Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-05-31 / 38. szám

270 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1901. junius 14. Jussuf, 314 Illo Nonius, Gidran és Martfű, valamint lassú falka után Neapolitano. Teljesen hasznavehe­tetlen Pereg. A mének előkészítése gondos kezelésre vall, kitűnő állapotban érkeztek Zsukra; elég nyugodtak voltak, egyiknek sem volt semmi rosz szokása, az ostort és kutyát a legtöbb elég jól tűrte. Teljes elismerés illeti az illető méntelepbeli tiszt urakat a gondos és szak­avatott idomitásért. Br. Wesselényi Béla falkanagy. Honvédelmi ministerünk és a katonai lószükséglet. Lótenyésztőinknek egy régi és jogos kívánsága mintha a közel jövőben tel­jesedésbe menne ! és pedig első sorban derék honvédelmi ministerünk segítségével. Báró Fejérváry Géza ugyanis a Temesvárott pün­kösdkor rendezett mezőgazdasági kiállítás elnökségéhez leiratot intézett, melyben azon régi óhajának ad kifejezést, hogy a katona­ság, illetve honvédség az ö lószükségletét a jövőben a közvetítők mellőzésével egyenesen a lótenyésztő gazdáktól szerezze be s e czél­•ból utasította a szegedi 3. honvéd huszár­ezred parancsnokát, melynek pótló-beszerzési kerületéhez Arad, Temes, Torontál és Krassó­Szörény vármegyék tartoznak, hogy a kiállí­tást megtekintse, a közvetlen bevásárlást ne­hezítő akadályok elhárításának módozataira nézve az egyesület elnökségével érintkezésbe lépjen és az egyesület állal rendezendő lóvá­sárok ügyében katonai véleményét nyilvánítsa. Azt hiszszük, hogy a honv. minister ezen rendelete egy nagy lépést jelent előre és hogy a vásárlások ilyetén lebonyolítása semmi akadályokba ütközni nem fog s ugy a gáz­dák, mint a katonai közegek megelégedésére a lovak közvetlen beszerzése ezek után az egész országra lesz kiterjeszthető. Tavaly, mint a közös hadügyminister ép most jelenté a delegácziónak, a közös had­sereg összesen 10.195 pótlovat vásárolt össze és ezek közül 2963 darabot közvetlenül a a tenyésztőktől ; e tekintetben tehát az arány a múlthoz képest kezd ugyan javulni, de még messze van a jogos kívánságok teljesítésétől. Honvédelmi ministerünk emiitett rendelete azonban, melylyel nagy szolgálatokat tett te­nyésztőinknek, bizonyára kedvezőbb megol­dás felé fogja terelni ezen fontos gazdasági ügyet. * * * Teuyészlódijazás. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye Gazdasági Egyesülete Törökszentmiklóson junius lti-án — mint már emiitettük — a földmivelési mi­nisterium anyagi támogatásával tenyészlódijazást, ugyanaznap délután pedig lóversenyt rendez. A ver­senyrendezés költségeit a gazdasági egyesület, a tisz­teletdijakat pedig a vármegye közönsége fedezi. Győr vármegye I. hó 27-én tartott tavaszi rendes közgyűlésén Jaross Sándort megyénk közszeretetében álló birtokosát választotta meg egyhangúlag a lóte­nyész-bizottság elnökévé. Jaross Sándor szolgálaton kivüli huszár főhadnagy, szolgálali idejét a 9-ik I számú huszár ezredben töltötte, hol mint kitűnő csapattiszt általános szeretetnek és tiszteletnek ör­vendett. Kitűnő eredményei végezte a bécsi lovagló tanári tanfolyamot és 1887—1892-dik években mint urlovas szép eredménnyel működött az urlovas pá­lyákon. 