Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-07-08 / 50. szám

338 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1901. julius 2 6. A vasárnapi 1200 méteres Eladóverseny­ben Hastrmaun mutatta meg, hogy tud futni, ha akar ; a mezőny közepén is a legna­gyobb nyugalommal galoppozott és feltétlen biztossággal haladt nyerőnek a czél felé ; ugy látszik, gyorsan megszerette uj tulajdonosát. A Háromévesek Eladóversenyében Nyakas galoppozta le ellenfeleit starttól a czélig; jó stayer rejlik e Csapláros-ménben, mely csak most kezd képessége teljes birtokába jutni. Hogy jó lovas rossz lovon is mire képes, megmutatta о futamban Szemere kapitány, ki Jamboval kitünö második tudott lenni Garany, Szemrevaló és Előre II. előtt. A Nyári akadályverseny végre megmutatta hogy Bohemenek semmiféle távolság nem sok.' Klasszisa mindig bir érvényesülni ; ma az 5000 métert is könnyen birta Boheme és bár mennyire forszírozták is Jeszenicze és Gazduram, majd Csehi, végül pedig Tudor az iramot, Boheme mégis már abban a pil­lanatban megnyerte a versenyt, midőn 1000 méterrel a czél előtt, Tudor mellé felnyomult mert ekkor az már nem birt vele tartani. Boheme ma az alagi palya legjobb steep­lerje. A két utolsó verseny az Andrássy-istállö­nak jutott. Roulade szombaton a kétévesek eladóversenyében (1200 méter) 1000 méte­rig igen jól futott s igy már az 1000 méteres versenyben előnyös, súlyával alig volt verhető, de azt hisszük, hogy a 2-ik Mad Girl majd revanchcot vesz mostani (.leverőjén; jó har­madik lett Boba, mely. igen sok súlyt adott le a két elsőnek. A Zár-Handicap a papírforma szerint nem volt elvehető Anitától, mely tényleg győztes is maradt ; May's Slave erös iramot csinált ugyan, de már a nyerő egyenesbe forduló­nál az élre ment Anita, melynek azután csak György tallér támadását kellett vissza vernie, hogy győztes maradhasson. Versenyjelentés Alagi versenyek 1901 Második nyári-meeting. Második nap. Szombat, julius 6. I. Handicap. 1200 К. 2000 m. Br. Morpurgo F. fhd 3é sz m Cordial 65 Brooke 1 Gr Andrássy T. 3é s к Anita 69 Horthy ur 2 dr. Haber L. ur 4é p m Györgytallér 71 Br. Eitz 3 Geist G. ur 4é s m Viveur 71 Krause ur 0 Br. Szentkereszty P. 3é p m Karikacsapás 58 Gömöry ur 0 Bánat 9 ló kisbánat 4 ló. Tot: 10:31, 11. helven 10 : 35. Hely 50 : 92 I. 50 : 82 И. Könyvfog. 1} György­tallér 2 Anita, Cordial 6 Viveur 12 Karikacsapás, /tétet: 3 h. könnyen nyerve. 4 h. 111-ik Érték: 1160 1. 160 К. II. 60 К lll-nak és 510 kor. szövetk pénzt II. Eladók versenye. 10: 0 K. 2400 m. Gr. Wenckheim D. 3é p m Esztelen 64 Peifer ur 1 Dr. Haber L. 4é p m Tedd meg nekem 72} Br. Eitz 2 Geist G. ur 3é s m May's slave 66 Krause ur 3 Horthy 1. ur 3é stp к Olga (fv 62} Biedl hdn, 0 Bánat 6 lóért. Tot. 10:18 ll-ik helyen 10:18. Hely. 50:56 1., 50:60 II. Könyvfog, 1} reá Esztelen 1} Tedd meg nekem 7 May's Slave, 12 Olga. ítélet : 3 h. könnyen nyerve, 3 h. Ill-ik. A győztest 1850 kor. ért Gr. Orssich P. vette meg. Érték 975 К. I., 600 К. II., 74 K. 111. 