Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-04-30 / 26. szám

194 VADÁSZ- ÉS VERSSNY-LAP. 1900. április 30 URKOCSISOK SZÖVETKEZETE, Budapesti tavaszi ügető-versenyek. Harmadik nap. Április 19. A székesfőváros közönsége ma ismét megmulatta, hogy kezd mindjobban rokonszenvezni az ügetősport­tal ; igen szép számban kereste fel, élén az aristoc­ratia nő- és férfi-tagjaival a mégis csak messze fekvő versenyteret és a legnagyobb figyelemmel, érdeklődéssel, söt lelkesedéssel kisérte az egyes futa­mokat. De ezek meg is érdemelték az érdeklődést, mert legnagyobb részük oly érdekfeszítő lefolyású volt, hogy az eredmény az utolsó pillanatig kétes­nek látszott. Igy volt mindjárt a nap bevezető szá­mában íi Carignano-dijban is, melyben a mezőny egyetlen Carignano-ivadéka Tűzoltó H. maradt győz­tes ; de ez nem ment könnyen ; Való, mely tavaly Budapesten és Badenben is győztes volt, start után azonnal az élre ment és legjobb tempójában veze­tett Flossie B. és Tüzoltö H. előtt, ugy hogy ez utóbbinak az utolsó körben ugyancsak össze kellett magát szednie, hogy Valót, mely nem kifogástalanul trabol ugyan, de szívósan tartotta magát az élen, elfoghassa ; ez éppen csak a befutóban sikerült neki, győzelme pedig rendkivül «knapp» volt, de tekintve a sebes fulamot és a jó időt (1:38), győzelmét magasra taksáljuk. Tulajdonképeni tulajdonosának, Gróf And­rássy Sándornak, csak gratulálhatunk e ménhez. A Háromévesek Handicapja jól volt megcsinálva, mert a czélban egy legelöl és egy Jeghátul álló ló foglalták le az első két helyet, a mi mindig jó jel egy handicap jóságára nézve; de a végeredmény még szebb lett volna, ha a start jobban sikerül, a mi azonban egy handicapben és nagy mezőnynél ritka eset; igy pl. Vivmány hamar lábra kapott és elszaladt ellenfeleitől, midőn a hátul állók csak fel­eszmélni kezdtek. Vivmány azután ment, a mit tudott és pedig kifogástalan trabban, ugy hogy egy ló sem lehetett reá többé veszélyes. Kezdetben Don Juan, Bramarbas és Szerencsétlen jártak mögötte, azután Trilby, Don Juan és Kurucz, mialatt Diana folyton javított helyzetén és a második kör második felében már üldözőbe vehette Vívmányt, bár hiába; de a második dijat jól megérdemelte. A győztes ló külön­ben ismét a királyteleki ménes szülöttje, mely immár évek óta adja pályáinknak egyre-másra a legjobb ügetöket. A Nemzetközi Handicap Bráva G.-töl el nem volt vehető, mert ez a Carignano kancza, mely már csütör­töki kitünö futásával nagy mértékben magára vonta a figyelmet, közel 400 métert kapott Chatswörihtól, ez pedig 3000-es versenyben rendkivül sok; nem is igen erőlködött tehát Brava G., egyszer körül a pályán megtűrte maga előtt Schnipfert, de azután átvette a vezetést és könnyű győztes maradt. Chatswort remekül futott, végül sokat be is hozott térhátrány­ból (ö 1:33-ban ment, a győztes pedig 1:43-ban 1) de egyébbre mint harmadik dijra nem tehetett szert. Remek verseny volt a Kettes Handicap, melyben ismét a legelőiről és a leghátulról indult fogatok találkoztak a czélban, méltó dicséretéül a handicap­pernek. A már jól ismert Kubinyi-fogat vette át azonnal a vezetést, a Rossmanit- és a Sennyey-foga­tok előtt és oly