1892-ben megnősült és birtoka kezelését vette át ; Györ megyében ez idö óta a megyei köz­életben tevékenyen részt vett és különösen feltűnt szakértelemmel vezetett lónevelésével és gazdaságá­val, ugy hogy 1. évben megválasztatott a gazdasági egyesület alelnökévé, majd f. hó 27-én a közgyűlé­sen a lótenyész bizottság elnökévé. GASSER L1PÛT атМ CS. ÉS KIR. UDYARI ÉS HADSEREG Ш» FEGYVERGYÁROS BÉCS. LEGÚJABB HADSEREG! REVOLVER-MODELL i98. О ©Ct- ÖSSZES SPORT CZIKKEK. -Шй URKOCSISOK SZÖVETKEZETE, (Ügetőversenyek, ügető-tenyésztés.) Id. Gróf Lónyay Gábor nagy-lónyai méneséből tudatják velünk, hogy a tavaly Bravadotól fedezett kanczák közül az idén eddigelé már nyolez ellett le. további nyolez kancza leellése pedig legköze­lebbre várható és igy a ménes nemsokára a nagy­nevű Bravado utódainak egész hadserege felett fog rendelkezni. Az idén Bravado a ménes nagyszámú saját kanczáin kivül a következő idegen kanczákat is fogja fedezni : Báró Sennyey Béla tulajdona : 1. Iris V Cupid— Iris III. 2. Nárczis Cupid—Narczis 3. Berta II. Cupid—Berta 4. Intervall Norval—Arai Báró Sennyey Géza tulajdona : 5. Ondina Hambleton— Gilda 6. Alice II. Cupid— Alice 7. Szennyes E. Carignano—Szennyes V. Az urkocsis-versenynap mult szombaton Bécsben igen csendesen folyt le : gyönge rnezönyök, érdekte­len versenyek — volt a nap képe. A kettes fogatok versenyére nem is érkezett elég nevezés, ezért e he­lyett — fiáker versenyt tartottak! A magyar urak teljesen távol tartották magukat az urkocsis-verseny­naptól, az egyetlen Gróf Desewffy Miklós nevezett egy lovat, de az sem futott. A magyar lovak azonban jól viselték magukat, a mennyiben az idősebb bel. földi lovaknak rezervált mindkét versenyt megnyer­ték és pedig az ötéves Méregduda (ap Carignano) 2800 métert 4:28 alatt futván be (1:36 recorddal) Siess H. pedig (ap Carignano) 3000 métert 4:57 alat[ azaz 1;39 recorddal. IRODALOM, FESTESZET. Telivérek czim alatt Őszi Kornél egy kötetbe gyűjtve kiadta elbeszéléseit, melyek a turf és istálló, a gyakorlótér és a bookmakerség üzemeiből igen pi­káns festéseket nyújt. Tartalma: A drága Yearling, A kompanisták, a jó szivü manager, a Dilemma, Coup. A derék handicapper, Gyere haza Toziás, Ka­rácsony a trainingtelepen. A ravasz könnyű terhű. Jó kompania. — A kb. 190 oldalra terjedő köny­vecske ára 3 korona, s kapható a szerzőnél. Die Pferde-Ausstellung auf der Weltausstelung in Paris-Vincennes 1900. Von H. Gassebner к. u. k. Major d. R. — Kiadta a к. u. к. Hofbuchbandlung L W. Seidel u. Sohn Wien. — Van benne 40 nagyon szép kép (különböző tipusu lovak) és 9 szöveg közti kép ; nagy 8-rét kötet mintegy 50 lapnyi szöveg­gel és 40—50 képes lappal. Ara csak 10 korona. A hyppologusuk, lótenyésztők és lókedvelöknek megbe­csülhetetlen munka, mely megérdemli, hogy minden könyvtárnak megszereztessék. — Gassebner őrnagy neve már néhány jelesebb müve altal régebben is­meretes, különösen érdekes 6—7 év előtt megjelent «Die Gestüte und Pferdezucht von Cisleithanien» melyet annak idejében bővebben ismertettünk. — Jelen müvében a vincennesi kiálitáson bemutattak kö­zül a különféle országok lótenyésztéséből