Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899

1899-06-24 / 44.szám

VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1899. junius 24 lett e szándékáróUennie, mert Angely оzalatt energiku­san a frontba menb^A vezetőt Galifard, Bonvivant, Gastfreund követte, májúi Namouna, Irmino, Gaticano és Kari Martell következtek Xamettel a hátvédben. Pár száz méter után, Kari Martel oly annyira össze­ütközött az előnyomulni akaró Xamette-vel, hogy ez utóbbi térdre bukott, s lovasa lebukott róla. A tribünök­kel szemben Angely circa 1} hosszal vezetett Bon­vivant, Galifard előtt, a németek 1 — 2 liossznyira mögöttük. Az úgynevezett hosszú oldalon Angely és Bonvivant folyton gyorsították az iramot, s midőn a mezőny az utolsó fordulóhoz ért Galifard elkezdett felvonulni, s mihamar a vezetővel ding­dong haladt. Ekkor kezdtek a többiek is felnyo­mulni, s különösen Namouna, mely csakhamar elfogta Bonvivantot, s a két Springer ló mögé került. Egy pillanatra Gastfreund is jött, de a másik secun­dumban visszaesett. Angely, Galifard, Namouna, Bonvivant : igy futottak, be az egyenesre. A távnál Sopp esélyesen felhívta Namounát, s a kanczát fel is vitte a második helyre — Galifard mögé, mely itt határozottan az élre ment, s játszi könnyűséggel verte vissza Namouna támadását. A díj sorsa már el volt dőlve, Galifard nyugodtan haladt a czél felé melyet könnyen 2 hosszal ért el Namouna előtt, melyet a végül ismét felnyomult Bonvivant 2 hosz­szal' követett Angely előtt, 6U hosszal. A verseny gyors tempóban lett lefutva, mit igazol a hivatalos időmérés : 2 p. 31 1 mp. jirték : 84.500 márka I, 9500 márka II, 3500 márka II, 500 márka IV. Newminster 8 9» св О lO -на e f­Ql SS >. ь, 3 Л VI m p a 4)1 О •S s: £ Seclusion 5 King Тот 3 the Star 14 Vedette 19 FlingDuchess 3 Macaroni 14 Noblesse 12 Touchstone 14 Camel 24 Banter 14 Beeswing 8 Dr. Syntax 37 Ardrossan k. 8 Tadmor 12 Ion 4 Palmyra 12 Miss Selton 5 Cowl 2 Belle Dame 5 Harkaway 2 Economist 36 Nabocklish k. 2 Pocahontas 3 Glencoe 1 Marpessa 3 The Kremlin 12 Sultan 8 Francesca 12 Evening Star 14 Touchstone 14 Bertha 14 Voltigeur 2 Voltaire 12 Martha Lynn 2 Mrs. Rigdway 19 Birdcatcher 11 Nan Darell 19 Flying Dutchman 3 J Bav Middleton 1 Barbelle 3 Merope 3 Sweetmeat 21 Voltaire 12 Yuniper k. 3 Gladiator 22 Lollypop 21 Jocose 14 Pantaloon 17 Banter 14 Stockwell 3 The Baron 24 Pocahontas 3 Brown Du­chess 12 Flying Dutchman 3 Espoir 12 Jegyzet: Versenyző családok: 1, 2, 4 és 5. Örökitö családok 8, 11, 12 és 14. Versenyző és örökitö 3. A többi mind külső család. Büszkeséggel tölthet el tehát bennünket az idei Derby lefolyása, annyival is inkább, mert az utóbbi években már alig lehetett birni a németek nagyzá­sával. Igaz ugyan, hogy hét évnek kellett elmúlni, mig annyi dicsőségünk színhelyén ismét diadal lett a részünk, igaz ugyan, hogy Espoir 1892-i győzelme óta mindannyiszor egész a mai napig vereséget szen­vedtek oda át a Derby futamában kiküldötteink, de mélyebben hatolva a dolgok mélyére, nem oly fájó volt az. mint azt a németek a saját számlájuk javára hangoztatták. A vereségek emez időszakában vagy nem ment ki tőlünk a hamburgi Derbyt hazahozni a valóban első classisu ló, vagy pedig az,t ha ki is ment, különféle calamitások érték, mint volt az Dan­dár, Ganache. Statesmannal : Dandár lovasa ügyet­lensége folytán vesztette el a versenyt, Ganache a Derby napján nem volt rendben, mint a hogy Sta­tesman sem. a mely fájó lábakkal ment az ütkö­zetbe. S a többi kiküldött, mint Lieberkerl, Adonis, Maikönig, Doria? melyek legjobb napjaikban sem váltak sorozhatok az évjárat legjobbjai közé — mint tudjuk mily derekasan megállották helyüket. Az idén sem volt künn évjáratunk legjobbja, s mégis mi az eredmény ? A lehető legfényesebb, s ez annyi­val dicstel jesebb reánk nézve, mert ott volt a mezőny­ben — tán az