Vadász- és Versenylap 45. évfolyam, 1901

1901-03-16 / 11. szám

108 gol Derbyt meg is nyerni és Mandicant fia He­adsman szinte meg nyerte ezt. Pocahontasra 4-szer vezethető vissza, háromszor Stockwell és egyszer Hataplan révén ; Thormanby is mindkét ágon képviselve és mindkét ágon meg­van a Touchstone vér is, anyai ágon saját maga s fiai Jthuriel és Orlando által, az apai ágon Banter s unokája Teddington révén. Azonban, hogy teljesen kielégítő legyen e vér találkozása, kissé közelebb kívánnám azt. Marc Aurel 1. — 16 örökítő, 4 versenyző csa­lád ; ez utóbbiak száma csekélynek látszik, de nem olyan rossz, mint látszik első pilla­natra, mert a 3 as család hétszer fordul elő az örökitö családok közt és ez mindkét osz­tályba sorolható, hozzá pedig még jön kétszer a 10-es, mely öt-ször vezethető vissza Poca­hontosra, Banter maga kétszer s ivadékai Flatcatcher, Newminster, ennek édes testvére Honeysuckle Rifleman s kétszer Jocose által még 7-szer, igy összesen 9-szer van képvi­selve ; Queen Mary apai ágon kétszer, s e szexint apja Gladiator szintén kétszer, mig anyai ágon Sweetmeat révén szintén kétszer jön elö, Decoy háromszor Flatcatcher, Wind-, hound és a Steigt of hand kancza révén, ezenkivül The Slave, Voltigeur édes testvé­rének Vollynak leánya, Alice Hawthorn és ki nem hagyható Glencairn, Glencoenak Poca­hontas apjának édes testvére. Pocahontas Banker, Decoy, Queen Mary, Volley, Aliee­Hawthorn, mind egy egy gyöngve a ménes­könyvnek s ezek a 32 ágnak többét a felé­nél elfoglalják, lehetetlen hogy ily fényes származás mellett ne mutasson jobb formát az eddiginél, Medicus 2. — 14 örökitö, 10 versenyző család, anyai ágon erős beltenyésztés a 2-es csa­ládra, mely az apai ágon Bois Roussel utján ismét egyesül, az 5-ös Waisenknabe és Her­ípit utján, a 14-es Buccaneer és Gunnersbury által képviseltetik. Pocahontas is mindkét ágon előfordul, ugyszinte a 17-es és 37-es család, de kissé messze hátul, mi nincs nagyon elönyéi'e. Ormód 1. — 15 örökitö, köztük hat 3-as, 10 versenyző s kétszer a 19-es család; magában véve már szép származás, de még figyelem­reméltóbb az is, hogy Buccancer anyai és apai ágon gyakorol hatást, s ezen 14-es család még nyer erősítést Gunnersbury utján, mely­nek ereiben szinte 2-szer van képviselve a 14-es vél'. Pocahontas 5-ször fordul elö, az anyai ágon háromszor Stockwell utján, mig apai ágon King Tom és Rataplan támogat­ják, a 19-es pedig szinte az anyai ágon s apjának anyja által jut ereibe. Mult ősszel baja történt a ménnek, mely miatt nem fut­hatott, remélhetőleg csak múlékony volt e baj, s megfelelhet annak, mi töle származása után várható. Retour 22. — 12 örökitö (5 versenyző család, csak egy 10-essel javítva. A Stockwell és Touchstone vér eléggé szépen van elhe­lyezve, Buccaaneer és Gunnersbury talál­kozása is elég jó, de az anyai ágon való leszármazása meglehetősen gyenge. San Jago 19.—11 örökitö, 9 versenyző csa­lád, két 10-es, két 19-es. Anyai ágon erös beltenyésztés Pocahontasra, főleg Rataplan ut­ján, mely apai ágon is erősítést nyer Stock­well révén ; Newminster a táblázat közepén közel egymáshoz s távolabb Orlando mind két oldalon kedvezően hat, ép ugy mint Mel­bourne, mely szinte mind két ágon található. Nem megvetendő a Queen Mary ág sem az anyai részen, sem a 19-es találkozása, mely az apai rész anyai ágán egyesül ismét az egyenes leszármazási ággal, mely Vedette édes testvérére vezet vissza. Spitzbub 15.