Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900
1900-04-04 / 17. szám
MO VADÁSZ- ÉS VERSENY-I 1 01 április í. egyikén meglátszik a gondos prüparáezió, minden alkalommal «benn vannak» a versenyben, s minduntalan leverőre találnak; bajos az okokat megtalálni, talan'az állandó urlovas hiánya lép előtérbe. A lefolyt két nap alatt mindössze Arató tudta tegnap győzelemre vinni a győzelmekhez szokott rouge et noir dresst, de reméljük, hamar megtörik a balszerencse, s már 24 óra multával méltó gyümölcsét fogja éhezni a nemes intenezióju sportsman az eddigi balsikerekért. * * # A második nap futamának lefolyásáról a következő mondani valóink vannak Négy ló indulása a Hároméves nyeretlenek eladó versenyében, .nyitotta meg a napot. Nagyon közepes classisu mezőny volt ez: Próba, Prag, Trilla és May Lady voltak az indulók. Sok jó hir szivárogván ki a sárosdi crackröl; Próbáról; ez lön a favorite. A már sok hasznos lovat produkált Lea ivadéka meg is felelt a hizalomnak, s meg nyerte versenyét, de azért mégsem nézhetünk várakozással további szereplése elé, mert nem vert meg semmit, s csak azt bizonyította be, hogy a hosszú jitávu versenyekre van megteremve. Lovasának az egész uton lovagolni kellett, csak midőn a többiben inár nem vo'.t erő, lett. ura a helyzetnek. Végül elég könynyen nyert a nem nagy igényű Trilla ellenében, mely mögött erös küzdés után a gyenge alkatú Prag és My Lady holt versenyben sorakoztak. A «rövid» versenyeket Alagon is szeretik a tulajdonosok, bebizonyult ez a kövétkezö 1200 méteres Handicapben, hol az állva maradt 11 ló közül hét indult. A legjobb classist kétségkívül Arsena képviselte, s jóllehet a topweight — 75^ kiló — nyomta hátát, mégis ö látszott a reménybeli nyertesnek. De a szembe fuvó szél a [kanülös lónak nagy hátrányára volt, s a távig ö uralván a mezőnyt, ott elhagyta ereje, s kitűnő lovasa minden művészete ellenére nem tudott többé lépést tartani ellenfeleivel, s maga elé kellett bocsátania Finomot, majd Ariadnét. E kettő derék futásban ment rövid ideig, majd Ariadne a bírói páholy irányaba kitörvén, Brook művészete diadalra segitette Finomot Ariadne ellenében, s harmadiknak Arsena sorakozott, a különben jól zárt mezőny előtt, melynek élén a vasárnapi győztes Mars sorakozott, melynek láthatólag rövid volt a távolság. • Az Elnöki akadályverseny melyben a győztes lovasának a Szövetkezet elnökétől: Jankovich Bésán Gyula úrtól, egy remek ezüst serleg volt tisztelet díjul kitűzve, csak két ló indult: Arató és Dirtcheap, — s az eredmény előrelátható volt az előbbi javára, annyival is inkább, mert nyergében br. Eitz H. thdn. ült. Arató «handsdown» meg is nyerte a versenyt, s ezzel az első s eddig egyedüli győzelmét aratta ez évben Geist urnák, de ez csak lovasa ügyességének tudható be, mert egy hajszálon mult, hogy bukás nem lett a sorsa. Midőn ugyanis másodszor ugrottak a tribünök előtt levő kettős árkot. Arató bele galoppozott az elsp átokba, a sövényben megbotlott s csak lovasa ügyessége mentette meg a bukástól. A professionatusok által lovagolt Eladók gátversenyére hét lovat nyergeltek fel s a nagy pályák hurdle racerjei mellett alagi crackek is mérkőztek. Egy utóbbi volt a kedvencz : Eregy istállótársa, a munkában vezetőlova : Grimaldi melyre sok pénzt helyeztek el, bár nem volt okadolt a nagy bizalom, mert már a próba ugrásnál nem a legelőnyösebben mutatta be magát. S igy volt a versenyben is, s akár mint is iparkodott vele jeles lovasa a mezőnytől megszökni, nem tehette ezt, mert Grimaldi minden ugrásnál sokat veszített, igy idő előtt kiadta erejét s az egyenesen már verve volt. Ekkor Purita er dresse világított elöl, de az utolsó gát [előtt az addig várásra lovagolt Tiszagyöngye szépen felnvomult, s a sikon már nem lévén ellentele, mint könnyű győztes