Vadász- és Versenylap 43. évfolyam, 1899

1899-04-18 / 20.szám

1899. április 18. Margosza ellen. Old Jack Dickinson rossz harmadik. ж * « Második nap. Vasárnap, április 16. A versenyek második napjának meglehetős idö kedvezett, s a versenytér látogatottsága sem hagyott kívánni valót hátra. A favoriteoknak a mai nap is kedvezett, s a bookmakerek bizonynyal sokat veszítet­tek e napon is. Beauharnais. A la grecque. Adoma és Tricky első kedvenczek gyanánt indultak, de Vert­Vert és Kynast is a fogadott lovak közé tartoztak. Ez utóbbi lovon, mely a háromévese к nagy handicap ját nyerte, az istálló hosszú odszszal szép pénzt vitt haza, mert az első fogadáso­kat 30 szoros pénzzel kötötte. A mai nap föverseny számának nyertese Kynast bár 39 kiló kis terhével nyerle a versenyt, oly könnyűséggel szaladt el a me­zőnytől, hogy tulajdonképen azt sem lehet tudni, hogy győzelme mennyit ért. Mi azt hisszük, hogy 15 fontnál többre lehet azt becsülni. Mily bámulatos változáson ment át Kynast tavaly óla, az valóban meglepő, mert e ló 1898 október havában minimális árért betéve, eladóversenyekben két izben helyezet­lenül futott. Tulajdonképen nem is volt kihandicapolva, mert 39 kilónál kisebb terhet a bandicapper nem róhatott ki rá, holott a tavalyi formák alapján — viszonyítva a többi lovakhoz — ennél is alantabb formát mutatott. Szépen futott Káplár és Canterbury, de hát régi dolog, bogv ebben a versenyben (illetőleg a mult evekben az ennek megfelelő Nyilt Handicapban) rendesen valamely kis terhű ló jut első szerephez. Sandwich szombati nyerése utána Reeves istálló majdnem biztosra vette Esthajnal győzel­mét. de ez a kancza teljesen cserben hagyta hi veit s nem mutatta otthoni formáját. De hát a kanczák különösen ilyenkor tavaszszal oly kényesek, hogy egy kis légváltozás is annyira megárt nekik, mi szerint kiszámít­hatatlan fonttal rosszabbul futnak. A háromévesek Nagy Handicap jának startja hamar sikerült. Kynast, Junius és Esthajnal azonnal frontba szöktek. Az egyenesre érve Kynast elhúzott a mezőnytől s a dij sorsa 500 méterrel a czél előtt teljesen el volt döntve. Az egyenesen Káplár ment szépen előre de Kynastnak közelébe sem tudott érni. s kénytelen volt a feltartva nyerő br. Ücht ritz féle csődör mögött 3 hosszal hátrább a2-ik helyivel megelegedni. Három hosszal háirább Canterbury harmadik Albatros s a többiek előtt. Esthajnal az egyenes kezdetén egyike volt azoknak, mely verve volt. A Mineral versenyt a ring kedvencze Beau­harnais jó felhívás után egy hosszal nyerte meg Cecilie, A tempo és még más öt társa ellen. A nagyon rossz csüdü ménnek az árverésnél nem akadt uj gazdája. Szép finisht eredményezett az ezután követ­kező Handicap, mely kemény tusa után Vert Vert és Gehst vira közt holtversenyben {vég­ződött. Theophil jó harmadik. Az Eladóverseny startja igen soká húzódott, a lovak közül hol egyik, hol másik szaladt el a starttól s több mint fé'órába telt, mig Mr. Waugh a mezőnyt útnak indíthatta. Apród Ili leghamarabb kapott lábra, de az ut felén az erősen fogadott A la grecque már mellette termett, s végül