Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901
1901-07-16 / 53. szám
352 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1901 junius 25. Erre fel is lehetett, volna a «-Lótenyésztés emelésére alakult részvénytársaságot» használni, — ki a lovak jó minőségben való szállítása inelletl, egyrészt jövőjét állapíthatta és másrészt a tenyésztők érdekeit védhette volna meg. A közvetítők, et ép ugy felhasználhatta volna a társaság, mint a bécsi lúkereskedö-czég. Ez által megakadályozható lett volna az is, hogy silány és nem megfelelő lovak csempésztessenek a szállítmány közé, — mi által a magyar lónak jó hirneve csorbát szenvedett. Egészben véve ma is' azt kell állítanom, miként a dél-Afrikába szállított lovak nem voltak roszak. — Ezt bizonyítja — eltekintve attól, hogy két izhen láttam őket, először az, hogy még most is vesznek ilyen lovakat, — másodszor, hogy a követelmény : éplábu kis ló volt, 5 és 7 év között. A ki a falusi tenyésztők lovait ismeri, az tudja, hogy az cplábu 5 és 7 éves lónak nálunk jónak kell lenni, — mert a korai basználatba-vétel és 2 év közt) és a már nagyon elterjedt istállóbani nevelés, a végtagokat idö előtt tünkre teszik. A közvetítők a szilárd íalusi-lóanyagot vásárolták az egész országban össze. Szinte tudja minden e téren tájékozott szakember azt is, hogy a kis lónak nálunk nincs ára, — ezek pedig mind olyan kisebb lovak voltak, 150 és 158 cm. nagyságban, melyeket a lóavató-bizottságok nem vehettek meg A tavasz folyamán láttam méneseket, hol a 3éves olyan lovakat, melyek nem ütötték meg. a remonta-méretet, kényszerítve voltak — potom áron —200—300 koronáért eladni, pedig azok jó származású ménesbeli lovak voltak. Mindezt — az igazság érdekében — tudatom, azon czélbúl, hogy az illető körök és a tenyésztő közönség figyelmét erre felhívjam. * * * U. i. Soraimat kiegészítem azzal, hogy az angolok junius hó 13-ika óta már nem vásároltak Szabadkán lovat és hogy az utóbbi szállítmányoknál csakis 480 koronát fizettek Häuser bécsi lókereskedönek lovanként. * * Arabs lovak importja. Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter ur tudvalevőleg Fadlallah el Hedad Mihály bábolnai ménesparancsnokot a mult hó folyamán kiküldte Konstantinápolyim a végből, hogy a bábolnai állami ménes részére vérfrissítés czéljából arab telivérkanczákat szerezzen be, ki is e megbízatásának megfelelően a Kis-Azsiában lévő «Chieptelek» ottomán császári ménesállományból négy darab anyakanczát és egy szopós csikót szerzett meg, melyek e napokban már meg is érkeztek Bábolnára. Az importált anyakanczák (mind szürkék) következők : 9é Kiss magassága^ 158 cm. 9é Nazli II. « 155 « 8é Manegie « 158 « 8é Nessibe « 159 « Az importált lovakat legközelebb ismertetni fogjuk. IRODALOM, FESTESZET. Az állatok világa. Brehm világhírű müvének magyar kiadásából most jelent meg a 28-ik füzet. Ez a füzet a rókák különféle érdekes fajait mutatja be s a legérdekesebb vadkutya-fajtákkal foglalkozik, számos szöveg közti fametszettel s egy pompás szinivyomatu képpel, amely a sivatagi rókákat ábrázolja Egy-egy füzet ára 80 fillér s kapható a Légrády testvérek könykiadóhivatalában (Váczi-körut 78) valamint minden könyvkereskedésben. VEGYES. JL In memóriám. — Ball Tamásné szül. Emma "pRajoux, f- é. junius 28-án, az Alagi training telepen, szivszélhüdésben hirtelen elhunyt, kimondhatlan bánatára férjének, a derék embernek, s