Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-11-23 / 100. szám

620 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1901 november 23 sából franczia földön mindjárt győzelem is lett, ez csak növeli a kísérlet érdekességét, de az meg éppenséggel nagyon érdekes, hogy az összes francia szaklapok — örömmel üdvözlik a német urlovas győzelmét, mely egy igen megfontolt, kitűnő lovaglás eredménye volt. Slivers jockey, ki az idén nálunk a Hesp-istálló lovait lovagolta, jövő évre Berlinbe szerződött, a Manske-istállóhoz. Különös eset. Boroszlóban most utólag disqualifi­kálták Monarchistot, mely okt. 6-án ugyanott meg­nyerte a Katonatiszti vadászversenyt. A másodiknak beérkezett ló tulajdonosa a nyerő ellen azért emelt óvást, mert ennek lovasa csak akkor jelentkezett a kimázsálásra, midőn a mázsa hivatalosan már le volt zárva, a hivatalnok pedig mégis kimázsálta őtet, aminek pedig a versenyszabályok értelmében nem lett volna szabad megtörténnie. A versenyinté­zőség most utólag kimondta a disqualifikálást, ami által saját tisztviselőjét desavuálta. A startnasinát, mil/lyel orosz földön először Varsóban próbálkoztak és pedig sikerrel, tavaszszal alkalmazásba veszik a moszkvai és szentpétervári pályákon is. A masinának most még csak Francia­országot kell meghódítania. Szerk. posta. S. E. urnák A beküldölt czikket mint látn' tetszik, alkalmasnak találjuk a közlésre, hogy meg ne fenekedjék az ügy, mert bizonyára jó lenne, ha Austriában is segítenék azt hengergetni, hogy az osztrák-magyar monarchiában is jutnánk oda, mint Franczia-és Németországban, hol a jockeyk nagyobb része már belföldi. Náhink is minél előbb erre kell törekedni, mert nagy összegek maradnának e réven is — a pénzben nem igen bővelkedő monarchiában, aztán a belföldiek megbízhatóbbak is volnának. Azt szeretik itt nálunk ellenvetni: hogy ha a katonakötelezettség nem volna ! ? — de hisz Franczia- és Németország­ban sincsenek kivéve a katona kötelezettség alól. Ott is ki kell szolgálniok a hadkötelezettséget. Csak Anglia szülöttei élvezik azt a szabadságot, hogy lo­vaglásbani legjobb idejüket háboritlanul tölthessék nálunk — s gyüjthessék erejűket s pénzüket a bel­földiek rovására. Ugy tetszik, hogy ez nem igen bol­dogítja a magyart; s nagy elismerés illeti bizonyára Sz. M. ö méltóságát, miszerint e téren is — az ő magán költségén pártfogásába veszi az ügyet. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDIMANDY BÉLA. 12 drb kancza, Tyrolian amerikai mén után, vem­hes en, garantirozva. darabja 350 forintért. Rád n. p. Vácz. Muslay Gyula. cs. és kir. udvari és kamarai ékszerész BUDAPEST IV. ker., Yáczi-utcza 4. szám. GYÁR: Királyi Pál-utcza 13. L' A Különlegességek: Sport-tárgyak, verseny- és vadász­dijak, saját mintázatok és rajzok szerint Főurak és birtokosoknak az egész országban aján­lom a téli idény be­álltával szolgaszemély­zet kn«k divatosan, jól és mégis olcsón való kiruházását. L = Képes árjegyzék k vánatra Ingyea Budapest, Váczi-körut 4. kizarólagos libéria-ke­reskedése. hol a leg nagyobb választékban, minden nagyságban ugy magyar, német és fran­czia libériák raktáron tartatnak. Különlegesség: him zett kocsisszür gazdag himzéssel minden szin­ben és nagyságban a legnagyobb választék­ban. Azonkivül legjobb minőségű gazdasági- és lópokroezok. és tiérmfiilve. = BUDAPEST IV., VÁCZI-UTCZA 13. SZÁM, I. EMELET. FÉRFI ANGOL SZABÓ. KÜLÖNLEGESSÉG: angol szabású lovagló- és vadász­öltönyök magyar, angol és franczia szövetekből. Mindennemű SPORT- ÉS MAGYAR DISZ-ÖLTÖNYŐK elegáns kiállításban készíttetnek. Minták kívánatra ingyen és bérmentve. Vidéki megbízások pontosan eszközöltetnek. Szlavóniai vetni való mocsártölgy-makkot idejekorán való megrendelésnél az öszi és tavaszi évadra legjutányosabban szállitok a világhirü vinkov­cei (szlavóniai) erdökerület sziavon erdőségeiből Legelső minőségű, valódi szlavóniai mocsártölgy­makk, csiraképességért való jótállással. Fürtös makk és takarmánymakk is a legolcsóbban kapható. Spitzer Jakab. Vinkovce. (Szlavónia.) imiinau líitü JJJLn CS. ÉS KIR. UDV. SZALLITO MÁRIA VALÉRIA FMCNÖ UDV. SZÁLLÍTÓJA BUDAPEST, V., Bécsi-u. és Harminczad-u. sarok ' I. emelet. Nöi és férfi angol szabó. KÜLÖNLEGESSÉG: angol szabású női öltönyök és kabátok kizárólag angol szövetekből, elegáns kiáilit ás­ban készíttetnek. Minták kívánatra ingyen és bérmentve. Vidéki megbízások pontosan eszközöltetnek. § » * »»« »««»>»:< » »I «««%< V I Y ITT FY OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO © © o Dobrin J. és társa © § IV., Kossuth-Lajos-utcza 14—16. szám alatt O © o O © O O O O o O © Elfogad ugy a bel- mint a külföld versenyeire fogadásokat ugy fix mint ® © startodssokkal — úgyszintén double és © o treble events-eket. % © a ©6©OO©O©©ÖQ©OÖ©EO0EOÖO©OOOÖ©OOOO © © © © © © (a Nemzeti Casinoval szemben). Telefon 3—01 szám. cs.éskir. ^HEIM Hp ff es fia fit/fy/ia^ -f* HEIM félefolylonégő-szabályozó-szelló'ző kályhák TOBB M/NT 6S..GOO HASZNA/A TBAM Utánzatoktól óra intünk MEIDINGER-OFEN fa. H.HEIM U Folyfo/t éf/ó t KÖZPONTI utalással az itt álló védjegyre Acrnefcr/fóA FŰTESEK MINDEN RENDSZERBEN, M///DEN TÜZELŐ ANTAONAN FÜSTMENTES TÜZELÉSSEL. EGY KANDALLÓ TÖBB HELYISÉGET FÜGGETLENÜL BEFUTHET. Szef/aziefési öere/itfezéseA, MINDENNEMŰ SZÁRÍTÓ BERENDEZÉSEK. NÖVÉNYHÁZI FŰTÉSEK. legyoi6referencs/é/t. - frosoe/usoA és Aö/fségveféseA ingyen és oérmenfi/e. BUDAPEST, THONETUDVAR EREDETIBEN kaphatók «<•„ bécs.ober-döbling. CSAKIS GYÁRUNKBAN ifié* BÉCS. I.K0HLMARKT7. VAGY FIÓKJAINKBAN. "** PRÁGA. HYBERNERG.7. GASSER LIPÓT CS. ÉS KIR. UDYARI ÉS'HADSERECI FECYYERGYÁROS BÉCS. LEGÚJABB HADSEREGI REVOLVER-MODELL 98. ÖSSZES SPORTCZIKKEK. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság BudaDest. V.. Kálmán-ntcza 2

Next

/
Thumbnails
Contents