a champion dijjal kitüntetteket irja le —részben criticailag rész­ben összehasonlítva hasonló fajtabeli de más orszá­gok által kiállitottakkal és mindegyiket igen jól talált fényképekkel. Hogy mily érdekes összehasonlításokat tesz G asseb­ner őrnagy, azt olvasni kell ; itt csak megemlíthetjük hogy mintjrégóta e tárgvgyal foglalkozó szemlész vissza emlékszik az Ausztriába régebben importált Anglo­Normanni csödörökre, Arabokra — és ezek tenyé­szetének jelen állására, de nemcsak Francziaország hanem a többi államok tenyésztésében is meglátja haladtak-e az egyes lófajok a 30 évvel ezelőtt lá­tottakhoz képest (tekintetbe véve persze az ottani tenyésztők véleményét is)vagv hanyatlottak. A mi arabjainkat is összehasonlítja a dél francziaországi, algiri, az orosz császári ménesekből és a Kis-Ázsiá­ból hozottakkal. Egyszóval : igen tanulságos és ér­dekes könyv. t Ábrányi Lajos. Ábrányi Lajos festőművész májs 26-án ötvenkét éves korában Budapesten meghalt. Az elhunyt Budapesten születelt 18í9-ben. Először a müncheni művészeti akadémia növendéke volt, majd Párisban az Ecolo des Beaux-Artsban és Bon­nat iskolájában folytatta tanulmányait. A franczia fővárosból Budapestre kö'tözött. Főleg arczképek festésével tünt ki. Főbb müvei : Keglevich Béla gróf, Csáky Natália grófné, Pulszky Ferencz, Vay Miklós báró. Sennyey Pál báró arczképe. Ö festette Péchy Tamás arczképét is a képviselőház számára. Ester­házy Miklós gróf tatai színházának allegorikus füg­gönye, mely Mátyás király udvarát ábrázolja élö emberek arcképével, szintén az ö müve. Az utóbbi években versenylovak festésével is foglalkozott és e téren is szép sikereket aratott. Az elhunytat neje Vay Jenny és négy árvája gyászolja. VEGYES. Sport naptár : Szombat : Bécs Vasárnap : Bécs (Derby), Hamburg (Sobri) Hétfő : Kottingbriinn (tiszti versenyek) Berlin (Union) Kedd : Bécs (Lothario !) Szerda : Epsom (Derby) Csütörtök : Alag, Bécs Péntek : Kottingbrunn Szombat : Alag, Bécs Vasárnap : Alag, Bécs, Hamburg (Hanza-dij) Nehéz, érdekes napok várnak tehát a sportvilágra. Falbról azt híresztelték érthetetlen módon, hogy j töröltetett a Derbyböl. E hir nem igaz. Falb biztosan I indul a Derbyben és pedig mint — első favorit. A kassai versenyegylet mult heti választmányi gyűlésén elhatározta, hogy Abauj-Széplakon a vasúti állomás mellett egy uj és kifogástalan pályát épit­tet, s az e tárgybani tárgyalások vezetésére gr. For­gách Istvánt kérte fel. Perlasz-ról egyes lapok azt irták, hogy a vasúti baleset folytán szenvedett sérülései oly súlyosak voltak, hogy — agyon kellett löni. Az Alagi-dij győz­tesét azonban nem élte ily gyászos vég, nem lőtték agyon, Periasz — él, söt sérülései sem nagyon súlyo­sak, 2—3 hét alatt azokat kiheverheti. Lothario, a német Derby-jelölt, nevezve van a keddi Gomba versenyre. Maculani, melyet Krausz Lajos elclaimolt a Sze­mere istállóból, a sarejavoi Császár-dijra készül. NaclltwMchter-éit bánat lett jelentve a Derbyben. Bármikort mr White minden kötelezettségéből törölte. Sandyt megvette br. Erlanger Lajos százados. Marc Aurél, gr, Trauttmansdorff 3 évese minden kötelezettségéből, igy a Derbyböl is törölve