minden ismerősének, kik a kiváló műveltségű s szeretetre méltó nőt nagyra becsülték. A megboldogult a franczia Swajzból származott, de nevelését Angliában nyerle nagynénjénél, s jövendő férjével még ott ismerkedett meg. — Baltazzi Hector — ki az idötájt Angliában sokat időzött, felismerte Ball ritka becsületességét és szorgalmát, magával hozta Morvaországba, Jaspitzra, honnan akkortájban sok jó ló került Ball idomár kezeiből az akadálypályákra, mi által csakhamar jó állást szerzett magának a fiatal idomár, Ball ekkor elment Angliába, s elhozta régi szereimét Emmát s Jaspitzon volt az esküvő. Igen szép asszony volt. A házaspár több mint 20 évi együttlét után is épp ugy szerette egymást mint házasságuk első éveiben. A kötelességét hiven teljesítő, de más szórakozást nem kereső embert igen leverte neje halála, ki különben soha beteg nem volt. Most ott alussza örök álmát a derék hü asszony a dunakeszi temető magaslatán, a csillámló Duna folyam mellett, hol férje — amint dolgait végezte, — -mindennap meglátogatja, egy-egy virágbokrétával kedveskedvén felejthetetlen nejének. Temetése igen szép volt. Kegyes patronusaik gr. Károlyi István és gr. Andrássy Géza messze földről küldték koszorúikat a tiszteletet oly igen megérdemlő asszonynak. — Ball Tamásné kb. 4« éves lehetett. Hamiltont, mint egy Berlinbe érkezett távirat tudatja, végzetessé válható baleset érte Moskvában. Egyik versenyben ugyanis lebukott lováról s több életveszélyes sérülést szenvedett. Per Butterst péntek délelőtt 10 óra 15 perczkor törölték a Karlsbadi dijból, mert kisebb mérvű lábbaja támadt. Jagelló a kottingbrunni nagy urlovasversenyben futni fog s lovasa valószínűleg Szemere százados lesz. Capt. Joe, német sportsman négy lova Hoppegartenböl útnak indult Kottingbrunnba. E négy !ó: Däumling és Griffin (a sikversenyekre) és Rosemallow és White Lie az akadályversenyekre. A hét végén a lothoz még egy-két ló fog csatlakozni. Bruce Lowet a Schönaui dijban nem A. Nightingall, hanem az istállójockey H. Barker fogja lovagolni. Mautner Viktor két lovat indít a Schönaui gátversenyben : Mary Diamondot és Spectabilist. Rohonczy Gida megvásárolta a 3éves Vőlegényt Lederer Sándortól. Startmasinával indíttatja el a bécsi Jockey Club a szeptemberi mcetingtöl fogva minden távú versenyét bármily évjáratú lovak vegyenek is részt azokban. Chernel György istállója Sarkas és Elluczi által lesz képviselve a kottingbrunni versenyeken. Winifred, mely Alagon eíbukván, agyonlövetett, 60OO koronára volt biztosítva. Ignatieff, br. Üchtritz Z-igmond kiváló háromévese részt vesz a kottingbrunni versenyeken. H. Reeves két iovat indit a Schönai gátversenyben ; Bruce Lowe-t (Barker) és Bombardier-t (Huxtable.) Mindegy tavaly is megnyerte a Karlsbadi dijat, akkor Sobri, Felemás stb. ellenében. A Schönaui gátverseny valószínű indulói : Bruce Lowe lov. barker Bombardier « Huxtable Mary Diamond « Buckenham Spectabilis « Hesp Dante « Brown Windsor « ? Peregrinus « ? Parapluie « Printen Szemere kapitány 31 győzelemmel mostchampionurlovasunk. Siófokon az accidensek mindkét napon sürün érték egymást ; igy szombaton az akadályversenyben Jeszenicze elbukott, Dora merevségbe esett, az egyik gátversenyben Gazd uram kitört, Viveur (lábai megrándulván) feltartatott, az Eladóversenyben Tedd meg nekem megsántult, vasárnap aztán a Füredi dijban Quäcker orrvérzést kapott, az akadályban