625 K. Szövetk. pénztárának. III. Evantliia akadályverseny, Handicap. ."ООО К­4000 m. 11]. Dávid E. ur 4é s h Jerome 66 Rosack 1 Gr. Esterházy L. 4é p m Gubernátor 64 Csompora 2 Gr. Orssich P. fhdn. 4é p h Kontár 70 Hosszú 3 Geist G. ur 5é p к Részes 70 Machán 0 Geist G. ur 4é p m Siritcher 68 Chernel Gy. ur 4é p к Winifred 621 Bánat 5 ló Tot : 10:33. ll-ik hely „ 50:88 I., 50:152 II. Könyvf. 1} Jerome, 3 Részes, Kontár, Winifred, 12 а többi. ítélet: künyen 2 h. nyak h. 111-ik. Winifred bukott. Érték : 2900 К 1 300 К. П.. 100 К. HI. 650 К. szövetk. pénzt. IV. Moruy-gátverseny. Handicap. 1200 К. 2400 m. Jankovich-B. Gy. ur 4é p к Dora 70 Szemere száz. 1 Gr. Schönborn F. 5é s к Ma petite 67} Br. Eitz 2 Br. Szentkereszty P. 4é p m Peninsular 71 Br. Szentkereszty I. hdn. 0 Bánat 10 ló. Tot. 10:29. 2-ik helyen 10 29. Könyv­fog. : 1} Ma petite és Peninsular, If Dora. Ítélet: 4 h. nyerve, rossz 3-ik. Érték : 1160 К. I., 160 К. II. 60 K. 111. 420 K. a szövetk. pénzt. V. Kétévesek eladó versenye 1200 kor. 1200 m. Mr. Brooke p к Naughty Girl 52 Nyáray f Gr. Orssich P. her Cunctator 59 Opatovsky f Fejes 0 Kovács 0 10:32. Hely. Gr. Batthyány E. p к Fakati 52 Rolling 3 Gr. Andrássy T. p к Roulade 52 Maino 0 Geist G. ur f к Édes 52 Mály 0 — s к LolikoM 55} Csuvár 0 Bánat 6 ló. Tot. :" 10:32 Naughty Girl helv. : 50:136. Cunctátorra 10:19. hely. : 50:106. 2-ik helyen 10:31 Naughty Girl, 10:19 Cunctator Könyvfog. : 1} Rou­lade, Fakati, 3 Naughty Girl, 5 Cunctator, 8 a többi ellen. ítélet: Holtverseny, nyakh. 3-ik. A győztesekre ajánlat nem történt. Érték : 570 K. és 100 K. a győz­tesek mindegyikének, 70 K. a 3-iknak 270 К. a szövetk. pénzt. VI. Viztorony dij 1500 kor. 1400 m­Jony N. száz. 3é p к Prima 66 Szemere száz. 1 Mr. Brooke 3é p m Contremineur 65} Tulajd. 2 Br. Morpurgó A. fhdgy 36 p her Mistery 66 Br. Eitz 3 Geist G. ur 4é p m Adriano 71 Krause ur 0 Bánat 9 ló. Tot. 10:20. II-ik helyen 10:20. Hely 50-62 I., 50:92 II.. Könyvf. 1} reá Prima, 1} Mystery. 4 Contemineur, 7 Adriano. ítélet: könnven 5 h. nyerve 2. h. III-ik. Érték : 1460 К. I., 160 К. П., 60 K. 111. 34 kor. a szövetkezeti pénztárnak. Harmadik nap. Vasárnap, julius 7-én. I. Eladók versenye, 1000 K. 1200 m. Br. Szentkereszty I. 3é stp m Hastrmann 64 Tul. 1 Geist G. ur 4é p к Trilla 69} Pfeifer ur 2 Mr. Brooke 3é stp к Joke 62} Tulajd. 3 Dr. Haber L. 4é p m Tedd meg nekem 71 Br. Éitz 0 Geist G. ur 3é s к Rozmaring 63} Krause ur 0 Jony N. száz. 3é s к Cyprienne 67} Szemere száz. 0 Mr. Silton 3é s к Astorga 63} Gr. Orssich 0 Bánat, ó lóért Tot: 10: 104. Hely. 50:1361.50:316 II., 50:124- III. a 2-ik helyen 10:115. Könyvfog : pari Teddmegnekem 2} Astorga, 4 Cyprienne, 6 Rozma­ring Haslermann, 7 Joke, 10 Trilla ítélet: Biztosan nyak h. nyerve 2 h. 111-ik. Győztesre ajánlat nem történt. Érték; 975 К. I., 185 К. II., 75 K. III. és 2„0 K. a Szöv. pénztárának. II. Háromévesek ElaJóversenye 1000 K. 1600 m Geist G. ur p m Nyakas 68 Krause ur 1 Világhy Gy. ur p к Jambo 66} Szemere száz. 2 Gr. Andrássy T. s к Garany 66} Pfeifer ur 3 Mr. C. Wood p к Szemrevaló 66} Mr. Brooke 0 Gr. Orssich P. fhdgy p к Előre II. 66} Tulajd. 