könnyen elhúzva tőle 2 hosz­szal nyert. Apród Ili mögött Mesébe való öt hosszal hátrább harmadik. A Zsupán versenyben a Trial-Stakes egyik jelöltje Adoma jelent meg a startnál s magát igen jó oldalról mutatta be. igaz ugyan, hogy íróban nem tudni mit vert meg, mert Iro még meglehetős unfit volt a mai verseny ben s igen kövéren jelent meg a startnál, Leader egészítette ki a mezőnyt, de nem játszott szerepet a versenyben. A Barát-Gátversenyben igen szép finish volt Trial és Sehr möglich közt, mely előbbinek győzelmével Végződött. Az alagi nyerő Stewar­ton, nem jó oldalról mulatta be magát s mérsé­kelt harmadik lelt. A Tavaszi Akadályversenyben Alár kalau­zolta ellenfeleit egész az egyenesig ahol Toll es Tricky frontba jöttek, egymás közt intéz­ték el a dij sorsát, s Tricky maradt biztos nyertes a Schindler-féie csödör ellen. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1899. Tavaszi-meeting. Első nap. Szombat, april 15. I. Megnyitóverseny. 3000 kor. az I., 400 kor. a II. Táv. 1600 m. (17 alairás.) Br. Springer G. 3é p m Mindegy Dunure— Mirabel 51} к Hyams 1 Egyedi A ur 3é p m Rennte 51} k. G. Rumbold 2 Mr. Newmarket 4é p m Malteser 62 к. Frank Hesp 3 Capt. Gaston 3é p к The. Winnings 50 к. A. Bulford 4 Ottó fhg 3é sga m Schlauberger 50 к. (1? e ) Kapousek 0 Br. Harkányi Л. 4é p m Vivó 62 к. ' H. Barker О Miklósfalvi ménes 3é p m Magister 51} к. Wilton 0 Gr. Traultmansdorff L. 3é p к Ná zdar 48} к. Barton 0 Br. Üchtritz Zs. 4é p m Nickerl 62 к. Frank Sharpé 0 Totalisateur : 5:14. — Helyrefogadások : 25:37 I., 25:51 II., 25:78 III. — Könyvfogadások: 2} Mindegy, 5 Magister és Nickerl, 7 Remete, 8 Malteser, 10 a löbbi ellen. — Biztosan nyakhosszal nyerve, 2} hosszal hátrább a 3-ik. — Versenyérték : 2960 kor. 1., 400 kor. a II. 400 a versenypénztárnak. II. Kisérletiverseny. 3000 kor. az II., 400 kor. a II. 3éveseknek. Táv. 1000 m. (10 aláírás.) Br. Springer G. p к Féerie Fenék — Dreamland 55} к. Hyams 1 Dreher A. ur p m Brodler 57 k. W. Smith 2 Blaskovils E. ur p m Erêlg 54} k. H. H. Huxtable 3 Reszke J. ur sga к Nitupercas 55} k. Adams 0 Gr. Sternberg A. sga Rnvachol 57 k. Barker 0 Br. Üchtrilz Zs. sga к Mini 55} k. Sharpé 0 Totalisateur: 5:29. — Helyrefogadások : 25:40 I., 25:31 П., — Könyvfogadások: 1} Brodler, 4 Féerie, 6 Erély, Mini és Nitupercas, 10 Havachol. — Köny­nyen 4 hosszal nyerve, 2 hosszal hátrább a harma­dik. Erély idomárja hamis szin miatt 50 kor. meg­birságoltatott. — Versenyérték : 2960 kor. I., 400 kor. II., 240 kor. a versenypénztárnak. III. Przedswit-Handicap. 10,000 kor. az I., 1600 kor. a II.. 400 kor. a 111. Táv. 1200 m. (41 aláírás.) Tränket A. száz. 5é p m L'Astro Wisdom ­Lovely 56} к. H. H. Huxtable 1 Br. Springer G. 5é p m Or-dur 64 k. Hyams 2 Dreher A. ur 5é p m Tip-Top 65 к. Smith 3 Egyedy A. ur hé p к Néni 58 к. Rumbold 4 Br. Harkányi A. 6é sga m Bátor 61} к. Barker 0 Gr. Festetics T. 4é sga m Doge 58 k. Hesp 0 Okolicsánvi E. fhdngy 5é p m Régent 57 k. Adams 0 Gr. Forgách L. 4é p к Kisasszony 56 к. Poole 0 Péchy A. ur 4é p к Prosa 54 к. Sharpé D Gr. Degenfeld I. 4é p m