Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899
1899-12-02 / 95.szám
1899. deczember 2. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 603 Apaméneink sikerei a lefolyt versenyévben. (Harmadik és befejező közlemény.) Alább közöljük még mindama apalovak jegyzékét, melyeknek ivadékai az idén legalább 10.000 koronái nyertek pályáinkon ; elözö két számunkban 34 ily apalovat ismertettünk, jelen számunkban 19-et, összesen tehát 53 apaló jutott az idén a magyar és osztrák pályákon azon szerephez, hogy ivadékai legalább 10.000 koronát tudtak összenyerni. Van ezek közt 300 és 200 ezres ép ugy mint 20 és 10 ezres, szembe állítani őket egymással nehéz feladat, mert az egyiknek javára döntötte a mérleget a mag i nagy klasszisa (n . Dunure) a másikat pedig diszes helyre segítette e statisztikában a hozzá beosztott kanczák nagy száma (pld. Master Kildare és Triumph) miglen egy harmadik, képviselt légyen bár magas vért (pld. Primás II., Orwell Harvester) a hozzá beosztott kevés és gyenge kanczával nem birt kiválóbb lovakat produkálni és igy nem foglalhat helyet a nyertes apalovak első soraiban. íme a részletes statisztika utolsó része : Pnritan ap. Isonomy any. Datura. fut I. II. nyert 4é Abgar (Tug of War) 5 1 — 1520 4é Iiis (Judith) 15 3 — 11920 3é Ladro (Lady Ida) 17 4 3 10200 2 èjjMiss Jeann/e (Gift) 7 3 1 16750 3é Puritaner (Almania) 5 2 — 2630 4é Wagner (Almania) 9 2 — 3490 6 ivadék összesen 58 15 4 46510 ap. Ercildonne Rosicrucian any. Anderida. fut I. II. nyert 3é Apród III (Appetit) 12 3 2 7150 4é Chimay herczegnő{Bimhó) 2 — — — 2é Des Grieux (Donzelle) 8 1 1 1430 3é Edison (Favourless) 4 — — 210 3é Gondolat (Grille) 9 2 1 5880 3é Görgyike (Georgine) 8 — 1 400 3é Részes (Polyoblion) 19 4 8 8315 2é Simandl (Si) 2 — — — 2é Tiamo (Tulipán) 13 3 3 .10020 9 ivadék összesen 78 13 ~ 16 33405 Marden ap. Hermit any. Barchettina fut I. II. óé Statesman (Stately) 5 2 3 Althorp ap. Tibthorpe any. Bide a Wee. fut I. II. 4é Maybe (May) 17 8 5 2é Orkan (Orphan) 1 — — 2é Silfide (Saba) 9 2 1 3 ivadék összesen 27 10 6 Quesitum fut I. II. 2é Quota (Queen of theEaires) 12 4 2 Arcadian ap. Kisbér any. Spinaway. nyert 31510 nyert 19070 8520 27590 nyert 22800 fut I. II. nyert 2é Adj Isten (Adrienne) 2 — — — 4é Arlcádia (Blaubeere) 15 4 1 6700 3é Arkangyalát (Coppelia) 17 6 1 7540 3é Azám (fv.) 3 — 1 210 2é Bosszú (Bowist) 6 1 — 1970 2é Cleopatra (Klarnet) 21 — 1 595 id. Eikonigen (Jauerling) 5 1 — 1160 2é Eslók (Ester) 2 — — — 3é Nomád (fv.) 1 — — — 3é Tiszagyöngye (Tizianella) 17 2 7 3010 10 ivadék összesen 79 14 11 21185 Trick Track ap. Verneuil any. Tittle Tattle. fut I. II. nyert 3é Arod (Dora) 3 — — — 2é Betrüger (Bee) 9 2 3 12260 4é Billmtz(Bee) 12 — 2 990 4é Elfe (Electa) 8 — 1 360 2é Faineant (Fairy Queen) 4 — — — 36 Fairy Trick( Fairy Queen) 6 — — — 3é ldria (Ida) 