Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899

1899-02-18 / 8.szám

62 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1899. február 18. Az persze vajmi keveset ér, lia például ma fogadunk valamely versenyre egy lovat 6-szoros pénzen, mely a közbejött események folytán a verseny napján 12-szeres pénzzel lesz kapható, még abban az esetben is, ha ez a fogadott ló a versenyt tényleg megtalálja nyerni. Hogy a favorite eltalálása már magában véve siker, azt egy példával fogjuk meg­világítani. Tavaly télen az első fogadások, melyek az Ausztria-díjra Bogdányra köttettek, 25-szö­rös pénzzel jöttek létre, tehát p d. 100 frtra 2500 frt nyereség. Bogdány az Ausztria-dij startjánál 2$-szeres odssal első kedvenczként indult. Ha már most az az elörefogadó. a ki­nek 25-szörös pénzzel volt meg Bogdány, a verseny napján fogadásából mondjuk 5-szö­rös pénzzel 100 frtot másnak átengedett, az 2000 frtra minden koczkázat nélkül játsz ott. De ha az illető 5-szörös pénzzel 200 frtot engedett volna át másnak, ugy Bogdány nyeresége esetén, még mindig 1500 frt nyereségre tett volna szert, megveretése esetében pedig 100 frtot nyert volna. Mint tudva van, Bogdány az Ausztria-díjban vereséget szenvedett ugyan, mégis amaz előre­fogadók. kik ezt a lovat 25-szörös pénzzel kapták, igen helyes dolgot cselekedtek, mert módjukban állott magukat a verseny előtt mindenképen biztosítani, mint a fenti példa mutatta. Hogy egy másik példát emlitsünk, igen jó elörefogadás volt két évvel ezelőtt Saphir az osztrák Derbyre. Télen 6-szoros pénzzel lehe­tett kapni, a starttnál «reá» volt az odssza. Még 6-szoros ods-nál is lehetséges ilyen eset­ben nemcsak a tét biztosítása, de esétleg nyereség biztosítása a ló megveretésének esetére is. Pld. valaki fogadta Saphirt 100 frttal 600 ellen, s a startnál kiadott belőle parival 200 frlot 200 frt ellen. Saphir győ­zelme esetére tehát koczkázat nélkül 400 frtnyi, veresége esetére pedig 100 frtnyi nye­reséget biztosithatott magának. Az effele biz­tosítása az elörefogadásnak bizonynyal czél­szerübb, mintha még a veszélyes lovakat is megfogadjuk fedezet szempontjából. Az idei nagy versenyek odslistái egész té­len át kézröl-kézre járnak s a ki előzetes fo­gadást akar csinálni, azon iparkodjék, hogy a startnál favoritéként induló lovat találja eí. Az természetesen nem következés, hogy a melyik ló ma legrövidebb odsszal kapható, a startnál majd nari favorilté nöjje ki magát. A Przedswit-Handicapra legalább is a teher­közlést (III/7.) ajánlatos bevárni, de különö­sen azoknak, a kik az istállók dispoziczióiról vagy terveiről informálva nem lehetnek, na­gyon czélszerü, ha a kisbánatjelentést is be­várják s előzetes fogadásaikat márczius 14-ike előtt meg nem kötik. A bookmakerek azon­ban már ma is kínálnak odsszokat, holott még a nevezések sem tétettek meg. Azodds­szok a bizonytalan helyzetből kifolyólag na­gyon jók, de ilyenkor a Przedswit-Handicapra fogadásokat kötni még meglehetős merész volna. A Trial-Stakesre szintén meglehetősen ba­jos fogadni és pedig főleg azon indokból, mert az istállók nagy része még maga sem tudja, hogy melyik lovával fog a Trial-Stakesre pá­lyázni. Az pedig nagyon keserves dolog, ha az ember azt a lovat, melyet előzetesen foga­dott, még az indulóoszlophoz sem látja ki­canterezni. igen jó Trial-Stakes ló volna pl. Timár, de mint tudjuk itt nem fog indulni, az pedig, ho»v Ronny, Bonvivant és Barnato II. közül valamelyik a starthoz fog küldetni, ma teljesen bizonytalan. A most nevezettek közül