Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900
1900-12-02 / 104.szám
638 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1900. deczember "22. Amerikai dolgok. (Az amerikaiak is védekeznek a doping ellen. — Springer báró szerecsen jockeyja. — Miért jönnek az amerikai jockeyk Európába? — Egy uj adat Eddie Jones jellemrajzához. — Sikerült pénzügyi müvelet. A «doping» kérdés tnég mindég aklualis, és Jockey Clubjaink is készülődnek megvitatására, illetőleg megakadályozására. A napokban fog a budapesti Club a kérdéssel foglalkozni, s remélhetőleg sikerül útját vágni. Addig is, mig e kérdésben határozott állásfoglalásról tehetünk jelentést, foglalkozzunk vele amerikai szempontból, illetőleg lássuk, hogy mit irnak a dopingról az amerikai lapok. Az összes lapok elismerik, hogy évek óta nem volt annyi gyanús eset, mint az idén. A doping valóságos járvány-jelleggel bir, vándorol mindenfelé, hogy eltűnjék, s rövidebbhosszabb idö múlva ismét felüsse a fejét. New-Orleansban felszólították a jockey club alkalmazottait,*) hogy szigorúan ügyeljenek és minden gyanús esetet a stewardoknak jelentsenek be. * * A «Crescent City Jockey Club» egy uj védekezést talált fel. egy állatorvost alkalmaz, a kinek feladata versenyek előtt minden lovat megvizsgálni és az előkészületeket szigorúan ellenőrizni és mihelyt dopingra gyanúja támad, bejelenti a bíráknak «a kik a szükséges lépéseket megteszik, hogy megoltalmazzák a közönséget és megbüntessék a bűnöst» Ezen kevéssé irigylendő állásra dr. Keogh, egy ösmert veterinarius lett kinevezve. * * * Ennél eredetibb módon végzett most vagy két hónapja a chicagói Harlem meetingen egy ilyen esettel az ottani versenybíróság, Egy már idős ló, az évek előtt mint hires sprinter ösmert O'Connel ismét egyszer nyergelve lett egy versenyre. A kü'ömben jámbor pára «a verseny előtt feltűnő módon izzadt és tajtékzott, az induláshoz menve pedig ficzánkolt és rugdalódzott, mint valami kétéves. A versenvben magában csaknem fenomalis speedjévet tünt ki. soha életében ilyen gyorsan még nem száguldott, s már-már ugy látszott, hogy canterben győzi le a többieket, mikor a távoszlopnál ereje elfogyott és egy ló a másik után hagyta el. A verseny után alig tudták bevezetni a nyergelöbe, csaknem felfordult. — Az eset annyira feltűnő volt. hogy a bíróság menten összeült és kimondotta, bogy doping esete áll fenn és ezért O'Connel mindenkorra ki lett tiltva a Harlem pályáról. A mint látjuk az amerikaiak maguk is védekeznek e járvány ellen. A nagy amerikai pályákon, mint például az emiitett Harlem-pálya, ritkán fordulnak elő a fent elmondotthoz hasonló esetek, de a kis pályákon, melyek minden ellenőrzés nélkül gomba módra szaporodnak, elég gyakori nyavalya. * * * Az amerikai jockeyk közül Tony Hamilton közli a lapokkal, hogy jövö év márczius elejétől fogva «Ausztriába» van szerződtetve egy úrhoz, a kit hol «Mr. Durham»-nak hol «br. Durham»nek mond és állítása szerint körülbelül 60 lova van trainingben. Eltekintve attól, hogv Durham nevü istállótulajdonost nem ismerünk, a 60 lovat trainiroztató urak nincsenek nálunk böviben, azonban a «br.» némi utmutatást ad. Uraink közül br. Springer az egyetlen, a ki még jockeyt keresett és igy a «br. Durham» valószínűleg br. Springer lesz. Tony Hamiltonnal igen érdekes alak vonulna be pályáinkra, *) Az állatorvos, kinek minden lovat az indulás előtt meg kell vizsgálni, nem vesz-e észre a börőn injectió