Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898
1898-11-26 / 92. szám
1898. deczember 10. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 627 VEGYES. Eljegyzés- Geist Gáspár, békésmegyeí nagybirtokos eljegyezte Kleiner Ilonkát, Kleiner Ármin gázgyári igazgató leányát. Herczeg Czertwertynski Boris S. a napokban Budapestre érkezett, hogy régi barátait (köztük elsö sorban a Magyar Lovaregylet elnökét) meglátogassa. Egy régi barátság ez, mely a 80-as évek elején a pesti l'alkavadászatokon keletkezett, s íolytatattott midőn a herczeg gróf Batthyány E. és br. Orczy Elek társaságában az indiai vadászatokra utazott. A herczeg most jött Afrikából, hol 3 évig vadászott igen változó területeken, leginkább a déli részben. Vad még van elég oly helyeken, hová nem hatoltakbe oly nagyon az üzleti-vadászok, azonkívül némely területeken különösen az Angolbírtokokban — praeservativak vannak hol az igen meggyérült elefánt és [giraffe éppen nem lőhetők; vannak aztán oly vidékek — hol a tartományi kormányoktól nagy nehezen lehet ugyan engedélyt nyerni — de csak 1—2 drb. oly nagy vad lövésére mint az előbb említettek. A herczeg, kit hoszabb idö óta csak most volt szerencsénk látni: alig változott: ö most is az a sugár termetű, ruganyosan élénk alak — mint a pesti rókavadászatok idejében volt; hajában alig van ősz-szál, csak arcza barnult meg jobban a tropikus nap alatt. Innen P risba utazik. Gr. Batthyány Gábor huszárszázadost, ki az előző években egyike volt legjobb urlovasainknak, a minapában súlyos baleset érte. Egy fiatal lovat ugratott be s e közben elbukván, boka csontját törte. Br. Kutschenbach Sándor «a mr. Newmarket név alatt ismert istálló tulajdonos, ki mellesleg a Hansi istálló rnanagerje,» nem utazott ki Angliába, mint a napi lapok következetesen írják, s nincs is szándékában onnan jockeyt szerződtetni a Lederer-istálló számára. Br. Üchtricz Zsigmo.id a kétéves Pimaszt megvette Geist Gáspár úrtól. Jankovich Dezső urjaz alagi nagy akadályversenyre két lovat fog előkészíttetni : Dömét es Belle Helene!. Mr. Newmarket megvette a Miklósfalvi ménestől a kétéves Liebiget. A bécsi Derbyt jövő évben junius 4-én futják le. Madden-re keresztetelte br. Springer Gusztáv az egyéves Primás II. La Mascotte inent, bizonyára az elhunyt öreg jockey megemlékezésére, ki annyi szép diadalt aratott a báró lovain. Maiden, ki pár év előtt nem sok sikerrel szerepelt pályáinkban, champion jockeyja az idén — Olaszországnak. még pedig a Sloan recordját megközelítő szép eredménnyel, amennyiben 98-szor lovagolt, a s 33-szor nyert. Sloan már otthon van Amerikában, hol tisztelői és barátai nagy ovatiókat rendeznek tiszteletére. Amerikai lapok tudni akarják, hogy Sloannak angliai tartózkodása circa 50000U dollárt (2.000000 koronát jövedelmezett. George Williamson (legalább ugy hallatszik) nem jönne vissza a tavasszal, s Earl idomár már alkudozna is Rosack német jockeyval. Alagon jövő évié megnagyobbítják az egyforintos tribünök elötii térséget, bogy a közönség kényelmesebben helyezhesse el magát: az 1300 méteres uj egyenes pálya is már tavasszal használatba lesz véve. Debutanteról bécsi lapok nyomán mi is megittuk, hogy jövőre is trainiugban marad. Ez nem felel meg a valóságnak, mert — mint hiteles forrás jelenti — a kancza ménesbe megy, s előre láthatólag Matchbox állal lesz fedezve. Petőfi nevét báró Königswarter Hermann «Pardonéra változtatta. Haweswatar, Demetrius slb. anyja nemrégiben a monostori ménesben kimúlt. A líéves kanczát mr. W. Hudson nevelte. (Lowland Chief-Mrs. Pond) s Luczenbacher Miklós ur importálta 1890-ben Angliá ól. Mauritius, a gyors Kegyúr mén eladó. Közelebbi megtudható Huxtable