztülvihető volt, kérdés megtörténhetik-e máshol is. — Található-e mindenütt egyén ki magára vállalná a fáradságot,, mi jár a párosítással, s ellenőrzéssel, hogy a csikók megbélyegeztessenek, s aztán engedelem nélkül el ne adassanak? Egyes helyeken talán, de mindenütt az országban bizonyosan nem. Már annak meghatározása is liogy mily vidéken, mely fajta ló teny észtessék : nagy nehézséget fog okozni ; még megye szerint sem lehetne sokszor meghatározni, mert kivált a nagyobb kiterjedésű megyékben a helyi viszonyok és a meglevő ló állomány minősége oly külömbözök, hogy azt egyöntetűvé tenni nem lehet, kivált nem hirtelen, иду szólva egy tollvonással. De ha nehézségekkel jár a dolog is, mégis azt. tartom, meg kell tenni a mit csak lehet, hogy a kívánt czélt el lehessen érni. Szerény nézetem szerint az lehetne az eljárás : hogy ha nem is osztatik be most az ország tenyészkeriiletekbej ott hol már némileg egy öntetü ló nevelés van : egyes központok teremtessenek, hol aztán ezen tenyésztési elvek szigorúan keresztül vitessenek. Ha egyes ily központok képeztetnének és a lótenyésztési bizottságok kis fáradságot veimének maguknak, a méneskari tisztekkel karöltve felvilágosítanák a tenyésztőket az eljárás helyességéről és közakarattal megállapítanák az ott folytatandó irányt : ott az eredmény el nem maradna, s ép ugy mint Mezőhegyes vidékén ezen központok, lassankint terjednének, hiszem, hogy lassan igen lassan talán, de jobb eredménynyel mintha erőszakkal fognánk a dologhoz. Ott hol ily megállapodás történt, aztán határozottan csak is egy fajta jnén volna felállítandó továbbra is, kivételt egyedül a telivér képezne, akár arab akár angol, mert az ezáltali nemesítés csak is előnyére válhatik a tenyésztésnek, de természetesen nem keverve; a hol Nonius vagy félvér tenyésztetik : az angol telivér volna alkalmazható minden baj nélkül, hiszen ezen fajokban ugy is többé kevésbé az állami ménesekben alkalmaztatik a telivér, de ily vidékeken az arabs mindenesetre kizárandó volna, épp ugy mint ott a hol arabs fajtájú lovak tenyésztése batároztatik, a Nonius s félvér kizárandó lenne, legfeljebb esetleg még Gidran alkalmazható, talán a test és csont nagyobbitására. Ha az egész ország beosztását a tenyészkerületekre nem is tartom most rögtön kivihetőnek, mégis igen kívánatosnak tartom, hogy az egyes állomásokon csak is egyfajta mén álljon, a szerint mint az azt használó község, vagy községek lóállományának többsége kivánja. Van ez intézkedésben is esetleg némi sérelem a kisebbség rovására, de ezt nagyon szükségesnek tartom, mert tapasztalatból tudom, hogy igen szép és helyes a kivánság, hogy kivánják miszerint a kanczájukhoz megfelelő mén legyen az állomáson, de a gyakorlatban az történik, hoyy nemcsak a kisgazda, de a birtokosok közül a nagy rész, használja azt a mént a melyiknek ép szabad ideje van, akár illik a kanczájára akár nem, mert restelli, hogy esetleg máskor kellene a kanczát elővezetni, mert a reá illő mén már az nap el van foglalva. Némely tekintetben tehát sérelmes ez, de egy néhány év inulva kiegyenlítődnék a ló-állomány és ismét egy lépéssel tovább haladtunk volna. Természetesen kivételt képeznének azt tartom azon vegyes ajkú községek az ország déli részén, vagy hol ily viszonyok léteznek, de ott az emberek nem esnek ezen hibába, mert egyik nemzetiség sem tenyészt mást mint a mihez régi időktől fogva hozzá szokott. Ismétlem igen örülnék, ha mentül inkább terjedne az eszme, hogy vidékenkint egyöntetű lovakat tenyésszünk, de nem képzelem, hogy azt egyszerre létesíteni lehessen, s félek, hogy e tekintetben igen szigorú eljárás e czélnak inkább ártana, mint használna, azért is óhajtanám, létesítsünk először egyes központokat, hol az ügy iránt hajlandóság mutatkozik és van már a létező lóállományban valami alap melyre támaszkodni Jeliet s mely sikerre kilátást nyújt, ha ilyen egyes központokat állítottunk fel: remélem, hogy lassankint terjedni fognak mig elérik azt a határt mit aztán a gva korlat maga szab neki. Szapáry Iván. titóhangok az ankéthez. A lefolyt ankéten igen sok és czélszerü