Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-12-01 / 101. szám

1901. deczember 17. Az oroszok keresnek most mindenfelé telivér-apaméneket ! A katonai lóvásárló bi­zottságok ugyanis az idén nagyobb számban vásároltak remondákat, mint az előző évek­ben és a hadügyminister egyúttal körrende­letet adott ki, melyben kimondta, hogy a te­livér-apaménektől származó lovak a vásárlá­soknál előnyben részesülnek vagyis elsősorban ezek vásárlandók meg. Ezért most a hátasló­és remonda-tenyésztök egész Oroszországban telivér-apaméneket igyekeznek beszerezni. Ná­lunk volna elegendő számban eladó tenyész­mén — vájjon jönnek-e hozzánk vásárolni? Uj apamén került hazánkba és pedig gróf Henckel Arthur oroszvári ménesébe: a tléves Milford, Sara­band fia. Milford kétéves korában Angliában jó klasszisba tartozott, később kissé hanyatlott ugyan képessége, de még több versenyt tudott nyerni öt­éves korában is, söt még hatéves korában is kitűnt nagy sebessége által a versenypályákon. A tenyész­tésben eddig keveset használták, de azért mégis van már néhány hasznos ivadéka Angliában. Az orosz­vári ménesben Czigánylegény, a másik stallion mel­lett, bizo yára szerepre lesz hivatva. A franczia kormány folytatja ménvásárlásait és ujabban Mr Brémondtól megvette a 4é Jvoire-t, mely tavaly 3-ik lett a ffranczia Derbyben és az idén is számos versenyt nyert. Jvoire a nagynevű Upas­tól származik és vételára 54.000 korona volt. Lapunkban hirdetett fedező mének. Kisbéri ménes apalovai ! Bábolnai « « Mezöhegyesi ménes apalovai Pogarasi ménes apalovai Pettend : Orwell 200 K.Ï Morgan 200 K. Windgall 200 К Zászlós 100 K. Monostor: Pardon 400 К ( Jack'o Lantern 200 «) Gáspártelep : Primás II. 200 K. Wolfpassiug : Bennithorpe 200 K. Triumph 100 К. L 'Astro 200 К. Gomba : Friar Lubin 400 К. t Gomba 400 К.} Lustkandl 100 К. Tata: Pervat 98. 100. 100 sz. 99. 100. 101. sz. 99. 100 101. sz. 100. 101. sz. 100. 101. sz. 99. 100. 101. sz. 100. 101. sz. Xaintrailles 1000 K. Mindig 400 К. Abbonent 400 К. Kegyúr 400 К. Acrobat 200 К. Benczúr 50 К. Lesvár : Falb 200 К. Abony: King Monmouth600 К.' Botond 400 К. Duncan 400 К. Piety 400 К/ Beau Brummel 400 К. Buckingham 50 K .j Szomolány : Hannover Jack 100 К. 98. sz. 100 101. sz, 98. 99. 100 101. sz. 99. 100. 101. sz. Napajedl: Kisbér. Màndok : Matchbox Timothy Stronzian Tokio Orelio Vesuvian Gaga War Horn Quilp Labancz 600 К 500 К. 400 K.( 400 K.j 400 К. 400 K .j 2000 К. 100 K.l 100 K.j 40 K .j 96 59 sz. 101. sz. A pettendi ménesben az 1902. évi fedezési idény­ben a következő telivérmének lesznek felállítva : ЛгшоП kdenczes bizottmány tulajdona) apja Ül Well Bend'Or, anyja Lizzie Ágnes. Fedezési dij : 200 korona. II..-.» (a Derby nyerő Pardon apja), ap. Spring­IVIUI У a II field, anyja Morgiana. Fedezési dija 200 korona. I (számos jelentékeny verseny nyerője Ang­liában/, apja Galliard, anyja Windsor. Fedezési dij : 200 korona, (a Szent-István dij nyerője), apja Fenék, anyja Tartan Banner. Fedezési dij--100 korona. Meddő kanczák tartása naponta 2 kor. Vemhes « « « 2 kor. 40 fill. Csikós « « « 2 kor. 80 fill. Ezenkívül minden kancza után a ménesszemély­zetnek tiz korona, állatorvosi felülgyeletért nyolez korona és a paták gondozásáért nyolez korona szá­míttatik. A kanczák elhelyezése díjtalan. Bejelentések Luczenbacher Miklós úrhoz Pettend-re Fejér megye intézendők. 