Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-05-23 / 37. szám

2R:R> hogy messze el ne maradón mögöttük. Csak a táv- | oszlopon belől kapott a hároméves jobban lábra s a czélig végre a kétévesek kiálltak s Philister, a mint feje elöl volt, meglehetős biztosan nyert nyakhosz­szal Gay Lord Quex ellen. Másfél hosszal hátrább Safli lett harmadik. A Nyeretlen kétévesek eladóversenyében az egyik favorit, Aranyeső, jó startot kapott, azonnal az élre ment és a kezdetben kivül galoppozó, de a távosz­lopnál melléje felnyomuló Dagmart 1 hosszal a má­sodik helyre utasította. 10 hosszal harmadik lett az első favorit Illa, mely azonban veszített a startnál. A Ruperra-dijban egy Gaga-kancza, Rousserole de­bütált és mindjárt győzelmet is aratott, bár csak kemény küzdelem után birta leverni Ezermestert, mely pedig nem lehet klasszis-ló, igy Rousserole sem érhetne sokat, de mivel első futása volt, a startnál sem ugrott jól el és a minap jól futott Sporting Ladyt mégis messze maga mögött hagyta, jobb klasszisba tartozó kanczának kell őt tartanunk. ______ Statisztika. Nyertes istálló tulajdonosok: (le egészen 6000 koronáig). korona korona VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Sikverseny jockeyk. 1900. május 23. Gr. Degenfeld I. 158225 Br. Harkányi J. 83810 Br, Königswarter 79600 Gr. Trauttmansdorff525l0 Geist G. ur 47165 Szemere M. ur 469w3 Gr. Wenckheim D. 46250 Mautner V. ur 36370 Mr. Dorryt 23960 Gr. Károlyi I. 23840 Blaskovich Elemér22250 Gr. Schönborn F. 20020 Mr. Newmarket 19720 Rohonczy. G. ur 16985 Gr. Orssich P. 15855 Gr. Pejacsevich A.15535 Söllinger R. száz. 14790 Dreher A. ur 13585 Lov. Lederer S. 13330 Péchy A. ur 13050 Haas Gy. fhdn. 12770 Br. Springer G. 12660 Jankovich-B. Gy. url2010 Hg Auersperg F. 11895 Mr. C. Wood 11620 Mr. Black 9466 Mr. Silton 9130 Gr. Hunyady I. 9160 Br. Üchtritz'Zs. 7980 Mr. Redgrey 7880 Mr. Roberts 7150 Gr. Sternberg A. 6940 Gr. Festetics T. 6880 Gr. Esterházy B. 6615 Ferdinandy B. ur 6180 Lossonczy Gy. ur 6000 Nyertes lovak: le egész 4000 koronáig. kor. kor. 3é Incroyable 136350 3é Néha 6950 3é Garaboncziás 41680 2é Tarantella II. 6920 3é Polonius 40000 4é Puritaner 6nl0 2é Pandora 36460 3é Sobri 6350 3é Sellő 26600 2é Takaros 6000 3é Clairette 22000 4é Ronny 6000 6é Pavoiin 20300 3é Cinquevalo 5910 3é Philister 19960 3é Waterloo 5470 4é Eregy 19250 4é Matura 5310 3é Semperidem 17640 4é Veszély 5180 I 5é May be 16720 4é Sarkantyú 5100 , 4é Andrée 13320 4é Inländer 50u0 I 5é Valaki 12770 5é Nickerl 5000 | 3é Testőr 12170 6é Mirko 4890 1 5é Malteser 12070 3é Esparsette 4820 ( 3é Sternbusk 11720 4é Bugris 4690 -öé Orchef 8800 2é Csillag 4650 4é Drift 8400 4é Fenföldi 4640 3é Felemás 8300 