Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898
1898-02-05 / 6. szám
I VADÁSZ- Er- YERSENY-I.AP to: 8 február ű. hanyatlása tehát kiszámíthatatlan veszedelmet jelent egész Poroszország tenyésztésére: már pedig vannak jelek — mondja az Emlékirat — melvekböl erre lehet következtetni. És pedig 1. a ménes által az országos lótenyésztés szolgálatába állitható apalovak száma 50 év óta átlag állandóan csökken: 2. félvér-apalovak használata a ménesben azelőtt a legnagyobb ritkaságok közé tartozott. most azonban rendszerré vált ilyenek importálása magán-ménesekl öl és kisebb állami ménesekből, inert a ménes maga nem bír elég használható apalovat produkálni. A hanyatlás okai nehezen ismerhetők fel teljes biztossággal — folytatja az Emlékirat — de a főbb okok ezek: A mezőségek, rétek, legelök. melyek régente kitiinß. termékeny talajból állottak, másfél század alatt elvesztették tápláló erejüket; a termelt széna többnyire nem volt elegendő; nem eléggé megfelelő a tenvész-anvag elhelvezése, apolása és felnevelése, nevezetesen hiányzik egy nagyobb istálló az anyaménesben elhelyezett mintegy 120 méncsikó számára, melyben ezek mintegy egy even át szabadon mozoghatnának; a belovagolandó két- és hároméves méneknek nincs alkalmas istállójuk, a mi káros befolyással van a felnevelésre; elégtelen az istálló-személyzet (részben, mert kevés az alkalmas lakás) és ezért elégtelen a tenyészanyag ápolása és felnevelése is. e/.ért elmarad a fiatal inének belovaglása és rendszeres munkáltatása is, már pedig nagy hiba. hu egyedül évér» által akarunk javítani, főkép ott. hol első sorban a jói-tartásra kell törekedni. Ezen bajokon az Emlékirat szerint következőképen szándékoznak és remélnek segíthetni: 1. rétek és legelök javítása, a ménes egész gazdaságának más, a ménes czéljainak jobban megfelelő alapra fektelése; 2. Az istállóban etetés idejére a zab-adagok felemelése és pedig :- anyakanczáknak naponként kgról 3 kgra, felnevelésben levő egy-két és hároméves méneknek 4 kgról 5 kgra: 3. az istálló-személyzet elhelyezésére és a ló-anyag rationabilis felnevelésére szükséges épületek emelése; 4. a legelök bekerítése, mert most csak igen kis téren mozognak a lovak, mindig attól kellvén tartani, hogy magánosok területeire lépnek, ezért a felvigyázó mindig lehetőleg együtt tartja őket? 5 .az ápoló-személyzet szaporítása, a tenyészanyag jobb ápolása és felnevelhetése czéljából. Mindezek eszközöllietése czéljából nagyobb összeg megszavazását kéri az állami ménesek intézösége a porosz képviselőháztól, mely azt kétségkívül meg is fogja adni, hozzásegítve ezzel Trakehnent ahhoz, hogy régi hírnevét továbbra is fentarthassa BUDAPEST IV.. VACZI-UTCZA 14. SZÁM, 1. EMELET Nöi és férfl angol szabó, KOLfiNLEGESSÉG: angel szabású lovagló- és vadász-öltönyBk. kizárólag angol szívetekből; ro. Inden ne m. "i. sport- és magyar disz-őltönyök elegáns kiállításban készíttetnek. = Minták kivánatra Ingjen és bérmentve. — T7"ld.