Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899
1899-12-24 / 97.szám
1899. deczember 24. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP IRODALOM, FESTÉSZET. A napokban meglátogattuk Adam H. Richárdot, a müncheni hires lófestö Adam Emil fiát, ki az idei őszi falka vadászatok kezdete óta fővárosunkban tartózkodik (s ki többször kilovagolt a falkával), hogy tanulmányozza — a vadászurak, lovak és kopók kinézését, mert egy nagy képen dolgozik, mely azokat megörökitendii. — Nagy munkában találtuk a fiatal (26—28 éves)gentlement, ki a nagy kép számára Negyvenkilencz ur és hölgy arczképét, ugyanannyi paripa portraitjét skizzirozza, rajzolja és I festi. Roppant feladat ez ; Nora feje. ennyi arczképét, ennyi lónak különféle állását (nyakban, lábakban) természet után megfesteni. Közel egy évi munka lesz ez. — A kép az Újpest és Dunakesz közötti vasút mentét (az úgynevezett 8-as cover táját) ábrázolja ; az előtér és a dombok oldalai telve lovas vadászokkal : a háttérben balra a Duna víztükre .fölött a pomázi és ürömi hegyoldalak kékellenek. VEGYES. Hg. Esterházy Miklós «Merész» lova Majd alkalmilag többet.Egyelöreamüvész szívességéből egy gyönyörű lófejet (Jankovich Elemér paripája) («Nora») s h(j.Esterházy Miklós vadászló vának («Merész») vázlatát közöljük hogy némi fogalmat adjunk arról az elegantiáról és természethüségröl, mely a fiatal festő müv.eit jellemzi. Ugy látszik benne is megvan a családi vér-áramlat mi az Adamokat a ló festészetben mindig kitüntette. Nagyapjuk is hires volt •e szakban. Kisbánatjelentés. Bécsi versenyek. 1900. Szeptemberi-meeting. Gr. Esterházy M. Memorial. 50.0000 kor. 1200 m. {164 aláirás.) Állva maradtak : Lucky Sixpence, Pandúr, Paroli, Patrizier, Pfificus, Peri, Tam-Tam, Ormód, Csitt, Csalóka, Nézz reám, Rousserole, Döntnök, Riadó, Lepke, Szemrevaló, Daedalos, Delos, Diskus, Medicus, High Léicestershire, Booky, Brom, Kalauer, Retour, Tid-bit, Banane, Miglincz, Va bene, lllaberek, Huszár, Spitzbub, Simoun, Busento, Vox- populi, Harkaway, Marathon, Spahi, Cleo, Carmela, Quèrida, Blitz к, Seehund, Corelli II, Artus, Benedek, Betyár, Czar, Glory, Vesta, Windsor, Micsoda, See me-k, Kormos, Sóhaj, Grófnö-m, Sans corsets. Arató, Hippekrates, Mr. jumping, Dunagyöngye, Cheer up, Hutschachtel, Sebes,« Croupier, Lunalillo, Neleus, Pausanias, Phyllit, Tablette, Trubia, Part pour l'Afrique, Son sourire, Mystery, Maida, Wild Girl, Pánczélos, Philae, Falb, Gracie, Agnes m, Lehet-k, Esticsillag, Patron, Nina, Faierbach, Acteur, Wigwam, Cordial, Montezuma, Tarantella IL, Eleget, Galba, Gallait, Harpagon, Magasan, Evergreen-m, San Jago, Tokaj, Periasz, Béza, Mágnes, Dicső, Gallium, Ignatieff, Akarat, Furbo, Heimliche Liebe. Kalupri, Kamorvsan, Plum Сака, Silver Box. József főherczeg Ő kir. Fensége téli tartózkodásra családjával együtt Fiúméba, József Ágoston föhg. pedig téli tartózkodásra Voloscába utazott. Frigyes főherczeg ö fensége, ki tudvalevőleg a «Féitoronyi ménes» álnév alatt futtatja lovait, melyek eddig Romwalternél voltak, H. Reeveshez adta további gondozásba. Gróf Eárolyi István a kétéves Folle Espoir-ért és a szintén kétéves Prag-ért ausztria-magyarországi minden kötelezettségeikben bánatot jelentett. Gr. Károlyi Gyula a pár év előtt oly kiváló urlovas, ugylátszik jövőben mint versenyistálló tulajdonos fog szerepelni pályáinkon. A most zárult nevezéseknél jövőre kétéves Gunárját (Gunnersbury— Maurph) egyik-másik classicus versenyre benevezte. A Károlyi grófok nevezték most 15-én a legtöbb kétévest a jövö évi Károlyi Emlékversenyre, számszerint kilenczet és pedig Gróf Károlyi Mihály ötöt, Gróf Károlyi István négyet. Az általuk nevezett lovak között van Galaor-, Gaga- és XaintraíUes-csikó is, éppen nem lehetetlen tehát, hogy jövő évben, daczára a benevezett St. Simon-, St. Gatien-, Donovan- és Matchbox-csikóknak.