Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898
1898-10-28 / 87. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1898. október 19. i Bécsi októberi versenyek. Hetedik nap. Csütörtök október 27.) A mai versenynap sportja kitűnő volt, a favoriteok azonban egész vonalon verve voltak s a bookmakerek jó napról beszélhetnek. Igen kellemes meleg idö volt, az ember azt hihette volna, hogy szeptember közepén nem vagyunk tul. s csak a földön heverő sárga falombok juttatták eszünkbe, hogy már a tél van küszöbön. A nap egy Nyeretlenek versenyével vette kezdetét, melyben Swell volt a kedvencz. A favorite azonban kénytelen volt a harmadik helyivel beérni, mert Jane Eyre mely a starttól kezdve frontban volt, 2 hoszszal igen könnyű győzelmet aratott Alfred, Swell s a többiek ellen. Alfred nekilovagolás miatt disqualifikáltatvan Swell lett másodiknak helyezve. Jane Eyre most az egyszer a Kárpáti dijban mutatott jó formájához fulott fel, s azon felül az is előnyére szolgált, hogy oly kitűnő lovas ült nyergében, mint Warne, ki ma sok szerencséről beszélhet, mert összesen három versenyben lett nyertes. A mértföldes L/adóversenyben Pimasz. Beauharnais és Gwen képezte leginkább fogadás tárgyát s tényleg e három lő volt kezdettől fogva versenyben, s végül Pimasz 1$ hoszszal könyen győzőit Beauharnais ellen, mely csak fejjel verte meg Gwent a második pénzért. Igen jól futott s még jó negyediknek érkezett be. Simbach Pimasz igen jó (ormát mutatott mai futásával, s Geist ur örvendhet, hogy a ló istállójában maradt, mert azt hisszük, hogy Pimasz igen hasznos kétévessé fog válni. A nap főszámát képező Bucsu-Handicapben hét lóból álló mezőny alakult. Kedvencz Nickerl volt, mely látszólag igen kedvező teherrel volt megróva. A verseny végkimenetelébe azonban semmi beleszólása nem volt, mert már a távoszlopnál csak két ló közt feküdt a verseny sorsa, Komámasszonv és Gagerl között, s utóbbi 1$ hoszszal mint elég könnyű nyertes ért a czélhoz. Komámasszony mögött 3 hoszszal hátrább Per pedes harmadik. Gagerl ez egyszer ismét ama kitűnően nagy formájához futott fel, melyet a Szt. Istvándijban mutatott. Győzelme meglepetés számba ment, mert e csődör ugy a Jubileumdijban, valamint a St. Legerben várakozás ellen futott. Az Eladó Handicapban a kedvenczek — Mia Teresina és Insel — csak a harmadik és negyedik helyre tudtak vergődni. A startnál leghamarabb Palota kapott lábra, s már nyerőnek látszott, midőn a Warne alta! mesterileg lovagolt Nyilvány a tribünök előtt hozzája jött. s a czélnál fejhoszszal elfogta Palotát. A jó küllemü kanczát, Baltazzi Aristid tenyésztési czéiokra 2000 frért megvásárolta. Az Eladó Akadályversenyben a már nyilványosan régen nem szerepelt Conjuror aratott igen könyü győzelmet a favorite Millefleur, azután Bibis, Old Jack Dickinson és Nevermind ellen. Győzelme nagy meglepetés számba ment, mert senki sem hitte, hogy ez az öreg legény oly jó legyen most is. mint