Ronny indulása a legvalószínűbb. De talán nem volna rosz fogadás Doppeladler, mely nemcsak valószinü induló, hanem ápri­lis 30-án már előrehaladt kondiczióban is fog a starthoz állani. Odds-sza ma 10:1 ellen. A Kancza-dijakra meglehetős nyugodtsággal lehet azt a kanczát fogadni, melyben legin­kább bizunk, mert indulása majdnem bizo­nyos. A legjobb 3éves kanczának általában Annuskát tartják és méltán, minthogy azonban sok kancza nincs tavaszszal kondiozióban, a Kancza-dijakat nem mindig nyeri a legjobb, hanem éppen a kondiczióra való tekintettel egyik a jobbak közül. (Chrvseis, Drift, Szeszély Feérie, Deaf & Dumb). A Király-dijban Cid-nek jó esélye van, biz­tos induló is, de ma már 6-szoros pénzzel nem fogadni való dolog. Papiron leginkább Zászlósnak van benne esélye, s ha legjobb formajában lesz (ami 4éves lovaknál nem épen holt bizonyos dolog) ugy bajos lesz öt megverni, de mindenesetre a finishben kell lennie. Az öregebbek közülMindigszámbavehetö ellenfél lesz még 64^ kilo nagy terhével is. A 3 évesek körülBarnato II érdemel legtöbb ügyei­met (Guardian nem 48 kilos lovas alá való ló. E versenyre — melyet ugyan bármely lónak is nehéz lesz megnyernie. — még is legin­kább Zászlós a fogadni való ló. Miután éppen Zászlósnál vagyunk, felemiitjük egy nagyobb fogadónak előzetes fogadását, mely szerint az illető Zászlóst nem a Király-dijra, hanem a Szent-István-dijra fogadta nagvobb összeg­gel (9600 frt a 800 frt ellen), mig a Király­dijban csak 1000:100 frtot fogadott e lóra. Ez utóbbi fogadás tehát jó fórmán csak fedezete a Szent István-dijban Zászlósra tett 800 frtnak. miután az ille'ö fogadó abból indul ki. hogy Zászlósnak a Király-dijat meg­nyerni még is nem mindennapi feladat, de ha a Király-dijat nem nyeri meg, ugy 49 kiloval indulván a Szent-István dijban. e verseny megnyerése számára körülbelül csak egészség kérdése. És e kombináczió igen sok jogosultsággal bir. Az idei Szl. István-dijra jó fogadásnak látszik Malteser is, melyet a Przed­swit-Handicapban előre fogadni azért nem ajánlatos, mivel ennek megnyerése esetében nem indulhatna 49 kiloval a Szt. István-dij­ban, pedig Maltesert az idén a Szt. István­dijra szánták. Az idei Derby legjogosabb jelöltje Barnato II. mely ha egészséges, bizonnyal indulni is fog ebben a nagy dijban, daczára az ellenkező híresztelésnek. A kétéves papírforma mellette szól, egyik igen tapasztalt, hírneves trainerünk azonban azt mondta, hogy Barnato II. nem nyerhet Derbyt, mert ő még soha sem látott ilyen parádés nyakú Derby-nyertest, mint a minő Barnalo II. volna. Minthogy valamely lónak a Derbyben való indulása — feltéve hogy a lónak esélye van s egészséges, nagyon valószinü, ez okból a Derbyre való előzetes fogadás, ha jól kiválasztottuk kedvenezünket, a legokszerübb fogadások közé tartozik. Még megemlítjük, hogy nézetünk szerinl a Kárpáti-dijra igen jó fogadásnak ajánlkozik Timár, mely double- vagy triple cventekben (valamelyik bookmakernél) kapható lesz, melynek mint jó klasszisu háromévesnek bizonnyal fölénye lesz az ott indítandó két­évesek fölölt, s melynek a versenyben való részvétele több mint valószinü. Newyorki Germania életbiztosító társaság. Európai osztály: Berlin, Leipzigerplatz 12. (a társaság saját házában.) Nem kölcsönös. Rés'/vényegeknek korlátolt osztalék 1211.1)01) kor. 1896. végén érvényben levő bizlositások : 355 millió kor. « « tényleges vagyon: 111 « « « « tiszta fölösleg a biztosi ottak javára 7'/ 2 « « Ingyen háboru-blztositás. A biztosított az osztalékot évenként