Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-08-11 / 66. szám

VAŰASÍS- ÉÜ V.:'• EN •/ - L: lirJO augusztus ÍJ. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS, Eazai méneseink ismertetése. Kezdete 6 sz. lapunkban. XX. A somi félvér-ménes. A ménes tulajdonos : Harsányi Menyhért, lakása Kis-Várda (posta-távirda). A ménes helye: Somi tanya vasútállomás, posta távírda. A birtok kiterje­dése 1500 hold; egyenes, sima, kemény agyag-talaj, kitűnő viz, legelő. A ménes léttesittetett 1888-ban. Az anyák neme­sittelett magyar kanczák voltak, melyek négy éven keresztül részben gr. Forgách László ur birtokában volt telivér ménekkel mint Fehér Holló, Arnaran­thus, részint a fedeztetési méntelepen Kis-Várdán állott Sámson angol telivér ménekkel fedeztettek. Ma már ezeknek ivadékai 20 drb mind angol fél­vér képezik a ménes anyagát. Készpénz angol telivér mén bérbe vétetett. Ennek csak két drb ivadéka van a ménesben. Utána Baka, Edgar ; ez idén Viotti, mely­nek apja Beauminet, anyja Viola, mint bérmén mű­ködik. Az anyakanczák leginkább Arnaranthus, Fehér Holló, Baka és Edgar telivér mének ivadékai. Ezek : 2 darab lléves, 4 drb 9éves, 5 drb 8éves, 5 drb 7éves, 4 drb öévesek. Az egyévesek, vagyis választott csikók, zabot, a mennyit megesznek, jó szénát; a kétévesek négy­évesig naponkint 2 liter zab, 5 kg. széna, a szopta­tós kanczák le ellés után 4 liter zab, jó széna, — legelőn pedig 2 liter zabot kapnak. 4éves korban munkába vétetnek. 4 kg. zabot, jó szénát kapnak ; belovaglás és behajtás nagy részben itthon történik. Eladatnak 300—700 forint árban. Ez előtt a be­vált mén csikók egy éves korban lettek átadva, az állami ménes birtoknak, most már 3éves korban. Az eddig eladott csikók minden téren kitűnő anyag­nak bizonyultak. Legfényesebb igazolása ennek az : hogy «Kisvárda» néven turja-remetei méntelepen álló léves korban eladott most 5 évet betöltött mén («Baka» származású) Holicson vadászott az 1899, évi vadászaton, hol kitünö elismerésbeu részesült; mint ugró, menő és kitartó elsőrendű volt. Csikó van : 1 drb öéves, 5 drb 4éves, 10 drb 3éves, 8 drb 2éves és 9 d b léves. Eladó : az 1 drb öéves, kitűnően lovagolva, 16 markos és 5 drb 4éves nyers. A csikók éjjel és etetéskor vannak istállón — egyébkor kifutásban — nyáron legelön és kifutás­ban, kivéve zaboiáskor. VEGYES. Kedd, szerda, péntek és vasárnap lesznek a jövő héten Budapesten versenyek. Jövő vasárnap : a — Szent István dij ! Izabella főbgnö négy leányával tegnap ismét végig nézte a lomniczi versenyeket és szemtanuja volt Bombardier győzelmének is Ottó föherczeg ö fensége Szabász-t eladta báró Königswarther Hermannak. Gr. Nádasdy Tamás a kővetkező neveket adta lovainak : Fagus 4é sga m Don—Fiametta, Adour 3é sga m Don—Alice, Fertő 3é p m Don—Fiametta, Fulda 3é p m Don—Fiora. Fife 3é p k Don—Felia, Volga 3é p k Don—Vanity Fair. Hg. Auesperg Ferencz, Budát és Eins ins Anderét küldi ki Baden-Badenbe ; ha ez utóbbi az Alt. Bade- j ner Jagdrennenben st rtol, ugy valószínűleg herczeg Taxis Miksa lesz a lovasa, különben az istálló-joekey Williamson lovagolja őket. Gr. Wenckheim István a 2 éves Gar-Otero sárga ménnek Orestes nevet adott. A Szent István dijra holnap este van az utolsó bánat jelentés. Schneeberg Károly, a bajor istállótulajdonos, ki Karlsbadban és Kottingbrunnban is futtatott felosz­latta versenyistállóját, s trainerje Boorer, Kalckstein hadnagy lovait vette át, köztük a most vásárolt As­pasiát és Drivert is. Lang Pnchof K és Schmieder A urak, Hägen tulajdonosai, nyerték eddig a legtöbbet Németország­ban : 183.980 márkát. Utánnuk sorakoznak : Beit B 181.691, Hg. Hohenlohe 117.275, Binding R. 75.230,. Dr. Lemcke 62.151, Graditz 51.570, Naumann B. 50. 