Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-09-05 / 66. szám

476 VAD ASZ- ES VERSENY-LAP. a távnál maradozni kezdelt, Prior ment az élre. A hatéves heréltnek ma kedve volt futni, söt még küzdeni is volt szive. | hosszal verve le a távon belül veszélyesen előtörő Dömét, mely mögött Rémes lett harmadik Splügen elölt. A Rhadost akadály verseny, melynek dijáért négv ló pályázott, egyáltalán nem nyújtott diszes képet." Fejedelem. Dogaresse, Akar és Renegat voltak a concurrensek. Ez utóbbi volt a kedvencz. de a Master Kildare mén ma nem volt disponálva. s már az állványugrásnál kitör t, lovasa vissza fordította ugyan s ugrásra bírta, utánna ment a mezőnynek, elérte azt. az angol ugrást azonban ferdén ugorván elbukott, de sem a lónak sem herczegi lovasának mi baja sem esett. A midőn pedig másodszor ugorta a versenyben maradt három ló az állvány ugrást, Fejedelem, mely addig is nagyon kel­lemetlenül viselte magát, megtagadta az ugrást, s lovasa minden erőfeszítése daczára sem volt azon keresztül vihető. Igv csak Akar és Dogaresse maradtak a versenyben, s miután Dogaresse a befutóig vezetette magát ellenfelétől, ott megfutott tőle, s könnyen nyert. A Kísérleti akadály versenyhen először lép­tek az akadály pályára a három évesek. ígé­ret, Ravasz, SamLó és Orbad vették fel egy­mással a küzdelmet. A verseny lefolyása messze felülmulta az előbbiét, daczára annak hogy istálló fiuk ültek a lovak nyergében. Az akadályokat — az egy Sambó kivételével, mely magasan ugrik — mind hibátlanul vet­ték, hosszú ideig együtt tartották magukat, s csak az utolsó két gát közt ragadta határo­zottan magához a frontot az eddig kis elöny­nvel vezető Orbad s miután Ravasz 3—4 izben is ki-ki tört, az Orwell herélt könnyen nyert ellene. A Kuno (/álverseny jó ideig felejthetetlen lesz az alagi közönség előtt. Ily örült gyors iramban lefutva, tán sohase láttunk gátver­senyt. Oly pacet dictált Hires leány, mintha csak egy 1000 méteres sikverseny lefutására volna kiküldve. A heves pace természetesen már az ut felén megölte a concurrensek leg­többjét, majd egy mértföld után magát a vezetőt is. Futár vette ekkor át a vezetést sarkában a látszólag frissen galoppozó Gyur­jaddal és Vignolával. Igy jöttek az egyenes elején levő gáthoz, hol Gyúrjad megbotolván elbukott s lovasa nagy ívben kirepült a nye­regből. Ez volt a szerencséje, mert a mögötte ugrató Vignola megbotlott benne, s keresztül bukóit rajta, mi közben Vignola lovasa lova alá került. A verseny végeredménye az lön, hogy az utolsó gátat még elsőnek ugrott Futárt a sikon Grobian elfogta s némi küz­delem után a m-'sodik helyre szorította. A fennebb vázolt bukás eleinte nagyon veszé­lyesnek látszott, mert br. Pletzger ott feküdt lova alatt, herczeg Taxis is mozdulat­lanul feküdt a földön. A herczeg azonban csakhamar talpra ugrott, sietett Pletzger bárót lova alól kiszabadítani. Szerencsére a báró­nak sem történt semmi komolyabb baja. Leg­rosszabbul járt azonban — Gömöry Viktor ki nem is bukott, mégis baj érte." A fiatal urlovas ugyanis Jasont lovagolta, melynek még kevés gyakorlata van a gátakon ; a fáradt ló a fordulóban levő gátnál kitört, neki ment a barriernek, miközben