Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899
1899-08-30 / 64.szám
434 VADÁSZ- ÉP VERSENY-LAP. 1899. szeptember 11 Az Erzsébet Királyné dij csak hat lóból álló mezőnyt egyesitett a startnál,' de válogatott nevek viselőit, s a versenyre nyergelve lettek Busserl, Per Butters, Komámasszony, Rio tinto, Napfény és Mindegy, melyek már valamennyien szép múltra tekinthetnek vissza. Per Butters, a krakói Derby nyertese, istállója által nyerőnek lett kijelentve, főleg az előre fogadások miatt, mert e ló, mióta Pardon kivált az indulók sorából, kedvencze volt a fogadóknak a mai nagydíjra. A parádénál Per Butters tünt ki leginkább : igen jó kondiczióban volt s különben is a legszebb lovak egyike,, a nélkül azonban, hogy a lóismeröt túlságosan elragadná s inkább laikus szemmel nézve, tetszetős. Szőrben legkevésbé jó benyomást Napfény keltett, de a többi résztvevő kondiczióját nem igen lehetett kifogásolni. A starter hamar útnak bocsátotta a mezőnyt s közepes jó iramban Komámasszony ugróit el a vezetéssel, követve Rip tinto, Napfény és Per Butters által, mig a hátvédet Mindegy és Busserl képezték. A rövid vonalon Per Butters helvet cserélt Napfénynyel, s már itt látszott, hogy a Kancza dij nyerője nem fog bele szólni a végküzdelembe. Az egyenesen Komámasszony, Rio tinto és Per Butters, lehet mondani fej-fej mellett haladnak a czél felé, midőn még a távoszlop előtt Busserl megjelenik mellettük, s látszik hogy kezében tartja a dij sorsát. Lovasa Bulford várja, vájjon a nyerőnek kijelentett Per Butters megtudja e verni ellenfeleit, de ezek a tribünök előtt is kemény küzdésben vannak, s igy Busserl mint könnyű nyertes nyakhosszal elsőnek ér be a czélhoz, mig Komámasszony és Per Butters holt versenyt futnak a második helyre, Rio tinto nyakboszszal 4-ik, Napfény és Mindegy előtt. Az idei Királyné dij körülbelül ugy végződött, mint azt a papírforma alapján várni lehetett. Per Butters nem olyan ágyú, mint a Krakkói Derby után sokan hinni akarták, s Galifardon kiviül lrot és Angelyt is jobb lovaknak tartjuk nálánál. Jól futott Rio tinto, ínely kétéves korabeli jó formájától nem állhat messze, s ma lényegesen jobb mint volt tavaszszal. Napfény és Mindegy a tavaszi formák alapján ott végezték futásukat, a hol kellett nekik. * * * Az 1400 méteres Istállók dija 3000 koronás dijáért nyolcz lóból álló, s ily kis díjért ritka jó mezőny állt ki a pályára ; ott volt egy Szent István nyerő : Gagerl, a handicap classison felül emelkedő Annuska, Leader, oly jó handicap lovak, mint Néni, Chryseis stb. A közönség hamar megtalálta kedvenczét Chryseisben, melyről a legjobb hirek keringtek, s mellette leginkább Leadert és Gagerlt favorizálták, mig Fillet érthetetlen módon nagyon elhanyagolták. A favorite azonban cserben hagyta hiveit, mert Sharpé addig bujkált vele a futam alatt, mig végtére bezárták s midőn szabad utat nyert, akkor már későn volt. Leader vezetett igen jó iramban, de a távnál elnyomta őt sulva, s ott Fille, Annuska törtek előre, majd Néni is ütközetbe jött. E három ló a czélig érdekfeszítő küzdplmet vivott egymással, s az utolsó pillanatokban sikerült Fiilének egy kis előnyt biztosítani, hogy fejhosszal nyerjen a formáját napról napra jobban visszanyerő Néni ellenében, melytől csak nyakhossz választotta el Anuskát. Fee a végén szépen felnyomni!, de