—13 örökitö, 9 versenyző, egy 10-es, egy 16-os, és égy 19-es. Legjobban mutatkozik a 12-es család, mely az apai g anyai részen kétszer-kétszer található s a 8-as, mely szinte mind a- két részen előfor­dul, de kivált a felső vonalon kevés a jó csa­lád s különben is kevés az összeköttetés ; hogy a sok idegen család jó nagy eredményt idéz­zen elö, nem igen várható. Haiderose 9. -12 örökitö, 9 versenyző, két 10-es és két 16-os, melyek az anyai s apai ág révén igen szépen vegyülnek össze, s még Chamant utján Pocahontas harmadszor is jut érvényre ; a felső vonalokon ugyan ke­vés az úgynevezett jó családok száma, de a két külső család (10-es és 16-os) ép legjobb ágaiban van előtérben, mindkét oldalon igen figyelemre méltóan, a 9-es pedig Peter által az apai ágon ujabb eröaitést nyer. Kamorsvan 28.— Ш örökitö, 8 versenyző család; Le Sancy leánya, melynek jó szár­mazását és örökitö képességét felesleges emiiteni, s a Strathconanra való beltenyésztés csak előnyére válhatik a kanezának ; a Mel­bourne s a7-es család találkozása is jó ered­ményt hozhat. Nézz Reám 7.—11 örökitö, 12 versenyző család, és egy 19-es; Pocahontasra há­romszor vezethető vissza; az Ion és Bay Middleton vér mindkét ágon található és meg­lehetősen erös beltenyésztés létezik a 2-es családra, melynek 5 ága fordul elö. Simoun 11.—13 örökitö, 9 versenyző család, egy 10-es és két 19-es; leánya az ujabb idők legeredményesebb ménjének és egy ná­lunk legalább elsőrendű versenylónak ; apja, anyja egy családból származnak; Bay Midd­leton és Jon mindkét oldalon előfordulnak és még jobban fent ártják az összekötetést, mely a 19-es család találkozásából ered; igy cso­dálkozni lehet, hogy eddig e szépen nevelt kancza több eredményt nem tudott felmu­tatni. Lehet azonban, hogy egy sokat használt kancza első csikaja lévén, ez okozta, hogy tökéletesen nem fejlődött ugy, a hogy kívá­natos lett volna. Topaze 20.—9 örökitö, 6 versenyző, egy 16-os és egy 19-es, mind a mit a jobb családokból felmutathat, de sok család találkozása meg­lehetős beltenyésztést eredményez, mely ta­lán okozza a kancza jó képességét, igy a 3-as anyai ágon King Tom, apai ágon Stockwell, az 5-ös anyai ágon Hermit, apai ágon Doncas­ter, a 6-os anyai ágon Lambton, apai ágon Idle Boy, a 7-es anyai ágon Lady Louisa, és Wild Dayrell, apai ágon ismét ez által kép­viseltetik, mihez járul még Ionian, Ion fia, mely ismét Wild Dayrell apja s a beltenyész­tést még erösiti. Sz. I. (Folytatás és vége következik.) A hétről. (Apróságok a turféletböl és a trainingtelepekröl.) A kalendái'ium jelzésénél egy héttel ha­marább bekövetkezett a Tavasz. Itt is volt már az ideje. Nincs halandó, ki annyii'a örülne ennek, mint a mi angolaink. Lázas is a tevékenység körükben. A rövid időt, mely elválaszt az első csengetyü szótól, hatványo­zott ei'övel használják fel. Sportsmanjeink is hazaérkeznek a Délről, s sürün látogatják a trainingtelepeket. Alagon szombaton számosan voltak künn, köztük gr. Batthyány Elemér, gr. Károlyi István, br. Har­kányi János, Döry Lajos ur; hetfön Janko­vicli Bésán Gyula és Rohonczy Gida urak tekintették meg lovaikat, csütöi'tökön pedig ugyancsak a Magyar Lovar Egylet elnöke, továbbá Lossonczy Gyula ur, mr. White és Jóny Nándor százados rándultak ki. Tatát is sürün keresik fel a sportsmanek, hétfőn br. Üchtricz Zsigmond tekintette meg lovait, le­rándult Capt. George is. Egyik sportsmanünk azonban, mi'. С Wood ez idő szerint — Amerikában időzik, s csak a hó vége felé jön, haza. * * * A szereplőknél maradva örvendetes jelen­ségnek keli jeleznünk, hogy игЩащтк száma | kezd gyarapodni; több «ujonczról» és olya­nokról lehet hallani, kik még Alagon nem lovagoltak. Ilyenek Riedl hadnagy, a 13-as huszároktol, ki már Alagon van, s regge­lenként többeknek, igy Geist Gáspár urnák is lovagol, továbbá Hagelin főhadnagy, egy uhlanus, ki a lengyel pályákon már nem egy szép lovaglást végzett; neki még nincsen «istállója», de itt marad az alagi versenyekre, melyeken szívesen vállalna lovaglást, súlya 62 kiló. Egyik urlovasunk azonban pár napra «untaglich»-há vált: Krause Károly ur, aki hétfőn egy ugratás alkalmával oly kényesen bukott fel lovával, hogy arczát össze-vissza horzsolta és kisebb belső rázkódást szenve­dett. No de azért márczius 31-e nyei'egbe láthatja öt. A tavalyi champion-urlovas, br. Eitz fhdn e hó 2(>-án jön meg Alagra s első sorban a Spademan istállónak, aztán Rohon­czy Gida urnák fog lovagolni. * * * Az angol-világból e hét a kővetkező újdon­ságokat hozta : Gödi'e vasárnap egy akadály-jockey jön, névleg II. Brown, ki odaát Angliában jó hír­névnek örvend, s tavaly 15 győzelmet aratott. Tatában tegnapra várta Smart az uj ameri­kai jockeyl : Eddie Jonest, ki a februári oak­landi versenyeken még lovagolt, s jó ered­ménynyel. Egy 14 éves s 6 stone sulyu apprenticet-hoz magával, de nevét nem irta meg Smartnak, ki engageálni fogja, ha tud valamit. Jim Morgan már — Angliában van, s már a jövő hét elején Alagon lesz, hol a «pavil­lonban» fog lakni. S a mi fö . . . Hamilton Alagon van. A néger valóra vált. A néger kedden érkezett meg. A néger tényleg néger. Fekete, mint az éjszaka, csak a tenyere fehérebb a feketénél, de sötétebb a — «kapucziner»-nél. Lovagolt is már ; s a^lá Morgan üli a lovat, s nagy routine-nal. Közel van a harmincz, évhez, nős ember, de feleségét otthon hagyta elhozza majd, ha kedvez neki itt a — szerencse. Es e nagy amerikai invasió közepette na­gyon meglepő az a szállingó hír, hogy az egyik már itt levő amerikait nem is látjuk a versenyekben, söt már kapott is volna aján­latot Franczia-országból. Angoloktól tudjuk-e hirt, de fenntartással közöljük. * * * A közelgő nagy versenyekről is már sokat lehet hallani, söt indulókról is suttog amár­cziusí szellő. A Rákosi dijban St. Patrick-et Mindig lovasa, II. H. Huxtable lovagolja, Alberich II-1 a tavalyi champion : Slinn, a jó «belföldi» lovas : Rosack vagy Benczén vagy Délcsegen fog ülni, Trappist Wheeler alatt megy a starthoz, Avar IJ-t H. Brown az uj jockey fogja vezényelni, Baltavárt pediglen nem Williamson, hanem Morton fogja esetleges győzelmére segíteni. Az alagi nagy akadályban Geoghegan alig­hanem három lovat fog felnyergelni, valószí­nűleg Vatel-1, Jhope so-t és Szabász-t, az egyik­nek vezényietét Horthy Jenő ur fogja átvenni. A favorite Almaviva lovasa még bizonytalan, vagy Williamson, vagy Morton lesz. Rosack Újfalut lovagolja, Slinn Simbach-ot, az egyik Liptay-lovat Kapuschek, a «szürkét» pedig természetesen Csompora s mellette nem lehe­tetlen, hogy még két ló fogja képviselni May-be színeit. A Przedswitre még homályos a helyzet ; még a tegnapelőtti kisbánatjelentés is vajmi keveset változtatott a futam teljesen sötét képén, annál inkább hallatszik, hogy a Három­évesek nagy handicapjében annak az istálló­nak van nagy esélye, a mely tavaly máso­dik lett e versenyben:

Next

/
Thumbnails
Contents