Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-02-12 / 7. szám

su É+bCa KGNYV rí RÄ Hi H 3 c-Könyvi: an fi »v d a e k n a p 16 EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet. A vidéki verseny-egyletek. Az Drlovasok Szövetkezete. A Magyar Tattersall-egylet s az összes lótenyeszbizottmányok hivatalos közlönye. Előfizetési ára: egész évre 12 frt előre fizetve, f évre ápril—októ­ber végéig (a vers. időszak) 10 frt+évre január—junius 7 frt, es julius—deczember szintén 7 frt. Negyedévenként 4 frt. A/ előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-Lap» kiadóhivatalához Ferencziek-bazárja III, lépcső I. emelet) ezimezendök. 7. szain Budapest. 1898. szombat, február 12. XLII. évfolyam Megjelenik a budapesti es becsi lóversenyek ideje alatt minden versenylap előestéjép, a többi időben betenkin? egyszer (szombatom HIVATALOS. Hirdetmény. Az osztrák Jockey «Club igazgatósága által 1898. február 1-én Rintel Henrik (Bécs) Tarlau Bichard (Berlin) urak ellen a fogadási szabályok "28. §-a és a versenyszabályok 35. §-a alapján hozott kitiítási határozat folytán, nevezettek ezennel a Magyar Lovaregylet felügyelete alatt álló összes pályádról is kitiltatnak. Budapest '1898. február 4­A Magyar Lovaregylet igazgatósága. Idomítás alatt levő lovak jegyzéke 1898-ra. (Folytatás.) (Kezdete e lapok tavalyi 96. és 97-ik és idei 4-ik és ö-ik számában). XXXI. Tatai magánidomitó intézet. Idomár : H. Mitne. Jockeyk : Frank Sharpé és Shejbal. Apprenticek : l'oole, Spuoner, F. Milne és Laznik. 1. Péchy Andor ur istállója. id p h Cattle-stone Retreat— Posthuma •lé p m Ginger Gunnersbury- Bonnie Aggie 4é p m Maréchal Gunnersbury —Minever 4é p in Destillateur Isobar— Rugosf •lé sga m Stewarton Ayrshire—Exning Lass 4é p in Spiessbilrger Chisleburst— Miss tíowzer II. lé sga ni Mirko Chislehurst— Marie 3é sga h Baltazár Morgan—Beauty II. 3é p m Dórin Donovan— Adria 3é p m Döme Fenék—Haweswater Jé sga ni President Prince Rudolph—Summer Breeze 3é p m Castelar Beau Brummel —Carmen 3é sga h Bakter Zsupán—Beatrixe 3é p k Prosa Dunure— Proportion 3é sga in Divat Zsupán—La Diva , 3é sga li Gonosz Gaga— Kényes 3é p k Banjaluka Kegyúr—Bagatelle 2é sga m Iro Master Kildare— Ironie 2é sga m Swell Sweetbread—Scratch 2é p 111 Casque Stronzian — Cascanet 2é p m Da Capo Dunure—Content 2é sga m Milne Gunnersbury—Babám 2é sga m Pharao Master Kildare. Zsupán v. Stronzian— Fantasie 2é p m Senator Stronzian— Sybille 2é sga m Agamemnon Ercildoune —A«neta 2e p m Magister Magus— Kunst 2é p m Barnato II. Beauminet—Jessica , I' k Yrn n Jack O'Lantern—Haweswater sS a k Vorläufig Zsupán—Gunhilde 2. Br. Üchtritz Zsigmond istállója. id. p m lgnácz Doncaster­Analyse 6e sga k Szikra Araby-Sicily oe p h S,r Blaso St. Gatien-Eucharis 4e p m Bahn Kisbéröcscse-Kisböske f. sS a Kisbéröcscse— Analogy 4e p m Bogdáng Waisenknabe-Messalina 4e p 1, Thtophü Theodore—A ngelique 3é sga m Pal Pancake­Alpine 3é p m Ntckerl Nickel-Enchantress de p m December Dunure-Evergreen Je sga m Bendegúz Abonnent v. Beau Brummel Baroness Sarolta 3é p m Vigécz Kegyúr— Speculation 3é p h Schwiegerbruder Morgan—Camée 3é sga k Georgie. Gunnersbury— Miss Pleydel) 3é p k Meltona Master Kitdare— Scotch Mist 3é p k Perle Boso Kisbéröcsrse—Gyöngy öm 2é sga ni Bergfex Beau Brummel— Alpine 2é p m Kup Culloden -Pasqualine 2é p m Avar Dunure—Analogy 2é p m Liebig Harvester— Lieb 2é p ni Kynast Kegyúr—Lady Fishguard 2é p in Bambula Kegyúr —Balleteuse 2é p k Kedves Kegyúr—Messalina 2é p k Philine Phil — Enchantress 2é p k Deaf and Dumb Master Kildare— Pity the blind 2é sga k Minni Culloden —Domenica 2é sga k Chrtjsees Achilles II. —Entziana 2é sga k Theodore —Corynthian Kate 2é p k Master Kildare—Teraphin 2é sga k Theodore— Metella TELIYEREK ES VERSENYEK. Kimutatás az 1898 év január havában Kisbéren ellett és vetélt telivér csikókról el­Dunure Mágus Gr. Esterházy Móricz Paráibl­je jan. 7-én után p k csikót ellett. Losonczy Elemér Melissa-jn jan. 7-én után sga ,K csikót ellett. Gr. Zamoyski Moritz Varsa-ja jan. 11-én Gouver­neur után sga k