Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901
1901-07-12 / 52. szám
323 VADÁSZ- ES VERSENY-LAP. A bírálóbizottság konstatálta, hogy a kisgazdakőzönség kezén lévő állatállomány minősége javulása kielégítő s a czéltudatos lónevelés e kis- és középbirtokosok körében mindinkább terjed. Ugyancsak ez alkalommal tartotta meg az egyesület a hortobágyi hikadijazást is. mely alkalommal 6480 korona pénzdijat osztott ki: ez összegből 55 első dijjal kitüntetett apaállat részre egyenként 72 korona, 65 második dijjal kitüntet°tt apaállatra egyenként 48 korona jutott. VEGYES. Darányi Ignácz földmivelésügyi minister ur néhány heti gvógvhasználatra Marienbadba utazott. Gróf Károlyi István bánatot jelentett Andree-ért az idei Jubileum-díjban. Szombat-Vasárnap : Siófok ! mindkét napon déli 12'25-kor különvonat a Déli vasút pályaudvarából. Hétfőn este: a budapesti öszi meeting Nyilt Handicapjénak teherközlése és Kottingbrunni nevezések ! Siófokon számos oly ló jön pályára, mely legutóbb Alagon nem futott vagy pedig Alagon még egyáltalán nem futott: ilyenek egyrészről pld. Micsoda Merész, Paragráf, Gracilis. Cheer-up, másrészt Quäcker Carmela, Fragile stb. Ezen uj lovak részvétele csak érdekesebbé fogja tenni a siófoki versenyeket. Carmela, Báró Harkányi János kanczája. mely az idén már a legelső bécsi versenynapon megnyerte a maga versenyét, nevezve van Siófokon szombat-vasárnap két gátversenyre veszedelmes ellenfél lehet. Lapunk legközelebbi száma kedden délután jelenik meg és a siófoki s karlsbadi versenyjelentéseken kivül tartalmazni fogja a Nyilt handicapet, a Kottingbrunni nevezéseket stb. Tegnap csütörtökön, Alagról elmentek Siófokra: Spademantól: Tedd meg nekem, Penelope, Orkán, Cheer-up. Jony századostól : Prima, Cyprienne, Jeszenicze, Gazduram. Geoghegantól : Dora. Geist Gáspár úrtól 7 ló ment el Siófokra. Geoghegantól is megy még 2 ló. Ellenben hazajöttek Carlsbadböl: Senator II. és St. Patrick és majd mennek később Kottingbrunnba v. B.-Badenbe. Br. Königswarter lovai is : Philister, Latourdic, Bakator és Soubise hazajöttek Carlsbadból, ugy szinte a bragançai hg. Vestal Virginje, mely 4-dik volt az EgerLandei nagy dijban. Folberth főhadnagy is részt vesz lovaival, Quaker és Fragile-lel a siófoki meetingen és maga fogja őket lovagolni. Legutóbb Krakkóban mindkét ló jó formát mutatott és igy nem megvetendő ellenfelek lesznek. A lovak már a hét elején Siófokon voltak. Csakis urlovas-versenyek lesznek Siófokon ; istállófiu-versenyek nem szerepelnek a programon. Kottingbrunnba, mint az Osztrák Jockey-Club köz hirré teszi, nem szabad az istállókba addig lovat be llitani, mig az állatorvos meg nem vizsgálta és ki nem jelentette, hogy a ló mentes minden ragályos betegségtől. Az állatorvos állandóan ott lesz Kottingbrunnban. Az Osztrák Jockey-Club ezen rendelkezését «az utóbbi időkben felmerült járványos betegségekkel» indokolja. Capt Joe német sportsmann bejelentette szineit ; nevezett nagyobb iottal részt vesz a kottingbunni versenyeken. Br. Szentkereszty István fhdn, a kis jenöi versenyeken háromszor lovagolt, háromszor nyert. Franczia, Krausz Lajos kétévese a Karlsbadi meetingen már három versenyt nyert, söt vasárnap is nyerhet. Booky-t ezentúl rövid távú versenyeken fogják