frisseséggel haladtak végig négyszer söt ötödször is a pályán, hogy már azt kellett hinni, ismét övék lesz a győzelem; igaz ugyan, hogy a harmadik körben egy pillanatra az élre került a Rossmanit-fogat, de azonnal vissza is esett, lovai nem lévén szokva a mi pályánkhoz; az utolsóelőtti és azután az utolsó körben azonban hatalmasan fel­nvomult Br. Sennyey István fogata, csakhamar ott járt a Kubinyi fogat mögött, 1000 méterrel a czél előtt pedig már övé volt a vezetés és ezzel a győ­zelem is. Ä Királyteleki tenyésztés e futamban negye­dik győzelmét aratta e napon, de a dicsőségből kive­heti a maga részét a Holló és Klárika bravouros hajtója is, Br. Sennyey István, kit a közönség lel­kesen meg is éljenzett. A Vigasz-Handicapben Marcsa nehéz feladatra vállalkozott ; miután csütörtökön már 18.000, ma pedig éppen az elözö versenyben ismét 5000 métert befutott, most rögtön ismét 4000 meterre vállalkozott. 27.000 méter három nap alatt folytonos erös verseny­tempóban azonban mindenféle lónak sok és igy tör­tént, hogy miután Marcsa az egész uton végig veze­tett, legvégül lankadni kézdett és igy történt, hogy az utolsó körben igen szépen felnyomult, aránylag frissebb, orosz származású Schnipfer, gyönyörű ver­seny után a czélban öt megelőzte. * * * Versenyjelentés. Harmadik nap. Április hó 29. (vasárnap). I. Carignano dij. 800 kor. 1. 200 kor. II, 100 kor. Ill-iknak. Táv. 2600 m. Wienerwaldi ménes p m Tűzoltó H. Carignano —Szikra II. 2900 m. Nelson 1 Idő 4 p. 44 2 mp. (1:38) Ifj. Bernrieder J. ur f m Való 2800 m. Tulajd. 2 Idő 4:45 (1:40') Br. Sennyey G. p k Flossie B. 2800 m. Tulajd. 3 Idö 4:54 (1:40») Kubinyi M. ur stp m Nepriatel 11. 2800 m. Varga János 0 Bánat: Jelenért. Biztosan nyerve. Tot. 10:13 II. Háromévesek handicapje. 700 kor. I. 200 k. II, 100 kor. III. Táv 2600 m. Hanzély J. s m Vivmány Cupid IV.—Virgoncz 2660 m. Jakodovszky 1 Idö 5:02-' (1:53») Wienerwaldi ménes p k Diana 2900 m. Nelson 2 Idö 5:05» (1:45 2) Wampetics F. ur p m h'uru:z 2800 m. Tratt 3 Idő 5:08 (1:50) Ifj. Bernrieder J. ur p m Kontár 2800 m. Tul. 4 ' Idö 5:09" (1:50») Br. Sennyey G. p m Don Juan 2660 m. Tul. 0 Br. Haupt-Stummer L. p m Brawnrbas 2660 m. Skorecz Disq. Br. Haupt-Stummer L. s. k Tritt y L. 2720 m. Collioud Disq. Mr. Hellios p m Szerencsétlen 2720 m. Boross 0 Gr. Kegievich Gy. p m Vaseline 2820 m. Tulajd. 0 Bánat: Muki, Chimére, Látatlan, Mazeppa, Móricz, Gatyó, Frida, Flossy és Ernst K.-ért. Bramarbas és Trilby L. gaíoppozás miatt disqualifikáltattak. Köny­nyen nyerve. Tot. 10:45. III. Nemzetközi handicap. 700 kor. I, 250 kor. II, 150 kor. III. Táv. 3000 m. Iij. Vojnits S. ur öé p k Brava G. Carignano — Brava II. 3230 m. Br. Sennyey G. 1 Idö 5:33» (1:43») Emresz Károly ur 8é f m Schnipfer 3230 m. Ifj. Bernrieder J. 2 Idö 5:36® (1:44») Gr. Károlyi L. 12é stp m Chatsworth 3610 m. Tulajdonos 3 Idö 5:37» (1:33") Ifj. Vojnits S. ur IBé p k Mátka 3290 m. Tul. 4 Idö 5:44 Bánat: Byrl, Parno, Bálvány, Marcsa és Pistáért. Könnven n verve. Tot. 10:23 IV. Kettes Handicap. 