330 márkával. — A mi istálló tulajdonosaink közül csak gr. Festetics Taszilonak van 9500 mka nyereménye. A Kárpáti dijban a startoddsok következők voltak : 2 Kara 6 Lili 2} Max 10 Dunántul 5 Eleget 10 Facon 12 Quota A Kárpáti dij befutása következő volt : Max 1 Kara 4 Quota 2 ' Facon 5 Eleget 3 Lili 6 Dunántul 7 Hyams 1} kg. tulsulylyal lovagolta Eleget a Kár­páti dijban. A Czinkotai dij kedden jó társaságot hozhat a starthoz, mert e 3000 koronás dijra oly jó kétéveseket neveztek, mint Anita,, Frangepán, Loti, Ezermester, Estiesillag, Galba, Bordereau, Néha-Néha stb. Az első lovak, melyek Budapestre érkeztek, Szemere Miklós uréi voltak, ki is reggelenként jelen volt lovai munkájánál. Bánatjelentés. Az 1900-i Austria dijban még ideje korán bánatot jelentettek: Er, Hubertnsés Cantine-ért. Per Butters, a Sp. W. hire szerint semmi esetre sem indul a baden-badeni nagy dijban, istállója az Erzsébet királyné dijra tartja fel. Madame Meiner istállója nem vesz részt a baden­badeni versenyeken, mert Franczia-ország eme legna­gyobb istállójában köhögés epidemia ütött ki, mely tétlenségre kényszeríti a lovakat. Utolsó szerelem. Verneuil utolsó ivadéka, Orosz­országba került. Losonczy Elemér a 11 éves mént, Drwski orosz tenyésztőnek adta el. Per Butters, mely az utóbbi időkben kissé köhö­1 gött, immár egészséges, s naponként jó munkát végez a tatai gyakorló tereken. Indulása az Erzsébet királynő dijban bevégzett téay. A Nyári kísérleti verseny kedden valóban érdekes sporteseménynek Ígérkezik, mert a 15 benevezett ló , közül hét a 3 évesek, nyolcz pedig a 2 évesek közé ! tartozik, még pedig mindegyik évjáratból a jobb classis i képviselői mint, Philister, Max, Culture, Carrasco, Tarantella IL, Ezermester, és a nagyra tartott Simoun. Guardian gr. Festetics Tassilo négyévese, mely 1898 óta nem jelent meg pályáinkon, nevezve van a keddi j 2400 méteres Államdijban, melyben a többi közt j Mordánynak, Leadernek stb. is van kötelezettsége. Fantassin. a baden-badeni Zukunfts preis favoriteja, helyzetlenül futott az ostendei Grand Criterium ; Internationalben. Gomba, a baden-badeni expeditió után ugylátszik Kölnbe is elmegy, legalább tulajdonosa tegnap állva ; hagyta az ottani Saphir versenyben. Facon-t nagyra becsüli a magyar handicaper, mert a Nyári handicapben csak négy kilóval helyezi Zászlós alá, vagyis ha levonjuk a korterhet, Facon egy fonttá jobb lenne mint Zászlós. Ez talán kissé szigorú elbírálás. St. Nydia, sir J. Blundell Maple, jeles 3 éves St­Simon kanczája bizonyos induló a badeni nagy dij­ban, s kíséretében Alt-na-bea jön még Iffezheimbe. A Szent László díjból két német lovat töröltek ujabban, még pedig Ludwig P. ur Derby-jét és dr. Magin J. Whist-jét. Hultont, Mamir apját, mely a kladrubi ménesben volt felállítva, Oroszországba adták el. Aspasia-ért, mely ugv a Saida, mint a nagy han­dicap steepleehasekben Badenben kötelezve van, Kalckstein hadnagy, ki minapában Drivert vette meg, alkuszik mr. Roberts-sel, s aligha nem sike­rül is a vásárlás. Mint utólag értesülünk a vásárlás létre is jött. s Kalckstein hadnagy 30000 koronát fizetett a monarchia emez egyik legjobb steepleréért. Igen érdekes tánulmányozni a németországi ur­lovas-statisztikát; milyen más képet nyújt ez mint a mienk ! Augusztus l-ig német pályákon a legtöbb győzelmet aratták : Lov. I. n. Suermondt hdn. 72 30 14 Kayser hdn. 65 18 15 Schmidt-Pauii hdn. 52 15 14 Lücke M. ur 54 15 11 Több mint 10 győzelme 12 urlovasnak volt, több mint három győzelme 43 urlovasnak volt, 2—2 győzelmet aratott 22, 1 — 1 győzelmet pedig 85 urlo­vas aratott. Hogy hány urlovas szállott nyeregbe, azt ki sem lehet számítani, de hogy 163 urlovas ara­tott győzelmet, azt mutatja a statisztika. És ezeknek kilencz tizedrésze katonatiszt! Minő különbség Né­metország és Ausztria-Magyarország közt! Jim Morgan egy amerikai könnyű terhű jockey Bu­dapestre érkezett, s a versenyekben lovagolni