Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-02-10 / 7. szám

58 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. i 00 február 10. lónak ennél több van kezében, a várakozás ellenére javult ellenféllel szembon is minden valószínűség szerint, erösebb fog maradni, feltéve, hogy várt formáját meg is mutatja. Azonban a legjobban kigondolt és keresz­tül vitt dolgoknak is bizonyos százaléka nem fog sikerülni, s ezt minden előrelátó fogadó­nak szem előtt kell tarlani. S miután ez tényleg igy van. ez okból törekedni kell a fogadónak az odds bizonyos hosszúságára is, hogy a vesztett coup, a nyert coup oddsának bosszúságában találjon fedezetet. Ez okból tarthatatlan azon nézet, hogy az odds mel­lékes, a fö az, hogy a versenyt megnyerjük s rövid odds esetán egyszerűen nagyobb összeggel kell fogadni; mert épen abszolút bizonyosság a turfon nem létez k. A nagy fogadás eszközlésére való igazi esély megítélése legnehezebb a versenysaison elején, midőn a téli pihenő után a kezdő versenynapok egyikén kell a coup-nak vég­rehajtani. Nehéz pedig azért, mert bármily kedvezően sikerüljön is egymás között az oithoni trial, a tavaszi kezdő formákat csak abból, a mi olthonn történt, igen nehéz fixi­rozni, mivel az ember nagyon könnyen jön azon kísértetbe, hogy lineáinak magasságát túlbecsüli, mert éppen az iránt nem lehet bizonyosságban, hogy istállója jó vagy rossz fonnábán van-e tavasszal. Ez okból, hogy az oithoni trialokban muta­tóit formák magasságának laksálása pozitív alapot öltsön, az eszközlendö coup előtt, a többi versenyistállókkal előbb úgynevezett «Fühlungot» kell venni, s a coupra tartoga­tott lovat joggal várható sikerrel csak akkor lehet elsütni, ha az igy vett mértékek ulán, számitásunk helyessége támogatást nyert, A mondottak ilusztrálására, egy ily, a sai­son megnyitására eső coupról akarok e helyütt beszámolni. Bécsben tavaly á; rilis 12-én körülbelül 1500 meternyi távolságon a következő lova­kat próbáltam ki együtt: az akkor 4 éves Jurátust, s az akkor 3 éves Remetét, Beau­harnais-i, Drávát és Mesébe valót. A trial ered­ménye szerint Beauharnais kínálkozott egy nagvobb fogadás keresztülvitelére legalkalma­sabbnak. A Mineral-verseny — mely a tavaszi me?!ing 2-ik napján, április 16-án került eldön­tésre. — látszott számára legczélszerübbnek. Hogy azonban z. számítás megerősítést nyerjen,a Mineral-verseny eldöntése előtt. Remetével és Drávával a megnyitó napon mértéket vettem a nyilvános formához. Remete a Megnyitó versenyben indult, s jó klasszisu lovak társa­ságában csak nyakhoszszal maradt második, s 7 lovat hagyott maga mögött. Dráva ugyanaz nap egy Eladóversenyben \ hosszal maradt második Sandwich mögött, s igy e két lónak formája által Beauharnaisnuk a Mine­ral-versenyben való sikere körülbelül biztosi­foltnak látszott. Csak miután Remete és Dráva utján ekként biztosság szereztetett Beauharn .is trial-formájá­nak magassága iránt, lett Beauharnais a Mineral versenyben a starthoz küldve. Tud­valevőleg sikerrel, s a mennyiben a mögötte 2-iknak és 3-iknak beérkező Gecilic és Atempo mindjárt következő startjaik alkalmával szin­tén győzelmet é; pedig könnyű győzelmet aratni voltak képesek; látszik hogy Beauharnais-coup a Mineral versenyben, mily jó alapra volt fektetve. Az ily alkalmi jó dolgokra azonban rend­szerint nem lehet tulhosszu odds-okat haza­vinni. A hosszú odds-okra a nagyobb előre foga­dási-versenyek alkalmasak. Ezen versenyek­ben az esély, abban az időben midőn a foga­dást eszközölni czélszerü, nem számitható ki oly pontosan, s annyi bizonysággal mint az alkalmi versenyekben, viszont azonban a hosszú odds kárpótlást nyújt ezért, ha keve­sebb összeget is fogadunk. Az előre fogadási versenyekben főleg a ló klasszisának helyes megítélése, a lónak a verseny napjára való legmagasabb kondiczióba hozatala és más versenyekben való el nem koptatása, birnak lényeges fontossággal. Ä mult év igen gazdag volt az ilyen ver­senyekben tényleg elért sikerekben mint pl. L'Astro a Przedswitben, Kynast a Hároméve­sek nagy Handicapjában, Bonvivant a Trial Stakesben, Pardon a Királydijban és Derby­ben, Sándor a Schönaui gátversenyben, Zász­lós a Szent-István dijban stb; — s miután e versenyekre a fent nevezett lovak annak idején ugy az istállóhoz közel állók, mint mások által