1 — — — 4é Turi lari (Dora) 6 4 — 6980 3é Weyer (Beeswing) 2 — — 9 ivadék 47 6 6 20590 ap. Achilles II Ruperra any. Briseis. II. 3 fut I. 2é Ariadne (Coppelia) 5 3é Chryseis (Entziana) 11 2é Czaribrod (Czarevvna) 1 — — 3é Fáklyás (Finally) 2 — — 2é Finom (Finally) 8 1 1 2é Karmester (Ejha) 11 1 — 2é Kartal (Whippiar) 14 3 1 7 ivadék összesen 52 8 2 Vinea ap: Buccaneer any. Verbena. fut I. II. id. Conjuror (Clairvoyante) 8 3 2 5é Driver (Dodo) 6é Vignola (Helene) 3 3 ivadék nyert 6800 1340 1970 8780 18890 9 2 összesen 20 5 Sweetbread nyert 12195 6340 _ I?)) 18695 ар. 5é Garibaldi (Bravade) 4é Mondaine (Metella) 3é Swell (Scratch) 2é J. Sweetbread (Lassie) 4 ivadék összese fut ö 14 4 összesen 27 Harvester ap. Sterling any. Wheat car. Peffar II. nyert 3 880 3 12915 1 1600 2970 7 18365 I. 1 — 2é Barkarol (Barque) 2é Biliner (Bilanz) 2é íinum (Philine) 3é Hadúr (Calypso) 2é Hardly (Nyil) 3é Harsona (Knighst Fee) 2é Harvestmaidiyadgalamb) 2é Huberta (Dongola) 3é Liebig (Lieb) 4é Lulu (Áriette) 2é tatvarista (Black Agnes) 2é Sirius (Sicily) 2é Sweetheart (Syltebo) 13 ivadék fut 8 9 1 2 9 4 13 1 2 3 13 п. 1 3 összesen 81 6 1 nyert 1545 1420 4970 3080 2210 3360 16585 Balvarran ap. Uncas any. Lady Grace. fut I. II. 5é Bonne Chance (Csalóka) 5 —- 1 5é Hableány (Getroffen) 3 2 JL 2 ivadék összesen 8 2 2 Duncan ap. Doncaster any. Black Agnes. fut I. II. 3é Alfréd (Addy) 12 2 4 2é Altesse (Alma) 15 4 2 2é Testőr (Trudom) 2 — — 3 ivadék összesen 29 6 6 Crimea ap. Albert Victor any. Euxine. fut I. II. 3é Cid (Landturn) 9 2 2 3é Cuba (Canada) 1 — — 2 ivadék összesen 10 2 2 Isobar ap. Isonomy any. Rémorse. fut I. II, 5é Destillateur (Rugósa) 8 5 — St. Serf ap. St. Simon any. Feronia. fut I. II. 4éKomámasszony[Thoughúess) 7 1 1 Preferment ap. Cardinal York any. Patronage. fut I. II. 3é Andree (Incognito) 11 3 1 5é Plikus (Merry Bird) 7 — — 2 ivadék nyert 500 15500 160 и о nyert 6980 8510 15490 nyert 14520 14520 nyert 12120 nyert 11700 nyert 11400 összesen 18 3 1 Metallist ap. Verneuil any. Métallique. fut I. II. 5é Tip Top (Tittle Tattle) 10 2 1 Wisdom ap. Blinkhoolie any. Aline. fut I. II. 5é VAstro (Lovely) 10 1 1 11400 nyert 10720 nyert 10700 Faj tiszta pointer és setter-kölykek eladók. Czim a kiadóhivatalban. m s сж* Fedezési hirdetés. Az 1900-iki fedezési idény alatt az abonyi ménesben (vasút-, posta- és távirda-állomás Abon.y, Pestmegye) a következő telivér mének állanak : Bálvány ell. 1878-ban ap. Buccaneer any. Lady Florence Ne wminstertöl ; a. Lady Melbourne, Melbournetól. Bálvány a Monarchiában és Németországban évjáratának legjobb lova volt : győzött a hamburgi Critérium-, a baden-badeni Zukunftspreis- és a soproni Polgár-dijban. Kozma, Bátor, Boglár. Gar, Anuska, Timár, Csillám, Féodora, Bohó. Haricot, Mumus és sok más nyerő apja. Fedezési dij : 200 frt. (Még 8 kancza