az a sok hossz, a melyet a startnál elveszített, megfosztotta e kanczát minden chanceától. A Gátverseny handicapben öt ló indult, egy 4 éves s négy 3 éves. Határozott kedvencz nem volt, leginkább még Acetylenben biztak, de e Master kiidare mén a futam alatt letört, s igy nem lehetett beleszólása a végkimenetelbe. A pehely sulyu Ise pedig elugorván a vézetéssel nem engedett közelébe lovat, s birói Ítélet szerint tizenkét hosszal nyert Troubadour ellenében, melyet viszont öt hosszal követett a kemény talajt nem szívelő Consort. Az ujoncz Da Capo pedig még nem otthonos a gátakon, minden ugrásnál sok tért veszített. A mérföldes Eladóversenyben a rég nem látott Sir Blaso lett a ring favoriteja. de nagy pártja volt a mindig hűen futó Beauharnaisnek is. A favorite azonban csak a forintos tribünig tudott az élen maradni, ott feváltotta öt Beauharnais, s már-már ugy látszott, hogy övé a diadal, midőn felnyomult a hét fonttal kevesebbet vivő Mirkó. s küzdelem közepette megelőzte öt czélnál ; harmadik Osiris lett. Mirkó manapság ugy látszik teljében van képességének, e meetingen már harmadik versenyét futotta, s mind a hármat megnyerte, sőt mai győzelme annyival figyelemre méltóbb, mert a Chislehurst mént soha sem tartották a mérföldre megtermettnek. Jankovich Gyula ur jó vásárt csinált vele, midőn 4200 koronán megvette, azóta már nyert neki két 2000 kor. versenyt, A szintén mérföldes Hamiicapben tizenegy volt az indulók száma ; nagyon nyilt volt e verseny, a ring sokáig ingadozott, mig favoriteot találhatott, bár a beavatottak tudni vélték, hogy nem nyeri meg azt más, mint Bánatos. Az idén még nem futott Györgyike csinálta a pacet, Grimaldi pedig, mint már annyiszor, ez alkalommal is hosszakat veszitett a startnál, úgyszintén Gehstvira is mihamar végén volt a mezőnynek, pedig a belső oldal jutott neki. A vezető az egyenesen letűnt, s már ekkor Bánatos ment az élre, jöttek ugyan melléje egy-egy pillanatra egyes korrifeusok, de a sárosdi-crack a távnál már sakkban tartotta őket s három hosszal nyert a második helyre praedestinált Grimaldi ellenében, mely egy hosszal ütötte el a második dijtól A-jourt,mig Contrás negyedik lön. A startmasinával inditott Kétéves eladó versenyben Vendel, Ortolan kelleténél többet veszítettek az elugrásnál ; Melella, Sirius voltak az élen, a távon belül Melella látszott nyerőnek, ott felnyomult kifelé törve a pályából Ucalegon s mégis fejhosszal nyert Melella ellen, Paguin pedig a puliolt mezőny élén 2 hosszal a harmadik helyet foglalta le. A nap zárszámában, a Kétéves versenyben eddigi formái alapján Waterloonak kimagasló esélye volt, de a Hunyady istálló e ménjének ugy látszik rövid volt az 100 méter, mert bár vezetett, a távnál már nógatni kellett öt lovasának, s mikor gyorsabb ellenfelei feljöttek hozzá, nem tudott velők galoppozni, előbb Diva, majd Gaudriole testvére Gourgaudine hagyták el a favoriteot, s ez utóbbi elég biztosan nyert Diva ellenében, mig Waterloo harmadik lett. Ezzel ismét fejtetőre lett állítva a papirforma, de hát ehhez e meetingen már unos-untig hozzávagyunk szokva a kétéves versenyekben. Ily össze vissza futása a kétéveseknek soha sem vet jó világot az évjáratra. Kilátások a budapesti versenyek utolsó napjára. Az utolsó versenynap, mint az a programmból látható, igen jó sportot igér, mely