ajánlat történt a lótenyésztés és crtékesitésre vonatkozólag, de egy igen gyakorlati, könnyen kivihető és kevés áldozatba kerülő dologról ugy látszik megfeledkeztek. Más alkalommal is elmondottam és most ismét visszatérek rá, hogy a katonaságnál levő jó anyagot nem kellene addig megtartani, mig tenyésztésre többé nem alkalmas, hanem igenis, az arra való kanczákat, monjuk 10 éves korukban mérsékelt árban el kellene adni azon tenyésztőknek, kik köteleznék magukat tőlük csikókat nevelni és azokat az államnak eladásra bejelenteni. Alkalmam volt meggyőződést szerezni, hogy egy-egy század lovai között valóbart jó tiz éves kancza alig van több, mint 2—3 darab* ezért ugy gondolom, hogy ezen intézmény a katonai kincstár részéről nem találkoznék ellenmondással. Ha 100 ló közül 2—3 ilyen jó kancza. 2—3 évvel hamarabb eladatnék, mint hogy úgyis kiselejtété íre kerül — ez valóban igen csekély áldozat volna. Ezen eljárás mellett el volna érve, hogy a járatlan tenyésztő nem össze-vissza vásárolt kanczák után nevelne, hanem olyanok után, a melyek már szakértők által ezen czélra alkalmasaknak találtattak. A lóavató bizottság tisztelt tagjai is sokkal biztosabban vehetnék az ily anyák után nevelt csikókat, mert több benne a valószínűség, hogy egy kipróbált jó kancza után nevelt csikóból jobb katonaló válik, mint egy egészen más czélra használt ismeretlen egyed uíán. A tenyésztő pedig tudná, h.gy a lóavató bizottság okvetlenül megtekinti ezen lovakat és bizonyára többet is találnak köztük alkalmasaknak. Tehát érdemes lenne ilyen csikók felnevelésével bajlódni és azokat megkímélni. Az értékesítés tekintetéből szükségesnek tartanám, hogy az ambulans katonalóvásárok ne csak visszaállíttatnának, hanem még inkább] hibövittetnénelc olgformán, hogy bizonyos meghatározott időben minden nagyobb városban legalább kétszer évenkint tartatnának ;** mert lia ezen vásárok bizonyos időben és helyen egyformán meg nem tartatnak — a tenyésztő kinek pénzre szüksége van, kénytelen lovát a közvetítőnek elvesztegetni, nem számithatván rá, hogy lovát a katonaságnak bemutathatja és esetleg értékesítheti. Ezen vásárokra valóban szükség van, mert a középbirtokos és bérlő innen s tova egészen abba • hagyja a lónevelést a rosz értékesítési viszonyok miatt s használatra kivesz magának lovakat a katonaságtól ; a kis- vagy parasztgazda szintén rá fog jönni, hogy 150—160 Írtért, a hogyan most veszi tőle a kereskedő, nem érdemes lovat nevelni — s igy mindinkább fogy az országban a katonaságnak szükséges lóanvag, nem hogy szaporodnék. Hát még a nagyobb ménesekkel biró tenyésztő, — a ki igyekezik lovait a külföld szamára eladni, mert. a 325 frtos ár mellett nem fizeti ki magát a nemesebb lovak tenyésztése.; ez sem fog az állam részérc nevelni. Egyáltaláu arra fognak bennünket a rosz értékesítési viszonyok kényszeríteni, hogy elmenjünk a hideg vérű lovak tenyésztésére s kiki majd annyit tenyészt, mennyit gazdaságában elhasznál. A telivér mén lovak bevásárlását én is szükségesnek tartom, csakhogy ne keressünk csupán első rangú versenylovakat hanem fektessünk inkább súlyt a korrekt és erötelljes testalkatra, mert hiszen közönséges használati és kalonalovaknál ez szükségegesebb, mint a pillanatnyi sebességNagy Rhéde, 1901. l-'ebr. 12. Brezovay Sándor. A lefolyt ankétra vonatkozó számos rzikket kaptunk még, de mint él tbelő kevés variatióval ugyanazon eszméket miknek ismét és ismét hangoztatása csak gyengítené az eddigi erőteljes benyomást; s igy bocsánatot kérve tiszt. Íróiktól magánúton visszaküldtük a czikkcket. Annyit azonban mondhatunk.hogy az ilyen értekezéseket nemcsak itthon, — de külföldön iidülö számos о vasóink is érdekkel olvasták, kik oly keevesek voltak ... különösen H. L. nr czikkéröl a legnagyobb elismeréssel szólni. * Nem biltük volna, hogy ilyen sajnálatosan kevés volna azon anyag a mit • lyan sziv szakadva reclamálunk már évtizedek óta a katonaságtól. A löszei k. "Legjobb a vásárokat kora tavasszal és ősszel tartani, ilyenkor máragazdának hiányzik a takarmány és igy jótéteményt is gyakorolunk vele szemben. Föszerk.