fogadtatik el). King Monmouth ell. 1882-ben ap. King. Lud a. Miss Somerset, King of Trumpstöl : a. Effie Deans, Blair Atholtól, King Monmouth kétéves korától hétéves koráig volt pályán és győzött a yorki Zetland Stakes-, a redcari Kirkleatham Biennial Stakes- és a Two yrs Old Stakes-, a yorki Great Breeders Convivial Produce Stakes-, a doncasteri Pricess of Wales Nursery-, Plate-, a leicesteri Inauguration Nursery-Handicap a yorki Great Yorkshire Stakes, a doncasteri Great Yorkshire Handicap-, a yorki Craven Stakes-, a derby-i Doveridge Cup-, a linkolni Great Tom Stakes-, a Derby Cup-, a manchesteri Wilton Plate-, a newmarketi Babraham Plate-, a leiceszteri Summer Handicapban kétszer, a manchesteri Rothschild Plate- és a Salford Borough Handicap-, a newmarketi Ellesmere Stakes-, a yorki Great Ebor Handicap-Plateben stb. stb. Nyertes ivadékai : Barford, Northamptonshire Stakes-, a kempton parki Kingsclere- és Harewod Handicap- Birmingham Handicap Stakesben ; King's Messenger a linkolni Chaplin Stakes-, a newmarketi Wood Ditton Stakes- Good-wood Cupban, Othery az epsomi Great Surrey Handicap stb. továbbá King Spider, Clarice herélt, Water-head, AusztriaMagyarországban Álmos stb. stb. Fedezési dij : 400 frt. (Még 4 kancza fogadtatik el). Timothy (Peter testvére) ell. 1884-ben ap. Hermit a. Lady Masham. Brother the Staffordtól ; a. Maid of Masham, Don Johntól. Timothy gyözött a goodwoodi Ham Stakes- és a Prince of Wales Stakes-, a newmarketi Buckenham Stakes-, az Ascot Derby-, a Midland Derby, a doncasteri Zetland Stakes-, a newmarketi Triennial Produce Stakes- és a St. Leger Stakes-, az ascoti Gold Cup- és Alexandra Plateban stb. stb. Timothy: Civil Service, Little Chrys, St. Mark Stowmarket, Sweet Music, Tim, Timorosa, St. Osmund, Timid, Cold Steel, Cushendall, Brittless Ethel-mén, Timberil, Timon, Tiger Tim. Brecon. Shrove Tuesday, Tucituruity, Intimidator. Haughty stb. stb. apja. Fedezési dij : 200 frt. (Még 16 kancza fogadtatik el). Beau Brummel ell. 1880-ban ap. George Frederick a. Ma Belle, Lord Cliffdentöl ; a. Dulcibella, Voltigeurtöl. Beau Brummel a Woodcote-Stakes és Hopeful-Stakes nyerője. Beau Brummel Sir Jakob, High und Low, Lord Ulin, Jessamy, Belmont, D'Orsay, Lady Kilier, Sir Benjamin, Adornment, Beaulieu II., Belle Winnie, Lackadaisical, Szittya, Lovebird, Fortély, Bébé, Szeszély II, Adoma, Pimasz, Sarkantyú, Arséna, Forgó, Kékes, Állandó, Polonius, Bencze stb. apja. Fedezési dij: 200 frt. (Még 6 kancza fogadtatik el). Buckingham (Clifford testvére) ell. 1893-ban ap. Gunnersbury, a. Cabale, Ostregertöl ; a. Caprice de Lissa, Starketól. Buckingham öt versenyben futott s négyet nyert. Fedezési dij: 25 frt A kanczák gondozása és élelmezése a kisbéri dij szabás szerint. Bejelentések br. Harkányi Jánoshoz Budapest, Andrássy-út 4. sz. intézendők. 1*