Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-12-08 / 102. szám

1901. deczember 8. VADÁSZ- ÉS VERSENY­LAP. 633 'Apaméneink sikerei ivadékaik révén ' — a zászlók közti versenyekben a lefolyt évben. Lapunk négy előző számában kimutattuk azokat az eredményeket, melyeket a nálunk felállítva levő apamének ivadékaik révén a sikversenyekben értek el — jelen számban pedigien reátérünk annak a kitüntetésére, hogy ezen apaméneinknek mily sikereik voltak a — zászlók közti versenyekben. E separatio (melyet Angol, Franczia- és Németországban már evek óta űznek) immár nálunk is indokolt, ha figyelembe vesszük, hogy versenyegyleteink részéről manapság már kö­zel 800,000 korona, oly összeg van forditva a gát- és akadályversenyek dijazására, mely összeg már minden téren, igy az apaméneink ­nél is, bő tanulságokat nyújt a statisztikának. Gát- és akadálysportunk a monarchia ver­senysportja történetében eddigelé, mint a — délibáb szerepelt, hol felragyogott, hol eltűnt a homályban. A messze múltban steeplereink nemcsak idehaza, de a messze külföldön is fényes győzelmeket arattak, aztán fokoza­tosan hanyatlottak, söt nem is olyan régen, mondhatni a legalacsonyabb niveaura sülyed­tek. Egy-két év azonban ismét fordított e viszás helyzeten, a közel mult pediglen abba a kerékvágásba hozta, mely kiterjedt verseny­anyagunknak megfelel, melyet az méltán meg­követelhet. Istálló-tulajdonosaink a helyes útra térnek, belátják, hogy üdvös, hasznos tér a gátakkal, akadályokkal megnehezített pálya is és nem­csak az akadálysportnak rendíthetetlen hivei cultiválják immár vállvetve a legjobb sorsra érdemes sportot, de a «nagy» sikverseny­istállók is mind nagyobb számmal, s ami még örvendetesebb, minél jobb anyaggal (Ritka II., Façon, Max, Almaviva, Kartal, Bruce Lowe stb. stb.) kezdik e meetiert a megkívántató niveaura emelni. A mult és a jelen év örvendetes haladást mutat, mutasson hasonló arányt a jövö is, ugy nem lesz mit szégyelnünk a külföld előtt e téren sem! S az alábbi statisztika? A számokat meg­czáfolni nem lehet, a számok világosan beszélnek, s mindenkinek, aki ezek iránt is érdeklődik, azok bö utmutatást, sok érdekeset nyújtanak. Bálvány ivadék és anyja fut. I. II. Kor. 3é Anita (Ancona) 3 — 1 160 4é BattamV(Blumenmädhen)ll 8 1 28690 3é Baedecker (Feetschi) 1 — — — id. Carmen Miracska (tv.) 1 1 — 960 4é Mumus (Mathilde) 3 2 — 2240 4é Rheingold (Anina) 3 — — — 4é Serpolette (Szerény) id. Svengcdi (fv.) 2 — 1 — — ' 4é Serpolette (Szerény) id. Svengcdi (fv.) 3 1 1 800 5é Timár (Trésor) 3 1 .