Vadász- és Versenylap 44. évfolyam, 1900

1900-03-10 / 11. szám

93 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. .1900 márczius ItX Az 1897,1898 és 1899-ben felállított állami mének és azok által fedezett kanczák számának kimutatása, és azok kipuhatolt vemhességi aránya. Pontosabb összehasonlítás végett egy sor­ban adjuk az utóbbi 3 év eredményét. a) hogy melyik megyében hány fedező mén volt felállítva; s mennyivel növekedett a meg­előző évekhez képest; b) hogy egyes megyékben hány kancza fedeztetett, és c) hogy a fedezett kanczák vemhességi aránya (amennyiben kipuhatolható volt) minő i volt évről évre. Eme táblázatok szerint 1877-ben 2890 mén volt felállítva, melyek 128,825 kanczát fedez­tek ; egy-egy mén tehát átlag 45 kanczát látott el; a kipuhatolhatott vemhes kan­czák száma 80,192 volt, s igy a vemhességi arány 02%. 1898-ban a mének száma 2965-re szapo­rodott fel és 134,014 kancza fedeztetett, az átlag ismét 45 volt, úgyszintén a vemhességi arány is maradt 62%. Feltűnő azonban a bérméneknél a vemhességi arány nagyban javulása, mely a megelőző (1897-ik) évi 61%-ról 1898-ban 75%-ra emelkedett. 1899-ben a fedező mének ismét szaporit­tattak és pedig 3097-re; (köztük 205 bérmén)' a fedezett kanczák száma pedig elérte az eddig legmagasabb számot: 141,335-öt, a fedezési átlag azonban maradt, mint azelőtt 45%. Ez évről még persze vemhességi arány nem lelt kimutatható. Azt majd csak most — (1900. márcz—jun. hónapokban) midőn a fedezés országszerte folyamatban van : lehet feljegyeztetni községenkint a bírók, jegyzők és a méntelep legénységének a kanczatulajdo­i nosoktól közvetlen nyert adataiból. Egészben véve constalálható, hogy a. fedez­tetést átlag valamivel javult, mert mig az 1896-ban csak 43 volt, az utolsó években ez 45-re emelkedett, mi a kb. 3000 mén után mintegy 6000 hágatási szaporulatot mutat évenként. Mint a kimutatásokból látszik — ebben az egyes megyék közt nagy különbözet van, úgy­szintén a vemhességi arányban is. Ez természetesen egyrészt a fedeztetési állo­mások mennyiségétől és a környék lótenyész­tési gazdagságában vagy szegénységében ke­reshető. A fedeztetési átlag legmagasabbnak mutat­kozik Békés, Csanád, Bács-Bodrog. Somogy, Tolna s még , néhány ilyen — kizárólag lótenyésztő megyékben. — de ez sem minden évben egyforma, mit annak kell tulajdonita­nunk, hogy az állam-mének mellett a licen­tiáltakat is próbálgatják a gazdák. Sajnos, hogy ezekről csak egyetlen ily kimutatást közölhettünk eddig a mult évben. A mi azonban örvendetes, az a vemhességi arány szaporodása állami méneink után. Lát­szik, hogy az utóbbi években itt tetemes javu­lás állott be. A lóval jobban bánni tudó megyékben 70-töl 81-ig, más megyékben 55-tól 60 ig szállt fel, persze a hidegebb égü megyékben csak 48- 50-ig, de ez sem minden évben egyenlő. Az átlag azonban a 62-nél állandónak mutat­kozik — ép ugy mint a fedezési átlag a 45-nél. E szerint az 1899-ben fedezett 141,335 kancza után kb. 87,120 kancza vemhessége várható, ha ebből — elvetélések révén mintegy 7420-at levonunk — a leellések számát körül­belül 80,000-re várhatjuk. Sajnos csak az,, hogy ebből csikó betegségek folytán és állat.­orvosi segitség hiján (épp ugy, mint népes­! ségünknél) elég tetemes fogyatkozás szokott lenni. Ajánljuk lótenyésztőink és a megyei bizott­sági tagok figyelmébe. Vármegye Abauf-Torna ._. „ Alsó-Fehér ... . . Arad ... .. Árva Bács-Bodrog ... ... Baranya... ... ... Bars Békés ... ... ... Bcreg ... ... ... Besztercze-Naszód Bihar ... ... ... .. Borsod ... ... ... Brassó .. Csanád Csík ... .. ... ... Csongrád Esztergom Fejér ... ... Fogaras ... ... .. Gömür ... ... ... Győr .. Hajdú ... ... ... Háromszék ... ... Heves ... ... Hont Hunyad •I.-N.-Kun-Szolnok .. Kis-Küküllő Kolozs Komárom Krassó-Szörény... ._ Liptó Mára maros Maros-Torda .. ... Moson Nagy-Küküllö Nógrád íNyitra ... ... ... Pest-Pilis-S.