Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-04-02 / 16. szám

138 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1900. április 18. Corvfnust tegnapi győzelme után megvette Wolt­mann György berlini lókereskedö. Mr. Brook, miként tavaly ugy az idén is megnyerte az év első versenyét; mult évben Jour Fix-szel, az idén Lauderdale-lal. Bokros melytől tegnap a gátversenyben megvált a lovasa, lábán kissé megsértette magát, de oly jelentéktelenül, hogy legközelebb ismét futhat. A fogadási kedv nagy volt a megnyitó napon ; a totalisateurok forgalma 147.535 koronára rúgott, mely összeg 2415 koronával múlja fel a tavalyi első napi fogalmat. A versenyló intelligentiájának fényes bizonyítéka az, a mit Bokros müveit tegnap a Vecsési dijban. Egyik gátnál lovasa kiesvén a nyeregből. Bokros azonnal felismerve kötelessegét, folytatta a futást a többi lóval, kivette a maga részét a fmishböl is, mert az utolsó száz méteren a végsőig megfeszítette erejét, a mint pedig vége volt a hareznak és a többi ló visszafordult, ö is rögtön ugyanezt cselekedte és hazafelé ballagott. Nem hiába Bocage az apja, a müveit Nyugot egyik szülöttje. A közönség meg is éljenezte az okos állatot. Díszes közönség volt kint az alagi megnyitó napon daczára a borzasztó időnek. Ott voltak : Gróf Bat­thyány Elemér, a M. L. E. elnöke, Gróf Degenfeld Imre, a M. L. E. igazg. tagja,[Gróf Esterházy Ferencz, Béla és László, Gróf Széchenyi Péter, Gróf Szapáry György. Gróf Csekonics Iván, Gróf Csáky György, Gróf Nádasdy Tamás, Gróf ITeleki Gyula és Tibor, Báró Üchtritz, Báró Born, Szemere Miklós, Dreher Jenő, Fáy Béla, Liptay Bója, Mr. Lincoln, Geist Gás­pár, Rohonczy Gedeon urak, Bécsből Meichl Tivadar és György, Mauthner ur, Ernst és Kiss urak és sokan mások első sorban is az U. Sz. vezetősége, élén az elnök, Jankovich B. Gyulával. ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS. Budapesti lóvásárok. Hivalalos jelentés a budapesti vásárigazgatóságtól.) A Budapesten, 1900. évi márczius hó 29-én tar­tott heti lóvásárról. A forgalom élénk volt. Jegyeztetett: M r. A % CM — S a •a a M Arak korona darab tói ÍR I. Jobb minőségű lovakból: a) hátas ó)könnyebb kocsiló(juk ker stb) c) nel.ezebb kocsiló (hintós) d) igás kocsiló (nehéz nyugoti faj) e) ponny II. Közép minőségű lovakból : a) nehezebb félék (fuva­ros ló stb.) b) könnyebb félék (parasztló stb.) III. Alárendelt minő­ségű lovakból: 15 3 360 450 10 — — — 24 8 310 350 80 47 280 400 6 ~ 160 66 110 240 340 200 56 165 115 54 20 55 750 .378 — — Összesen Bécsi vágóra vásároltatott 75 darab. Az állatkert részére vásároltatott 2 darab. A luxuslóvásár tegnap kedvező kilátások mellett kezdődött; ily|nagy változatosság régen nem volt a vá­sáron, bár megjegyzendő, hogy főkép csak kocsilovak­ban nagy a kínálat, miglen hátaslovak alig találhatók, pedig a katonatisztek nagy számmal voltak kint a vásáron és ilyeneket kerestek ! A fogatok előhajtása vasárnap délelőtt volt nagy közönség jelenlétében, melynek soraiban ott láttuk gr. Esterházy Ferenczet, gr. Andrássy Sándort, gr. Keglevich Gyulát, Fáy Béla, Muslay Gyula, Döry Ödön urakat stb. Általános fel­tűnést keltett az elövezetett fogatok illetve lovak között gróf Andrássy Géza szürke négyes fogata («amerikai» félvérekből), mely tulajdonképen ötös fogat, de a díjazás alkalmából négyes fogattá alakult át. Szép lovak, szép actióval. Feltűntek elegáns moz­gásukkal Muslay Gyula ur két amerikai ügetöje, gr. Zichy János hintós kettőse (carossier-k !) Szép, könnyű jukkerek a Halász Aladár angol félvérei és gr. Ester­házy Ferencz angol félvér négyese; elegáns jukkerek a gróf Dessetvffy Emiléi, gyönyörű hintós lovak a gr. Kardtsonyi Jenő félvérei. Szép, de kicsiny jukkerek Farkas Ábrahám angol-arabsai ; ellenben kitűntek hatalmas alkatukkal, mint massiv erös lovak gróf 0 erndorff angvl félvér jukkerei és Brachfeld Sándor ur hintós lovai. * * * A díjazások eredményei mint lapunk zártakor értesülünk, kővetkező: Négyes fogatok : 1. dij, cognac és szivarkészlet (angol bútorzat) Fáy Béla ur (lippizzai lovak, katal. sz 314-17) 2. dij ezüst szivarkészlet Gróf Andrássy Géza (katal. sz. 46-1-467) 3-dij elismerő oklevél Farkas Zoltán (katal. sz. 11—14) Kettes Hintós lovak: 1-dij ezüst pokál : Br. Harkányi Frigyes (kat. sz. 391-95. 