- mégis Károlyi gróf nyeri meg a Károly-Emlékversenyt. «Liszt Ferencz» névre keresztelte gr. Esterházy Ferencz a jövöre kétéves Quilp—Cornalba szürke mént. Kíváncsiak vagyunk nem csinál-e ismét praecedenst ebből a P. H. «Esti levél» irója, mint tette azt a Petőfi elkeresztelésénél ? . . . \ . Ottó főherczeg ő fenségét, mint versenyistálló tulajdonost, elveszíti lóversenysportunk; istállójának anyagát, mely a következő lovakból áll : 6é Trivial 3é Scipió 3é Szabász 3é Senator II 3é Hightest Tine 2é Herzbub 2é Tedd meg nekem 2é Allerweil fidel 2é Basrelief 2é Beefsteak lé Merofon lé Lady Ibe lé Sári volt a neve eladja, s a lovak a trainingtelepen Salmhof'-ban (Marchegg) megtekinthetők. Báró Born Frigyes levelet intézett a berlini Sportwelthez, melyben az ezen lapban valamint angol lapokban Rumbold halála alkalmából felmerült hiresztelgetésekkel szemben állást foglal és újból konstatálja, hogy Rumbold halálos bukása alkalmával minden roszakarat a többi jockeyk részéről ki volt zárva. Egyúttal erélyes hangon válaszol Mr. Alec Waughnak, volt starterünknek, ki egy londoni lapban azt irta Rumboldról, hogy «középszerű lovas» volt. Ezt mondja Báró Born : «A halottat tisztelni kell és egy lovasról, ki szolgálata közben életét veszti, nem szabadna mondani, hogy középszerű lovas volt, midőn már első évében nálunk oly magas recordot ért el és Adams mellett a legkeresettebb lovas volt. Egy Sloan és Cannon mellett talán középszerű lovas volt, de ezek angol korifeusok. Nálunk a négy legjobb jockey közé tartozott és ezt még Mr. Waugh sem tagadhatja meg tőle, daczára az iránta mindig kimutatott antipatiájának.» .... Doge, Gróf Festetics Tassilo gyors háromévese, melyet a budapesti októberi ménlóvásáron az osztrák kormány vett meg, a radautzi állami ménesbe került hol jövö évben telivér-kanczákat 30, félvér-kanczákat pedig 15 frtért fog fedezni. Gombával ritka kísérleteket folytat tulajdonosa, Wiener Welten lovag. Tudjuk, hogy az idén kora tavasszal már egynéhány kanczát fedezett, s aztán újra trainingbe vették, s jól futott a Tip Top által megnyert baden badeni Prince of Wales stakesben, majd második helyével az Austria dijban Mindegy mögött magas súlyával egyikét mutatta a legjobb formáknak. Az aczélos Dictator mént most megint a ménesbe küldte tulajdonosa, a tavasszal beoszt hozzá egy-két kanczát, s a fedezések befejezése után újra trainingbe fogja venni s pályázni fog vele a baden badeniPrince of Wales stakesre. Fóth Park, melyet tavasszal Mr. C. Wood Oroszországba adott el Komerowski J. sportsmannek, nemrégiben gazdát cserélt. Uj tulajdonosa herczeg Lubomirski a fehér czár birodalmának egyik első sportsmanje. Angol jótékonyság. A manchesteri Novemberi Handikap napján az összes jockeyk, közös megegyezéssel, az összes e napon kiérdemelt lovaglási dijaikat és külön győzelmi jutalmaikat a burok elleni háborúban megsebesült angol katonák segélyezésére létesített alapnak adományozták. Szép összeg lehetett, mert vagy 50 lovaglás volt e napon. A magyar kormány által vásárolt History és 3 kancza Angliából jó állapotban megérkeztek Kisbérre. History-hoz 1900-ra 15 kancza lesz elfogadva, fed. dija belföldi kanczánál 200 frt, külföldinél 300 frt. Maikönig, Wiener Welten lovag négyévese, mely nagy reményekkel kezdte versenyearrierjét, de később mindinkább hanyatlott, nem fut többé, s tulajdonosa a félvér tenyésztésre fogja használni. Az uj zsidó jockey, Stern Gusztáv, kiről már említést tettünk, Francziaországban mindinkább magára vonja a figyelmet; legutóbb a nizzai versenyeken nyert egy napon egymásután két nagy dijat a 12,000 frankos Prix du Littoralt és a 15,000 frankos Grand Prix Municipalt. Mindkettőt Möns. С. Blanc lovaival nyerte és számos ellenféllel szemben. Az automobil immár kezdi az egész világot meghódítani, csak nálunk nem beszél róla