Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-04-11 / 19. szám

1900. április 11. s meghatározott napokon vásárolni fog, és kösse ki, miszerint az elfogadott lovakért — legkevesb 325, a jobbakért (tiszti lovakért) 600—700 frt minimális árakat fizessen. ígérje meg a kormány, a földmive­lésügyi minister, hogy a megyei hatóságok utján gondoskodni fog, miszerint e vásárok kihirdettesenek söt a népség jó előre figyelmeztessék s a lótenyész bizottságok utján megintessék, miszerint a jó vásár­lási alkalmat el ne szalassza, s ne higyjen a köz­vetítők, roszakaratu híreszteléseinek. Egyúttal hivas­sanak fel, vállalkozók, kik a megvásárolt lovak gon­dozását, elszállítását elvállalják, hogy ajánlatokat ad­janak be, kiknek megválasztásában a m. bizottságok segédkezésére lennének az idegen lóvásároló bizott­ságoknak. Így lehetne remélni, — igy gondolnánk ki­vihetőnek, — hogy ct tenyésztő közvetlenül a fogyasz­tónak adhatná el a saját lovát — s a közvetítők nem szednék le a tej fölét. A föszerk. * * * Védekezés a lóimport ellen. Emiitettük több iz­ben, hogy a német lótenyésztők körében mozgalom keletkezett oly irányban, hogy a lovak behozatali vámja, mely Németországban minimalis összegre rug, felemeltessék és pedig lökép az amerikai invázióra való tekintettel; a porosz képviselőház lótenyésztési vitájában is (L. 10. sz. lapunkat) a szónokok majd mindegyike ezt követelte. Az első lépés ez irányban már meg is történt. A Deutscher Landwirtschaftlicher Rath legutóbbi ülésén ugyanis határozatba ment a lovak behozatali vámemelése. Igy a 2 évnél idősebb ló behozatánál. értékének 25°/ 0-a szedetik vám gya­nánt, 60 márkát tartva minimalis tarifának. A két évnél fiatalabb csikók után 20% szedetik, a fentebbi minimális tétel betartása mellett. Szopós csikó vám­mentes marad, valamint azon tenyészmének is, melyek­nek származása törzskönyvileg kimutatható. A javas­latot a Bundesrath elé terjesztették jóváhagyásjvégett. Nemzetközi nagy lóvásár Érsekújvárod. A Nyitra­megyei Gazdasági Egyesület által a f. évben rende­zendő XVIII-ik nemzetközi lóvásár Érsekujvárott (Budapest és Bécstől gyorsvonaton 2—3 órányi távol­ság) ismét május hó első hétfőjén s az ezt megelőző vasárnap délután vagyis május hó 6-án délután és május hó 7-én fog megtartatni. Ezen lóvásár Magyar­országon a vidéki lóvásárok között legjelentékenyebb és legkeresettebb, melyet a tenyésztők és kereskedők egyaránt fölkeresnek. Főként a külföldi lókereskedök szokták az érsekújvári lóvásárt fölkeresni. A mult évben is 500 drb. különféle használatra való ló ada­tott el. Lakások és istállók az érsekújvári rendőr­kapitányi hivatalnál rendelhetők. URKOCSISOK SZÖVETKEZETE. Versenynapok 1900-ban: Budapest: április 52., 26., 29. (Programmja 11-dik számú lapunkhoz volt mellékelve. Kiegészítése 18. sz. lapunkban.) Bécs: április 15., 16. május 6., 8. 10., 13., 15., 17.. 20. Bécs : (Herrenfahrer-Club) május 22. Meghívó. Az «Urkocsisok szövetkezetéinek választmánya f. é. április hó 14. napján este }10 órakor a Nemzeti Casinó alsó termeiben ülést tart. Tárgysorozat: 1. Mult ülés jegyzökönyvének hitelesítése. 2. Tagok választása : rendes tagok : Gróf Teleky Pál, Gróf V'igyázó Ferencz és Ifj. Miklós Ödön ; ajánlják: Gróf Apponyi Gyula és Gróf Károlyi Lajos ; továbbá br. Solymossy László ; ajánlják Kovách S. Endre és Chernel György urak. 3. Gróf Keglevich Gyula lemondása folytán uj pályabíró választása. 4. A bécsi «Herrenfahrer Club» levelére határozat hozatal. 5. Lófelülvizsgáló bizottság megválasztása. 6. A tagdij-hátralékosok névsorának bemutatása. 7. F. évi áprilisi meetingre vonatkozó esetleges intézkedések megtétele. 8 Esetleges indítványok. Budapest, 1900. április hó 1-én. Elnöki megbízásból: a Titkár. Meghívó. Az «Urkocsisok szövetkezeté»-nek igazgatósága f. é. április hó 14 napján este 10 órakor a Nemzeti Casinó alsó termeiben ülést tart. Tárgysorozat: 1.) Mult ülés jegyzökönyvének hitelesitése. 2.) A f. é. áprilisi meetingre vonatkozó esetleges intézkedések megtétele. 