— 10000 4é Trilla (Tovább) 1 — — • —' 4é Vendel (fv.) 9 4 I 17110 11 ivadék összesen 40 17 4 59960 Ezenkívül sikversenyben 16373 * Panzerschiff. ivadék és anyja fut I. II. kor. 3é Allegro (Alegretta) 4 1 — 2250 5é Candeur (Caprice) 2 — — — 4é Dora (Duchés) 7 3 1 4545 5é Diomed (Duchess) 3 — — — 4é Flaggenschiff (Fea) 3 1 — 15.0 3é Lucky Sixpence Glücksgöttin) 3 — — — 4é Max (Messalina) 4 2 1 21330 3é Moderne (Modiste) 2 — —• — 4é Popovka (Promesse) 3 — — — 5é P. P. С. (Peccavi) 4 2 i 3995 4é Pasdequatre (Lady Anglesey о и — — — 4é Pentesilea (Ravenscraig) 1 — — • — 3é Parapluie (Dalliance 2 1 1 5960 4é Trappist (Trésor) И 1 1 2870 14 ivadék összesen 51 Ii 5 42500 ivadék és anyja Triumph fut. II. 5é Albatros (Allégresse) 6é Alár (Alzbeta) 3é Augapfel (Szépalma) 3é Bruce Lowe (Theorie) 4é Jugurtha (Judica) 4é Mogoroa (Vinaigrette) 4é Nini (Nickel) 5é Oculi (Judica) 4é Sherman (She) né Triplesec (Vanosca) 10 ivadék összesen 4 1 2 1 4 1 6 5 5 1 kor. 3980 2 000 2185 380 180 390 2870 ivadék és anyja id. Eins ins Andere (Vice­versa) 2 2 4é Miss Duncan (Dawn) 1 1 4é Rézkakas (Vitamvár) 3 2 5é Senator II. (Svbilla) 3 1 30 5 3 35285 Ezenkívül sikversenyben 25585 * * * Strouzian fut. 1 II. kor. 15000 1770 2970 10220 4 ivadék összesen 6 29960 Ezenkívül sikversenyben 37033 Culloden ivadék és anyja fut I. II. kor. 4é Álmom (Activa) 10 2 4 3780 3é Csendes) (Csipke) 2 — -rt — 4é Hirondelle (Hungaria) 2 — 1 700 4é Iscdco (Isa) 13 2 2 7850 4é Különcz (Sylvia) 18 5 2 9300 4é Switcher (Silverwing) 5 2 2 4160 6 ivadék összesen 50 11 11 25790 ui a* w aauvu Ezenkívül sikversenyben 80935 Ezenkivül sikversenvben 72060 Fenék ivadék és anyja fut I. II. kor. 4é Berceuse (Bonnie Aggie) 4 — — — id. Csehi (Czarewna) 13 1 7 5950 3é Dagmdr(Lady Ormonde) 6—4 1049 5é Fenföldi (Bánat) 6 1 4 3970 5é F. Moll (Resonance) 1 — 1 170 3é Feneion (Lady Brooke) 3—1 240 3é Famulus (Juliska) 3 2 — 3109 id. Friczi (Capella) 6 12 1450 4é Inca (Illona) 4—1 oO 4é Táblabíró (Thecla) 1 — — — 6é Valaki (W issenschaft) 3 2 1 8460 11 ivadék összesen 50 7 21 24430 Ezenkivül sikversenyben 37045 Gunnersbury ivadék és anyja fut. 4é Avar II. (Menyecske) 6 id. Gambler (Golden Ring) 2 id Grobian (Gamiani) 2 3é Gunár (Mauarph) 4 5é Lembeck (Lady Mildred) 4 3é Maicia (Moneta) 3 4é Suada (The Summit) 6 3é Tacskó (Tini) 1 4é Viveur (Vicomtesse A.) 2 1. 3 II. kor. 12380 280 600 560 1770 8450 9 ivadék összesen 30 6 2 24040 Ezenkivül sikversenyben 28615 ivadék és anyja 6é Chorazy (Hoffentlich Bellwether fut. 8 г. 4 II. kor 1 23700 * * * Zsupán ivadék és anyja fut. id. Aramis (Aida) 2 6é Blizzard (Beccalunga) 2 3é Betyár (Beatrice) 3 3é Bombardier (Brute) 2 id. Fragonard (Beatrixe) 2 3é Hamamelis (Hullám) 1 4é Jerome (Jewess) 5 5é Illusion (Hippoki'ene) 1 3é J'insiste (Intrigue) 2 óé Mapetite (Trixie) 3 3é May'slave (Micsoda) 4 6é Per Putz (Tátrafüred) 4 3é Schweine Baron (Lassie) 1 — 3é Teuff leuff (Partisane) 4 1 ii. 1 1 1 kor. 260 2160 500 1500 80 6160 — 2 1 — 2 2 2920 412 1150 2820 4010 Gaga ivadék és anyja