egy Nicolo kivételével — Németor­szág hároméves évjáratának szine java. s ezekkel mily kézzel fogható főlénynyel bántak el a mi ki­küldötteink. Lovaink futását illetőleg az teljesen a papir forma szerint folyt le, három kiküldöttünk, ugyanazon sorrendben futott he, a mint eddigi szerepléseik alap­ján várni lehetett. * * * Hazai sportsmanjeink közül Péchy Andor. gr. Kinsky Rudolf. Lossonczy Gyula, Mr. Dorryt, Gr. Schönborn Károly, Tränkel százados, Sényi Sáudor alezredes voltak jelen a Derby futamánál. Br. Springer Gusztáv úgyszintén Königswarther Hermann báró nem voltak jelen. Esedékes quták : 24 Gastfreund 9 а I Namouna • j Gaticano 52 Bonvivant 97 Kari Martell 222 Xamette 645 Irmino Galifardnak Németországban kötelezettsége van még az idei és a jövö évi baden badem Nagydíjban. * * * Br. Springer Gusztáv a német Derbyt fenn állás a óta másodízben nyeri meg. Galifard előtt 1875-ben Palmyra kanc.zája szerezte meg neki a dijat. Namouna leveretésére okul hozzák fel a német lapok, hogy a kancza «sexuel» gyengeségben laborált, s lovasa Sopp azt állítja, hogy nem ment oly frissen a versenyben, mint galoppjainál tapasztalta. Quoták ebben az évtizedben a hambugi Derby futamában : . 1890 Dalberg 10:19 1891 Peter 10:19 1892 Espoir 10:97 1893 jGeyer 10:11 1893 ^Hardenberg 10:175 1894 Sperber 10:57 1895 Impulo • 10:33 1896 Trolhetta 10:21 1897 Flunkermichel 10:66 1898 Graditzi ménes 10:12 1899 Galifard 10:83. ÜGETÖVERSENY, TENYESZTES. Távhajtás van tervezve Berlin és Tata-Tóváros között ! A bécsi Herren-fahrer Club tervezi ezt, s már annyira vannak, hogy a verseny létre­jötte biztosnak látszik. Az útirány távja körül­belül 750 kilométer tehát ca. 1/ 3-al hosszabb, mint volt a Bécs — Donauesehingeni, mely tudvalevőleg tavaly tartatott meg, s győztese weitem lovag Wiener Rudolf volt. A verseny propositiói a következők : Berlin-Tata 1899 Urkocsis-távhajtás, rendezve a bécsi Herrenfahrer Club által. Hat tiszteletdíj és legalább is 15.000 korona készpénz. Hétfő, október 16-án. Nyitva minden országbeli, urak tulajdonában levő és ilyenek által hajtandó ló számára, egy-két-négy fogatú s legalább két üléses kocsiban. Jogositva vannak résztvenni : az európai államok tényleges szolgálatában levő tisztjei, a Magyar Lovar­egylet és a Jockey Club für Oesterreich, a bécsi Herrenfahrer Club, a budapesti Nemzeti Casino, az Urkocsisok szövetkezete, a prágai Ressource, a berlini Union Club, a berlini Casino társaság, és a baden­badeni Internationalis club tagjai. Oly urakra nézve, kik sem active tisztek, sem az emiitett egyletek egyikének sem tagjai, Németországra nézve irányadók az Union-Club szabályai az urlovasok minösitésére, Ausztria-Magyarországban pedig, a bécsi Herrenfahrer Club szabályai az urkocsisok minösitésére. Táv körülbelül 750 kilóméter. Egy-egy tisztelet-dij a hat helyezett fogatnak. Továbbá a pénzdíj 45°/o az elsőnek, 25°/o-a a II., 15°' 0-a a III., 10%-á a IV és 5%-a az V. fogatnak. Nevezési záridő : Első befizetés 1899 augusztus 19­én d. 12 óra 60 koronával, — második befizetés 1899 szeptember 15 d. 12 ora : 100 koronával, — harma­dik befizetés 1899 október 10 d. 12 óra 140 koroná­val — induláskor még 200 korona. Dtónevezések a kétszeres első és második befize­téssel 1899 szeptember 15-ig fogadtatnak el, — az összes befizetések háromszorosával pedig 1899 okto­ber 10 d. 12 óráig. Nevezni lehet : a bécsi Herrenfahrer Clubnál (I. Nibelungen gasse 3.) az Urkocsisok szövetkezeténél (Dohány u. 20) és a berlini Deutscher Sport Verem­nél (Shadowstrasse 8.) Általános határozatok : Az első nevezési hatar időnél a nevező neve és lakása és a fogatok száma, a harmadik nevezési záridönél pedig a hajtó neve, a lovak neve és szár­mazása bejelentendő. Az indulás 1899 október 16-án történik Berlinben, közelebbi útmutatás a start és a czél helyére ideje­korán