megpróbálni. Gabschi. br. Springer Gusztáv kétévese tüdögyuladásban kimúlt. Metcalfnak uey látszik nincs szerencséje az Eaerlandei dijban, az idén Ladon, tavaly Tarantella II képviselte istállóját, s mindkettő második lett. A Helenenthali dijra Horner már nyitott könyvet a következő odssokkal : 6 Kunibert 10 Gloria 8 Ohió 10 Cavour 8 Lator 10 Silvio 8 Original 10 Hajdú Cabochont, Krausz Lajos kétévesét agyon kellett löni, mert nagyfokú tüdögyuladásba esett. Hnghes jockey megvált a Milne-istállótói, állítólag azért, mert Cap Martint a Karlsbadi első napi Handicapben «ellovagolta» ; kedden Cap Martint már Sands lovagolta. Hughes tavaly Németországban az első angol jockey volt, ki az amerikai lovaglási módot elsájátitotta, de sem ott. sem nálunk nem birt különös eredményeket elérni. Nem lesz óvás Epsom Lad, a Princess of Wales Stakes nyerője eilen azért, mert, mint emlitettiik, e versenyben 3 fonttal több súlyt vitt a kelleténél : a másodiknak beérkezett Diamond Jubilee tulajdonosa, a ki maga az angol király, nem emel óvást. Semendria, a francziák Kincsemje, mely mint ismeretes, félig-meddig magyar ló is, szünet nélkül jó munkát végez odahaza és biztos induló a Badeni Nagy díjban, melyben a mi istállóinkból még Falb, Lothario és Attila indulhatnak. De kifogja felvenni a harczot a nagy kanczával ? Nincs ára némelykor még Angliában sem a telivérnek : a legutóbbi newmarketi árverésen pld. anyakanczák épugy mint egy éves csikók 20—2o fontért cseréltek gazdát ! Angliában sem teljesen egészségesek tehát e tekintetben a viszonyok. Ott most Persimmon és Florizel-csi kókat hajszolnak, ezekért adnak ezreket, mig majd ezek is kijönnek a divatból. Lefújtak az idénre ugy látszik legalább Angliában az amerikai jockeyknak ; tavaly teljesen uralták a versenytereket, az idén pedig hátul járnak, bár igaz, hogy hiányzik közülök a nagy művész Tod Sloan. A mult hét végéig ugyanis a három legsikeresebb jockey Angliában a kővetkezők voltak : 0. Madden 328 lovaglás -">6 győzelem S. Loates 292 « 55 « M. Cannon 216 « 37 « Csak ezután következik az amerikai Dany Malier kinek eddig 36 győzelme van. Az idén tehát az amerikaiak nem igen fognak championoskodni. Count Moritz, az Egerlandi dij győztese, a jövö évi klasszikus versenyek közül kötelezve van többek közt a Trial stakes, Derby és St. Legerre is. Ezt válaszul több rendbeli kérdezősködésekre. Rába, a sárvári stallionnak, Vépnek leánya, mely német földre vándorolt, vasárnap nagy föiénynyel nyert meg egy 1800 méteres sik versenyt hét ellenféllel szemben Dortmundban Corelli II., Taxis hg. steeplerje, kimegy Baden-Badenbe, hogy megmérkőzzék a német lovakkal. A kik látták kedden Karlsbadban Corellit futni és nyerni, azt mondják, hogy ily kitünö gát-ló rég óta nem volt monarchiánkban Ronnyt gróf Henckel kiküldte Boroszlóba, hol vasárnap egy kétnapos meeting kezdődik/ Az öreg lóval kiment két kétéves is : Sultana és Siastai, melyek szintén nevezve vannak mindkét napra. Nálunk a Henckel-lovak nem tudnak sokat nyerni, talán régi otthonukban több sikerük lesz. Zászlószentelés Tatán. Tatáról irják lapunknak : Az Országos lovász-segély egylet zászló szentelési ünnepe a mult héten ment végbe, Zászlóanya Gróf Eszterházy Ferenczné szül. Lobkowitz Berta herczegnö volt, a ki is a felszentelt zászlóra —egy ritka szép és értékes nemzeti szallagot ajándékozott, a herczegi és grófi czimerckkel aranynyal remekül kivarrva. Ugy a zászló, mint a szallag-feliratok magyarok voltak, mind pedig az ünnepély folyamán mondott beszédek kizárólag magyarul hangzottak el, s az ember nem is hallott egyetlen német szót se. Este a tóvárosi nagyvendéglö udvarán, mely ez alkalomra külön lett kipallózva, 2 zenekar közreműködése mellett tánezmulatság volt, melyen a Nagyméltóságú zászlóanva is, — persze megfelelő környezettel — megjelent s mintegy 2 órát töltött ott. Az ünnepélynek eredményeként legyen szabad felemlíteni, hogy a szétküldött szegek összesen 3,624 koronát jövedelmeztek az egylet nyugdijalapja javára, miért is a kegyes adományozóknak ezúton is hálás köszönetet mond az egylet kezelösége. Bevétel volt összesen a szegek után 5830 kor. Kiadás a zászló árával együtt 2206 « Tehát tiszta jövedelme 3624 kor. Tata csak kivételes esetekben lát oly nagy számban főurat és uri közönséget, mint most együtt volt, az egylet pedig nem sajnált semmi áldozatot, hogy az ünnepélyt lehetőleg emelje — a mi a költségekből is látható, mert a zászló ára 800 korona, a díszítés és költségek szinte 800 korona — szegek szétküldése stb. 600 korona volt. Magyar Derby lesz vasárnap Budapesten, de korántsem lovaknak, hanem — kerékpárosoknak. Ök fognak küzdeni a csömöri uton levő millenáris versenv pályán egy nagy arany éremért és «Magyar Derby győztes 1901.» felirattal diszelgö kékszalagért, melyet pályadíjul a rendező «Fővárosi kerékpár egylet 1899" tűzött ki. A Derbyn kivül még hét vasparipa verseny áll a programmon, melynek első száma 3 órára van kitűzve. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA Hirdetmény. Alulirott községi elöljáróság közhírré teszi hogy a katalini birtokrészlet lö2 13 O lc0 0 hold s az úgynevezett Bikád vagy Sencze pusztán 152 3"/ le0 0 hold területeken gyakorolható vadászati jog 1901 évi angusztus hó 4-én d. e. 10 órakor közvetlen a gindli-család község jegyzői hivatalában megtartandó nyilvános árverésen 1901. évi augusztus hó 15-töl számított 6 egymás után következő évre haszonbérbe fog adatni. Árverési feltételek a jegyzői irodában megtekinthetők. Gindli-családon, 1901. junius hö 20-án. Elöljáróság. f.t.f.T 24701/1901. szám. Szeged szab. kir. város tanácsa. Versenytárgyalási hirdetmény. Szeged szab. kir. város törvényhatósági bizottságának 362/901. sz. kgv. határozatával az alább felsorolt és újonnan alakított vadászterületeknek hasznosítása elhatároztatván, a szóban forgó vadászterü leteken gyakorolható vadászati jognak f. évi augusztus hó 1-töl 1907. évi julius hó 31-ig terjedő 6 évre hasznosítása felett tanácsi jóváhagyás fentartása mellett f. évi julius 17-ik napján d. e. 10 órakor I. tan. ügyosztályban zárt ajánlati versenytárgyalás fog tartatni. A hasznosítandó területek a következők : 1. V. sz. terület, melynek határa a szabadkai határvonalon levő Labay-féle tanyától, a felső ásotthalmi és erdööri szakiskola kezelése alatt álló erdő között vezető ut, innét egyenesen a llieger tanyáig) haladó vonal, innen pedig egyenesen a Volford György-féle tanyáig a telephonvezeték mellett a Volford-földck között haladó ut, le a Dobó Miklósféle tanyáig. 