fut I. II. kor. 4é Cocker (Cyclamen) 3 — ~r — 4é Elluczi (Glorvina) 12 2 3 3500 4é Felleg II. (Felhő) 9 ö 2 16120 3é Gerle (Nefelejcs) 1 — — — 3é Revenant (Besoonse) 1 — — 4é Solaro (Sunflover) 4 — — 320 6 ivadék sszesen 30 7 5 19940 Ezenkivül sikversenyben * * 133209 * Dunure ivadék és anyja fut. I. H. Kor. 3é Azé} t is Angela) 5 — 1 500 3é Brom (Brombeere) L 1 4000 3é Csitt (Csokor) 3 — — — 4é Délczeg (Délibáb) 6 1 330 4é Dunur (Helena) 3 .— • — — 3é Dalles (Piroska) 1 — — — 3é Döntnök (Olyanincs) 6 1 '— 1560 3é Dodó (Domenica) 3 • — — — 3é Durch die Lappen 2 — — 150 4é Garda (Georgine) 7 1 2 4050 4é Gayette (Gaydene) 5 1 — 1710 6é J hopeso (BelEsparanza) 1 — -rt — 4é Limlom (Lila) 3 — 3é Lunallillo (Lilinokalani) 4 . — 4é Remek (Kincs) 4 2 1170 3é lokaj (Thecla) 6 2 i 6270 4e Walkover (Long Walk) 5 — — — 17 ivadék összesen 70 8 6 19740 14 ivadék összesen 36 10 10 22272 Ezenkivül sikversenyben 177525 * * Mailberger ivadék és anyja fut. I. II. kor. 4é Bohémé (Buzgó) 21 10 4 20000 Ezenkivül sikversenyben 2370 Ezenkivül sikversenyben 241677 Orwell ivadék és anyja fut. I. II. kor. 3é Alfalfa (Alice) 5­— 2 1733 3é Csillag (Chutney) 5 2 1 9450 3é Danseuse (Balleleuse 4 — — — 4é Kong Harald (Banilla) 4 1 — 970 4é Orkán (Vizár) 9 2 1 3030 3é Oppositio (Concordia) 5 1 290 5é Szemle (Sauturelle) 1 — — 1 — id в оуa (Banilla) 6 2 1 1045 8 ivadék összesen 39 8 5 19168 Ezenkivül sikversenyben 112245 Beauminet ivadék és anyja fut. I. 11. kor. 3é Beaufils (Sodorna) 5 — 1 500 5é Dráva (Takaros) 2 —' — 300 3é Kalauer (Kate) 6 1 1 4750 4é Pharisaer (Falaise) 4 1 — 1870 4é Peninsular (La Penitente) 5 1 1 1040 4é Tippu-Tipp (Tittle­Tattle) 12 2 3 8/50 6 ivadék összesen 34 5 6 17210 Ezenkívül sikversenyben 44545 ivadék és anyja óé Brat (Brute) 4é Da kommt sie (Pal­marum) 5é Szabász (Nemszabad) 5é Tudor (Le het ) 4 ivadék összesen Theodore fut 1 II. kor. 3 1 10 11400 4100 15 3 4 15500 Ezenkivül sikverseuyben 4535 Magus ivadék és anyja fut 1. 4é Délibáb (Speculation) 5 1 4é Kontár (Kunst) 7 3 3é Rikkants (Jabuka ) 7 2 II. kor. 660 4310 2 9116 3 ivadék összesen 19 6 14386 Ezenkivül sikversenyben 17270 * Livingstone ivadék és anyja fut I. II. kor. 4é Jour fix (Jour et nuit) 7 2 2 9450 5é Lázsiá s (Leda II.) 5 2 1 1910 4é Paragraf (Palinka) 2 1 1 970 3 ivadék összesen 14 5 4 12330 Ezenkivül sikversenyben 1370 * * Virad ivadék és anyja fut. I. II. kor. 4é Dreyfus II. (Doniczego) 13 7 5 11330 3é Darkman (Dabrowa) 2 — — — 4é Zakrzów (fv.) 3 — 1 380 3 ivadék összesen 18 7 6 11710 Ezenkivül sikversenyben 2060 * * * Primás II. ivadék és anyja fut I. II. kor. 5é Contrás (Catalpa) 4 — 160 4é Próba (Lea) 6 1 1 1260 3é Prima (La Mascotte) 9 4 2 6800 3 ivadék összesen 19 5 3 10220 Ezenkivül sikversenyben 124-545. 1*

Next

/
Thumbnails
Contents