élri megtsizások pontosan esz^öeSltetnelE. A napagedli ménesről Napagedl az osztrák tartományok ielivértenyésztésében azt a helyet foglalja el. mint nálunk Kisbér. Az osztrák kormány ugyanis abban a mérvben, mint a magyar kormány Kisbéren, nem tart fenn menest, hanem tenyészménjeit Baltazzi Aristul ur emez ebörendü menesében allitja lel. Jelenleg is két ménje: Matchbox és Strőnzian van ott elhelyezve, s ezek mellett, mint az osztrák .lockeyClub tulajdona. Tokio végez ott szolgálatot, egyetemben a Baltazzi Aristid saját tulajdonát képező Master Kildare. Zsupán és Althorppal. E ménes minden időben kiváló szerepet foglalt el tenyésztésünkben, de nem is csoda, mert anyakancza állománya a mellett, hogy egvike a legnagyobbaknak a monarchiában, egyike a legjobbaknak is minőségét tekintve. A tulajdonos, ki egyike e téren a legrégibb és legkiválóbb kapaczitásoknak, mindenkor nagy gondot fordított az anyakanczák beszerzésére, s azok helyes és okszerű fedeztetése meghozta a megérdemelt jutalmakat, melyek Napagedlt nemcsak a monarchia határain belül, de messze tul azokon, a távol Angliában is híressé tették. A számok is világosan beszélnek. A ménesből kikerült ivadékok ugyanis 1893 77.030 koronát 1894 79.097 « 1895 124.635 « 1896 130.782 « 1897 223.633 « nyertek a monarchia versenypályáin. Különösen sikeres volt a ménesre az idei év, midőn egyedei közül Fatalist az 50000 koronás kottingbrunni Nagy dijat, Pderzell az ugyancsak 50000 koronás Schönaui dijat nyerte meg. s ezek mellett Marilla. Wienerwald. Thury, Eremit, Formosa stb. stb. tüntették ki magukat. A tulajdonos tudvalevőleg nem csupán a maga czéljaira tenyészt, hanem éveseinek legnagyobb részét évenkint árverésre bocsátja. A napagedli egyéves árverések minden évben a legsikerültebbek közé tarioznak; versenyistálló tulajdonosaink kapva kapnak rajta, hogy ott anyagot szerezzenek; hogy mily nagy az érdeklődés a napagedli csikók iránt, az kiviláglik a következő — öt utolsó év — statistikájaból: eladatott ár korona 15 ar 82.000 62.300 147.300 88.800 109.600 a nagy szabású ki1893 1894 25 1895 27 1896 24 1897 35 értékben. Ezzel áttérünk arra mutatásra, a mely feltünteti a ménes magán tulajdonát képező anyakanczák tavalvi és idei fedeztetését, tavalyi leelléseit, továbbá a ménesben felállítva levő apalovakhoz bejelentett idegen anyakanczák névsorát. Ez a kővetkező: A ménes anyakanczái s azoknak tavalyi és idei fedeztetése: 1. Accise 1897. fed. Zsupán, 1898. fed. Zsupán 2. Annie 1897. fed. Master Kildare. 1898. fed. Zsupán 3. Augusta 1897. fed. Althorpe, 1898. fed. Tokio 4. Beatrix 1897. fed. Panzerschiff. 1898 fed.Matchbox 5. Blitz 1897. fed. Allhorpe, 1898. fed Zsupán 6. Cascaiut 1897. fed. Matchbox, 1898. fed. Matchbox 7. Coulisse 1897. fed. nem volt, 1898. fed. Tokio 8. Daten 1897. fed. Strőnzian, 1898. fed. Master Kildare 9. Edelweiss 1897. fed. Zsupán. 1898. fed. Matchbox 10. Engelsburg 1897. fed. Matchbox, 1898 fed. Matchbox 11 Erzsike 1897. fed. Althorpe, 1898. fed. Panzerchiff 12. Fantasie 1897. fed. Matchbox. 