haladt át a czélon Puritaner és Részes elölt; a vert mezőnyben volt Pacsirta is, melynek ez ujabb lanyha futása ismét rossz világot vet az Earl lovakra, azoknak a nagy akadálybani két candidalusára: Trickyre és Saroltára is ; hiába két heti erős munka még nem elég verseny megnyerésére. Ha reális versenynek tartanok a ^Gálverseny handicapet, ugy arra a konklusiora kellene jutnunk, hogy a Rákosi dijat Theclának kellett volna megnyerni, mert tegnap újra indult Matura, a Rákosi dij harmadikja, s négy kilóval kevesebb teherrel, mint Thecla. sokkal rosszabb harmadik volt, mint az Eregy versenyben, sőt Thecla sokkal könyebben nyerte tegnapi versenyét, mint Eregy a Rákosi dijat. De nem kell elfelednünk, hogy Matúrának, e vékonypénzü kanczának még lábaiban lehetett vasárnapi futása, no meg aztán a lovas is nyomott valamit a latban. Gr. Urssich Pál öreg kanczája a félvér Thecla, valóban suDicum a nemében; a kis ösztövér Frangepán ivadék az ő aprózó, sebes galoppjával ugy ment tegnap, mint egy fiatal csikó s amint felvette a versenyt, a többi már nem tudott vele élni; egymás után maradtak le mögötte társai, Matura is, még legjobban tartotta magát Mari Agnes, de az utolsó gátnál ez is verve volt. Thecla könynyen nyert Mari Agnes ellen. Sokaknnk kinos meglepetést hozott e futamban a «lengyel» Fais ton chemin szereplése, melynek nagy dolgait világgá kürtölték — a Gaga kancza azonban, miután már a próba ugrást is megtagadta, a versenyben egy pillanatra sem volt beleszólása, s starttól a czélig sereghajtó volt. A Pejacsevich istálló nagy formája alapján a fogadók vakul biztak az utolsó futamban : az Állvány dijban az istálló kiküldöttjében Bopovkában. E Panzerschift kancza, mely különben gr. Pálffy József nevelése, már mult évben a nagy pályákon is magára keltette a figyelmet, s eddigi formái szerint s tekintve ellenfelei képességét, tényleg neki voitak a legtöbb kilátásai. De nem sokon mult leveretése, s ha nem oly művész, mint Brook ül nyergében, nem termettek volna babérok számára. A távnál majd a «lengyel» Brind'or is fenyegetöleg nyomult tel, de Brook a végsőig lovagolva, megrartotla a frontban Popovkát s elég biztosan nyert Brind'or ellenében s ezután Des Grieux, melynek kissé hosszú volt a táv, következett harmadik gyanánt. Mars, Finom, Ariadne. ítélet: Biztosan fejliossz. nyerve ÍJ h. III-ik 1160 k. 1.. 160 k. II., 60 k. III. és 470 k. a szüvetk. pénztárnak. Emlékérmek a három ' helyezett lovasnak. III. Elnöki akadályverseny. 1800 kor. 4000 m. Geist G. ur 4é p m Arató Johnsbach — Aspasia 66 k Br. Eitz fhdn. 1 Krause K. ur 5é s k Dirt cheap 73) k. Kagerer hd. 2 Bánat 8 lóért. Tot. 10:13. A 11-ik helyen 10:16. — Ivünyvf. 2J reá Arató, 2 Dirtcheap. ítélet: 6 hosszal feltartva nyerve. Érték : 1750 K. I., 250 K. II, 410 K. a szöv. pénztárnak. Tiszteletdíj és emlékérem a győztes lovasnak, emlékérem a 11-dik helyezett lovasnak. IV. Eladók gátversenye. 1800 kor. 2400 m. Rohonczy G. ur 4é p mTiszagyöngye Arcadian — Tizianella 63 k. Rosack 1 Mauthner V. ur 4é p her Puritaner 65 k. Wheeler 2 Geist G. ur 4é p k Részes 63 k. Csompoia 3 Gr. Andrássy T. 5é p k I eloce 71 j k. Morton 4 Hg. Anersperg F. 4é p k Pacsirta 67 k. Jekyll 0 Gr. Schönborn F. 4é p m Grimaldi 63 k. Hesp 0 Gr. Orssich P. 4é p k Esthajnal 60J k. Magyar 0 Bánat 3 lóért. Tot. 10:101. Hely. 50:122 I., 50:142 II., 50:77 III, a második helyen ' 10:122. Könyvfog. 2J Grimaldi, 4 Pacsirta, Részes és Puritaner, 5 Tiszagyüngye, 8 Veloce, 12 Esthajnal. ítélet könnyen 4 h. nyerve, 3 h. III-ik. Esthajnal megvált lovasától. Érték : 1750 kor. I, 350 kor. II, 150 kor. III. és 440 kor. a szüvetk. pénztárnak. Győztesre ajánlat nem történt. V. Gátverseny handicap 1500 kor. 2800 ip. Gr. Orssich P. id. p k Thekla ap Frangepan fv. 69 k. Tulajd. 