lett. Smith, ki tegnap érkezett Bécsbe, lovaglási enge­délyt nyert az 1901-ik évre. Bruce Lövet, melynek nagy esélye lett volna a — Derbyben, ujabban erősen fogadták a — Schönaui gátversenyre. A franczia Derbyt vasárnap futják Párisban : favo­rit 1} oddsal Mr Blanc Saxonja, mely az idén már szép versenyeket nyert, de sok hive van az idén még veretlen Saint Armaelnek is (5:1) és Jour de Féte­nek (6íl), mely ha vasárnap jól fut, azonnal át lesz küldve az angol Derbyhez. Lothario töröltetett a berlini Unionból. Sobri Széltoló kíséretében Hamburgba érkezett. Lothario Scharbe és Karával fog Hamburgba menni, mely utóbbiaknak szintén vannak ott kötelezettségeik. Ormód most a Kárpáti-dijra készül, melyet, ha meg nem nyerne, ugy 46 kilójával a Szent István­dijra fog páíyázni. Az Uniout (20,000 mk. 2200 m.), melyet lovaink oly sokszor nyertek meg, hétfőn futják Berlinben; istállóink ezúttal nem lesznek képviselve, a németek első klasszisa sem és igy csak másodklasszisu három­évesek fognak mérkőzni egymással. Jól kezdődött a mi lovainkra nézve a mostani hamburgi meeting, mert mindjárt az első iutamot az 1200 méteres Megnyitó versenyt, mely mult va­sárnao futtatott le, a 3 éves Lucrezia nyerte meg, egy Zsupán— Mr. Maybrick-kancza Wahrmann R. ur tenyésztéséből, de most német tulajdonban ; hétfőn pedig a 4 éves Jak (Galaor— Bravade) nyerte meg az 1400 méteres Tavaszi versenyt. Jó jelek Sobrinak. Lotharionak trialja volt Néróval, mely alka­lommal Nero ö előtte jött ugyan be, de oly körül­mények között, melyek épen nem szólnak Lothario ellen, annál kevésbbé, mert ez még ma nem fit és majd csak a német Derby napjára lesz kellő condi tióban. I 3 órakor kezdődnek most a bécsi versenyek és az utolsó versenyvonat a Staatsbahnhofból a Freu­denauba }3-kor indul, igy tehát Budapestről még a reggeli gyorsvonatokkal is kényelmesen el lehet jutni a bécsi versenyekhez. Lothario, mely jövö bélen mutatkozik be a Freu­denauban, most 2} oddsal erös favorit a német Derbyre. Mágnes 7 : 1. Durban 8: 1 áll, a német lo­vak között pedig Zuleika « : 1 oddsal a «favorit.» Pumpernickel, a graditzi porosz kir. ménes egyik stallionja, mely 1887-ben képes volt arra, hogy meg­nyerje a budapesti St. Legert, a napokban kimúlt. Több hasznos ivadékot hagyott hátra, köztük a hoz­zánk került Scharbet. Szemere százados Kassán 6-szor lovagolt, s négy­szer nyert, kétszpr pedig második lett. A champion urlovas eddigelé az idén összesen 38-szor ült nye­regbe, s 22-szer nvert vagyis nyerési százaléka — 57'8 ! Nachtwächter, melv távol marad a Derby startjá­tól, kedden reggel Williamson alatt már megpróbál­kozott a gátakon s nagy talentumot árult el. A Kassai versenyeknek, melyek pünkösd két napján folytak le, szép idö kedvezett s semmi incidens nem zavarta meg az összhangot. Sajnos, hogy — eltekintve a vidéki arisztokracziátol — publikum nagyon kevés volt, a Kassai közönségből alig volt a versenyeknél valaki, söt a főispán, a polgármester is, kik rendes látogatói voltak a pálvának, ez alkalommal távol maradásukkal tündököltek. Ezen sikertelenségnek fö oka bizonyára az, hogy nem régiben Barnum, Küry

Next

/
Thumbnails
Contents