felveheti. Évenkint csökkenő díjfizetés. Magyarországi vezérképviselőség : Budapest, V., Váczi-körut 16. szám. Igazgató: Kállay Gyula. Trainingben levő lovak jegyzéke (Kezdete 1898. évi karácsonyi számunkban ) 15. Alagi nyilvános idomitó intézet. Idomár: H. Huxtable. Jockey: H. H. Huxtable. Jó reményekkel nézhet az oldman az idei versenyév elé, m< rt lovairól csak jókat lehet hallani. Itt van mindjárta Magyar Lovaregylet Elnö­kének istallója, melynek disze Mindig abból a kismérvű lábbajából már reges régen kigyó­gyult, mi baja sincs már, kitűnően telelt át, s Huxtable nagyon reméli vele a Király-dijai másodszor is megnyerni. Almos, a vén hü állat ma is az a fürge ló még, a mi volt évek előtt; valóban bámulalos mit tud ez a kis állat kiállani, nem kevesebb.mint 90 verseny­ben startolt már, s mégis teljes épségben áll lábain. Most megint a Przedswitre készül, melyben már négy izben részt vett; nem indul minden esély nélkül, annál is inkább, mert egyike lesz ci a legfitebb lovaknak a verseny­napján. Vezető lova az istállónak Osiris. Két­évese három van a grófnak, de nincs köztük sem Red Hot, sem Mutiny csikó. Blas/covich Elemérnek csupa kétévese szám­szerint nyolez van trainingben. melyekről álta­lában jót lehet hallani, különösen az egyik­ről, mely a legnagyobb reményekre jogosít, Hasonlóképen gr. Károlyi Mihálynak is csak kétévesei vannak, melyekkel ez alkalommal fog először szerepelni a M. L. E. volt elnö­kének. Gyula grólnak a fia. írünkéi Arthur századostól öt van Huxtabienéi, közlükE Astro is, melyet mint a Przedswit egyik veszedelmes concurrensét emlegetnek. Ha tényleg vissza nyerte a Wisdom mén 3 éves korabeli for­máját. ugy tekintettel tavalyi rosz futásaira a handicaper (ha csak el nem felejtette neki krakkói Derby formáját) nem fogja magasra handicapelni, s igy tényleg lesznek neki kilá­tásai a díjra. Az emiitetteken kivül még a Bra xganzai berezeg és Arco Zinnebetg gróf lovait idomítja Huxtable, kinek egész lotja a következő : Gr Batthyány Elemér istállója : id sga m Álmos King Мри mouth— Agneta 6é sga lier Osiris Syrian —Omikron 4é sga m Mindig Gaga — Mutiny 2é p m Khismet Gaga - Constautia 2é p к Gourgandine Gourmand—Donna Christina 2é sga к Gacotte Gaga —Almádi Blaskovich 1:lemér istállója: 2é sga m Charmant Chaiibert—Arám 2é sga m Charmer Chaiibert — Ready money 2é p к Csalogány Panzerschiff—Csokor 2é p к Felleg Gaga—Felhő 2é p ni Néha Beau Bruminel—Nefelejcs 2é p ni Drusza Dunure— Csalfanö 2é p к Borostyáéi Bocage — Ártatlan 2é stp m Marad Mogus —Flory Gr. Károlyi Mihály istállója : 2é p m Don Quichotte Orwell — D nna Margaretha 2é sga m Viveur Gunnersbury—Vicomtesse A. 2é p к Tiamo Ercildoune— Tulipán. Dom Miguel, Braganza herczeg lova : 2é sga к BallymakûU Gunnersbury — Babám Tränkel A. százados istállója : 5é p m II Astro Wisdom — Lovely 3é p m Canterbury Gunnersbury—Csalóka 3é p к Felonie Fenék­Long Walk 3é p к Bluette Prímás II,— Blushing Bride 2é p к Tarantella Gunnersbury—Tátrafüred Gr. Arco-Zinneberg istállója : öé stp к Mauritius Kegy-ur- -La Marjolaine 3é sga m Hunding Gouverneur— Harmony 3é sga m Orient Express Talpra Magyar— Olivette 2ó p к Hazeleeg Althorp— Harmony 2é sga к Wabernde Lohe Escogriffe —Woldfee * * * 16. Irinyi-puszta 'lulajdonos: Gróf Pejacsevich Albert. Idomár: Fetting Alajos: Fetting Alajos szerepel a listán, mint ido­már, voltaképen azonban a fiatal föur maga végzi el mindazt, amit egy versenyló a trai. ningben versenykész állapotba hozatalra meg

Next

/
Thumbnails
Contents