1000,_ 250, 150 K. 5000 m. Br. Sennyey I. 8é f m Holló D. Carignano— Dáma, 6é s k Klárika Cupid—Szárcsa 5510 m. Tulajdonos 1 Idő 9 45 (1:46') Kubinyi M. 9é p h Bálvány lOé s k Marcsa 1 5000 m. Tulajdonos 2 Idö 9:46 (1:57») Rossmanit A. ur 5é p k Purquoi öé stp k Ladylike 5080 m. Tulajdonos 3 Idö 9:52 (1:56 s) Br. Sennyey 1. 7é p k Dáma 9é p h Legény 5170 m. Gr. Károlyi L. 0 Ifj. Bernrieder J. ur 4é stp m Való óé s k Talány 5310 m. Tulajdonos 0 Bánat: Lady Nutting és Lady Wilkesért. Biztosan nyerve. Tot. 10:26. V. Vigasz Handicap. 700 kor. I, 250 kor. II, 150 kor. Ill, 100 kor. IV-iknek. Táv. 4000 m. Emresz K. ur 8é f m Schnipfer Lakomy Kuotschek—Willich List 4320 méter Ifj. Bernrieder J. 1 Idő 7:20 s (1:43) Kubinvi M. ur lOé s k Marcsa 4000 m. Tulajd. 2 Idö '7:21 s (1:50«) Ugyanaz 4é p m Nepriatel 114180 m É Br. Sennyey G. 3 Idö 7:34« (1:51) Ifj. Vojnich S. ur 13é p k Mátka 4500 m. Tulajdonos Disq. Bánat: Rhoda, Parno, Pista és Bálványért. Mátka gaíoppozás miatt disqualifikáltatott. Biztosan nyerve. Tot. 10:21. VI. Bérkocsisok versenye. 800 kor. Táv. 2000 m. Luczianovics Ferencz 2100 m. 1 Idö 4:23« (2:05) Feiser Sándor 2050 m. 2 Idö 4:26 Mike Károly 2050 m. 3 Idö 4:39 Lócza Lajos 2000 m. 0 Wampetics István 2000 m. 0 Wachtelschneider József 2000 m. Disq. Drahos Imre 2000 m. 0 A Wachtelschneider-fogat, mely|3-iknak érkezett be, gaíoppozás miatt disqualifikáltatott. Igen könnyen nyerve. Tot. 10:21. * Pót-versenynap májns 1-én. Felbuzdulva az elért sikerektől, az Urkocsisok Szövetkezete holnap kedden egy negyedik tavaszi versenynapot rendez a város­ligeti pályán. E nap versenyfeltételei következők : I. Helyezetlenek Handicapje. 800 K. ebből 500 K. I. 200 K. II.. 100 K. III. Egyes fogatoknak. Táv. 2400 m. Belföldi háromévesek részére, melyek e mee­tingben futottak, de sem 1., sem 2., sem 3. dijat nem nyertek. Nyitva bárki lovának, bárki által hajtva. Tét 24 K., fele banat. II. Nemzetközi Handicap : 1000 k. (:700, 200. 100,:) Egyes fogatoknak. Legrövidebb táv 3000 m. Bármily származású lovak részére. E handicap alapjául 1:42 és mutatott képesség fog szolgálni. Nyitva bárki lovának, bárki által hajtva. — Tét 30 k. fele bánat. III. Háromévesek handicapja 1000 Kor. (700, 200, 100). Egyes fogatoknak. Táv. 2600 m. E meetingben futott belföldi háromévesek részére. Nyitva bárki lovának, bárki által hajtva. Tét 30 K. feíe bánat. IV. Villám handicap : 800. k. (560, 200. 100.) Egyes fogatoknak. Táv 3000 m. E meetingben futott bár­mily származású lovak részére. Nyitva bárki lová­nak, bárki által hajtva. Tét 24 k. fele bánat. V. Kettes Handicap. Az aláírások után szerzett dij 70 % az. elsőé, 30 /% a másodiké és lOfoa har­madiké. Táv. 4000 m. Bármily származású e mee­tingben futott fogatok részére. VI. Bérkocsisok handicapja. 600 K. (300, 200,100). Táv. 3000 m. E meetingben fntott bérkocsis fugatok részére. Tét 18 K. fele bánat. A nevezések e versenyekre ma délben zárulnak, a handicapek pedig délután folyamán, tehát lapunk megjelenése után fognak közzététetni, az egyes futa­mok előzetes megbeszéléséről jelen kivételes esetben tehát le kell mondanunk. Kívánjuk és reméljük, hogy a nevez.