2-dij ezüst cognactartó: Gróf Károlyi Sándor (kat. sz, 432—433.) 3-dij ezüst tintatartó : Fáy Béla (katal. sz. 319—20.) Kettes Jukker lovak: 1. dij majolika váza ezüst babérlevelekkel és ébenfa alapzattal: Gróf Wencklieim Ferencz (kat. sz. 138-139). 2. dij ezüst pokál szeczessziós diszitással Dr Hein­rich Kálmán (kat. sz. 440—441) 3. dij ezüst czigaretta-tárcza: Gaál Gyula (kat. sz. 74—75.) Hátas lovak: 1. dij ezüst névjegytartó : Varga Gyula ikat. sz. 400.) 2. dij arany lovaglóbcjt: Gróf Széchenyi Imre (kat. sz. 434.) 3. dij eziizt tintatartó : Varga Gyula (kat. sz. 402.) URKOCSISOK SZÖVETKEZETE, Tűzoltó H-ról lapunk rqult számában azt irtuk, hogy azelőtt gróf Andrássy Sándoré volt, most pedig a «Wienerivaldi ménes tulajdonát képezi». Helyre­igazítjuk azt azzal, hogy Tűzoltó H. most is a gróf tulajdona, s csak bérben vap a Wienerwaldi ménesnél. VEGYES. Kedden este : továbi nevezések az alagi versenyekre és nevezés a párisi nemzetközi akadályversenyre ! Szerdán: alagi teherközlések. Csütörtökön: Nagy alagi akadályverseny. Következő jockeyknak adott a két lovaregylet lovaglási engedélyt síkversenyekben a folyó évre: R. Adams Frank Hesp. H. Barker L. Horn G. Barton L. Horváth Fr. Berényi J. Hoszu F. B. Black J. Hruska T. H. Buckenham - H. H. Huxtable R. Huxtable G. Hyams H. Ibbett J. Kaposi A. Kapousek Ant. Kordac J. Kovács J. Láznik. H. Segrott. Frank Sharpé. Herb. Southey. Frank Sydenham. T. Sydenham. J. Szoó. H. Wheeler. Jos. Wiczorek. G. Williamson H. Wilton. A. Whyra. A. Bulford S. Bnlford H. Chaloner R. Cleminson Th. Finan P. Fros Ak. Fürst J. Gilchrist G. Moon. Frank Morton. •F. Park. W. Peasnall. W. Phillips. J. Poole. J. Pröda. C. Prudames. U. Rosak. F. Rossi ter. G. Sands." J. Schejbal. A fenti névsorban sok uj névvel találkozunk ; itt vannak pld. az Angliából ujabban hozzánk került jockeyk (Black, Segrott, Southey, R. Huxtable), a németek, kik előre biztosítják maguknak a lovaglás lehetőségét nálunk is mint pld. Barton és Rossiter, továbbá több lovászfiú, kik most szabadultak fel és mától fogva «jockey»-számba mennek. Ezért szapo­rodott az idén ennyire a jbckeyk száma. A mi külön­ben a lovászfiukat illeti érdekes konstatálni, hogy pld. Horn, Horváth, Hosszú, Hruska stb. immár «jockeyk», miglen egy Lipovniczky, Lovász, Slack, Valasek stb. még «lovászfiuk», mert—még nem szol­gálták le három évüket. Különben Németországban sokkal több a proffessionátus, mint nálunk. Ott a tolyó évre 116 jockey és 43 lovászfiú kapott eddig lovaglási engedélyt, de ott meg az a külömbség, hogy a proffesionatusok fele ma már német születésű, habár az angolokkal még nemis birja felvenni a harezot. Pilátus. Max, Enzio, Dundi, Incroyable, Hamlet és még egy sereg ló tegnap töröltettek a Trial-Stakes­böl; állva maradtak a f. hó 29-iki nagy ütközetben : Czaribrod Polonius Patrizierin Charmant Prodige Flottwell Orion Bármikor Simandl Betrüger Felemás Sobri Higany Ritka II. Sternbusk Tippu-Tipp Sherman Idicpri Attila Davensberg Miss Duncan Berceuse Kara Mint ebből látható, a Milne-istálló főkép Karára, a Metcalf-istálló főkép Poloniusra fog támaszkodni! bár itt van segitségíil az előbbinek Davensberg, az utóbbinak Miss Duneanj Hamlet töröltetett, Attila és Berceuse ellenben állva maradtak, de ebből még: aligha lehet következtetni arra, hogy a Festetics­istálló tényleg képviselve lesz a háromévesek elsü nagy versenyében. Diadal, mely a télen át, mint «jó dolog» szerepelt