idomárnál. Xaintrailles, Lebaudy Róbert ur e kiváló franczia apaménje, melynek ivadékai eddig Angol, Franczia és Nénielországban több mint 2.000 000 frankot nyertek, még csak a közelgő fedezési idényben marad Perváton, mert itt nálunk nem nagyon karolták fel tenyésztőink, s ezért elhatározta Lebaudy Róbert, hogy visszaviteti Erancziaországba. hol nagy becsben vannak a Xaintrai les ivadékok. Igy nemrégiben is egy, az Etablissement Cheriben (Párisban) tartott árverésen 11.600. I55()0, 26.000 és 29.000 frankon keltek el egyéves Xainlrailles-ek. Ezzel kapcsolatban felemiitjük, hogy Lebaudy Róbert ur nem oszlatja fel itteni ménesét, s Xaintrailles helyébe egy más apaménjét, Chseterfáild-det fogja elküldeni. Weathercock, az 1896. évi Derby-gyöztes, mely az idén, az osztrák kormány részéről kibérelve, Drohowyzen (Galicziában) volt felállítva mint fedező mén. a jovö fedeztetési idényre Hg. Lubomirski állal lett kibérelve és ennek orosz-lengyelországi ménesében fog működni. Valóban sajnos, hogy oly jó leszármazásu és oly szép versenycarrierrel biró mén mint Weathercock, nem tudja zabját szülőföldjén megkeresni. Francziaország champion jockeyja a sik pályán) az idén Dudd lelt 84 győzelemmel. Utána következnek T. Lane a tavalyi champion 64. E Watkins 60. Bridgeland 58, W. Pratt 43, Weatterdon 42 stb. elsö helylyel. A monarchia verseny pályáin a lefolyt husz év alatt a következő lovak nyertek évenkint a legtöbbet: év lóneve éves futott I. nyert frt 95 Tokio 3 7 6 126500 94 Dornröschen 4 11 8 89250 92 Espoir 3 9 4 81560 96 Weathercock 3 5 3 72200 98 Mindig 3 3 2 71675 85 Buzgó 3 12 10 65070 97 Tokió 5 7 5 64815 91 Achilles II. 3 7 4 64125 93 Gaurmond 3 8 3 60900 89 Triumph 3 6 5 52140 90 Aspirant 3 8 3 43390 87 Zsupán 3 4 4 38800 80 Elemér 3 9 8 34700 86 Fenék 3 2 2 29900 88 Raj la Rajta 3 2 1 29650 79 Amaranthus 3 5 4 28925 84 Vinea 3 5 1 23960 83 Tartar 3 5 4 23400 81 La Gondola 3 7 6 20600 82 Taurus 3 3 2 17280 Horner bookmaker (Bécs I. Lobkowitz pl. 1.) a jövö évi bécsi Derbyre a kö'vetkezö odssokat adja : 7 Bonvivant ' 20 Timár 8 Barnato II. 20 Rio Tinto 12 Guardian 25 Adler 12 Nicolo 25 Galerien 14 Szabász 25 Iro 14 Ronny '25 Tilulus Bibendi 14 Diadal 25 Xamete 14 Pardon (el. Petőfi) 33 Dandolo 16 Galifard 33 Häng' di' an 16 Per Butters 33 Mindegy 18 Gastfreund 40 Boston 18 Masha 40 Leader 20 Csillám 50 Káplár 20 Doppeladler 50 Remete 20 Hortobágy 50 Ravachol 20 Adoma 50 San Salvatore W. Warne. Masha lovasa az Ausztria dijban, jelenleg Angliában van künn s ott hétfőn a Warwicki meetingen a Spa Nursery handicapben gyözelemie vezényelte Capt. Forester St. Moritz-ját tizenhetes mezőnyben. Kiadótulajdonos és főszerkesztő: SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ Felelős szerkesztő: FERDINANDY BÉLA. Eladók ~ megyeri Krausz Lajos bodajki versenyistállójából: 5 é. p. ni. Fondor Orwell— Finally 4 é. s. in. Szentenczia Morgan—Szende 3é p ni. Dezső Morgan—Donna Marguerita 3 é. s. in. Trianon Trayless— Dalliance 3 é. stp. k. Mia Terezina Triumph— Marie Therese 2 é. p. ni. Mikádo Culloden — Mikor 2 é p. m. Fáklyás Achilles II —Finally 2 é. p. in. Lárifári Stronzian —Legyes 1 é. stp. m. Biró —Verona 1. é. p. k. Althorp —Juana Bővebb felvilágosítást ad Krausz Miksa Gizellamalom Budapest. AUGUST UNGETHÜM MÜBUT0R-GYÁR Wien. V., Obere-Amtghausgasse 27. dúsan felszerelt raktár kész bútorokban, menyezet és fali diszitmények elvállaltatnak ; különlegesség menyasszonyi kelengyékben,iroda-.szálloda és villa berendezések ; minden kiállításon elsö dijakkal kitüntetve. Árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve. Szlavóniai vetni való mocsárt ölgy-makkot idejekorán való megrendelésnél az öszi