Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899
1899-02-18 / 8.szám
68 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1899. február 18. száma négyre rug és pedig: Horner Arthur, Brandtner Gusztáv, Lackenbacher F., és J. Dobrin és tsa. Ezekhez fog csatlakozni mint ötödik, egy Brüszelben lakó, de fiiként Németországban müködö bookmaker ki legközelebb fog az osztrák Jockey-clubhoz engedélyért folyamodni, melyet meg is fog kapni. A Karlsbadi programm is megjelent már, egyben kis csalódást okozván a sportvilágnak, mert tartalomra sem bőséges, sem értékesnek nem mondható. A négynapos meeting minden napján öt futam összeessen tehát 20 futam lesz Karlsbadban, melyböl*12 sik-, 4 gát-, 4 pedig akadályverseny, majdnem valamennyié nyitva lévén minden országbeli lovaknak, de a gát- és akadályversenyek átlag silányan 'évén dijazva. kölve hisszük, hogy nemzetközi jellegre szert tenni képesek is lennének; a 12 sikverseny közt van 2 szerény eladóverseny és 4 mérsékelten díjazott bandikap, melyekben fognak talán mezőnyök alakulni de nagyobb vonzóerőt kifejteni ezek sem lesznek képesek ; marad tehát a 20 versenyből 6 korteherverseny, ezek volnának hivatva arra. bogy a programm kimagasló alkatrészét képezzék, de ezek közül kettő a kétéveseké és csak 1800 koronával van dijazva (ezért csak nem küldenek 2 éveseket Karlsbadba !) kettő pedig 3é. és id. lovaknak 3000 koronával van dijazva, marad tehát a meetingre két kimagaslóbb versenyszám és pedig Éger dij 10.000 kor 2400 m. 3é és id. Karlsbadi dij 10.000 kor 1200 m. 2 és 3 év Szenzácziós versenyszám azonban az Éger-dij sem lesz. hiszen 10.000 koronás dij — rövidebb távokra ! — tuczatszámra van Budapesten is, Bécsben is, legfeljebb tehát a Karlsbadi díjtól várható Jaz, hogy a meetingnek u. n. fénypontját képezze, főkép ha sikerülne jobb klasszisn 2 és 3 éveseket tőlünk és Németországból a startnál összehozni. Huxtable, Milne és Butters idomárok, kik a múlt hóban Angliában időztek, hazajöttek training telepükre. Kendal Boyt. a Lincolnshire eddigi favoriteját kedden törülték e versenyből. A fogadásokban erre mr. Bottomley 4 éves Hawfinch-e (47£ k.) lett a kedvencz (lovasa J. Finlay lesz) s odssa 12:1 ellen. Manifesto, a liverpooli nagy akadály verseny egyik favoriteja. pénteken Sandown Park gyepén futott az 5200 méteres Cardinals Hurdle Raceben. Az utolsó gátig ugy nézett ki, hogy akiváló, 79f kiló top weight alatt futó herélt négy ellenfelét sakkban tartja, de a sikon a speedesebb Villiersnek engedni volt kénytelen, mely 3 hosszal nyerte ellene a versenyt. E leveretés nem sokat nyom a latban, s nem is csappant meg iránta a bizalom. A heréilet Williamson lovagolta, kit a tulajdonos kötelezett Manifesto minden tavaszi futására, igy a Grand Nationalben is. Aczél, Lederer Sándor lovag négyévese, mely tavaly lábbaja miatt a perváti ménesben üdült, már annyira rendben van, hogy munkába lehetett venni, s képességének kipróbálása végett Alagon fognak vele kisérletet tenni. Earl idomár, Auersperg Ferencz herczeg trainerje öt-hat lóval vesz részt az alagi versenyeken. A lovakat azonban nem Williamson fogja lovagolni, mert ö az ióöben még Angliában vesz részt a versenyeken. Nagy értéke van Angliában a versenypályák szomszédságában levő földterületeknek ; bizonvitja ezt, bogy a sandown-Darki verseny-egylet nemrég [ 12.000 fontot vagyis közel 150.000 forintot űzetett a tulajdonosoknak egy kb. oly területért, mint az alagi versenytér, szüksége lévén erre versenypályájának kibővítéséhez. Kiadótulajdonos és főszerkesztő: SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő : FERDINANDY BELA Tőzeg-ipar Zscbörner Károly A. ós tóm BÉCS IV. Taubstummengasse 1. iparszerü gyártása és nagybani üzeme tözeg-szövßitol tözeg-papirosnat és tőzeg-fegpapiiM minden fajtában és nagyságban. melyekhez a nyers anyag a minden országban nagy mennyiségek felett rendelkező lözegkészletekböl kerül felhasználásra és értékesítésre. Kizárólagos szabadalmak egész Európában, az Észak-Amerikai Egyesült-Államokban, Canadában és Brit-Indiában. Uj szabadalmazott eljárás szerint készülnek: Tőzeg-legénységi takarók inind?n formában és nagyságban. Tözeg-lópokróczok minden formában és n.