a Przedswitre, de most 64) kilójával nem sok.esélye van. mégis indul, s lovasa Park lesz. Anuskát az utóbbi napokban erősen fogadták a Przedswitre, s immár Deaf et Dumb mellett második favorite. Tip Topról egy sportlap azt irja, hogy kétes in­duló a Przedswit handicapben ; teljesen hiteles for­rásból visszautasíthatjuk e hirt. Tip Top indul, lovasa Sharpé, s valószínű, hogy Häng di an is részt vesz; az istállóból. Milne mester, ki az utóbbi időben sokat beteges­kedett, ma már egézséges s maga intézi lovai mun­káját. Deaf & Dumb a Przedswit favoritja mellett való­színűleg még egy ló indul e versenyben az istálló­ból, lehet, hogy Da Capo. Rózsit. Egyedi Lajos ur háromévesét a Prsedswit handicapben Sands lovagolja., Fr. Hesp, Eregy lovasa a Rákosi dijban, mint hall­juk, magasabb lovaglási dijon kivül 2000 korona ajándékot kapott gr. Schönborn Ferencztöl. Tiz krajezárba, azaz husz fillérbe kerül az alagi,. bécsi és budapesti versenyek ideje alatt lapunk min­den egyes száma, akár négy, nyolez vagy tizenkét oldal legyen ennek terjedelme, A Magyar Kanczadijból tegnap egyetlen komo­lyabb jelöltet sem töröltek; állva maradt 29 ló, köz­tük Culture, Lili, Miss Duncan és Miss Jeannie, Quota. Dundi, Marchioness stb., a futam érdekessége tehát már ma is biztosítottnak látszik. Bonvivant tulajdonosának kisszántói ménesébe kerül és ott már az idén megkezdi apaméni műkö­dését. Az osztrák Kanczadij (30.000 kor. "2400 m.) mely május 2t-én lesz lefutva, szinte ismétlődése lehet a' Magyar Kanczadijnak; állva maradtak ugyanis a teg­napi bánatjelentéskor: Megaera Hirondelle Culture Gourgandine Sellő Duenna Felleg II Malice Garma Eva Miss Jeannie Cabbage Rose Gezankt Algier Lili Marchioness Laureata Tarantella Kláris Patrizierin Dundi Quota Alice Icalu Titok Baby lmorham Berceuse Gayette Miss Duncan Két kilo azaz 4 font tulsulylyal lovagolt Morton a Rákosi dijban Újfalut, mely e szerint, kancza létére öt fontot adott Eregynek. Ha egyenlő suly alatt in­dul a két ló, nem-e lett volna más az eredmény? Az Osztrák Derbyböl tegnap többek közt Antonius, Enzio, Charmer, Lili, Quota stb. töröltettek; állva, maradtak : Czaribrod Incroyable Estók Kartal Polonius Patrizierin Charmant Catcher Flottwell Boldog Waterloo Gondi Remek Prodige Simandl Alberich 11. Bármikor Duenna Capo Gallo Felemás Pas de quatre­Higany Pilatus Isaszeg Reducer Ritka II. Sobri Tippu-Tippp Ambassadeur Sternbusk Marchioness Astralian Topromene Attila Sherman Délczeg Hamlet Cimiez Glen d'or Balambér Don Jósé Max Buluwayo Davensberg Idicpri Dindon Irroy Dunántul A Király-dij az idén ismét oly érdekesnek Ígérke­zik, mint az utóbbi években mindig volt; ismét a hároméves és idősebb lovak nagyszerű mérkőzésre van kilátás május 13-án. A tegnapi bánatjelentésnél' ugyanis a nevesebb lovak közül csak Busserl, Enzio és Timár töröltetett, ellenben állva maradtak a háromévesek közül Pilátus, Hamlet, Incroyable Kara, Kartal, Dundi, Sternbusk, az idősebb lovak közül pedig Cid, Per Butters, Galifard, Mindegy és Zászlós. A Királydijon kivül más versenyben alig lehetséges ily diszes társaságot összehozni ! Az állvamaradottak névsorát a Hivatalos rovatban közöljük. Tanulságos, hogy tegnap Alagon hat versenyből ötöt olyan ló nyert, mely csak tavaly óta van mos­tani tulajdonosának birtokában ; igy Lauderdale azelőtt Báró Harkányi Jánosé, Corvinus báró Königs­warteré, Eregy Jankovich Gyula uré, Valaki Szemere Miklós, utóbb Egyedi Lajos uré, Mars pedig Gróf Baworowsky Emilé volt és mind az öt ló tavaly még a budapesti és; bécsi pályákon futkosott. Tanul­ság ebből, hogy a mi Budapesten és Bécsben be nem­válik, az Alagon hasznos kenyérkeresővé lehet. Kiadótulajdonos és főszerkesztő SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ: Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, V., Kátm án-utcza 2.

Next

/
Thumbnails
Contents