2. a IV/a. számú terület, mely a nagyszéksósi és feketeszéli kapitányságban levő vizeket foglalja magában és pedig a nagy és kis széksós, Madarászés Kancsal vizeket. 3. a VlI/a. számú terület, melynek határa a feketeszél és alsótanyai telephonvezeték melletti ut a Volford György-féle tanyáig, innen egyenesen a Rieger tanyáig, innen a csolvai-zákánvi tanyák szélé» a Vas Imre féle tanyáig s Dorozsma határa ; 4. Ill/a számú terület, mely magában foglalja a balástyai kapitányságnak azon részét, mely a Tóth iskola mellett elvezető : a budapesti vasúti vonal Dorozsma határvonala s északról a bérföldekig terjed, a bérföld már a csengelei vadászterületbe esik. A szabályszerű s az V. számú területre vonatkozólag 100 korona; a IV/a. sz. területre 25 korona; a VlI/a. sz. területre 50 korona s végül Ill/a. sz. területre szintén 50 korona bánatpénzzel ellátandó zárt ajánlati levelek — melyekben a szerződési feltételek ismerése és kötelező elfogadása is jelzendö — az árlejtés napjának d. e. 10 órájáig a tanácsi igtató hivatalba nyújtandó be. Mégjegyeztetik, hogy az ajánlatok a jelzett vadászterületekre külön-külön nyújtandók be, illetve a 1 V/a.. és VlI/a. sz. vadászterületekre együttesen is tehető ajánlat. Elkésve érkezett, szabálytalan, kellő bánatpénzzel el nem látott, a vagy utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. Vállalati feltételek a I. tan. ügyosztályba (városi bérház I. emelet) hivatalos órák alatt betekinthetök. Szeged szab. kir. városi tanácsának 1901. julius 4-én t. ü. Pálfg Ferencz, polgármester. 1— Î Eladók istálló-feloszlás miatt a következő ügető lovak : 6é p к Callisti (el. Derű) Dirego—Dongó II. (Cupid A.—Dongó.) öé p m Dämon Lord Byron —Poulja (Maschistyi — Pospieglena.) 5é p к Diva Bellincioni Lord Byron—Sirotka (Dobrodjei—Nebosch) 4é v d к Alfonsina Endymion—Aspasia (Gurko— Pigia) 4é p к Elpiniki Conte Verde—Strelock 4é f m Evzonos Atlantic—Istria (Hambleton— Danaé) 3é f к La Ristori Endymion—Bandolina (Atlantic —Malva) lé p m Fainos Caid—Sirotka (Dobrodjei—Nebosch) ennek a kővetkező engagementjei vannak : Bécsben : Poschacher A. dij 1903, Bürger К. dij 1903, Derby 1904, Badenban : Hg Solms-dij 1903. Hg. Solms vigaszverseny 1903, Cislajtháni-dij 1903, Badeni Ivadékversenv 1904 és Budapesten: Kétévesek Ivadék versenye 1902, Háromévesek Ivadék versenye 1903, Négyévesek Ivadék versenye 1904, Négyévesek kiegyenlítő versenye 1904. 3é p к Flox Falkland—Poulja (Maschistyi—Pospieglena)—engagementjei ugyanazok, mint a Fainoséi. A lovak közül ; Callisti, Alfonsina és Evzonos Dexter В. Goff trainernél Bécsben, továbbá Dämon, Elpiniki, Fainos és Flox a bécsi ügető verseny egylet kagrani istállójában, s végül Diva Bellincioni és La Ristori br. Raíli Kimon triesti istállójában vannak elhelyezve, s e helyeken megtekinthetők. Megkeresések és ajánlatok Taffi Alajos úrhoz, Baden Bécs mellett Franzenstrasse 48 szám intézendök. Hirdetmény. Külsö-Vath, Veszprém-vármegyei község határának 1693 kat. holdat tevő részén gyakorolható vadászati jog, a K.-vath községházánál f. évi julius hő 3t-én d. u. 3 órakor megtartandó nyilvános árverésen, f. é. aug. hó 1-ső napjától számított 6 egymás utáni évre, a legtöbbet Ígérőnek bérbe fog adatni. A községi elöljárós Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, V., Kálmán-utcza 2.