-K.-Kun .. ,Pozsony : Sáros 'Somogy Sopron ... .... .. 'Szabolcs i. Szatmár Szeben ISzepes... ... 'Szilágy Szolnok-Doboka 'femes Tolna .. Torda-Aranyos .Torontál |Trencsén.__ ;Tiirócz Udvarhely ... ... lUgocsa !üng jVas Veszprém ... ... Zala Zemplén... .. ... Zólyom Bérménok Összesen 1897. év 1898. év ami fedezett kanczák a kipuhatolt Állami fedezett kanczák a kipuhatolt dezö ének fedezett kanczák 60 ti vemhes kan­czák fedező mének fedezett kanczák so 1 gs vemhes kan­czák száma tj száma Va száma -ti 1 száma •/«-a 62 1 2948 48 1645 56 68 3379 49; 1687 50 8 277 35 112 51 10 442 44 171 40 49 2612 5 3 1362 52 57 3U91 54 1724 56 6 204 34 125 66 6 195 32 j 96 49 132 6575 50 3885 59 135 6187 45 1 3563 57 75 8400 45 2267 67 74 3252 43 ; 2247 69 31 1392 45 927 66 32 182-4 57 1 1244 68 70 3907 56 2313 60 66 3634 55 2202 60 22 835 38 553 66 24 1088 45 1 703 64 6 165 27 91 55 5 16() 32 87 54 72 3269 45 ••'2003 61 87 3858 44 I 2341 60 38 1735 46 1082 62 42 1761 41 1121 63 43 1901 44­1146 60 41 1825 14 1116 63 45 2488 55 1444: 59 50 2763 55 1439 56 6 296 49 189 ei­8 371 46 245 66 43 2066 48 1315 es 51 2130 41 1406 69 25 1140 46 701 61 26 1200 46 729 60 86 3885 45 2463 63 91 3858 42 2636 68 6 183 30 81 44 4 167 41 98 59 27 1000 37 495 49 26 981 37 595 60 39 1625 42 1066 65 39 1514 38 937 60 50 2110 42 1300 61 51 2233 43 1389 60 43 2034 47 1384 63 43 1996 46 1326 66 75 3651 49 2255 62 74 3647 49 2100 59 13 519 40 383 73 14 633 45 407 60 6 209 35 143 69 6 196 32 160 79 120 5353 45 3398 63 130 5764 44 3531 60 9 342 38 171 50 8 305 38 237 70 14 445 32 216 49 15 559 37 249 43 67 3068 46 2014 69 72 3422 47 2206 64 20 926 46 563 60 22 1102 50 602 55 .3 123 41 75 60 3 133 44 40 30 11 291 26 177 60 9 308 34 182 60 20 697 35 457 65 19 674 35 548 81 23 890 39 506 57 21 739 35 450 G0 80 3917 49 2536 64 89 4353 19 3475 79 31 1Ú60 34 660 62 30 1268 42 759 60 64 2439 38 1521 62 67 2832 42 1680 59 145 7467 54 4404 60 158 7515 47 4332 57 44 1596 36 831 53 36 1441 40 887 60 19 837 44 444 53 19 809 42 378 46 75 3873 52 2742 70 82 3971 48 2782 70 22 962 44 675 70 24 1002 41 624 62 82 3413 42 2171 63 80 3498 43 2140 61 55 2318 42 1356 58 61 2589 42 1530 e'O 40 1615 40 1046 64 39 1708 44 1313 70 11 39/ 36 213 r6 14 587 41 214 37 15 525 35 280 53 14 563 40 302 53 14 395 28 225 57 10 491 49 233 47 75 3441 46 1909 55 80 3641 45 2115 59 89 4083 46 2933 71 85 4141 48 2-i22 70 14 489 35 289 59 15 563 36 224 40 105 5289 50 3140 60 96 4663 48 2854 60 23 895 39 557 62 21 903 43 581 60 5 196 39 70 ! 39 5 179 35 63 36 15 633 42 422 66 16 761 47 506 66 9 326 36 181 55 9 322 35 167 50 29 1238 43 748 60 34 1550 45 899 57 43 1996 46 1391 1 69 44 2302 52 1638 70 59 2640 45 1712 60 59 2806 47 1863 66 114 5825 51 4203 71 118 6187 52 •4517 70 43 1864 43 1113 60 43 1977 45 976 50 6 168 28 95 57 4 140 35 103 70 199 6435 32 3956 61 184 5531 30 4118 75 2890 1 128895 1 45 1 8U192 1 62 1 2965 1 134014 45 1 84038 62 18 99. év állami j ,. i ,. fedező Pdez e! t. , kanczak menek 70 ÍU 57 . 6 131 73 35 68 23 5 88 4.3 39 5.5 H 51 23 87 4 22 38 53 43 74 15 6 135 6 15 78 23 3 í) 19 23 95 30 74 161 37 16 81 25 85 63 41 14 16 14 78 86 13 120 21 3 19 9 34 46 58 129 47 6 205 3097 3658 376 3222 249 6291 3435 1648 3456 1317 212 3911 1771 2076 2792 329 2096 1182 3396 164 1013 1671 2326 2167 378-4 606 231 6154 18-s 630 3471 1229 138 271 798 846 4867 1168 2945 7583 1478 803 3495 963 3657 2908 2034 619 677 645 4034 4005 587 6190 928 116 906 295 1560 1996 2270 6689 2151 175 7487 141335 | 52 37 56 41 48 47 47 50 47 42 44 -41 53 50 54 41 51 39 41 46 44 44 50 51 40 38 45 31 42 45 53 46 30 44 36 52 38 44 47 39 50 42 38 43 46 49 44 42 46 51 46 45 51 43 38 53 32 45 43 39 51 45 29 36 45

Next

/
Thumbnails
Contents