Gömörynek lába oda­szorult. s erös horzsolást szenvedett a térdén, — de reméli, hogy kedden már ismét lova-' golhat. A Kétévesek versenyéhen Belladonna, lovasa ügyellensége folytán, ott maradt a startnál, különben jó esélye lett volna a végküzdelem­ben. Győztese e futamnak a Csompora által nagy [önhittséggel lovagolt Kékes lett. könnven nvakhosszal vervén le Játékot. a Szeptemberi dijra hat lovat nyergeltek. Fütty raVonczátlankodása húzta azt sokáig, söt egy izben nagyon megszalasztotta társait, de ebben hibás a star ter is, mert zászlaját már lecsapta, látva pedig a nem sikerült indítást, ujra visszakiáltotta őket. Sironi. Hathalom. Borször­csök ekkor már nagy svungban voltak s lovasaik­nak csak 400—500 méter lefutása után sikerült visszatartani őket. Sikerülvén végül az inditás, Borszörcsök vezetett erősen, de a fordulóban eljátszotta szerepét, s Grumbler ment az élre: sokáig nem tarthatta ott magát, mert a tulaj­donosa által nagy routinenal lovagolt Sironi a távnál elfogta öt s 2 hosszal nyert ellene, mig Füttv harmadik lett. 71 k. Jékey A. száz. 5é sga h 68 k. Burchardt A. th. 5é sga 66 k. Mr. Lincoln 3é Versenyj elentés. Alagi versenyek 1898. Szeptemberi meeting. Első nap. Vasárnap, szeptember 4-én. I. Eladók versenye. 1000 kor. 1200 m. Burchardt P. hdn. 6é stp h Prior 1000 k. Galaor— Proportion 67 k. Gr. Pejacsevich 1 Jankovieh D. ur 3é p m Döme 1600 kor. Tulajdonos 2 Rémes 600 kor. Br. Korb, fhdgy. 3 h Splügen 600 kor. Hg. Taxis 4 p m Villanyos 1000 kor. 65 k. Gömöry ur 5 Gr. Andrássy T. 4é p k Bóra 2000 kor. 72 k. Gr. Orssich 0 Jankovich-B. Gy. ur 3é p k Reparatur 1600 k. 67} k. Horthy Sz. ur 0 Rohonczy G. ur 3é sga k Bóra 1000 kor. 64} k. Mr. Prook 0 Rohonczy L. ur óé sga k Lapály 1600 kor. 70 k. Pfeiffer ur 0 Bánat 6 lóért. — Tot: 5:13. — Hely: 25:34 I., 25:45 II., 25:67 III. — ítélet: Küzdelem után } h. nyerve } h. III. Győztesre ajánlat nem történt. — Érték: 970 kor. I., 170 kor. II, 70 kor. III és 370 kor. a szövetk. pénztárnak. II. Rhadost akad. vers. hcp. 1200 kor. 40C0 m. Geist G. ur 4é sga k Dogaresse Biró—Donna Diana 72 k. Horthy Sz. 1 Gr. Schönborn F. id. p h Akar 71 k. Br. Korb fhdn. 2 Schwarz-Fekete ur 4é p h Fejedelem 75 k Hg Schwarzenberg 0 Mr. Blue 4á sga m Renegat 08 k. Hg Taxis 0 Kisbánat 2 lóért, bánat 9 lóért. — Tot: 5:14. — Hely: 25:45 I., 25:167 II. — ítélet: 1} h. könnyen nyerve. Fejedelem kitört, Renegat elbukott. — Érték : 1160 kor. 1., 160 kor. II. és 550 kor. a szövetk. pénztár­nak.Gr. Schönhorn F. hamis szin miatt 20 kor.-ig meg­birságoltatott. III. Kísérleti akadályverseny. 1500 kor. 3200 m. 3évesek. Gr. Schönborn F. p m Orbad Orwell—Neuvaine 63} k. Böhm 1 Jankovich-B. Gy. ur p m Ravasz 60 k. Csompora 2 Gr. Károlyi Gy. p h Sambo 63} k. Machan 3 Gr. Erdődy S. sga m ígéret 67 k. Kernya 0 Bánat 3 lóért. — Tol: 5:11. — Hely: 25:31 I., 25:32 II. — ítélet: 4 h. könnyen nyerve, rosz III. - Érték: 1460 kor. I., 260 kor. II., 60 kor. III., és 220 kor. a szövetk. pénztárnak. IV. Nono-gátverseny. 