ések jól sikerülendnek, s a pótnap sportja méltóan sorakozzék az elözö napokéhoz, a közönség pedig tavasz ünnepnapján ismét nagy számban keresse fel versenyterünket. VEGYES. Ma este : pozsonyi nevezések. Holnap kedden : ügetöverseny a városligetben és bécsi lóversenyek : a kétévesek első futása. Kedden este : fontos terminus az istálló-tulajdo­nosoknak : lásd lapunk élén a nevezési zárlal-rovatot. Péntek-szombat : pozsonvi versenyek. Gróf Sztáray János állapota, mint fájdalommal értesülünk, a mult éjjel folyamán ismét rosszabbra fordult. Ottó föherczeg tegnap első versenyét nyerte az. idei saisonban, midőn Szabász a Meidlingi dijban győzedelmeskedett. A télen az hallatszott, hogy a föherczeg feloszlatja versenyistállóját és [nem futtat többé ; remélhetőleg ez a siker is arra fogja indítani, hogy továbbra is hive maradjon a versenysportnak. Per Butterssel istállója nagyon meg van elégedve és ezért valószínűleg nem is indítja a holnapi Fenék­versenyben, hanem egyenesen a Iíirály-dijra tartja fenn erejét. Érdekes, hogv Poloniast a Trial-Stakeshen nem az istálló-jockey Wilton, hanem Adams lovagolta és hogy Polonius pacemakerje nem istállótársa Miss Duncan, hanem egy külön e czélra bérelt ló Sher­man volt, mely ekképen Poloniussal istállófogadást képezett a totalisateurnél. A Májusi Handicapre. mely jövö kedden lesz Budapesten lefutva. 35 lovat neveztek, köztük Tip­Top, Diadal, Anuska, Sandwich, Deaf et Dumböt, melyekhez számos közepes ló sorakozik. Nehéz lesz a teherkiegvenlités. Négy verseny a budapesti első versenynapra már lezárult és pedig jó eredménnyel, a mennyiben ezekre 56 lovat neveztek. A nevezéseket lapunk Hivatalos rovatában közöljük. A Nemzeti-Hazafi-dij leié, melyet vasárnap futnak, fordul most, a Trial Stakes lefutása után, a figye­lem ; közöljük tehát a versenyben még indulásra jogosított lovak jegyzékét: Magaera Waterloo Bohó Antonius Czaribrod Bármikor Kartal Semper idem Charmant Kara Higany Inca Tippu-Tipp Pas de quatre Quota Sobri Berceuse Garaboncziás Polonius Györgytallér Polonins apját Beau Brummelt (George Frederick— Ma Belle) Br. Harkányi János 1892-ben vette Angliá­ban : tenyésztőink jó ideig nem méltatták figyelemre e mént, mig az utóbbi években Adoma, Forgó, Pimasz Sarkantyú stb, tavaly és most pedig Polonius, sike­rei megvetették Beau Brummel hírnevének alapját nálunk is. Polonius anyját Probleme-t (Przedswit— Arany) Gróf Zichy János nevelte, de már több mint egy évtized óta Br. Harkányi János abonyi ménesé­nek lakója. Probleme, mely eddig Pimaszon kivül nem adott jobb lovat, ma már 21éves és igy alig­hanem egyedül az apáé az érdem, hogy Poloniusban klasszis lovat birunk. Per Butters: a Szt.-Leger tavalyi nyertese, szom­baton mutatkozott be mint 4éves a Víztorony dij­ban, melyet a remek alkatú Gaga-mén — bár még távolról sincs tip-top eonditióban nagy fölénynyel nyert meg Áldomás és Szeszély ellenében. Per But­ters e diadala volt egyúttal a Dreher istállónak első sikere a bécsi meetingen. A Gaga mén ugylátszik, nemcsak nem veszített tavalyi jó képességéből, de­talán javult is, s bizonyára egyike lesz a Király dij legjogosultabb aspiransainak. Br. Harkányi János a hároméves Enzio-ért ez idei minden kötelezettségében bánatot jelentett. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, V., Kálmán-utcza 2.

Next

/
Thumbnails
Contents