senki, mintha nem is állanánk egy korszakalkotó találmánynyal szemben. New-Yorkban és Párisban már rendkívül el van terjedve az önműködő kocsi, Berlinben is már az utczákon futkosnak az automobil-kocsik, kezdik már postai és katonai szolgálatra alkalmazni, versenyek tartatnak mindenfelé, (tavasszal egy münchen-bécsi verseny lesz megtartva), automobil-klubok alakulnak mindenfelé, már Bécsben is, hol újévkor már megjelenik az Österreichische Automobil-Zeitung első száma — és nálunk még mindig csak a Törleyautomobil járja és ezt is megbámulják. Pedig idővel milyen konkurrensévé válhatik a lónak ez az automobil ! A Szászbereki ménes — Kölnben. Dicséretes vállalkozásra szánta el magát a szászbereki ménes : három anyakanczájának várható csikait benevezte a Kölnben 1902/lÓ03-ban lefutandó 20,000 márkás Rajnai Tenyészversenyre, mely nagyban hasonlít a mi Kettős Ivadékversenyünkhez, a mennyiben a névezett lovak mint két- és mint háromévesek is részt vehetnek a futamban, meiy 1902-ben 1000, 1903-ban pedig 2000 méterre lesz lefutva. A szászbereki ménes nevezései következők : várható csikó ap. Bálvány a. Isabella « « « « a. Thisbe « « « Morgan a. Jura Bár siker kisérné e vállalkozást és a magyar tenyésztés annak idején a Rajna partján is diadalt tudna aratni. Kontár és Testör-ért, br. Harkányi János minden kötelezettségeikben bánatot jelentett. Magyar Ovár — e nevet adott Frigyes főherczeg az iden elletett Clifford—Thyra sárga ménnek. R. Adams, a monarchia ez idei sikverseny champion jockeyja, 1892-óta, mióta nálunk lovagol, á sikpályákon 430 győzelemre tetl szert. Ritka eredmény. Polonius, a Harkányi istálló kiváló kétévese, nagy pártolásnak örvend a jövö évi Trial stakesre. Barnato II., a tavaly ilyenkori Derbycrack úgylátszik végleg a letűnt nagyságok közé tartozik, erre vall legalább, hogy tulajdonosa ugy a Királydijból, mint a Szent István-dijból törölte. Jork, melyet mint emiitettünk nem régiben gr. Schönborn megvásárolt, az alagi Rákosi díjra készül, melyben egyike lehet a komoly aspiránsoknak. Pilatus, br. Königswarthor Hermann, Derbycráckje nagy arányú háromévessé kezd fejlődni, s ugy hallatszik, hogy jövö évi debutjét az Alagi dijban fogja absolválni. Bohó, az Andrássv-Sztáray szövetség kitünö kétévesének a nagy classicus versenyek közül jövöre csak a Nemzetiben van engagementje, mely dij tekintve, hogy a nagy ágyuk pár év óta távol maradnak, már manapság jó dolognak látszik az ö számára. Külföldi nevezések a budapesti klasszikus versenyekre most deczember 15-én ismét szép számban érkeztek és pedig neveztek : Gr. Arco-Zinneberg a KárolyiEmlékversenyre két lovat, Schneeberger ur Németországból az 1901. évi St. Legerre két lovat, Hg. Lubomirski Oroszországból ugyané versenyre négy lovat, a graditzi porosz királyi föménes pedig az 1901. évi St. Legerre öt lovat és az 1901. évi Szt. László-dijra tizenegy lovat. Tenyésztés tekintetéből rigorozilással járnak el versenyló-tulajdonosaink — nemcsak az alkat vagy csonthibás — de temper tekintetében is hiányos méneket kiküszöbölik. Ujabban ismét több ismert nevü versenylovat fosztottak meg nemüktől, még pedig a gr. Esterházy Ferencz 2 éves Rézkakas-ht, br. Harkányi Andor 2é. Kontár-jál, br. Harkányi János 2é. Serdar-ját, Szemere Miklós ur 3é, Lázsiás-Át és 2 éves Cockerjét. A bécsi deczember 15-iki nevezési zárnapon a classicus versenyekre a nevezések jobbára emelkedést mutatnak, s csak a kottingbrunni versenyeknél tapasztalható némi csökkenés. Áz eredményt világosan feltünteti a kővetkező kimutatás : Derby Kanczadij Trial stakes Metropole dij Esterházy mem. Ausztria dij Kahlenbergi dij Schönaui dij Helenenthali dij 1901. 1900. 1899. 1898. 1897. 200 195 184 138 178 118 118 125 105 120 128 133 143 107 152 — 96 92 96 81 172 164 193 119 94 235 220 205 194 234 .— • 54 69 62 72 — . 48 50 45 58 — 72 74 67 66