-ban Tözeg-istálló-takarók, felszerelve, beszegve, bőrszíjjal és csattal. Tőzeg-katonasági nyeregtakarók, elöirás szerint. Tözeg-nyeregtakarók, különfélék. Tözeg-istál ló-tak arók. Tőzeg-istálló-dörzsölö lapok. Tözeg-elkülönitö kötelek. Tözeg-gyapu antiseptikus kötésekre, ugy a rendes. mint gyógyászati és háború használatban. Tőzeg-lőpor. Tőzeg-gyapju. Tőzeg-szövés, egészségügyi, absorbáló tulajdonságokkal, rugékonysággal, antiseptikus és fertőtlenítő hatással. Tőzeg-szőnyegek. Tőzeg-belépők. Tőzeg-takarók templomok, irodák, ágyak, fürdőszobák, lépcsők, corridoiok stb. számára. Tőzeg-alsószönyegek 50 és 1C0 méter hosszú darabokban. Tőzeg-papiros, Tözeg-csomagoló-papir, Tözegkéregpapir. A Tőzeg-papiros kiválósága a cs. kir. technológiai iparmttzeúm számos bizonylala és a bécsi cs. kir. műegyetem két elismervénve által nyert megerősítést. Tőzeg-alom. legegészségesebb, legruganyosabb istálló-alom, szagtalan istállókat létesít. Tőzeg-por, legértékesebb ferlőtlenitő szer gy a r" mátok, munkásházak, csatornák stb. számára. Tőzeg-closetok, hordozhatók. Tőzeg-closetok kaszárnyák, kórházak stb.számára. A t. érdeklődőknek eredeti okmányok betekintésre rendelkezésre állanak és minden közelebbi felvilágositássalalegnagyobb készséggel szolgálunk. Tözeg-ipar, Zschörner Károly A. és tsa. Az „Országos Magyar Gazdasági Egyesület" ШйШк»*^ a ч „Büflapesli Tattersall" társaság közös rendezésével 1899. márczius hó 12—14-ig, és április hó 28—30-ig Budapesten a „Tattersall"-ban díjazással összekötött luxusló-vásárok fognak tartatni. Bejelentési lapok, melyeken e vásárok tervezete az összes tudnivalókkal közölve víin, kaphatók az O. M. ti. E. (Bpest, Köztelek) és a Bpesti Tattersall titkárainál. A vásárok kiterjedt külföldi hirdetését a földmiv. m. kir. minister ur volt szives magára vállalni; a díjazások élelbeléptethetését pedig a székesfőváros tanácsának nagylelkű adománya segítette elö. Gyümölcsfák, díszfák és disz bokrokat valamint rózsákat szállit, és kertalakitásokat terv és költségvetés szerint készit Peez -À-riniii budapesti mükertész és faiskolatulajdonos VIII. kerUlet, Kálvaria-t r 8-dik szám. Árjegyzék ingyen és bérmentve 1 — f. Tattersall. Budapesten. Külsü Kercpesi-ut 17. 1Я, 21 szám. szemben a köz ponti (keleti} pályaudvar leszálló oldalával. Telefon-szám 51—95,. Letét- és chepueforgalmi számla az angol-osztrák banknal. A székesfőváros által rendelkezésre bocsájtott vásárjoggal, rendezi +0 holdnyi területen Budapest : országos, heti. luxus éi ménlóvásárjait. Árverési vásárformával közvetíti a magánménese : nemes kanczaanyagát. A lóverseny-saisonok alatt egyévesangol telivér csikókra tart árveréseket. Október hó legelején a> m. kir. menesintézetek eladásra keriilő lovai hasonlóképen árverési uton i:t értékesíttetnek. A május havi díjlovaglás és ugratáskor hátasok adatnak el. A vásártéri nagy vásárcsarnokba 1000 ló is elhelyezhető, ennélfogva tehát soha az egész év folyamán a vásárok rendszeresmegtarthalásit semmiféle rossz időjárás nem hátráltathatja. A belterületi • Tattersalli istállókba ismét 000 drb. ló helyezhető, el. Ezen istállók a vásártérrel szervi kapcsolatban lévén, a társaság a lovak eladását bizományi közvetítésre bármikor elfogadja. El nem adó lovak istállózás, tartás, esetleg gondoztatassal isszintén mindenkor elfogadtatnak ; s általában csak a legjobb minőségű takarmanynemüeknek bőséges adagolása mellett, a löváros hasonló intézményeihez képest a legolcsóbb ártarifákkal kepes a közönségnek szolgálni. Telepen lakó állatorvos utján állandóegészségügyi felügyelet. A lógondozók magaviselete felett szigorú, ellenőrzés. Lovak jártatása télen a nagy fedett lovardában, nyáron a '/, ang. mérföldes ügető és lovagló-pályákon történik. Bárminő felvilágosításokká! készséggel szolgál üál Béla társulati titkár. 4 arany-. 18 ezflstérem, 30 disz- ég elismerd oklevél. KWIZDA-féle Restit и tiofluid, 09. és kir. szab. mosóvíz lovak stámára. 1 üveg 1 frt Í0 kr. 36 év óta használják udvari Istállókban, nagyobb katouai és polgári istállókban, nagyobb megeröltelés к előtt erdsitösier, ilyenek után az érti visszaszerzésére; továbbá rándnlásoknál, azizmok meredtségeesetében stb. a lovakat a traiiiingbcn erőpróbákra kepesiti Valódi minőségben csak fent latható védjegygyei ellátvakaphatóAusztriaés Magyarország összes gyógyszertáraiban és drogueriáiban. Főraktár: Kwizda Ferenc János ea. és kir osztr-magy é* román kir. ndvari szállító kernieti gyógyszerésznél КогдеШщЬад, Bécs mellett, Bécsi műcsarnok. Plastifiai müvek. (Weinkopf Inn. A.) A Ä ka l I., parkring 20. Mellszobrok, figurák, csoportok, oszlopokmárvány-, terracotta-, finom elefántcsont-anyagból, bronczból, imitált és legfinomabb festménynyel. Alkálin nászajándékok. Képesárjegyzék ingyen ; mintakönyv 2 frt, mely megrendelés esetében visszatérittetik Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest, V., Kálmán-utcza 2.