legjobb napjaiban. A Nyeretlenek Gátversenyét L'Ecleureur a starttól vezetve biztosan nyerte meg Longchamps, Sarolta s még három ellenfelével szemben. Győzelme igen jó világot vet Belle Helenere. A zárszámot képező Handicapban ismét egy outsider, a Warne által lovagolt Nitupercas aratott igen könnyű győzelmet Loindello, Damiette. Vértes és még más 9 ló ellen. Versenyjelentés. Bécsi versenyek 1898. Októberi meeting. Hetedik nap. Csütörtök, október 27. I Nyeretlenek versenye. 2000 kor. a I , 400 kor. a II . 2éveseknek. 1200 méter. (14 aláirás.) Br. Springer G. sga k Jane Eyre 54} Ayshire Jeunesse Warne 1 Péchy A. ur sga m Swell 56 k. Sharpe 2 Geist G. nr p in Gyémánt 56 k. Adams 3 Wahrmann R. ur p m Dominik 56 k. S. Bulford 0 Capt. George p k Batacia 54} k. Ballantine 0 Gr. Tráuttmansdorff L. p in Chulalonkorn 56 k. H. Barker 0 Gr. Festetics T. p m Alfred 56 k. Park disqual. Totalisateur: 5:38. — Helvrefogadások: 25:45 I-, 25:33 II. 25:39 III. — Könyvfogadások : 2 Swell, 5 Dominik. 6 Batavia, Chulalongkorn és Gyémánt. 7 Jane Eyre, 20 Alfréd. — Igen könnyen másfélhosszal nyerve, Alfréd mely } hosszal Swell előtt érkezett be. nekilovaglás miatt disqualifikáltatott. — Versenyérték: 1970kor. I., 400 kor. II., 250 kor. a verseny pénztárnak. II Eladóverseny. 2000 k. az I., 400 k. a 2-iknak" 2éveseknek 1600 m. (15 aláirás.) Geist G, ur sga m Pimasz Beau Brummel— Probléme 53 k. Sharpe 1 Mr. C. Wood p m Beauharnais 48 k. Marsh 2 Szászbereki ménes sga k Gwen 56 k. Peake 3 Mr. Dorryt stp ni Simbach 50 k. A. Bulford 4 Miklósfalvi ménes stp k Collision 47 k l Barton 5 Wahrmann R. ur sga m Dili 48} k. Warne 6 Mr. Five p k Win some money 47 k. Wilton 7 Szemere M. ur sga m Tárogató 42 k. Lovász 8 Gr. Trauttmansdorff L. sga m Consequent 47 k. Cleminson 9 Totalisateur : 5:26. — Helyrefogadások : 25:41 I., 25:41 II., 41:25 III. — Könyvfogadások : 4 Beauharnais és Pimasz, 5 Gwen, 8 Collision, 10 a többi ellen. — Könnyen 1} hosszal nyerve, fejhosszal hátrább a harmadik, ugyanannyival a 4-dik előtt. — Versenyérték: 1970 kor. I., 400 kor. II., 300 kor. a versenypénztárnak. III. Nagy bucsu handicap. 12000 kor. 2000 m Dreher A. ur 3é p m Gagerl Panzerschiff Gay Lady 61 k. Smith 1 Br, Königswarter H. 3é f k Komámasszony 59} k. Adams 2 Br. Springer G. 4é sga k Perpedes 55 K. Warne 3 Gr. Forgách J. 3é p k Forgószel 48} k. Wilton 4 Br. Üchtritz Zs. 3é sga m Nickerl 54} k. Sharpe 0 Dittl K. 3é stp m Erbprinz 53} k. Ballantine 0 Schindler L. ur 3é p m Toll 46 k. Cleminson 0 Totalisateur: 5:65. -- Helyrefogadások: 25:72 I.. [ 25:50 II. 25:56 111. — Könyvfogadások: 1} Nickerl, 5 Komámasszony. 6 Erbrinz, Per pedes és Toll, 8 ' Gagerl 10. Forgószél. — Könnyen másfélhosszal nyerve, 3 hosszal hátrább a 3-dik. — Komámasszony tulajdonosa hamis szin miatt 200 koronával mngbirságoltatott. — Versenyérték : 10,000 kor. I., 1900 kor. II., 400 a III. 2900 kor. a versenypénztárnak. IV. Eladó-Handicap. 