Jeszenicze ismét elbukott, Csiri-biri pedig, merevségbe esvén, feltartatott. Két versenynapra szinte sok a roszból. Br. Eitz Ihdn. aligha nem elveszti az idén a championatust, melyre pedig jó kilátásokkal pályázott : szombaton ugyanis Siófokon a sorsüldözött Jeszeniczével (melylyel azután vasárnap Szemere kapilény is elbukott, de szerencsésebben) elbukott és bár nagyobb baja nem esett, mégis az orvos «a baloldali raellbordák horpadása és ennek következtében beállott nehezebb lélegzés« miatt hosszabb időre nem engedi most meg a lovaglást. Urlovasaink közül Siófokon többen olyanok jutottak győzelemhez, kik Alagon nem igen szoktak «szerepelni» ; igy Gróf Pongrácz fhdgy. ki nagyon routinos lovas kezd lenni, három, Báró Szentkereszty kettő és Pfeifer ur egy győzelmet aratott, Krause ur pedig — győzelem nélkül maradt. Kottingbriinn első napjára a nevezések igen jól sikerültek ; a kétévesek versenyére pl. 19 lovat neveztek, köztük Quid nunc, Boa. Belvedere, Faix, Helena és Maccát ; még több lovat neveztek a három handicapre. A nevezések érdekesebb részét lapunk más helyén közöljük. Horner Arthur bookmaker czime mától fogva m Kottingbrunni meeting befejezéseig : Vöslau, Hotel Bellovue. Utolsó fogadások (adja Horner Arthur): Schönaui dij 11 Bruce Lowe 5 Bombardier 2} Peregrinus 5 Dante 3 Mary Diamond 5 Parapluie 6—16 a többi Szt. István-di] : 2 Esticsillag 6 Marathon 3 Ritka II. G Façon 4 Mindegy 7 Attilla 8—20 a többi Mindegy oddsa tehát karlsbadi győzelme folytán 24 óra alatt erősen alászállott. Connt Moritz, a karlsbadi hös, kapta természetesen a legnagyobb súlyt és pelig 64 kgot a Lomniczi handicaphen: melynek teherelosztásában még érdekes az, hogy Boa 60} kgot kapott és igy, leszámitva a nemi különbségért járó 1} kgot, csak 2 kggal áll Count Moritz alatt ; Boat azonban leverte Tatán Belvedere is és igy handicapperünk, ugy látszik, osztja a sportsmanek nagy majoritásának nézetét, mely szerint Count Moritz kétségkívül jó ló ugyan, de távolról sem valami külön klasszis. A teherközlést 1. a Hivatalos rovatban. Legjobb hároméveseink manapság a lapunk hivatalos rovatában közölt Nyilt Handicap tanúsága szerint a következők : Carrasco 68} Periasz 68 Passepartout 68} Patron 67} Bruce Lowe 68 Esti csillag 66 Falb 68 Ignatieff 66 Öt fonttal tehát handicapperünk összehozza legjobb hároméveseinket is egymással és igy igazuk van azoknak, kik azt állították, hogy Passe partout, Bruce Lowe és Ignatieff a Derbyben elsőrangú szerepre lettek volna hivatva. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA Ha valaki kiválóan nevelt és belovagolt félvér- vagy telivér-paripát keres, úgyszintén jól behajtott 4-es fogatot (mind magasvérii kancza) vagy kettes fogatokat, az közvetlen a tenyésztőtől vásárolhatja azt. Felállítva van 12 drb paripa, mind csendes, jó erkölcsű, (apalónak való közöttük mintegy 5 drb telivér), mind 4éves, apjaik : Preferment, Quilp, Espoir, Achilles és Álvartes. Maga Quilp is eladó, mert már 5 évjáratja van. Bővebbet e lapok főszerkesztője. 2—3 ®®0вШ9©оа>о©э©00оээ©оаооео0®о®е© •о о со о • • Pártoljuk a magyar ipart!! о о о © © О о ® Vízmentes bőr, szövet és vászonból készit, ® v © 0 © © © 1 automobil öltönyöket. | Kriszháber Leó Budapest, © „ © © ^ ' © S V. ker., Nagy-Korona-utcza 20. szám. S о © ÖÓ©ÓOOÓOOOOOÖOgQOO00©OOQ©ÖOoO©0O Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, V., Kálmán-utcza 2.