Gohér 53 k. Wilton 0 Mr. Lincoln 4é p m Valaki 51 к. Cleminson u Capt. Gaston 4é p m Ladrone 51 k. A. Bulford 0 Gr. Esterházy Mihály 4é p m Moring 50 k. Lovász 0 Mr. Green 3é p lier Sarkantyú 48} к. Gilchrist 0 Totalisateur : 5:58. — Helyrefogadások : 25:73 L, 25:44 IL, 25:42 III. — Könvvfogadások : 5 L'Astro, 6 Gohér és Or-dur, 7 Tip-Top, 8 Prosa, 14 Néni, Régent és Valaki, 20 Bátor, Doge és Sarkantyú, 40 a többi ellen. — Küzdelem után fejhoszszal nyerve, 4 hosszal hátrább a 3-ik, nyakhosszal a 4-ik előtt. Versenyérték : 10 000 kor. I.. 1600 kor. II., 400 kor. III. 3940 kor. a versenypénztárnak. IV. Eladóverseny. 2000 kor. az 1., 400 kor. a II. 1600 m. (15 aláirás.) Br. Königswarter H. 3é p к Sandwich Buc­caneer— Semele 57 к. Adams 1 Ferdinandy В. ur 3é sga к Dráva 50 к. W. Hesp 2 Mr. Green 3é p к Win some money 50 к. A. Bulford 3 Gr. Degenfeld 1. 4é p к Szeszély II. 61} к. Wilton 4 Dreher A. ur 4é p к Domina 56 к. Dávid 5 Geist G. ur 3é p к Czicza II. 52 к. Hyams 6 Mr. Janolï 5é sga m Driver 64 k. Cleminson 7 Totalisateur: 5:14,— Helyrefogadások: 25:33 t., 25:64 IL. 25:42 III. — Könyvfogadások: 2 Sandwich, 2} Szeszély II., 5 Dráva és Win some money, 7 Czicza II. és Driver, 12 Domina. — Biztosan } hosz­szal nyerve, 1 hosszal hátrább a 3-dik. Győztesre ajánlat nem történt. — Versenyérték : 1970 kor. I., 400 kor. II., 260 kor. a versenypénztárnak. V Ignácz-verseny. 2000 kor. az I., 400 kor. a II. 3éveseknek. Táv. 1300 m. (7 aláirás.) Gr. Esterházy Mór. sga к Gigerlkönigin Theo­dore—Stability 55} к. Cleminson 1 Br. Uchtritz Zs. p m Bambula 57 к. Sharpé 2 Miklósfalvi ménes p m Puritaner 57 к. Adam« 3 Totalisateur: 5:10. Könyvfogadások: 1} reá Gigerl­königin, 2 Bambula és Puritaner. — 1} hoszszal nyerve, 3 hosszal hátrább a 3dik. — Versenyérték : 1970 kor. I.,. 400 kor. II. 100 kor. a versenypénz­tárnak. VI. Gátverseny. 1800 kor. az I.. 500 kor. a II. 4éveseknek. Táv. 2400 m. (12 aláirás.) Mr. Turul stp m Sylvester Triumph—She 65} к. Slinn 1 Ottó főherczeg sga her Ex offo 63} к. Knawa 2 Kégl D. ur sga к Heritiére 63} k. Csompora 3 Miklósfalvi ménes p m Wagner 64} k. Geoghegan О Totalisateur : 5:8. — Helyrefogadások : 25:37 I., 25:127 II. — Könyvfogadások: 1} Sylvester, 1} Heri­Héritiére, 5 Wagner. 10 Ex offo. — Feltartva2 hosz­szal nyerve, 8 hosszal hátrább a harmadik. — Ver­senyérték : 1770 kor. I., 500 kor. 11. 170 kor. a verseny pénztárnak. VII. Akadályverseny. Handicap. 1800 kor. az I., 500 kor. a II. Táv. 4000 m. (6 aláirás.) Tränke] A. száz. 5é p к Millefleurs Master Kildare— Fernande 70 к. Geoghegan 1 Schindler L. ur ; é sga к Margosza 60 k. Salter 2 Mr. Turul 5é p her Old Jack Dickinson 65 к. Slinn 3 Totalisateur: 5:7. — Könyvíogadások : 1} Mille­fleurs, 1} üld Jack Dickinson. 4 Margosza,— Köny­nyen 2 hosszal nyerve. Feltartva rossz harmadik. — Versenyérték: 1720 kor. I., 500 kor. II, 200 kor. a versenypénztárnak. Második nap. Vasárnap, april 16. I. Mineral-verseny. Eladóverseny. 