4é Bokhara 4620 2é Nézz reám 8000 3é Des Grieux 4510 4é Feodora 8000 3é Count Nicky 4420 3é Gondi 7970 2é Biri 4290 3é Melfitano 7900 2é Gav Lord Quex 4200 4é Vak Bottyán 7650 3é Arana 4100 5é Aspasia 7150 5é Erbprinz 4000 4é Troubadour 7070 4é Mordány 4000 3é Kara 7000 Urlovasaink eddigi recordjai: lov. I. Br. Eitz H. fhdn. 63 23 Mr. Brook ___ 27 n Horthy Jenő 28 8 Szemere K. száz 25 4 Krause K. ur ... 23 4 Gömöry V. ur 21 4 Csiszár fhdn 20 3 Gr. Orssich P. fhdn 16 2 Koller fhdn. 15 2 Mr. Persse ß 2 Kreisler fhdn. 3 2 Br. Szentkereszty hdn. ... 10 1 Gr. Stahremberg száz ... 3 1 Wondráck hdn .... 4 1 Mr. Randall 1 1 Lovagolt még (siker nélkül) 19 urlovas, sen tehát eddig 34 urlovas ült nyeregbe. * * * II. 21 7 7 7 3 5 3 3 1 2 2 — — 2 III. 7 7 4 5 5 5 5 1 1 1 3 — össze­lov. I. II. III. R. Adams 81 24 15 J3 H. Wilton 67 19 10 9 R. Cleminson 63 11 12 14 Valaschek 30 9 3 5 J. Gilchrist 48 8 6 6 S. Bulford 59 6 12 5 J. Poole 37 6 8 2 Black 40 6 7 8 H. Barker 31 5 2 4 F. Park 26 3 7 6 Imre 18 3 6 3 Segrott 32 3 4 8 G. Sands 18 3 1 — Slack 17 3 1 — F. Sharpe 40 2 7 6 G. Hyams 60 2 3 6 Finan 10 2 — 2 Prudames 19 1 3 2 Sou they 14 1 2 1 Chaloner 16 1 1 2 Shejbal 6 1 1 1 A. Bulford 5 1 1 — Rosack 2 1 . 1 — Szöböllödi 8 1 A­1 Laznik 4 1 -7- '• 0 lov. I. II. III. G. Williamson 15 6 4 3 H. Wheeler 15 6 2 2 Shejbal 15 5 4 4 Csompora 17 4 6 5 F. Hesp 12 4 2 1 Rosack 17 3 4 2 T. Buckenham 8 3 1 1 F. Morton 14 2 5 2 F. Slinn 10 2 5 1 Lovagoltak még kilenczen — eredmény nélkül. Kilátások Ezenkívül lovagoltak még huszau eredmény nélkül Gát- és akadályverseny jockeyk. a bécsi nyári versenyek első napjára. Sport szempontból legérdekesebb versenyszáma lesz a bécsi versenyek megnyitó napjának az Osztrák Kanczadij, melyben a háromévesek évjáratának leg­jelesb kanczái fognak találkozni. E verseny tuiajdonképen ismétlése a pesti kancza­diinak. De talán épen azért még érdekesebb lesz, mert daczára annak, hogy a szereplök nagyrészben ugyanazok lesznek, a távolság ezúttal 400 méterrel hosszabb s a 12 napi időköz, mely a két kanczadij között fekszik, bizonyára formaváltozást is fog ered­ményezni s azonfelül Dundi, évjáratának legjobb kanczája, mely most ismét rendben van. szintén indulni fog, s részvétele egy ujabb momentum, hogy az Osztrák Kanczadij érdekessége emelve legyen. Viszont Culture, mely a pesti Kanczadijban Quotá­val osztozott a harmadik hely dicsősé ében, kétes indulónak van jelezve, mert az utóbbi napokban öt is utóiérte a köhögés járványa. Szükségtelen külön regisztrálni Dundi tavalyi ver­senymultját, kétségtelen, hogy a Helenenthali dij győztese, ha versenyképességének újra birtokában van, nemcsak jelentékeny szerepre van hivatva az osztrák