zárkövét fogja képezni az augusztusi eseményeknek, nagyban h ozzá fog járulni ahhoz, hogy a meeting a gondolható legérdekesebb módon nyerjen befejezést, s a csütörtöki versenynapnak — épen a szenzácziós match következtében — bizonyára oly nagv közönsége lesz, akár valami nagy dij állna programmon. A megnyitó számot képező Nyeretlenek versenyében Veszélynek kell esélylyel birnia. Kérdés ugyan, hogy eddigi formája elég-e egy maiden verseny megnyerésére, mert még eladóversenyt sem volt képesnyerni, de neki kell a helyezett lónak lenni. Mellette Vak Bottyán és V n dicsőség érdemel felemlitést. A nyeretlenek gátrersenyében Billnitz és Troubadour birnak legjobb kilátásokkal. Az Allványdij-Handicap igen szép versenynek ígérkezik s a handicapper igen jól végezte a teherkiszabást, minélfogva nagy mezőny is várható a startnál. Súlyban legjobban áll benne Jeu de barre, mely tavaly augusztusban Kottingbrunnban Statesmant is képes volt megverni. Azt nem tudjuk, hogy jelenleg mit tud, de ha birtokában lesz régi képességének, igen jó esélyt kell neki adnunk. Kivüle Pharao, Loindelle, Szeszély, Dalffy és Rose of Kiidare ama lovak, melyeknek közük lehet a végcsatába. A Beaten Handicapban a kimenetelt Pimasz, Lucifer és Junius közé helyezzük. Az I-sö oszl. Eladóversenyben Bátor, Doge, Beauharnais és Ordur birnak jó esélylyel. A Kétévesek elvdóversenyében Mr. Duke lovai, Ida, Ne engedj, Du nur ama lovak, melyek a nyilvános forma alapján leginkább kombináczióba jönnek. A Nursery-Beaten-Handicapban nehéz a nyertest kitalálni. Talán Mégis, Façon és Barkarol közt lehetne a nyertest keresni. A Match mely Zászlós és Andrée közt fog lefolyni, teljesen nyilt jellegű. A legérdekesebb eldöntések egyike lesz ez, mely bizonyára széles körben fog nagy érdeklődést kelteni, s ugy Gróf Károlyi István, mint Luczenbacher Miklós irányában elismerés hangján lehet nyilatkozni, midőn mint igazi sportsmanek nyilvános eldöntés alá bocsájtják, vájjon az utóbbi időben rendkívül sokat javult Andrée, indulás esetén megnyerte volna-e Zászlós ellen a Szent István dijat vagy sem. Minthogy a match csak 16Ô0 méterre lesz futva, ez a 4 éves hátrányára van, s nem teljes bizonyíték ugyan, de ha Zászlós találná megnyerni a matchot, kétségtelen, hogy Andrée az István dijban is a rövidebbet húzta volna. Ismét hangsúlyozzuk. hogy a match Nickerlt véve a számítás gyanánt teljesen nyilt, s inkább óhaj, mint vélemény, lia Zászlóst várjuk nyertesnek. Programm. Budapesti versenyek 1899. Nyári-meeting. Tizedik nap. Csütörtök, augusztus 31. I. Nyeretlenek dija. 2000 к. a győztesnek, 300 k. a 2-iknak. 3é és id. nyeretlen lovak számára. Táv. 2000™/. (10 aláirás.) 3é Szemle 53 3é Corvinus 547 2 3é Aranyka 53 3é Vén dicsőség 54q 2 3é Scipio 54V 2 3é Vak Bottyán 54V 2 3é Watchman 54V 2 3é Bugris 54V 2 3é Veszély 54V 2 Tip : Veszély — Vak Bottyán. II. Nyeretlenek gátversenye. 2000 к. a győztesnek, 300 к. a 2-iknak. 3é és id. nyeretlen lovak számára. Táv. 2400™/. (8 aláirás.) 3é Erély 60 3é Tiszagyöngye 60 3ó A la grecque 60 3é Mini ' ~ 60 4é Billnitz 69 3Á Troubadour 60 4é Ohó 69 4é Kadmea 69 Tip : Billnitz — Troubadour. III. Állvány-díj. Handicap. 8000 к. a győztesnek, 1000 к. a 2-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 2400'"/. (24 alairás.) 