0 Bánat 4 lóért. Tot : 10:35. Hely. 50:108. I. 50:208 II. a 2-ik helyen 10:35. Könyfog. 1} Szemrevaló 2 Garany, 2} Nyakas, 6 Előre II., 10 Jambo. ítélet : Küzdelem után nyakh. nyerve, } h. III-ik. Győztest 4000 K. ist. tulajdonosa vissza vásárolta. Érték : 971 K. 1. 675 К. II, 75 К. III. és 685 K. a szöv. szá­mára. III. Szt. Endrei gátverseny. 3000 k. 2400 m. Háromévesek számára. Geist G. ur s m Mr. John 59} Machán 1 Jony N. száz. p к Prima 63 Csompora 2 Ifj. Dávid E. ur p m Rikkants 63 Bohrn 3 — stp m Girigare 66 Opalovszky 4 Blaskovich E. ur p h Döntnök 63 Fejes 0 Ferdinand?- В. ur s к Biri 63 Krois 0 Br. Morpurgo A. fhdgy sz m Cordial 63 Rosack 0 Gr. Orssich P. ihdgy p m Baedecker 63 Hosszú 0 Mr. White p m Fauclon 63 Horák 0 Bánat : 5 lóért. Tot : 10 : 36. Hely 50 : 80 I, 50 : 120 II, 50:92 III. a 2-ik helyen 10:34. Könyvfog: 2 Rikkants, 2} Biri, 3 Mr. John 4 Prima 6 Cordial 8, Baedecker, 10 a többi. ítélet: Biztosan 2 h. nyerve 1 h. III-ik. Girigáré nyerőnek jelentve. Érték : 2900 К. I. 300 К. II. 100 K. a III. 1200 К. szöv. pénzt. IV. Nyári akadályverseny. 1800 K. 5000 m. Geist G. ur 4é p m Bohémé 71 Krause ur 1 Hg. Braganza M. 6é p h Tudor 74} Horthy ur 2 Gr. Orssich P. fhdgy 4é p m Különcz 67 Br. Eitz 3 Világhy Gy. ur 4é p к Jeszenicze 65 Szemere száz. 4 Hoffmann L. örn. id p h Csehi 74 Samarjay fhd. 0 Jony N. száz. 4é s h Gazduram 67} Gr. Pongrácz 0 Bánat 4 lóért. Tot : 10 : 28. Hely : 50 : 78 I., 50 : 90 a 2-ik helyen 10 : 29. Könyvfog. 1} Bohémé 1} Tudor 2} Különcz 10 Gazduram 16 Csehi és Jeszenicze. Könnven 5 h. nyerve, 1 h. 3-ik. Csehi és Gazduram feltartattak. Érték : 1750 К. I., 250 2-ik, 50 K. III. és 420 K. a Szövetk. pénztárnak. V. Kétéves Nyeretlenek Eladóversenye. 1200 К 1000 m. Gr. Andrássy T. p к Roulade 46} Maino 1 Gr. Batthyány E. s к Mad Girl 51} Hujber 2 Mr. Lincoln s m Boba Kl Bohrn 3 Chernel Gy. ur s m Sarkas 49 Nyáray 0 Geist G. ur s к Aszat 56} Jancz 0 — p к Hajas 56} Csuvár 0 Jony N. száz. s к Brianza 53} Rolling 0 Gr. Orssich P. p к Hü 60 Opatovszky 0 Gr, Schönborn F. p к Minerva 46} Smejdä 0 Bánat 2 lóért. Tot : 10:39 Hely : öObO 1., 50:140 IL, 50:76 III. a 2-ik Helven : 10:40. Könyvfog:!} Boba, 2 Roulade, 3 Hü, 6 Mad Girl és Minerva, 8 Hajas, 14 Aszat, 16 a többi. ítélet: Könnyen 1 h. nyerve, } h. 3-ik. Győztest 1000 к. Mr. White meg­vásárolta. Érték: 1170 к. I., 270 к. II. 70 к. III. és 300 к. a szöv. pénztárnak. VI. Zár-Handicap. 