2000 kor. I., 400 kor. II. 1200 m. ("20 aláirás.) Br. Springer G. 3é sga k Nyilvány Galaor— Nyil 61 k. Warne 1 Mr. C. Wood 3é p k Palota 56 k. Wilton 2 Lov. Wiener-Welten R: 3é sga k Insel 50 k. Cleminson 3 Krausz L. ur 3é stp k Mia Teresina 54} k. Peake 4 Mr. Janoff 3é sga k Bertha 63} k. Barker 5 Mr. Lincoln 3é p m Valaki 64 k. Smith 6 Gr. Kinsky Zd. 3é p k Tilos 48} k. Sands 7 Péchy A. ur 3é sga m President;60 k. Sharpe 8 Wahrmann R. ur 3é p k Jammerfetzen 56 k. Adams 9 Totalisateur: 5:38.— Helyrefogadások: 25:85 I., 25:82 II.. 25:58 III. — Könyvfogadások : 2 Mia Teresina, 4 President. 5 Insel, 7 Nyilvány és Palota, 8 Bertha és Tilos, 12 Jammerfetzen és Valaki ellen. — Küzdelem után erös fejhozszal nyerve. 2 hosszal hátrább a 3-dik, — Győztest megvette Baltazzi A. ur 4000 koronán. — Versenyérték : 1920 kor. I., 400 kor. II., 810 kor. a versenypénztárnak. V. Eladó Akadályverseny. 2000 kor. I., 400 kor. II 4800 m. (9 aláirás.) Hoffmann L. száz. 6é sga her Conjuror Vinea—Clairvoyante 72} k, Hesp 1 Tränkel A. száz. 4é p k Mdlefleurs 67 Geoghegan 2 Geist G. ur 4é p k Bibis 65 k. Shejbal 3 Hg. Auersperg F. 4é p her Old Jack Dickinson 63 k. Williamson 0 Gr. Kinsky Zd. 5é sga k Necermind 66} k. May fb. Totalisateur: 5:72. — Helyrefogadások: 25:1021., 25:37 If. — Könyvfogadások : 1} Millefleurs, 4 Old Jack Dickinson, 5 Bibis 6 Nevermind, 10 Con- juror ellen. Igen könnyen6 hosszal nyerve, 1 hoszszal hátrább a 3-dik. Gvöztesre nem volt ajánlat. - Versenyérték : 1970 kor. I.. 400 kor. II, 160 kor. a versenypénztárnak. VI. Nyeretlenek Gátversenye 3000 kor. a I., 400 kor. a II., 3200 méter. (9 aláirás.) Mr. Go on 3é sga m L'Eeiaireur Espoir— Lady Clifden 60 k. Buckenham 1 Tränkel A. száz. 3é p k Longchamps 60 k. Geoghegan 2 Hg. Auersperg F. 3é sga k Sarolta 60 k. Williamson 3 Gr. A co-Zinneberg M. 4é stp m Mauritius 69 k. Huxtable 0 Gr. Kinsky Zd. 3é stp m Pressburg 61 k. May 0 Totalisateur: 5:30. — Helyrefogadások: 25:44 I., 25:37 II., — Könyvfogadások: 1} Longchamps, 2} Sarolta, 5 L'Eeiaireur, 6 Manritius és Pressburg ellen. — Biztosan 2 hosszal nyerve, 7 hosszal hátrább a harmadik. — Versenyérték : 3000 kor. I.. 400 kor. II., 160 kor. a versenypénztárnak. VII. Handicap 2000 kor. a I., 400 kor. II., 2évcseknek. 1000 méter. (38 aláirás ) Reszke J. ur sga k Nitupercas Master Kildare—Nini 53} k. Warne 1 Szemere M. ur sga k Loindelle 52 k. Cleminson "2 Wahrmann R. ur p k Damiette 53} k. Adams 3 Egyedi A. ur p m Vértes 45} k. Sands 0 Gr. Festetics T. p in Balaton 57 k. Park 0 Szászbereki ménes p k Tarna 56} k. Peake 0 Miklósfalvi ménes p m Tartuffe 56} k. Poele 0 Geist G. sga k Remény 55} k. Sharpe 0 j Mr. Janoff sga m Acetylen 55 k. H. Barker 0 Mr. Lincoln p k Duca 54} k. Ballaétine 0 Gr. Trauttmansdorff L. stp k Philine 51 k. Marsh 0 Gr. Kinsky Zd. p m Menykö 51 k. Prudams 0 Szászbereki ménes p k Tulipán 45} k. Slack 0 Totalisateur: 5:47' — Helyrefogadások: 25:55 2 25:71 II., 