1898. fed Matchbox 13. Fasana 1897. fed. Master Kildare, 1898. fed. Matchbox IT. Fernande 189-7. fed. Zsupán, 1898. fed. Zsupán 15. Glanca 1897. fed. Matchbox, 1898 fed. Matchbox 10. Glücksgöttin 1897. fed. Panzerschiff, 1898. fed. 1897. fed. Master Kildare, 1898. fed. Tokió 18. Help yourself 1897. fed. Matchbox, 1898. fed. Matchbox 19. Hippokren 1897. fed. Zsupán, 189Í* fed. Zsupán 20. Ironie 1897. fed. Althorpe, 1898. fed. Zsupán 21. Legyes 2897. Ted. Strőnzian. 1898 fed. Althorpe 22 Maritana 1897. fed. Matchbox. 1898. fed. Althorpe •>3 Micsoda t897. fed. Zsupán, 1898. fed. Matchbox 24. jiini 1897. fed. Matchbox, 1898. fed. Tokio 25. Reprise 1897 fed. Matchbox, 1898. fed. Zsup.in 2(h Uossidine 18S7. fed. Matchbox. Í898. fed. Strőnzian 07. Scarcity 1897. fed. nem voll, 1898. fed. Tokió 28. Scutch'Mist 1897. fed. Master Kildare, 1898. fel. Strőnzian 29 See mee 1897. fed. Zsuián. 1898. fed. Matchbox 30! Sib er Lute 1897. fed. Matchbox, 1898. fed. Master Kildare 31. Sugar Plum 1897. fed. Slronzian, 1898. fed. Master Kildare 3-? Sybil/a 1897. fed. Zsupán, 1898. fed. Tokio 33. Szemrevaló 1897. fed. Matchbox, 1888. fed. Tokio 34. Thriftless 1897. fed. Matchbox. 1898. fed. Matchbox 35 Wagtail ÚW1. fed. Althorpe. 1898. fed. Tokio 36. Wallneria 1897. fed. Master Kildare. 1898. fed. Allhorpe 37. Wehmuth 1897. fed. Althorp, 1898. fed. Matchbox 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23, 24 25. 26: 27. 28. 29. 30 31. 32. 33. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12, 13 14, Idegen anyakanczák : Matchboxhoz Rlaskovich Elemér Csokor Dreher Antal Rebecca Br. Springer G. Alicia Ugyanaz Fidelity Ugyanaz Veronica Br. Üchtritz Zs. Kisbösl.e Ugyanaz Messalina Tränke! A. Rebecca Ugyan >z Catalpa Gr. Kinsky Zd. Märchen Ugyanaz Misfit Ugyanaz Moneta Gr, Trauttmansdorff L. Glengotaan Ugyanaz Panama Gr. Esterházy Móricz Lilinokalani Ugyanaz Partisane Ugyanaz Sollich Ugyanaz Rape of the Lock Ugyanaz Borealis Losonczy Elemér Kunst Balogh Kálmán Wissenschaft Gr. Seilern F. Aequo viva Ugyanaz Barége Lebaudy R Barriere Gr. Hunyady I. Duchess Ugyanaz Hitesse Hg Solms S. Beatrice Rr. Harkányi J. Szerény Br. Loudon E. Veglia Br. Königswarter H. Aranyka Schindler L. Fohász Söllinger R. Mondschein Ugyanaz Kunigunde * * Idegen anyakanczák : Stronzianhoz. Bloch H. Distanzritt Michalsky Ádám Braganza Ugyanaz Bazoche Br. Loudon Ernő Aurora Ugyanaz Aerides Ugyanaz Victoria Gr. Hcnckel Lazy Scoth Melody Gr. Seilern Ferencz Iriesting Ugyanaz Ilogyvolt Lopatin J hdn. Sibil Gr. Chorinsky Viktor Jewell Garszynskv Bogdan Polyscope Ugyanaz Chink Mysyrowicz Edmond Electa Idegen anyakanczák: Althorphoz. 1. Br. Garszinszkí Bogdan Celia 2. Ugyanaz Vis-a-vis 3. Gr. Henckel Lazy Esterei 4 Br. Rothschild Náthán Planchette 5. Gr. Seilern Ferencz Heureuse 6 Ugyanaz Cara II 7. Gr. Bawarowskv Emil Enttäuschung 8. Hg Taxis Sándor ? 9. Ugyanaz ? * * * Idegen anyakauezák : Master Kildarehoz. 1. Bloch Henrik Ortrude 2. Michalsky A dám Champagne 3. Ugyanaz Concession 4. Ugyanaz La Revanche 5. Gr. Stubenberg József Hnlka 6. Gr. Henckel Lazi Lenti/ 7. Gr. Seilern Ferencz Bonne Bouche 8. Ugyanaz Wunderkind 9. Hg Solms Sándor Gillette 10. Gr. Hunyady Imre Jealous 11. Ugyanaz Joke 12. Lopatin J. hdn. Eichel