1200 К. 1600 m. Gr. Andrássy T. 3é s к Anita 69 Horthy ur 1 Dr. Habér L. ur 4é p m Györgytallér 70} Br. Eitz 2 Geist G. ur 35 s m May Slave 66 Peifer ur 3 Geist G. ur 3é s m Díjnok 61 Krause ur 4 Gr. Orssich P. 3é p m Esztelen 70 Tulajd. О Br. Szentkereszty P. 3é p m Karilcacsapds 55} Kiss ur 0 Krsbánat 4 ló, bánat 33 lóért. Tot: 10:22. Hely 50:80 1., 50:96 IL, a 2-ik Helyen 10:22. Könyvfog 1} reá Anita, 3 Györgytallér, 4 Dijnok, 6 Esztelen May slave, 12 Karika csapás. ítélet : Küzdelem után 2 h. ny°rve, 3 h. III-ik. Érték: 1160 K. 1., 160 K. II., 60 K. III. és 690 K. a szöv. pénztárnak. Statistika. Urlovasok. (A mai napig.) lov. I. II. III. Br. Eitz H. fhdn. 79 28 20 13 Szemere K. száz. 53 27 7 3 Krause Károly 66 17 13 14 Hagelin H. fhdn. 33 7 10 3 Mr. Fitt 27 7 6 9 Br. Szentkereszty 1. hdn. 37 6 4 4 Mr. Brooke 33 5 9 5 Pfeiffer Nándor 28 5 5 6 Reimer V hdn. 19 5 ö 2 Koller E. fhdn. 2L 4 1 5 Klak fhdn. 11 2 6 1 Csiszár I. fhdn. 27 2 3 4 Horthy Jenő 16 2 2 5 Gr. Pongrácz J. fhdn. 19 2 2 3 Rottermann hdn. 5 2 — 1 Guzmann M. fhdn. 2 2 — — Bartosch állatorvos 23 1 6 6 Gr. Horváth R. fhdn. 7 1 2 1 Folberth J. fhdn. 3 1 2 — Gömöry V. 10 1 1 , 1 Hg Taxis H. fhdn. 2 1 1 — Lipcse?' tiszthely. 2 1 1 — Gr. Tyszkievicz fhdn. 9 1 — 2 Gr. Thun hdn. 6 1 — 1 Gr. Chorinsky száz. 4 1 — — Gr. Götzen hdn. 2 1 — — Farkas G. hdn. 2 1 — — Martinék hdn. 1 1 — — Unger hdn. 1 1 — — Marge tics fhdn. 1 1 — — Bohras L hdn. 1 1 — — TELIVEREK ES VERSENYEK. Főbb versenyek napjai. Karlsbad : julius 9. Giesshübl Handicap. /6000 К 1200 m.) 11. Schlossbrunn-Handicap (12000 К. 1200 m.) 14. Karlsbadi dij (23000 K. 240J m.) Karlsbad. (Távirati tudósításunk.) Az esö kellemetlenné tette a mai napol, lanyha látogatottság mellett folytak le a futa­mok. Totalisateur forgalom is csekély. Te­nyésztésünk a nagy dijban szép eredményt ért el, a németek sehol sem voltak. Egy ver­senyt, a megnyitót, azonban sikerült a szom­szédoknak elvinni. Eladó versenyben az angol származású s uémet szinekben futó Clairette II. uralja a helyzetet, s végig vezetve 4 hosszal nyer Melfitano ellen, Waterloo harmadik. Aichi gátversenyben Sternbusk nagy favo­rite, távig nyerő, ott feljön Schneefink s nagy küzdelem után ez utóbbi rövid fejhosszal nyer. Isalco feltartatott. Franzensbádi dijban Kara vezet, egyenesen Diadal veszi fel a versenyt, s biztosan 2 hoszszal nyer, a német Charo harmadik. Egerlandei dijban 9 ló startol, Ladon nagy kedvencz ; jó inditás ; Vestal Virgin vezet, for­dulásnál Ladon és Count Moritz mennek frontba ; 800 méterrel czél előtt Ladonnak sza­bad vezetése van. Távnál Count Moritz utána rohan, nagy küzdelem támad, s végül Tarai mesteri művészete Count Moritz-ot nyakhosszal első helyre hozza Ladon előtt, \ hosszal Mayor harmadik, a németeknek az egész uton mi szerep sem jut. ffandicapbon Gigante vezet ; távnál jön La­tourdic s könnyen másfél hosszal nyer, mig Getrost 2 hosszal harmadik. Schlossberg steeplechaseben Garcia az egye­nesig az élen van ; a sikon Baltavár veszi fel .v KflH. Ja

Next

/
Thumbnails
Contents