és tavaszi évadra legjutányosabban szállítok a világhírű vinkovcei (szlavóniai) erdőkerület sziavon erdőségeiből. Legelső minőségű, valódi szlavóniai mocsártölgymakk, csiraképességért való jótállással. Fürtös-makk és takarmány-makk is a legolcsóbban kapható. Spitzer Jakab. Vinkovce. (Szlavónia.) Fedezési hirdetés. Az 1899-iki fedezési idény alatt az abonyi ménesben (vasul-, posta- és távirda-állomás Abonv, Pestmegye) a következő telivér mének állanak: Bálvány ell. 1878-ban ap. Buccaneer a. Lady Florence, Newminstertcl: a. Lady Melbourne, Melbournetól. Bálvány a Monarchiában és Németországban évjáratának legjobb lova volt: győzött a hamburgi Crit erium-, a badenbadeni Zukunftspreis- és a soproni Polgár-dijban. Kozma, Bátor, Boglár, Gar, Anuska, Tímár, Csillám és sok más nyerő apja. Fedezési dij : 200 frt. (1899-re még 2 kancza fogadtatik el.) King Monmouth eil. 1882-ben ap. King Lud a. Miss Somerset, King of Trumpslöl ; a. Effie Deans, Blair Atholtól. King Monmouth kétéves korától hétéves koráig volt pályán és győzött a yorki Zetland Stakes-, a red- cari Kirkleatham Biennial Stakes- és a Tiro yrs Old Stakes-, a yorki Great Brteders Convivial Brodau Stakes-, a doncasteri Frincess of Wales Nursery Plate-, a leicesteri Inauguration Nursery-Handicap-, a yorki Great Yorkshire Stakes-, a doncasteri Great Yorkshire Handicap-, a yorki Craven Stakes-, a derby-i Doveridge Cup-, a linkolni Great Tom Stakes-, a Derby Cup-, a manchesteri Wilton Plate-, a newmarketi Babraham Plate-, e leiceszteri Summer Handicapban kétszer, a manchesteri Rothschild Plate- és a Salford Borough Handicap-, a newmarketi E/iesmere Stakes-, a yorki Great Ebnr Handicay-Plateben stb. stb. Nyertes ivadékai a folyó évben : Barford, Northamptonshire Stakes-, a kempton parki Kingsclereés Harewood Handicap- Birmingham Handicap Stakesban ; King's Messenger a linkolni Chaplin Stakes-, a newmarketi Wood Ditton Stakes- Goodwood Cupban ; Othery az epsomi Great Surrey Handicap stb. továbbá King Spider, Clarice herélt, Ausztria-Magyarországban Álmos stb. stb. Fedezési dij : 400 frt. (1899-re megtelt.) 1900-ra még 10 kancza fogadtatik el. Timothy (Peter testvére) ell. 1884-ben ap. Hermit a. Lady Masham, Brother the Staffordtól ; a. Maid of Masham, Don Johntól. Timothy győzött a goodwoodi Ham Stakes- és a Prince of Wales Stakes-, a newmarketi Buckenham Stakes-, az Ascot Derby-, a leicesleri Midland Derby, a doncasteri Zetland Stakes-, a newmarketi Triennial Produce Stakes- és a St. Leger Stakes-, az ascoti Gold Cup-, és Alexandra Hatéban stb. stb. Timothy Civil Service, Little Chrys, St. Mark Stowmarket, Sweet Music. Tim, Timorosa, St. Osmund, Timid, Cold Steel, Cushendall, Brittless F,thel-mén, Timberil, Timon, Tiger Tim. Brecon, Shrove Tuesday, Taciturnity, Intimidater, Haughty stb. stb. apja.' Fedezési dij : 200 frt. 1899-re még 6 kancza fogadtatik el. Beau Brummel ell. 1880-ban ap George Frederick a. Ma Belle, Lord Cliffdentöl; a. Dulcibella, Voltigeurtől. Beau Brummel a Woodcote-Stakes és Hopeful-Stakes nyerője. Beau Brummel Sir Jakob, High und Low, Lord Ulin, Jessamy, Belmont, D'Orsay, Lady Kilier, Sir Benjamin, Adornment, Beaulieu II.. Belle Winnie, Lackadaisical. Szittya, Lovebird, Fortély, Bébé, Szeszély II, Adoma, Pimasz, Sarkantyú stb apja. Fedezési dij : 200 frt. (1899-re még 8 kancza fogadtatik el.; Buckingham iClifford testvére) ell. 1893-ban ap. Gunnersbury a. Cabale, Ostregertöl; a. Caprice de Lissa, Starketól. Buckingham öt versenyben futott s négyet nyert. Fedezési dij : 25 frt. A kanczák gondozása és élelmezése a kisbéri dijszabás szerint. Bejelentések br. Harkányi Jánoshoz Budapest. Andrássy-út 4. sz. intézendők. _