3000 kor. az I., 400 kor. a II. 3éveseknek. Táv. 1800 m. (12 aláirás.) Mr. С. Wood p m Beauharnais Beauminet— Praxidice 56 k. Rumbold 1 Szemere M. uf sga к Cecilic 54} k. Cleminson 2 Mr. Silton p m A tempo 56 k. Adams 3 Miklósfalvi ménes stp к Collision 54} к. Smith 4 Gr. Trauttmansdorff L. p m Rama 56 k. Barker 5 Br. Haráanyi A. p m Troubadour 56 k. Wilton 6 Br. Springer G. sga m Lucifer 56 k. Hyams 7 Péchy A. ur sga her Senator II. 54} к. Sharpé 8 Totalisateur : 5:10. — Helyrefogadások : 25:32 I., 25:55 II., 25:50 a III. — Könyvíogadások : pari Beuharnais. 4 Cecilic, 6 Collision és Troubadour. 7 A tempo és Lucifer, 12 Rama és Senator. Küzdelem után 1 hosszal nyerve, 2 hosszal hátrább a 3-dik. Győztesre ajánlat nem történt. — Versei.vérték : 2960 kor I., 400kor. IL, 320 kor. a versenypénz­tárnak. II. Handicap. 2000 kor. az I., 400 kor. II. Táv. 1300 m. (18 aláirás.) Dreher A. ur 5é p к Gehst vira Morgan— Gekauft 54} к. Smith f Br. Springer G. 4é p m Vert-Vert Primás II, Kisbér öcscse v. Gunnersbury —Ver­tumna 53 k. Hyams f Br. Üchtritz Zs. 5é p her Theophil 51 k. Poole 3 Szemere M. ur 4é p m Félénk 54} Cleminson 4 Wahrmann R. ur 4é p к Duna 60 к. Barker О Br. Üchtritz Zs. 4é p ni Vígéi: 57 к. Sharpé 0 Gr. Henckel A. 5é sga lier Vilmos 55 к. Chaloner G Gr. Esterházy Mór. 4é p к branczia Mulató 54} k. Adams 0 Totalisateur : 5:17. Gest vira, 5:9 Vert-Vert. — Helvrefogadások : 25:42 Gehst vira 25:36 Vert-Vert, 25:40 III. — Könyvfogadások: 2} Teophil, 3 Vert­Vert, 4 Gehst yira, 5 Vilmos 6 a többi ellen. — Holt verseny. Ötnegyed hosszal hátrább a 3-dik. — Versonyérték : 920 kor. azonkivül 240 k. egy-egy győztesnek 730 kor. a versenypénztárnak. III. Háromévesek nagy Handicapja. 10,000 kor. az I., 1600 kor. a IL, 4Ó0 kor. a III. Táv. 1600 m. (71 aláirás.) Br. Üchtritz Zs. p m Kynast Kegyúr—Lady Fishguard 39 к. Finan 1 Egyedy A. ur p m Káplár 52} k. Rumbold 2 Trän kel A. száz. p m Canterbury 54 к. Huxtable 3 Hg. Pálffy M. stp m Albatros 50} к. Cleminson 4 Gr. Henckel A. sga m Scipio 51} k. Chaloner 0 Br. Springer G. p k Berenice 50} k. Hyams О Gr. Wenckheim D. p k Esthajnal 46 k.R. Huxtable 0 Szászbereki ménes p k Castagnette 45 k. Slack 0 Dreher A. ur 1' k Sardelle 44 k. Peasnall 0 Mr. Lincoln p m Junius 39 k. Sands О Totalisateur : 5:28. — Helyrefogadások : 25:82 I., 25:47 II. 25:54 III. — Könyvfogadások.- 1} Esthaj­nal, 4 Canterbury és Kynast, 6 Albatros és Káplár, 12 Berenice, Castagnette és Scipio. 16 Junius és Sardelle ellen. — Igen könnyen 3 hoszszal nyerve, ugyanannyival hátrább a 3-dik. — Versenyérték : 10000 kor. 1., 1600 kor. П., 400 kor. III. 5260 kor. a versenypénztárnak. IV. Eladóverseny. 2000 k. a győztesnek, 400 k. a II-iknak 1200 m. (18 aláirás.) Br. Edelsheim-Gyulay L. 3é p k A la grecque Fenék—Bokréta 49} k. Wilton 1 Mr. Denis W.3é p m Apród III. 4 6 k. R.[Huxtable 2 Mr. Ç. Wood p m Mesébe való 51 k. Rumbold 3 Br. Üchtritz Zs. 3é sga k Mondaine 47} k. Spooner 4 Lov. Lfiderer S. 3é p m Contras 56 k. Hesp 5 4. Mr. Duke 3é p m Litbig 48} k. Gilchrist 6 Dreher A. ur 5é sga m Glück auf 45 k. David 0 Mr. Green 3é p k Brabantine 47 k. Finau 0 Gr. Henckel A. 3é sga m Moonstone 53} Chaloner 0

Next

/
Thumbnails
Contents