Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-12-22 / 107.szám

672 VADÁSZ- ÉS VEHSENY-LAP. l'JOO. deczember 22. Az 1900. évi Szent JLászló-ciij 1-ső és '2-dikja. Ezermester. Az önzetlen lelkesedés a lurí mezején el­érhető babérok után is meghozza a gyümöl­csöket, látjuk ezt Rohonczy Gida istállójánál. Korántsem van az nagy alapokra fektetve, lovai apái, anyái épenséggel sem mondhatók fashi­onable leszármazásuaknak, nemgondozzalovail egy «drága» angol, magyar ember felügyelete alatt állanak azok. De a nagy gond, a körül­tekintés. melylyel a tulajdonos ápoltatja, ido­míttatja, előkészítteti lovait: az valóban elsö rendű, s megvan ennek máris a méltán meg­érdemelt jutalma. Ez idén egy ló áll istállójában, amely hivatva van, eddigi formai alapján teljes joggal, a legclassicusabb vérsenyben győzelemre vinni a Rohonczy-szineket, s ez: Ezermester. Nem mondhatjuk ugyan el, hogy Ezermes­ter kiválik kortársai sorából, mert az idei kétévesek közt valóban kimagasló classis nin­csen, söt ellenkezőleg van vagy hat — hétolyan ló az eliteben, melyeket, hogy össze hozzunk, nem keilend 4—5 kilónál többet felvennünk. De ezek közt az elsö hely mégis csak (egye­dül tán Lotharióval vetélkedve) Ezermestert illeti meg, taksálható formája van oly ma­gas, melynek alapján el lehet mondani róla, miszerint fel van jogosítva a Derby nye­résre. Fokozatosan javult e ló, kora tavasszal még oly lovak, mint Eros, Sporting Lady. Rousserole előtt kellett meghajolnia, de a nyár elején már javulni kezdett. A bécsi juniusi mee'ingen két izben egymásután verte Medicust, melynek hét, illetve tizenkét fonto­kat czedált, s ez alkalommal, a második győ­zelemnél oly kiváló formát mutatott, mely akkoriban a fkétéves mének közt az élre helyezte öt. Karlsbadban azonban hanyatlást mutatott, mert a Stadtparki dijban egyenlő suly alatt Loti és Galba előzték meg, pár nap múlva azonban a Marienbadi dijban már is a régi Ezermester lett, mert bár csak harmadik lett Don Diego és Culture mögött, de nyak­illetve fejhosz volt csak a különbözet, s hoz­zá Ezermester öt fontot czedált a nyertesnek. Ezután kénytelen-kel letlen pihenésre lett kárhozatva, s csak a pesti őszi versenyek nyolezadik napján jöhetett ki a Kőbányai dijban, melyben azonban holt versenyt futott Lilivel a második helyre a fejhosszal nyertes Frangepán után; e futása azonban hasznos galopp volt a — Szent László dijra, melyet tudvalevőleg, folyton az élén járva, könnyen nyert meg Medicus, Pompadour, Marathon, stb ellenében. Futnia kellett volna még az Ausztriadijban is, melyben tekintve Marathon jó futását, alighanem szerepre lelt volna hivatva, de megbetegedett, s téli pihenőre kellett térnie. Medicus. Ez a ló, bár «nagy» diadalok nem fűződ­nek nevéhez, mégis oda tartozik a kétéve­sek elite gárdájába, s bátran elmondhatjuk, nem találhatni oly kétévest, mely több mint 4—5 kilóval jobb lenne nála. Medicus a napagedli ménes nevelése s ta­valy egyéves korában az oltani árverésen 4200 koronán «Dr. Day» vette meg, s mikor ez a télen feloszlatta istállóját, a mén Pache idomár tulajdona lett, kitől még a télen vá­sárolta meg jelenlegi tulajdonosa. Camp, Eros, Florestan stb. ellen, hogy e sikere őt akkor a handicap classisban az elsők közé so­rozta. Lomniczon futott aztán, s itt a Lom­niczi handicapben 59^ kiló magas súlya alatt jó második lett Parapluie után, melynek hét fontot adott. A bécsi Nil Desperandum ver­Ezermester. A jó rámában alkotott Medicus iránt istállója kezdettől fogva nagy bizalommal vi­seltetett, s a pesti tavaszi meeting második napján tartott debutjenél már szerepet vártak töle, de a még nem fit Medicus az Aide de Camp által megnyert versenyben, bár a távig jól tartotta magát, nem jött helyre. A bécsi nyári meetingen aztán folyton haladt előre seny volt következő startja, melyben öt font tot engedve Timornak fél hosszal maradt mögötte, de megelőzte Earlt, Son Souriert, a favorite Takarost stb. E formája annál jobb­nak mondható, mert e verseny startja sok gali­bát okozott, s Medicus egy hibás inditás alkal­mával majdnem befutotta a verseny távját. Még egyszer futott azután Medicus, a Medicos és trainerje: J. Pache. formájában, először 3-dik lett Loti es Pán- , Szent László dijban, hol tudvalevőleg máso­czélos után, kétszer egymásután második — Ezermester mögött, végül harmadik lett Hon­leány és Windsor után. Másfél hónapi pihenő után a Kottingbrunni nagy handicapban jött ki Medicus, s igaz ugyan, hogy csak 47 kiló ;nyomta hátát, de oly könnyen nyert Akárhogy, Neleus, Aide de dik lett Ezermester után. E formája magasan taksálható, s ha szorosan véve, ez még nem is jogosítja fel a Derby nyerésre, nem sok fontot kell javulnia a télen át, hogy Medi­cust is oda sorozzuk ama s ez idö szerint kevés lovak közzé, melyekről elmondhatjuk: ez is joggal pályázhat a kék szallagra.

Next

/
Thumbnails
Contents