3.) Esetleges indítványok. Budapest, 1900. április hó 1-én Elnöki megbízásból: a Titkár. * « * Szombaton déli 12 órakor nevezési zárlat a buda­pesti ügető-versenyekre ! Kirubauer Hugo ur Körmenden egyike a legfiata­labb ügetö-tenyésztöinknek, ki egyúttal a versenye­ken is futtat; istállóját folyvást gyarapítja és ujab­ban megvette gróf Gyuíay Adolftól a versenypályák­ról igen előnyösen ismert Tilly Brown, Dominik és Idát, Chernel György úrtól pedig a 3éves Gyúrót. Remélhetőleg a budapesti versenyeken is lesz sze­rencsénk a körmendi színekhez ! Pista megnyerte vasárnap Bécsben a wienerwaldi ménes számára az Urkocsis-versenvt, 2640 métert 4:22» (1:36®) alatt futván be felázott'talajban. A győz­test Piatnik K. ur hajtotta. Érdekes, hogy a második és harmadik helyre is magyar lovak érkeztek be : Czimer és Parnó, miglen az amerikai lovak elmarad­tak. Persze ezek meglehetős térhátránynyal indultak, a mit a mély talajban nem igen tudtak behozni. A magyar lovak egyébként is kitettek magukért vasárnap. A 4é Papacosta 1:37* recorddal megnyerte a Harmonie-dijat 2660 méterről, a 3é Schwarzer Käfer (azelőtt Gyémánt A.) 2-ik lett l:40-es idővel a Princesse Naphta versenyben, az öé Hatalmas pedig 2-ik lett egy handicapben oly jó ló mögött mint Lady Quartermaster. VEGYES. Ma szerdán este / debreczeni nevezések, húsvét­hétfői alagi nevezések, bécsi teherközlések, és törlé­sek az alagi handicapekböl. Alagon fényes sportra van kilátás a húsvéti ünne­peken, majdnem azt mondhatnók, még jobb sportra van kilátás, mint a lefolyt meetingen volt. Ezt Ígérik legalább a nevezések, melyek kitűnően sikerültek ; nincs futam, melyre kevesebb mint 10 lovat neveztek volna, söt a gát; és akadály-versenyekre 14—15 ló van kötelezve. Érdekes, hogy több uj dress és uj ló is fel fog tűnni az ünnepeken Alagon, mert a nevező urak között ott látjuk lovag Waczlawiczek századost, gr. Merweldt századost,lovag Weilenbeck főhadnagyot, Csiszár főhadnagyot, gr. Sigrayt, söt Blaskovich Ernő urat, a kik az első meetingen mind nem szerepeltek. Uj ló is lesz nem egy, pl. Páris, Transvaal, Tanagra, Azám, Cseko, Parlag, Tisza stb. söt még a Geist-istálló is uj lovakat állit ki a küzdőtérre Ha mindehhez hozzávesszük, hogy sok ló, mely az első meetingen még nem volt conditióban, most talán már be fogja mutathatni képességét, ugy rendkivül élvezetes sportot jósolhatunk Alagnak a kettős ünnepre. A Háromévesek nagy handicapjében az eddigi hirek szerint a kővetkező lovak vennének részt: Allerveil fidel Sellő Pandúr Ucalegon Charmer Felleg II. Hirondelle Bármikor Philister v aSY Vitzli Putzli­Reducer Garcia Savoyard c• Ne engedj Melfitano Elluczi Inca Pas de quatre In vinoveritas Catcher Isalco Lady May Kótyag 58} 57} 57 56 oo ( 55 j 55 55 1 77 H vagy oi 54 54 t 53 ( 5U < 50} i 53 52 51 , 45 I 50 50 49 46 Kapoushek Wilton Ballantine S. Bulford Black Park Adams ? Sharpé Poole Cleminson ? Hyams v «Ezredik verseny Chaloner Sands Milne Southev — nem jól venné ki magát ez a verseny-elnevezés a jövö évben Alagon, midőn az Urlovasok szövetkezete fennállása óta számítva ezredik versenyét rendezi majd? Eszünkbe jut ez most, mert a carlshorsti programmból látjuk, hogy a berliniek az ö «alagi» pályájukon minden századik versenyt az illető szám után neveznek el, igy pld. tavaly nyáron futották Carlshorstban a Zweitausend­sechshundertstes Rennent, f. hó 5-én pedig a Zwei­tausendsiebenhundertstes Rennent; egy-egy ily ver­seny rendesen vadászverseny, tiszteletdíjjal és nagyobb dijakkal mint a többi verseny, egyúttal pedig min­dig emlékeztet a múltra és serkent a jövőbeni mű­ködésre. Kisasszony, melyről emiitettük, hogy a Rákosi dijra való práparácziójánál kisebb baja támadt, egy­hamar nem fog futni, s valószínűleg csak a nyári versenyekre veszik újra trainingbe. Szeszély, a Forgách grófok kitünö kanczája, a Serajevoi Császárdijra készül. Remeté-t, a Przedswit handicapben a gödi istálló uj könnyű terhű lovasa, H. Segrott