4é Gagerl 62'/ 2 4é Dalffy 54 5é Sagesse Gl 1/., 4e Veloce 53 4é Jeu de barre 61 3é Tristan II. 51 5é Rose of Kiidare 607 2 3é Diomed 507 2 3é Pharao 58 3é Remete 48 1/ 2 3é Káplár 58 3é Triole 48 \' 2 3é Loindelle 56 V 2 3é Contrás 43 3é Szeszély 56 3é Lucifer 40 3é Mordány 54V 2 Tip : Jeu de barre — Loindelle. IV. Beaten-Handicap. 3000 kor. a győztesnek. 400 kor. a 2-iknak. 3é és id. lovak számára. Táv. 2000'"/. (24 aláirás.) 5é Sagesse 67 3é Arkangyalát 487 2 3é Canterbury 58 3é Contrás 48 V 2 3é Pimasz 55 3é Corvinus 47'/ 2 5e Gehst vira 55 Hé Kamukhero 47 7 2 3é Junius 54V 2 3é Ártatlan 45V 2 4ó Kadmea 50 V 2 3é Luczifer 45 3é Párta III 49 3é Foszlány 40 Tip : Pimasz — Lucifer. V. 1. oszt. Eiadóverseny. 4000 к. a győztesnek. 500 к. a 2-iknak, 3é és id. lovak számára. Táv, 1600™/. (13 aláirás.) 3é Rio tinto 60 6é Bátor 54V 2 5é Gehst vira 63 3é Timár 55 3é Káplár 55 4é Díszpolgár 54V 2 3é Fenföldi 50 5é Or-dur 547 2 3é Szabász 50 4é Félénk 54 7 2 4é Doge 547» 3é Beauharnais 50 3é Zsuzsi 487» Tip: Bátor — Ordur. VI. Kétévesek eladóversenye. 2000 k. Táv. 1000™/. (22 aláirás.) Megaera 507 2 Mármaros 48 % Du nur 507» Melella 487 2 Mumus 487, Baltavár 50 Suada 507 2 Lady Kiidare 487 2 Szüret 52 Adj isten 487 2 Ucalegon 50 Esparsette 507 2 Borbála 48 7 2 Pithya 487 2 Fonyód 50 Ne engedj 52 Ida 487» Násznagy 50 Bolygó 50 Tapolcza 57 Serpolette 487 2 Lutte 48V 2 Tip : Ida — Suada (Mumus). VII. Nursery-Beaten-Handicap. 3000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 2é lovak számára. Táv. 1000"У. (39 aláirás.) Charmer 60 Tánczos 56 Pattogó 60 Façon 56 Próba 587 2 Mégis 53 Fragile 58 7 2 Barkarol ól Táblabíró 577» Harvestmaid 45 Boldog 57 Cleopatra 45 Trappist 56 Tip : Mégis Barkarol. VIII. Magán tétverseny és tiszteletdíj a Magyar Lovaregvlettöl. Tét 10000 korona, fele bánat. Táv. 1600™/. ' 3é Andrée 50 4é Zászlós 53 Tip: Zászlós. Andrée. Gr. Károlyi István eme 3éves jeles ménjének a Budai di jban aratott fényes győzelme nem volt váratlan, sőt Ándréenak a legnagyobb esélyt lehetett adni, ha a Csömöri dij eredményét a mint az feltehető is volt, helyesnek veszsszük. Handicapoljuk ugyanis az Igazgatósági, a Csömöri és a Szt. István-dij eredményét és vessük össze a kihozott súlyokat a szeptember 3-án eldöntésre kerülő Nagy Bécsi Handicapnak lapunknak e hó 24-én megjelent számában közölt terheivel : Igazgatósági dij : Busserl 57 1 h. + 2J és hozzá + 3 = 62J Leader 52 + 0 « « + 3 = 55 Fille 53 J h. — 1 « « + 3 = 55 Csömöri dij : Andrée 53 4 h. + 7 =60 Fenföldi 53 -f 0 = 53 Fille 56 ny. h. — 1 =55 Szt. István-dij : Zászlós 49 ÍJ h + 6J és hozzá + 8J =64 Nickerl 49 — 0 « « + 8J = 57J Malteser 4-9 fh. — J « « + 8J = 57 A bécsi nagy handicap teherközlése szerint Zászlós visz 64, Busserl 62J, Malteser 57 és Leader 55 kg-ot, tehát éppen annyit, a mennyi a fenti végeredményben ki van tüntetve, a mi a számítás helyességét igazolja. Állítsuk most szembe a Budai dijban vitt terheket a handicappal : Andrég vitt 51 J a hand. 60 tehát vitt 8J k. keves. Nickerl « 58J « 57J « « 1 k. többet Malteser « 58J « 57 « « ÍJ k. « Andrée tehát ezen versenyben Nickerllel szemben 9J kgval és Malteserrel szemben 10 kgval volt előnyben. Ezt a verseny kimenetele — eltekintve Malteser akcidensétöl — fényesen igazolta is. Zászlós a Szt. István-dijban tudvalevőleg akadályozva volt képességének teljes kifejtésében s lia ez