1 Jankovich-B. Gy. ur 4é p k Mary Agnes 68 k. Horthy .1. ur 2 Geist G. ur 4é s k Matura 65 k. Br. De Pont 3 Br. Pletzger R. fhdgy óé s k Golden Residue 66 k. Kagerer hdn. 4 Bogucki S. ur 4é stp k Pais ton chemin 68 k. Br. Eitz fhdn. 0 Kisbánat 5 lóért, bánat 3 lóér. Tot: 10 39. Hely. 50:120 I., 50:92 II. A második Helyre 10:35. Könyvfog: ÍJ Matura, 3 Theckla és Faiston chemin, 4 Mary Agnes 14. Golden Residue. ítélet : 2J h, könj nyen nyerve, 2 h. HI-ik. Jankovich B. Gv. ur hamis szinek miatt 50 k. birságb. elmarasztaltatott. Érték . 1450 k. I., 150 k. II., 50 k. III. és 470 k. a szövetk pénztárnak. Emlékérmek a három helyezett lovasnak VI Allvány-dij 1200 kor. 2000 méter. Gr, Pejacsevich 3é p k Popovka Panzerschiff —Promesse 66 J k Mr. Brook 1 j Bogucki S. ur 3é p m Brind'or 69 k. Br. Eitz 2 ; Geist G. ur 3é p m Des Grieux 68 k. Br. De Pont 3 i Liptay B. ur^Sé í k Gyp 64J k. Szemerc száz. 4 Dreher A. ur 4é p m Arid 75 J k. Hg Taxis 0 Gr. Esterházy L. 3é p m Gubernátor 66 k. Gömöry ur 0 Gr. Károlyi I. 3é pm Nagy-Károly 66 k. Gr. Orssich 0 Bánat 7 lóért. Tot. 10:16. Helyre 50:58 I., 50:86 II., 50:67 III. A H-dik helyen 10:18. Könyvfog. pari Popovka, 5 Gubernátor, Des Grieux és Nagy-Károlv, 8 Arod, 12 Brind'or és Gyp. ítélet : 1 h. könnven nyerve, J h. 3-ik. Érték: jl70 K. I., 170 IC. II., 70 K. III. és 315 IC. a szöv. pénztárnak. Emlékérmek a három helyezett lovasnak. Versenyjelentés. Alagi versenyek 1900 Első tavaszi meeting. Második nap. Kedd ápril 3. 1. Hároméves nyeretlenek eladó versenye. 1000 kor. 1600 méter.. Gr. Esterházy B. stp m Próba Prímás II — Lea 65 k. Gömöry ur 1 Geist G. ur p k Trilla 63J k. Br. Eitz fhdn. 2 Gr. Károlyi I. stp m Prag 70 k. Gr. Orssich f Rohonczy G. ur s k Mi/ Lady 631 k. Szemere száz. f Bánat 6 lóért. Tot: 10:19. Hely, 50:66 I. 50:87 II. a 11-ik helyen : 10:17 Könyvfog. 1$ Próba, ÍJ Trilla, 2J Prag, 3 My Lady. ítélet. ÍJ hosz' biztosan nyerve 2 hossz holtvers. a III-ik helyre. Győztest 2150 kor. Gr. Teleky László megvásárolta. Érték: 975 k. I. 500 k. II. 25—25 k. a két III-ik minegyikének 515 k. a szövetk. pénztárnak és emlékérmek a helyezett lovasoknak. I] Handicap. 1200 kor. 1200 m. Borbély Gy. ur 3é stp k Finom Achilles II.— Finally 63J k. Mr. Brook 1 Rohonczy G. ur 3é p k Ariadne 62J k. Szemere száz. 2 Gr. Károlyi M. 4é p k Arsena 75J k. Hg Taxis 3 Geist G. ur 4é s m Ravasz 11 70 k. Br. Eitz 0 Dreher A. ur 3é s k Antigone 69 k. Br. De Pont 0 Br. Harkányi A. 3é s h Serdar 69 k. Gömöry ur 0 Gr. Orssich P. 3é p m Mars 69 k. Tulajd. 0 Kisbánat 7 lóért bánat 4 lóért. Tot: 10:45 Helv • 50:83 I,, 50:98 11. 50:101, III. a 11-ik helyen 10:39 Könvvfog: 3 Antigone 4 Arsena, Ravasz II., Serdár. A Nagy Alagi Akadályverseny. Az alagi versenytér leggazdagabban díjazott versenyszáma, a jelen meeting kimagasló programmpontja a Nagy Alagi Adályverseny, csütörtökön fog eldöntésre kerülni. A legközelebb elmúlt években e versenyszám a legsikerültebb sportesemények egyikének volt minősíthető, s alig hiszük, hogy ugy tavaly, mint két évvel ezelőtt, a monarchia j versenyterein eldöntött hasonló konkurrencziák felülmúlták volna az azon években lefutott Nagy Alagi Akadályversenyeket, melyeknek valóban gyönyörködtető képét bizonyára senki sem feledte el aki ama versenyeknek tanuja volt. A Nagy Alagi Akadályverseny az idén még ennél is nagyszerűbbnek Ígérkezik, s elegendő az induló lovak névsorán végig tekinteni, hogy msggyö zödjünk arról, mily élvezetes sport esemény küszöbén állunk. Valószínű indulók a következők: óé Tricky 77J Jekyll 5é Sarolta 77J-3J=74 Hg. Taxis M. E. 5é Aspasia 76 Shejbal 5é May be 74J Csompora 6é Helf Gott 71 Fr. Hesp 5é Díszpolgár 68J Morton 5é Czakompak 72 J Wheeler 4é Veszély 65J Machan id. Cherry Ripe 77J Rosack id. Délczeg II. 75 Kovács id. Vignola 71 Salter