közölve leend. Minden résztvevő az útirányt szabadon választhatja de csak akkor tarthat igényt valamely dijra, ha az egész utat «bona fide» a saját fogatával tette meg, s mindama lovakkal megérkezik a czélhoz, amelyek­kel a starttól elindult. Elölogat igénybe vétele tiltva. A helyezett fogatoknak, legkorábban 24 óra, legké­sőbben 36 óra multával a megérkezés után meg kell jelenniök a jury előtt, s kötelezve vannak 3 kilómétert legalább is 15 perez alatt befutni, hogy jogositva legyenek a dijra. Oly fogatok, melyek a győztes beérkezése után 36 órán tul jönnek a czélhoz, nem kapnak dijat. A pénzdíj az aláirási összegből és a tétékből áll. Versenyfeltételek. A biharmegyei gazdasági egyesület lóverseny-ren­i dező bizottsága által Nagy-Váradon, 1899. szeptember hó 16. és 17. rendezendő ügető-versenyek sorozata. Első nap. Szombat, szeptember 16-án. III. Nagy-Várad város dija. Kettős fogatok- Dij 1000 korona. Ebből 800 korona az elsőnek, 200 korona a másodiknak. Minden belföldi ló részére a meg­jegyzésekben foglalt kivételekkel. Távolság 3750 m. (Pálya háromszor körül.) Tét 40 korona, fuss v. fizess. Második nap. Vasárnap, szeptember 17-én. II. Báró Mannsberg Ernő emlékverseny. Handicap. Kettős fogatok. Dij 1200 korona, ebből 900 korona az elsőnek, 200 korona a másodiknak, 100 korona a harmadiknak. Távolság 3750 m. (Pálya háromszor körül.) Maximalis különbözet 425 m. Az első napi versenyre nevezett minden fogat e versenyre is be­jelentettnek tekintetik és 10 korona bejelentési pénzt fizet, mely a teher megállapítás elfogadása esetén 50 koronára egészíttetik ki. Pályázhat minden fogat, mely az elsönapi versenyben végig részt vett, ugyan­azon kocsival és kocsissal. Teher megállapitás szep­tember 16-án este 8 órakor a biharmegyi Nemzeti Casinó helyiségében, annak elfogadása szeptember 17. délelőtt 9 óráig a verseny titkárságnál Írásban bejelen­tendő. Altalános megjegyzések. 1. Az ügető versenyekre a Wiener Trabrenngesetz szabályai mérvadok. 2. Áz ügető versenyekből kizáratnak : az orosz vagy amerikai telivér, valamint azon lovak, melyek a fővárosi vagy külföldi pályák valamelyikén indul­tak, vagy a f. évben nyilvános idomárnál voltak ; ezen kizárás az «Urkocsisok Szövetkezete» által ren­dezett 5000 méternél hosszabb távú versenyekre nem vonatkozik. 3. Az ügető versenyeknél csakis négy üléses jár­müvek használhatók. 4. Az első napi versenyre nevezett fogat a máso­dik napi handicap versenyre is bejelentettnek tekin­tetik és 10 korona bejelentési pénzt fizet. 5. A verseny szabályai szerint legalább három nevezés és két különböző tulajdonos lova indul, vagy nincs verseny. 6. A helyért húzás minden verseny előtt félórával történik. 7. Minden a pályára lépő fogat 10 korona gyep­pénzt fizet. 8. Minden pénz dijból 5% vonandó le a verseny­pénztár javára. I. A tétek legkésőbb a verseny kezdetét jelző csenge­tés előtt a versenytitkárságnál lefizetendök. IL A versenyeken csak urkocsisok vehetnek részt. III. Nevezési zárnap 1899. szeptember 6-án este 8 órakor. IV. Utónevezés kettős tét mellett. V. Mindaddig, mig a korona érték szerinti számí­tás kötelezővé nem vált, a dijak osztr. értékben fizet­tetnek ki. VI. Nevezni lehet Weingärtner Andor e. titkárnál Nagy-Várad, Nagy Sándor-utcza Eleméri ház. Nagy-Várad, 1899. május 30. A verseny rendező bizottság. Colonel Kuser, Silberer Viktor kiváló ügetöje mult csütörtökön a bécsi pályán, megverte az eddigi európai mérföldes recordot. A mén a Bécsi nyári díjban mind a két heatet megnyerte, s az egyikben l:21-es recordot mutatván, ö tartja ezzel a legjobb recordot a mérföldre. * * + Mr. White, a mi pályánkon is futtató passionatus istállótulajdonos lova, a nemrég megvásárolt 7é The Witch kedden B.écsben gr. Gyulay Adolf kezei között megnyerte az egyfogatú urkocsis versenyt Tuth T. és

Next

/
Thumbnails
Contents