Kanczadijban, de ez esetben benne kell a verseny valószínű nyertesét is keresni. Sellő és Miss Duncan, melyek a pesti kanczadij­ban a két első helyet foglalták el, lehetnek Dunái­nak legveszélyesebb ellenfelei, s nem lehetetlen, hogy a hosszabb versenytávolság Miss Duncannak kedvez inkább, mert hinni lehet, hogy ez nagyobb stayer, mint istállótársa Sellő. Küloldali esélyt lehet még adni Quotának, de ha a többi résztvevők közül kerülhetne ki a nyertes — a mi Kanczadijban éppen nem lehetetlen — ugy jókora meglepetéssel állnánk szemben. A megnyitó számot képező kétévesek versenyében Metcalf idomár oly jól van képviselve, hogy bajos lesz töle az elsőséget elvitatni, akar Csillagot, vagy Lotit, akár pedig Carrascot nyergeltetné. Az ismer­tek közül Biri jöhetne még kombináczióba, de azt hisszük, hogy a veszélyes ló a Mautner istállóban rejtőzhet s Pausanias az, melyet ott jónak tartanak. Az E/adóverseny nevezései igen gyenge eredmény­nyel végződtek. A verseny azonban nagyon nyilt, mindazonáltal Félénk és Baltavár közt volnánk hajlandók a nyertest keresni. A Nini verseny kimenetelét Cleo, High Leicester­shire és Svájdnitz közt gondoljuk feküdni. A Handicap igen gyenge dolognak Ígérkezik. A Hansi-istálló indulhat legjobb esélylyel, akár Ucale­gont akár Táblabírót nyergeltetné." Barkarol sem indul esély nélkül. A Trompeter-Akadályversenyben Valaki kétes induló. A verseny nyilt jellegű, de talán Gondolat, Bokhara vagy Wagner közül kerülhet ki a nyertes. A Schönfeld verseuyben, ha Glend'or indul, övé volna az első esély, de nagyon kétes, vájjon e rövid versenyben starthoz küldik-e. Távoliétében az öreg lovak közt kell a nyertest keresni, s Malteser, Ordur és Orchef közel egyforma esélylyel vehetik lel egy­mással a harezot. Programm. Bécsi versenyek 1900. Nyári meeting. (Első nap. Csütörtök május 24. d. n. 2 óra 30 p. I. Kétévesek versenye. 3000 K. az I., 400 K. a II. Táv. 1000 m. (15 aláirás.) 1. Blaskovits E. ur p m Csitt 2. Gr. Degenfeld I. p k Csillag 3. Ferdinandy B. ur p m Mediám 4. Ugyanaz s k Biri 5. Br. Harkányi J. p m Gay Lord Quex 6. Ugyanaz s m Loti 7- Mautner V. ur stp m Johnnie Clay 8. Ugyanaz p m Pausanias 9. Ugyanaz p k Strohfeuer 10. Mr. Newmarket s m Vőlegény 11. Óborai ménes p k Iffy 12. Ugyanaz p k Maida 13. Söllinger R. száz. s m Carrasco 14. Br. Springer G. stp m Florestan 15. Szászbereki ménes f m Philosoph Tip : Loti (Csillag) — Mautner istálló II. Eladóverseny 2000 K. I., 400 K. II. 1600 (4 aláirás.) 1. Baltazzi A. ur 3é p m Gecko 2. Mr. Dorryt 3é p m Mafoi 3. Egyedi L. ur 3é stp m Baltardr 4. Szemere M. ur 5é p m Félénk Tip: Félénk — Baltavár III. Osztrák Kanczadij. 30.000 kor. a győztesnek, 3000 kor. a másodiknak. 