1- 3 VADÁSZAT, LÖVÉSZÉT, (Kisjenői vadászatok.) József föherczeg fiával Jó­zsef Ágost föherczeggel, a legközelebbi napokban aradmegyei birtokára utazik s egyidejűleg megkez­dődnek a hires kisjenői vadászatok, amelyekre már erősek készülődnek a vármegye előkelőségei. Szom­baton Kisjenöre érkezik Auguszta föherczegnő is, aki szintén részt vesz a hosszabb időre tervezett mulat­ságban. A vadászatok után a főherczegi vendégek Kistapolcsányba mennek s a karácsonyi ünnepek után leutaznak a délvidékre. Gróf Károlyi Lajos tótmegyeri uradalmában no­vember 18-ától 23-áig vadászat volt, a melyen a háziuron kivül résztvett • Széchenyi Béla gróf, Érd ödy Rezső gróf, Auersperg Engelbert herczeg, Elek Gusz­táv, Révay Simon báró, Schönborn Károly gróf, In­key József báró, Apponyi Gyula gróf es Hunyady László gróf. A László-telepen, Tótmegyeren és Bá­bon lefolyt vadászaton teritékre került 2113 fogoly, 5372 nyul, összesen 7485 vad. IRODALOM,FESTESZET. Az állatok világa Brehm hatalmas munkájából «Az állatok világa»-ból most jelent meg a 42-ik fü­zet, amelyben a foghéjasokkal foglalkozó igen érde­kes rész veszi kezdetét. Igy például megismerkedünk a lajhár félékkei és pedig a két- és háromujju laj­hárral, továbbá a hangyászokkal és a pánczélosoK­kal. Ebhez a füzethez a kiadóczég színes nyomatú mümellékletet csatolt, a mely a repülő mókusokat mutatja be. igen természetes, hogy szövegképek nagy számmal fordulnak elö a füzetben, melynek ára 80 fillér. Az állatok világa megrendelhető, akár a Lég­rády testvérek könyvkiadóhivatalában (váczi-körut 7ö.) akár a könyvkereskedésekben. A monostori ménesben 1902. évi fedezési idény­ben fedezni fognak : Pardon megy pej telivér mén apja Morgan, anyja Petroleuse ap. Peter, any. Red Flag, ap. Lord Lyon, any. Rouge Rose Thormanbytól. (bécsi Derby és Király-dij nye­rője). Fedezési dij : 400 korona. Jack O'Lantern sötétpej angol telivér mén, apja See Saw, anyja Mystery, ap. Trumpeter, any. Charade Stockwelltöl Angliában 16 versenyt nyert, közte a 2000 fontos Withsuntide Platet. (Kara, Royal Flush, Rózsi, Rózsa Lilli, Jász apja.) Fedezési dij : 200 korona. Kanczák gondozása és tartása kisbéri díjszabás sze­rint. Bejelentéseket elfogad Fáy Béla Puszta-Monos­toron. (Posta- és vasut-állomás . Fedeztetési hirdetmény. Az 1902-i fedezési idény alatt a gáspártelki mé­nesben fedez Primás II. ap. Doncaster, any. Budagyöngye, ap. Buccaneer, any. Kincsem, Cambuscantól. Primás il. apja a többi közt Frangepán (St. Leger és Jubileum dij nyertes), Prima, San Jago stbnek. Fedezési dij : 200 korona. Kanczák ápolása és tartása kisbéri árszabás sze­rint Bejelentések intézendők a gáspártelki ménes inté­zöségéhez, posta Kondoros, vasút és távirda-állomás Csákó, Békés megye. 1—3 Állást keres január elsejére egy 34 éves nős egyén, aler­dészi esetleg erdööri állást, ki már 10 évig nagyobb uradalomnál ily minőségben szolgált, és kitünö bizonyítványokkal rendelkezik, az erdööri szakvizsgát jó sikerrel letette, vadá­szat és erdőgazdaság minden szakmájában kellő jártasággal bir. Czim: ifj. Záry Károly Homonna Zemplén m. AGARÁSZAT ÉS KOPÁSZAT. A budapesti falkavadász társulat vadászatai. November 22. Meet Vecsés, száraz meleg idővel. Délelőtt 30 perczes helylyel-közz el elég sebes run körben a Pakonyi határban. Délután a Bugyi nádas­ból 40 perczes run, a Pakonyi major felé, majd for­dulva az Alsó Pakonyi major mellett el az erdőbe, hol semmi scent sem lévén, a róka megmenekült. Nov. 23. Keresztúr. Borús hűvös éjszaki, majd ke­leti szél. Rossz rókák; s habár a 2 vadászott ró­kával elég sebes gallop volt, még sem volt kielégítő, mert folyton csak a nádas körül maradtak. Nov. 25. Paskál malom. Fagyos idö. Paskál malmi nádasból lassú hunting run, a Palotai nádasig, in­nen kivadászva vissza Paskál malom mellett el a káposztás kertekbe, hol nyoma veszett. Nov. 26. Ócsa. Erős havazás. Délelőtt a Némedi nádasból kivadászott róka