csikót ellett. Br. Üchtritz Zsigmond Torkos-a jan. 14-én Kozma után sga k ellett. Gr. Esterházy Béla Bánat-a jan. 17-én Primás II. után sga m csikót ellett. Megyeri Krausz Lajos 7?o»i-ja jan. 23-án Kisbér- I öcscse után p k csikót ellett. . I Gr. Zamoysky Móritz Alouette­je jan. 24-én Simon j II. után sga k csikót ellett. Gr. Hunyady Imre Wave­je jan. 24-én Galaor után | sga in csikót ellett. Gr. Esterházy Béla Le/ény-e jan. 26-án Dunure | után p m csikót ellett. Gr. Zichy Béla Glennie­je jan. 27-én Kisbérücscse I után p m csikót ellett. Br. Springer Gusztáv Marcona-ja. jan. 28-án Primás j II. után p in csikót ellett. Gr. Teleki József Cleopatra-jaján.. 29-én Gunners­bury után p k csikót elleti. Meichl Tivadar Violleta-']a jan. 29-én Galaor után p k csikót ellett. Gr. Wurmbrand Ernő Maud A".-je jan- 30-án Bocage után p rn csikót ellett. Br. Springer Gusztáv Poeuly-, je jan. 30-án Orvell után p k csikót ellett. Dr. Kohner Adolf Thechf-jn jan. 30-án Dunure után p m csikót ellett. Gr. Hadik Rarkóczy Endre Proportion-]^ jan. 31-én Dunure után p k csikót ellett. b) elvetélések. Gróf Festetics Tasillo Echoja, Galaor után jan. 19-én kancza csikaját: torzszülött, elgörbült fejjel és nyak­csigolyákkal. Michalsky Ádám Fair Taílje, Carlthom után jan. 24-én mén és kancza ikreket vetélt el. Kisbér 1898. február hó 4-én. Deseö százados. X0Ä0Ä0Ä0A0A Ä'ÄWÄWÄWA°Ä DJ Eladó. Egy elegáns szalon garnitúra Damjanich utcza 23. ajtó 20. A legközelebbi szám jövő szombaton jelenik meg. — Nyolczoldatos szám ára 20 kr. A Nyilt-Handicap megítélése a szaksajtóban. Sportkörökben és szaksajtóban az utóbbi V^fjgflflíjirapokban sok szóbeszéd és diskuszió folyt a nemrég megjelent Nyilt-Handicap fe­j lett; és méltán, mert a téli szünnapoknak egyik legérdekesebb eseménye e teherbeosz­tás közzététele volt, mely tág teret nyitott a különböző vélemények szellőztetésére. Nagy figyelmet szenteltünk mindannak, a mi a szaksajtóban a Nyilt-handicapra általá-, ban és a részletekre elmondatott, s érdekes­nek tartjuk egyre-másra e helyütt visszatérni, amit a monarchia szaklapjaiban a Nyilt-Han­dicapot illetőleg olvastunk. S habár mindenütt konstatálni is kell azt a dicséretes törekvést, hogy az egyes czikki­rók a lovak formáinak tanulmányozásába többé-kevésbbé belemélyedtek vagy legalább belemélyedni törekedtek, mégis megkell val­lani, hogy a szaksajtó kritikája nem mindé* nütt állja ki a tüzpróbát. Az Álig. Sport-Zeitung azt hiszi, hogy Ernst urnák nem állt elég tér rendelkezésére, hogy 270 lovat összehandicappoljon, s ez okból sok ló egyenlő teherrel lett megróva, melyet más körülmények között talán mádként iiélf volna még. Lgyancsak e felfogásnak ad kife­jezést a Magyar Sportlap, midőn a követke­zőket mondja: «Ernst, ur valósággal tüntet azzal, hogy csak vázlatát adja saját vélemé­nyének és valósággal Kerüli a finomabb meg­különböztetéseket. . . sok oly lovat veil egy kalap alá, melyekről bajos elhinni. ho»y egy­forma képességűek volnának,... de kifejezni ezt a különbséget nem akarja, mert a skála, melyben mozognia kell nem elégséges a nüan­szok kifejezésére, vagy pedig.... meri csak hozzávetőlegesen osztályozza a lovakat bizo­nyos csoportokba, melyekbe t. i. beletar­toznak.» Hát az. hogy nem állna elegendő tér a ban­dicapper rendelkezésére, az egyáltalában nem forog lenn, s egészben réve a handicap nincs is összetolva, legfeljebb azt lehet mondani, hogy a legrosszabb klasszisu lovak (42| kiló­tól lefelé) nincsenek kihandicapolva s itt forog fenn összetolás és pedig azért, mert 39 kiló­nál rosszabb lovak, ugy sem valók a verseny-' pályára. A skála, melyben a handicapper mozog, nagyon is elég, hogy összetolás nél­kül handicappolhasson. annál is inkább mert nincs maximális súlyhoz kötve, csakhogy minden formát nem fejezhet ki handicapjá­ban teljesen, sőt sok formától egészen elte­kinteni kénytelen s bizonynyal ez az oka annak, hogva handicap egészben összetoltnak látszik, holott nem az. Az Alig. Sport-Zeitung folytatólag a han­dicapper mentségéül ho zza fel , h og y a lovak 20

Next

/
Thumbnails
Contents