fog. A Bécsi Nagy Handicapre Í17000 korona, 1600 m.) mely a szeptemberi meeting első napján (IX. 2) küz­detik ki, a szerdai zárlatkor a következő lovakat nevezték : 3é Bohó 4é Ronny 3é Lili 3é Diver 3é Charmer 4é Round the corner 3é Néha 3é Laureata 4é Napfény 3é Walkover 3é Boldog 5é Malteser 5é Gagerl óé Gonosz 4é Häng' di' an 4é Iro 4é Per Butters 3é Kara 3é Betrüger 4é Da capo 3é Capo Gallo 3é Czaribrod 1 4é Remete 3é Alice 3é Pandúr 5é Orchef 4é Ladro 3é Du nur 4é Diadal 3é Kontár 3é Hamlet 4é Leader 5é Kisasszony 3é Culture 4é Szeszély 3é Duenna 5é Rio Tinto 5é Áldomás 5é Jablanica 3é Pas de quatre 4é Feodora 3é Carma 4é Serena 3é Facon 5é Sellő 4é Doppeladler 4é Corsica 3é Count Niki 4é Szabász 4é Sandwich 3é Felemás 3é Semper idem 3é Miss Jeannie 4é Timár 3é Ritka II. 3é Da kommt sie 3é Cinquevallo 3é Melfitano 3é Topromene 3é Glen d'or 3é Dundi 5é Pavolin 3é Idicpri 3é Icalu 3é Miss Duncan 4é Beauharnais A Tattersall. Bizonyára mindenki ismeri a külső Kerepesi uton levő Tattersall-t, hol lóárveréseket, kiállításokat stb. rendeznek, de bizonyára kevesen tudják, honnan veszi eredetét e név. Á Tattersall tulajdonképen egy család neve, mely a 18-ik század közepén tünt fel elösször Angliában. A család akkori feje, Richard, nagy lóismerö volt, s mint ilyen 1750 körül főlovászmestere lett a ringstoni herczegnek. Ez a Richard I, vagy a mint nevezték az «öreg Tatt» volt a család hírnevének megalapítója. Nagy jövedelemre tett szert, ő re.ndezta lóárveréseket, (s e téren kifejtett tevékenységeért nevezték el a lóárverezö helyeket «Tattersallnak»), versenyistállót tartott fenn, övé volt az akkori idők legjobb lova, a «Highflower», nőül vette gróf Sommerviile unoka­hugát és 1795-ben halt meg. Unokája Richard II, még nagyobb hírnévre tett "szert, mint hippologus, s nagy tisztelet-becsületnek örvendett minden körökben, még — az útonállók előtt is, kik a mult század elején nagyban grassálták, de az ő lószállitmányait mindig megkímélték. Lapunk mult számában az «Által ános kép stb.» czimií ezikkünkben a Szent István dij súlyainál sajtóhibák fordulnak elő, melyeket e helyütt oda helyesbitünk, hogy Busserl súlya 59} Mindegy-é 61, Chryseisé pedig 47} kiló. A versenytéri bnffet, Müllernek az Országos Ca­sino vendéglősének vezetése alatt áll, s a jó hirü vendéglős mindent elkövetett, hogy a közönség igé­nyei minden tekintetben kielégítve legyenek. Legújabb. A budapesti versenyekre ma reggelig megérkeztek : Beesőn: Attila, Huszár, Hamlet, Berceuse, Spitzbub, Simoun, Gay Agnes, Honleány, Topaze, Hirondelle, Fonyod, Narenta és Dougarrie. Huxtable: Wabernde Lohe, Néha-Neha, Sóhaj, Perecz, Vieux Garcon, Legalite, Ormód. Corfield: Ormuz, Gunár II, Famulus, Clio, Szánom-bánom, Ifjasszony. E. Hesp Charmer, Charmant, Remek, Gerle, Felleg, Peninsular. Maw: Félénk, Sobri, Sternbusk, Azért is, Fiiette, Eva, Mágnes, Schvájdnitz, PonyvásL Ne engedj, Cocker, Facios. Maculani, Cabbage Fiose, Melfitano. Richards: Megaera. Pöhl: Waterloo, Fille, Windsor, Johnston,. Fiamell a, Jubilee. Hansi: Malteser, Orkán. Spider: Ladro, Hastrmann, Tacskó,Remete. Riri. Rózsi. Strohfeuer és Ártatlan II. A többi trainerek nagy csapat lóval a délelőtt folyamán érkeztek meg. * * * Hamlet bizonyos induló a Szt.-István-dij­ban, s lovaglására Segrott ot engageálták. * * * Attila jó conditióban megérkezett, s való­színűleg az Elnöki dijban fog futni. * * A versenypálya kitünö állapotban van, a futópálya ruganyos. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINÁNDY BÉLA. A Vencsellői ügető ménesből Fiatal kanczák besorolása folytán 8 darab (Robbie P. (Record ang. mértf." 2:10 3/ 4) által fedezett) nemes magyar jucker anyakancza eladó. Rövebb felvilágosítást ad Krebs Vencel uradalmi ménesmester Vencsellön, Szabolcs ! megye. 2—10-

Next

/
Thumbnails
Contents