2000 kor. a harmadiknak. 3é cont. kanczák számára. Táv. 2400 m. (118 aláirás.) 56 5« 56 56 57$ 57$ 56 56 54$ 57* 54$ 56 56 56 56 m. 47$ 50 60 58 1. Gr. Andrássy G. p k Lili 56 2. Dreher A. ur p k Gezankt 56 3. Dreher J. ur p k Marchioness 56 4. Egvedi L. ur p k Quota 56 5. Gr* Festetich P. sga k Titok 56 6. Gr. Festetich T. stp k Berceuse 56 7. Ugyanaz sga k Hirondetle 56 8. Br. Harkányi J. p k Sellő 56 9. Br. Königswarter H. Miss Jeannie 56 10. Mautner V. ur sga k Algier 56 11. Mautner V. ur stp k Laureata 56 12. Br. Rotschild N. sga k Patrizierin 56 13. Schindler L. ur sga k Alice 56 14. Ugyanaz p k Gavotte 56 15. Br. Springer G. sga k Culture 56 16. Ugyanaz p k Duenna 56 17. Br. Üchtritz Zs. p k Dundi 56 18. Wiener-Welten R. ur p k Ircdu 56 19. Ugyanaz sga k lmorham 56 20. Gr. Wimpffen S. p k Miss Duncan 56 Tip: Dundi — Miss Duncan — Selló' IV. Nini verseny. 4000 K. I., 600 K. II. 2évesek. 1000 m. (8 aláirás.) 1. Blaskovich Elemér ur p m Csitt 56 2 Ugyanaz p k Csalóka 54$ 3. Gr. Degenfeld I. p m High Leicest rshire 56 4. Ferdinandy B. ur p m Medicus 56 5. Br, Harkányi J. p k C/eo 54$ 6. Óborai ménes p k lffy 54$ 7. Gr. Sternberg A. stp k Resistence 54$ 8. Szemere M. ur p m Schvájdnitz 56 Tip : High Leicestershire (Cleo) — Schvájdnitz V. Handicap 2000 K. a győztesnek, 400 K. a II. 3éveseknek. Táv. 2000 m. (14 aláirás.) 1. Lov. Léderer S. p m Ritka 11. 63 2. Lov. Lederer S. sga m Ucalegon 59$ 3. Capt. George p m Buluwayo 51 4. Szászbereki ménes sga m Táblabiró 41\ 5. Hg. Auersperg F. p m Martignan 47$ 6. Mr. Silton sga k Barkarol 46 Tip: Táblabiró — Barkarol VI. Trompeter akadályverseny. Handicap. 6000 kor. a győztesnek, 1500 kor. a másodiknak, 500 kor. a harmadiknak. Táv. 4000 m. (17 aláirás.) 1. Haas G. hdn. 5é stp m Valaki 75 2. Hg. Auersperg F. 6é sfla m Sehr möglich 71$ 3. Gr. Schönborn F. 4é sga m Eregy 68$ 4. Flesch A. száz. 5é p h Wagner 66 5. Mautner V. ur 4é p m Bokhara 65 6. Hg.Braganoa F. J. 4é sga m Senator 11 65 7. Hg. Taxis "M. E. 5é p m Gondolat 64$ 8. Mautner V. ur 4é p m Bugris 64$ 9. Gr. Orssich P. 4é p m Troubadour 62 § 10. Pongrácz A száz. id. p h Clarion 62$ 11. Silberer V. ur 4é p k p p c 60 Tip : Gondolat — Mautner istálló VII. Schönfeld verseny. 3000 K. 1, 400 K. II. lónak. Táv. 1200 m. (10 aláirás.) 1. Blaskovich E. ur 3é p m Remek 53 2. Mr. Black 5é p m Orchef 61 3. Egyedi L. ur sga m Pandur 53 4. Mautner V. ur 4é p her Sarkantyú 59 5. Ugyanaz 3é sga k Algier 51$ 6. Mr. Newmarket 5é p m Malteser 61 7. Br. Rothschild N. 4é p m Galerien 60$ 8. Br. Springer G. 6é p m Or-dw 61 9. Ugyanaz öé sga m Gaspilleur 61 10. Gr. Trauttmansdorff L. 3é sga m Glend'or 53 Tip: Malteser — Ordur

Next

/
Thumbnails
Contents