nyomot, mi a sebhely felduzzadásával szokott jelentkezni, s mii leginkább a hátsó láb ezomb belső részein szoktak alkalmazni. Szerk. a mennyiben Hamilton egész fekete néger. A «coloured-boy» a szines-fiu, igen kedvelt | alak az amerikai training telepeken, minden istállóban van néhány néger alkalmazva, s nem egy közülök igen ügyes jockey is lesz. Ilyen volt Murphy, ilyen volt Hamilton is. Egész fekete arezszinü, vastag ajkakkal, fehér villogó fogakkal, göndör gyapjas hajjal, szóval valóságos kis szerecsen. Még 4--5 év előtt is egyike volt az Egyesült Államok legkeresettebb és legjobb jockeyi-nak, de ez idei , recordja nagyon gyönge. Á nagyobb pályái kon 27 lovaglása volt, de nverni nem tudott. * * * Ismételten hallottuk a kérdést, hogy hogyan I lehetséges az, hogy az amerikai jockeyk ugy ; elözönlik az eurój'ai versenytereket, mikor | otthon is elég tág terük nyilik ? A választ megadhatja az ember rögtön, ha ösmeri az amerikai viszonyokat. Az amerikai jockeyk vándorlását két fő-momentum befolyásolja, a divat és az Amerikában fennálló súlyviszonyok. A divat itt is szerepet játszik, még pedig főszerepet. Az amerikaiak mesés összegeket fizetnek annak a lovasnak, a ki éppen divatos. Egy-egy uj jockey, a kinek tegnap talán még nem volt ennivalója, de ma véletlenül 2—3 remek lovaglást mutatott be, holnaptól fogva már 1—2 ezer dolláros szerződéssel bir, hogy talán már egy hónap múlva tízezreket kérésén és 2—3 év alatt lejárja magát ugv, hogy senki se beszél róla. Az amerikai jockeyk ezért mind többé kevésbé reklám hajhászok, mert csak ugy tudják a figyelmet magukra vonni. Nagvmesterök ebben is Tod Sloan, a ki mikor észrevette, hogy csillaga hanyatlik, átjött Angliába. Persze egész Amerika figye lemmel kisérte és kiséri most is, s ha vissza megy hazájába, egy-egy lovaglásáért annyit kap, mint más egy egész évi szerződésért. Minden öszszel elhíreszteli, bogv a Walesi herceg szerződtette, pedig ennek esze-ágában sincs, hogy ö, a megtestesült aristokrata büszkeség, evvel a pökhendi fráterrel közelebbi érintkezésbe lépjen. Igy volt divatban évekkel ezelőtt, Hamilton, Domino diadalai idejében : Tarai, igv Doggett, Sims, Lester Reiff s igy az összes amerikai jockeyk a kik átjöttek Európába, mert Amerikában eljátszották szerepüket, nem divatosak többé. A másik ok a súlyviszonyokban keresendő. Amerikában a lovak állag kevesebb súlyt visznek a versenyekben, mint nálunk. Különösen feltűnő ez a handicapoknél. Az amerikai istállótulajdonosok még azon lovakra is, a melyekre nagyobb teher van kiróva, szivesebben ültetnek könnyű fiukat, mint nehezebb jockeykat, mert a «holt teher» a különös szerkezetű amerikai nyergekben a ló vállán elhelyezve nyugszik, az amerikai módnál pedig a nagyobb erő és nagyobb ügyességnek csak kis szerepe jut. A ló megy I kezdettől íogva s vagy kitáradva elmarad, I vagy bírja és nyer, a lovas rendesen csak csendesen ül rajta és minden igyekezete az, hogy lovát a helyes irányba terelje, de végküzdelemben a lovat segiteni, előre dobni, az amerikai nem tudja; helyzeténél, ülésénél fogva nem is tudhatja. Akármilyen ügyes is az amerikai jockey, mikor azt a testsúlyt eléri, a mit nálunk középsulynak neveznek, vége a pályafutásának, az ottani viszonyokkoz képest már tulnehéz, és elmehet zabot hegyezni, lesz belőle «plunger», «tout» stb., de trainer csak ritkán, hacsak nem saját lovait trainirozza. Ez a két körülmény oka annak, hegy például Fred