hosszú odds-okkal voltak fogad­hatók, a mondott lovak utján sok pénz ván­dorolt a fogadók zsebébe. S most egyelőre bucsut veszünk rég idő óta tárgyalt thémánktól, remélve, hogy olva­sóink figyelmet talán hosszura nyúlt közle­ményeink által, még sem vettük túlságosan igénybe. ' (Vége. ) Elluczi 3é s k apja Gaga anyja Glorvina eladó. Tudakozódhatni a tulajdonosnál br. Born Fri­gyesnél Bpest VIII. Sándor utcza 16. Fedeztetés! hirdetés. A jékei ménesben (vasúti állomás Kisvárda) fedez az 1900. évi fedezési idényben Newsmonger Angliából importált telivér mén, ap. Saraband any. Scandal Galopintól. a. Busybody Petrarchtól, any. Spinaway, Macaronitól, any. Queen Bertha. Telivér kanczákat fedez 100 azaz egyszáz koronáért. Még 10 kancza fogadtatik el. A íranczák ápolása és táplálása a kisbéri feltéte­lek mellett. Tudakozódások Liptay Béla úrhoz (Jéke, Szabolcs megye) intézendök, Ügyes fóvász 34 éves, nős, 20 éven át versenyistállók­ban szolgált, a trnininget és ménes kezelést érti, alkalmas Del vet keres. Cziin a kiadóban. 1—2 I Eladó egy nyereg alatt ugv mint kocsiban járó 6éves sötét pej kancza. Teszér angol tele­vér méntől. 167 cm. magas, egészen hibátlan, — és egy 6éves. sárga szörü. erő •> csontú angol televér mén, saját nevelés. Neve «Hathatom,» 176 cm. magas. Apja: Gunnersbury, anyja): Csalán (Doncaster kancza). Versenyben ny rt. — Megtekinthető a Hathalomi ménesben vasút állomás Varsánv (Veszprém-m.). Ménlo eladás. Méltóságos Gróf Károlyi Mihály ur nagy­úti ménesében egy 12 éves telivér tenyész mén eladó. Venni szándékozók alulirt jószág­felügyelöségtöl nyerhetnek további értesí­tést. Jószágfelügyelőség Kompolton, posta: Kápolna (Heves-megye.) 3—3. Gyümölcsfák, sorfák, díszfák és diszbokrokat, vala­mint rózsákat szállít és kertalakitásokat terv és költségvelés szerint koszit. Peez Ármin budapesti mükertész ós faiskola tulajdonos. Árjegyzék ingyen és bérmentve. A korteher-versenyek mennyiségének kérdése Budapest és Bécs közt. A múltévben többször olvastuk bécsi lapok­nak azt az állítását, hogy Budapesten több a handicap- és fogadási-verseny, mint Bécsben és szemben a korteher versenyekkel! Ez állí­tás helytelenségére könnyű reámutatni a han­gosan beszélő számokkal, mii az alábbi kis statisztikai öss/eállitás legvilágosabban elvégez. Csak annyit jegyzünk meg, hogy az adatokat hozzá egyrészt a Magyar Lovaregylet hivatalos propositióiból (mellékelve a Vad. és Versenylap 1900. évi 1-sö számához) számí­tottuk ki; másrészt a Wochen-Rennkalender (Oíl'iz. Organ, des Jockey Clubs für Österreich) 2 dik számából irtuk ki. íme a kimutatások: A sikversenyek száma az idén (1900-ban) kiteszen: Budapesten Bécsben 206 213 Ebből: Budaoesten : Bitesben : vers. száma százalék vers. sz. százalék Korteher vn-s. 86 41'73 83 38 96 Handicap 65 31 54 74 34 75 Eladó vers. 55 26 7 3 56 26.29 összesen 206 " ' 100 0/„ 2Í3 A .jelen évre kiirt versenydijak összege a sikversenyekben: Budapesten : Bécsben : 1.377.900 kor. 1.222.900 kor. Ez összegből esik: Budapesten : Bécsben: százalék százalék Korteher ver. 971.200 70 46 777.200 63 57 Handicap 284 700 20 68 2 2 000 23 85 Eladó vers. 122.000 8 86 153 700 12 58 1.377.900 100°/o 12Í2.900 " 100»/» Mint látjuk eliát a korleher versenyek közti arány ugv a mennyiségre, mini az adott díj­jak összegére nézve: Budapesten kedvezőbb. * * * De azért, mint látjuk, mindkét Lovaregylet a fősúlyt a korteher versenyekre fekteti, mert a fenn kimulatott 1.377.900 -f 1.222.900 korona = 2.600 800 koronából. 971.200 + 777.200 korona = 1.748.400 korona azaz az összes versenydijaknak majdnem 2/ 3-ada van a korteher versenyekre kitűzve. Andrássy Sándor gróf velejtei istállójában eladó: 3 telivér és 4 félvér betanitott paripa 4—6 évesek 16 marok körüli nagyságban darabja 5—800 frt. Bővebbet Várady lovászmesternél Velejte posta vasút és távirdaállomás. 3—3 * 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 4 4 41 * I ~l * I Hl 44 ^ # 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 # 44 # cs. és Ijin. é^szenész. Budapest, Váczi-utcza 25. szám. Ajánlj a saját készítményét aranyban, szüstben és drágakövekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- ós vadász-dijak saját mintá­zatonkint. 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 44 #1

Next

/
Thumbnails
Contents