kitűnő scenttel a Némedi erdőn át Vány felé vette irányát s ezen keresztül a Ráda-i pusztán a majorban elmenekült. A run sebes volt és 44 perczig tartott. Délután egy másik rókát a Némedi nádasban talál­tak s egy 54 perczes run volt Vány felé, majd for­dulva vissza majdnem a nádasig, innen újra for­dulva be a szöliökbe, hol elveszett. Nov. 27 és 28-ikán a fagy miatt nem volt vadászat. A tatai harrierek. November 15. Meet 10 órakor a tatai kenneleknél. Szakadó eső. A kopók a nyulat a Mária puszta mel­lett vették fel, s miután 38 perczes runt adott, a vadászatot abba hagyták. November 16. Meet 12} órakor a Paula pusztánál. Hideg, fagyos idő. Jelen voltak : gr. Esterházy Ferencz, Dittfurth baroness, gr. Esterházy Imre, gr. Esterházy Miklós Móricz, hg. Hohenlohe Károly, br. Walters­kirchen és az angol kolonia. Kocsin követték a vadá­szatot : gr. Esterházy Ella és Mikos baroness Rövid keresés után találtak a kopók nyulat, amely Tö­mörnek vette útját, majd nagy ivben került és egy akáczosban nyoma veszett. Egy második keresés hiába való lett, mert a hideg miatt a scent rossz volt. November 19. Meet 12 órakor a Paula majornál. A vadászaton résztvettek : Esterházv Miklósné her­czegnő, Dittfurth baroness, gr. Esterházy Ferencz, gr, Esterházy Miklós Móricz és fia Lajos, hg. Schwarz nberg Lajos és az angol kolonia. Tiz p.'rcz­nyi keresés után ugrasztottak fel a kopók egy nyulat mely a Maria major felé fordult, onnan keletnek Grébics felé, s 40 perczes run után elveszett. November 20- Meet 12} órakor Miklós majornál. A7 előtte való napi vendégeken kivül megjelentek még : gr. Wurmbrand és Hidegbéthy ur. A kupók hamar vertek fel nyulat, s ez a tatai temető mel­lett el Grébics felé iramodott, de egy 45 perczes se­bes run után egy árokban a kopók zsákmánya lett. November 21. Meet 12} órakor Görény pusztánál. Jelenlevők : gr. Esterházy Ferencz, hg. Esterházy Miklós Antalné, Dittfurth baroness, gr. Esterházy Mik­lós Móricz, hg. Schwarzenberg Alajos, br. Walters­kirchen és az angol kolonia. Nyulat hamar találtak mely nagy ivben Tömör felé vette útját, hol meg­fordult, s egy igen sebes 25 perczes run után az igmándi uton elfogták, November 22. Meet 12} órakor ugyancsak Görény­nél. A fenn emlitteken kivül résztvettek : Czernin grófnő, Esterházy Fanny grófnő sógornőjével Enin­gen herczegnövel. Hideg idő, esővel vegyest havazás. Nyul hamar ugrott fel, de rövid run után a temető mellett elveszett. Csakhamar ujabb nyulat vertek fel, s ez Kócsnak vette útját, majd Igmánd felé for­dult, hol a szöllökben elveszett. A fagy es havazás miatt a vadászatokat félbesza­kították, s a vendégek legtöbbje Tatát már elhagyta. A szabolcsvármegyei agarász-egyesület tolyó évi agárversenyét november 6, 7 és 8-ik napján tartotta meg a nagy-kállói határban. Maga az idö nem igen kedvezett az agarászatnak, mert mindhárom napon meglehetős szeles, hűvös idő volt, ennek daczára igen szép közönség nézte végig a versenyeket, illetve az egyes futamokat, me­lyek, nyul bőven akadván, meglehetős gyorsan tör­téntek egymásután, ugy hogy a verseny harmadik napjára csupán a döntő futás maradt. A bírói tisz­tet Liptay Béla látta el. A nevezések és öszevetések a következőleg esz­közöltettek : 1. gróf Vay Ádám : 2é fekete sz. «Lárma.» 2. — lé veres sz. «Rózsi.» 3. — lé czirmos k. «Csuhaj.» 4. — 2é fekete k. «Kortes.» 5. L. Molnár Gyula: lé czirmos sz. «Villám.» 6. — 2é zsemlye veres k. «Hires.» 7. Ferenczy Béla lé veres sz. «Thalma.» 8. Jármy Ándrás : lé veresfakó sz. «Dáma.» 9. — 2é fekete sz. «Fecske» (I.)f 10. Thuránszky Tihamér (tul. Vladár Emii.) 3é veres sz. «Bella.»

Next

/
Thumbnails
Contents