25:54 III. Könyvfogadások: 2} Duca, 3 7 Remény, 8 Tarna, 10 Nitupercas és Tulipán 1.1 Balaton, Loindelle Menykö, 16 a többi ellen. — Szászbereki ménes kijelenté, hogy Tulipánnal akar nyerni. Igen könnyen 4 hosszal nyerve, fejhosszal hátrább a 3-ik. — Versenyérték: 1920 kor. I., 400 kor. a II., 1330 kor. a versenypénztárnak. A Henckel emlékversenyt a folyó versenyév egyik legérdekesebb és egyszersmind legfontosabb kétéves versenyét vasárnap küzdik ki. Távja 1600 méter lévén, kitartó, szívós lónak kell annak lenni, a mely győzelmesen tud áthaladni a czél karikán. Az eddigi eredményekből azt látjuk, bogy e verseny győztese a következő évben mindig igen jó, söt nem egy elsö classisu lóvá vált. Hogy masokat ne említsünk, ott| találjuk a Henckel memorial nyertesei között Betert, Gourmandot, Gombát, Margitot, Komámaszszonyt stb. Az idén különösen érdekessé teszi e versenyt az. bogy a Graditzi porosz királyi főménes, mely már Peterrel és Milchmannal megnyerte e versenyt, állítólag legjobb kétévesét Greif-ot küldte el a 20000 koronáért. Csak «állítólag» legjobb kétévese ez annak a nagy istállónak, melynek egyik lova Gastfraund a badeni Zukunftspreisban Mashát leverte, mert ez a Greil még soha sem futott s bár — mint már emlitetlük — csoda dolgokat beszélnek home-trialeiröl, ilyenekkel szemben óvatosnak kell lenni az embernek. Viszont azonban nem tételezhető fel, hogy oly tapasztalt manager, mint Lehndorff gróf csak impressiók alapján határozza el magát lovának debutjéül ép e versenyt választani. Homály tödi a papíron Greif képességét s mégis nagy esélyt kell neki jósolnunk A mit mi kiállítunk, az nem legelseje az évjáratnak, mert nem lesz ott Barnato II. nem Guardian, Hortobágy, Doppeladler,ITimár. ilt van ugyan Rio Tinto, Annuska, de ezeknek oly magas a sulyuk, hogy kötve hisszük, miszerint az 1600 méteres versenyben sikerrel felvehetnék a küzdelmet. Végig nézve az indulók listáját elsö sorban is Iro neve tűnik szemünkbe, melyet remélve várjuk, mint a német leverőjét. Adós maradt ugyan még eddig, hogy tudja-e állni a mért földet, de legutóbb is az Austria dijban itthoni kortársai közt ö mutatta a legjobb formá(a távig az élen volt s jó ötödik lett Bogdány mögött), s emellett istállója már a kora tavaszai jobbnak tartotta Barnató 11-nél. Bonvivant magaslik ki mellette, mely legutóbb a Gunnersburyversenv hasonló távján győzelmet tudott aratni. Cid, Galifard, Gwen stb. ellenében. Szívósságé ismeretes Szeszélynek is. bár classisa még sem ér tel az előbb emiittettekhez. Esélyt kell még adni a Criteriumban harmadik "helyre futott Szabásznak, mely pedigreejénél íogvais kitartásról dicsekedhetik, származik ugyanis Theodore-tól és Nemszabadtól. A mi ló van még a mezőnyben nem sok esélylyel indul, egyedül Rctvachol volna az ha nem volna Abonnent, amely beleszólhatna a vég küzdelembe. Nehéz verseny. Valószínű nyertest nem is adunk. Greif — Iro — Bonvivant közt keressük a nyerőt.