Tarai, a ki Domino éveiben 15000 dolláros állásban volt, az idén alig tudott lovaglást kapni, egyrészt mert, ha jól emlékszünk, 52 kilo nehéz, másrészt mert már nem divatos, s az az ember, a ki diadalai idejében büszkén mondta, hogy jobban örül, ha Amerikában egy eladóversenyben győzhet — mint Angliában a Derbyben eisö lenne, most mégis meggondolta magát s elfogadta Péchy Andor urnák még amerikai viszonyokhoz is fényes ajánlatát (állítólag 30000 frt!) Ezért jött ide Morgan, ezért a szintén jeles Doggett. Öt évvel ezelőtt Sloan, Lester Reiff, Tarai, Doggett, Hamilton, Murphy, Odom é* Sims volt a nyolcz legjobb amerikai jockey, s ezek közül Sloant kivéve egy se játszik már otthon szerepet. Arra, hogy Amerikában valaki éveken át ugy lehessen legkeresettebb jockey, mint nálunk Adams, még példa nem volt, s ha csak Tod Sloannak nem sikerül, aligha lesz is. * * * Egy amerikai lapban olvassuk ezt a kis históriát: Coburn jockey a napokban irta alá a szerződési, mely öt a jövö évre Bennett istállóhoz köti s ez alkalommal Mr. Bennett igy szólt: «Most pedig, fiam, csak egy dolgot kötök a lelkedre, vigyázz, hogy a mig a télen Friscoban lovagolsz, valahogy föl ne függeszszék lovaglási engedélyedet. Egy alkalommal Eddie Jones-szal kötöttem szerződést ,de mielőtt állását elfoglalta, elment a tengervidékre, s ott felfüggesztették, én pedig egy idényen át jockey nélkül maradtam! Ezt nem akarom ismét átélni! Ha tehát valaki törvényellenes dologra akar csábitani, jelentsd fel rögtön .i bíráknak, hogy elkerüljed a bájt! Eltekintve attól, hogy e beszédből Coburn is tanulhatott, még mi is okulhatunk belőle, mert a szóban forgó Eddie Jones, a kitől egy egész évre elvonták a lovaglási engedélyt. nem más mint Dreher ur uj jockeyja. * * * Megirluk a minap, bogy Mr. Drake, a ki ellen Lord Durham támadása, ba leplezve is, de annál hatásosabban intézve volt, még ideje korán neszét vette a dolognak és haza ment Amerikába. Mr. Drake és barátja Mr. Gates avval a szándékkal jöttek át Angliába, hogy megkoppasszák az ottani könyveseket. A dolog sehogy se akart sikerű ni és az eisö két hét elteltével a két gentleman (?) 400.000 koronáját (100.000 dollárt) siratta. Akkor jöttek.arra a gondolatra, hogy néhány lovat vettek és Wishard honfitársuk gondjaira bízták. Ezen lovak legjobbika, Royal Flush csendben lett előkészítve, s a három ur ugy operált, hogy Royal Flush eisö versenye alkalmával egész vesztessegüket pótolta, söt még csinos összeget nyertek is. További áldásdus működésűk is sikerült és mikor Lord Duiham támadása elöl megugrottak : 770.000 dollár, azaz majdnem 3 millió korona nyereség kárpótolta őket azért, hogy ködös Britanniából kénytelenek voltak menekülni. A mi mindenesetre nem megvetendő «kereset»! Dr. R—r. Fedezési hirdetés Az 1901 évben a woltpassingü Stockerau melletti (marienhofí) ménesben fedezni fognak : Bennitthorpe ell. 1891-ben, ap. Isonomy any. Rudstone ap. Tibthorpé any. Adeline. Jontól. Bennitthorpe apja Styrienne, Benőni, Bennipond Blizzard stb.-nek. Fedezési dija : 500 korona Triumph ell. 1886-ban ap. Triumph, (Buccaneer-töl), any. Bouquetiére, ap. Blinkholie any. Flower Girl, Orlandotól. Triumph ivadékai 6 évjáratban eddig 563'515'67 koronát nyertek. Fedezési dija: ÍOO korona Kanezák ápolása és tartása a napajedli árszabás szerint. Bejelentéseket elfogad Grössinger ménesmester Wolfpasingben, posta Hausleiten, vasút és távírda Stockerau Alsó Ausztriában.