lovagolja. Eglamourt gr. Orssich eladta Németországba. Kü­lönös, hogy ezt a mént, mely, bár igaz, hogy 1898— 1899-ben több gát- és akadályversenyt nyert meg, de most már bizonyára hanyatlott tehetségben, még elég jónak tartják arra. hogy kivigyék Németországba és ott futtassák. Igaz ugyan, hogy ott sokkal jobban ki lehet használni a steeplerekot mint nálunk és akár tízéves korukig is, de azért mégis tény, hogy Németország nem produkál annyi steeplert, mint a mennyire szüksége van és ezért importálni kényte­len, mint ezt éppen mult szombati számunkban ir­tuk meg_ berlini lapok nyomán. Istálló tulajdonosaink eddigi nyereményei: korona Geist Gáspár ur 24415 Gr. Schonborn Ferencz 9970 Gr. Pejacsevich Albert 9955 Gr. Orssich Pál 6185 Rohonczy G. ur 5220 Haas Gy. hdn. 4070 Mautner V. ur 3250 Jankovich B. Gy. ur 1610 Dreher Antal ur 1295 Woltmann Gy. ur 1235 Borbély György ur 1220 Mr. Sil ton 1160 Mr. Roberts 1150 Gr. Esterházy Béla »75 Chernel György ur 975 Liptay B. ur 885 Gr. Degenfeld Imre 375 Igálffy G. ezredes 350 Gr. Thum V. fhdn. 260 Krause Károly ur 250 Lg. Bogucki S. ur 240 Gr. Teleki László 160 Strzygowski V. száz. 120 Gr. Károlyi István 100 Lits Gyula ur 75 Gr. Andrássy Tivadar 60 Gr. Károlyi Mihály 60 Ballantine valószínűleg mégis eljöhet husvét hét­főjén Bécsbe, hogy Pandúrt a Háromévesek nagy handicapjében lovagolja. Br. Üchtricz Zsigmond három napon át (péntek, szombat és vasárnap) Tatán volt, szombaton Szemere Miklós ur is lerándult Bécsből lovait megnézni. Milne mestert könnyebb influenza gyötri, de ez nem akadályozza öt, hogy lovai munkájára fel­ügyeljen. Max az első napi kísérleti versenyben indulni fog. Sloan immár Parisban is megnyerte első versenyét európai karrierjében. A mult kedden lefutott Prix Lagrange-ra ugyanis a gramonti herczeg 5000 frank dijazás ellenében áthivatta Angliából Sloant, hogy Floridort lovagolja a nagy iutamban : Sloan el is jött és — Floridorral helyezetlen maradt, ellenben' már előzőleg megnyert egy másik versenyt, melyért­bizonyára szintén busásan megfizették. Neki tehát, kifizette magát a párisi kirándulás. A párisi Nemzetközi akadályversenyre, melyröí már több izben megemlékeztünk, magyar és osztrák részről nem történt nevezés, a min, tekintve steep­lerjeink klasszisát, tulajdonképen nem is lehet cso­dálkozni, Német részről nem kevesebb mint tiz lovat neveztek, a mi merész vállalkozási szellem bizonyí­téka, köztük mint legjobbakat Gossler őrnagy 6éves Garibaldiját ét Suermondt ur 4éves Diamantját. Mél­tán kíváncsiak lehetünk arra, hogy a handicapben a német lovak milyen súlyt kapnak majd, méginkább pedig arra, tényleg fut-e majd német ló ? Urlovasaink eddigi recordja. lov. I. II. III. Mr. Brook 14 7 — 3 Horthy Jenő 14 5 3 1 Br. Eitz fhdn. 21 4 9 2 Gr. Orssich P. 9 2—4 Krause K 7 12 3 Gömöry V. 11 1 2 — Koller E. fhdn. 41 1 — Szemere száz. 11 — 3 3 Kagerer hdn. 3 — 1 — Br. De Pont fhdn. 7—3 Hg. Taxis M. E. 7 — — 2 Riedl hdn. 1 — — — Későn jöttek az idén a szalonkák, mert a szo­kott időben utjokat állta a nagy hózivatar, mely a Karston dühöngött, s igy nagyon megoszoltak az Adria partjain felénk huzódók ; mint az olasz lap (a Cacciatore) irja, egyrésze a Pó mentén húzódott, másik a Boszna völgyben. Ezek aztán át is jöttek Szlavóniába. Márczius utolsó s április első hetében -Jankovícs Elemérnél.'a daruvári erdőkben 50 darabot lőttek. Iharos-Berényben ápril 5 ig, bár erös hóban — mégis közel 200-at lőttek : Lovas-Berényben gr. Czirákyéknál is szép számot lőttek, mint halljuk, a mindenütt — hol vadászatról van szó — jelenlevő lnkey Antal úrtól, kinek abba kellett hagyni és fel­iönni az alagi versenyekre. Vácz mellett, Blaskovics Elemér ur Nézsa-Romhányi erdeiben márczius utolsó napjain és ápril első hetében 7 nap alatt 40-nél többet lőttek — a háziúr, a br. Prónay testvérek és gr. Waldeck Frigyes és György. SÁ Kiadótulajdonos és főszerkesztő RKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, V., Kálmán-u tcza 2.

Next

/
Thumbnails
Contents