1500 kor. 2400 m. Br. Korb W. T. fhd. 4é sga h Grobian Gun­nersbury—Gamiani 74 k. Tulajoonos 1 Gr. Orssich P. hdn. 3é p m Futár 65 k. Tulajdonos 2 Jankovich-B. Gy. ur 3é p k Hiresleány 65 k. Horthy Sz. ur 3 Gr. Andrássy T. 4é p m Jason 70 k. Gömöry ur 0 Lebaudy R. 3é p k Mama 65 k. Pfeiffer nr 0 Br. Pletzger R. fhd. öé p m Vignola 76 Tulajdonos 0 Hg Taxis M. 4é p m Gyúrjad, 70 k. Tulajdonos 0 Bánat — 10 lóért. — Tot.: 5:40. — Hely : 25:44 I., 25:32 a IL, 25:50 a III., — ítélet : Küzdelem után } h. nyerve, rossz III-ik. — Jason és Mama fentar­tattak, Gyúrjad és Vignola elbukott. — Érték : 1470 k. I , 17Ó k. a IL, 70 k. III. és 36é k. a szöv. pénz­tárnak. V. Kétéves nyeretl. eladóvers. 1200 kor. 1000 m. Geist G. ur p m Kékes Beau Brummel—Bimbó 58} k. Csompora 1 Br. Podmaniczky G. p m Játéle 55 k. Opatoczky 2 Chernel Gy. ur p m Parázs 55 k. Fürst 3 Jankovich-B. Gy. ur sga m Morgó 1158} k. Kaposi 4 Rohonczy G. ur p k Belladonna 57 k. Major 0 Kisbánat 1 lóért, bánat 3 lóért. — Tot: 5:11. — Hely 25:33 I , 25:40. — ítélet nyakhosz. biztosan nyerve, 4 h. III-ik. Beladonna a startnál állva maradt. Győztesre ajánlat nem történt. — Érték : 1170 kor I.. 270 kor. II.. 70 k. III. és 210 kor. a szövetk! pénztárnak. VI. Szeptemberi dij. 1200 k. 2000 m. Gr. Pejacsevich A. 3é stp k Sironi Galaor— Sybil 64} k. Tulajd. 1 Geist G. ur 3é sga m Grumbler 71 k. Hg Taxis 2 Gr. Andrássy T. 3é sga her Fütty 64} k. Pfeifer ur 3 Gr. Orssich P. hdgy 3é p m Dobsina 68 k. Tulajd. 4 Chernel Gy. ur 4é sga m Ilathalum 66 k. Horthy Sz. ur 0 Gr. Esterházy F. 3é p h Borszörcsök 64} k. Mr. Brook 0 Bánat. 4 lóéit. — Tot: 5:15. — Hely 25:35 I, 25:37 II — ítélet 2 hossz. Könnyen nyerve, 3 hossz. III-ik. — Érték 1170 kor a 1. 170 kor. II, 70 kor. III és 240 kor. a szövetk. pénztárnak. Kilátások az alagi versenyek második napjára. Három sik-, két gát- és egy akadály­verseny szép számú nevezéssel csalogatja ki holnap a közönséget Alagra. A Mogyoródi dij. egy 1400 méteres sik­verseny a bevezető szám. [Döme, Bánatos Bajag, a Pejacsevich istálló lovai, és Picca­llili közt látszik a dij sorsa eldőlni. Tekintve a pönalitásokat, s ha nem találja hosszúnak az 1400 metert, ugy Döme győzelmét lehet várni, de Diszpolgár veszélyes lehet reá. Jól fog futni azonban Bánatos is. A Rubel akadályversenyben előreláthatólag Kér­dés lesz a győztes, Wiosna, Benegat vagy Csehi szoríthatnák meg. A Gátverseny handicapben megfelelő lovasa ha lesz, Etuska indulhat nagy esélylyel. Har­mat vagy Orbad a veszélyesek reá. A Háromévesek gátversenyében az Orssich istálló lovai. Futár és Sylph tetszenek nekünk leginkább, bár — feliéve. hogy jó, erös kezű lovast kap — Jutka megelőzheti őket a czélnál. A Kétévesek versenyében Harmat II. a jelöl­tünk Arkangyalát előtt. A Búvár handicapban alighanem a jó ideig pihent Béllé Helene szerzi meg a dijat, Stnuer­man vagy Pletyka II. előtt Programm Alagi versenyek 1898. Szeptemeri meeting. Második nap. Kedd, Szeptember 6. I Mogyoródi dij. 1200 kor. 1400 m. 1. (2) Gr. Andrássy T. 4é p k Bora 70 2. (1) Ugyanaz 3é sga k Jutalom 641 3. (4) Capt. André 3é p k Belle Helene 68} 4. (5) Ugyanaz 3é p k Ftscurious 64} 5. Bárczay F. bdngy 3é p m Steuermann 66 6. Lov. Brzozowski H. száz. 3é sga k Walküre 64} 7. Burchard A. th. 5é sga h Splügen 72} 8. Gr. Esterházy B 4é stp k Bánatos 70 9. (10) Geist G. ur 3é sga m Grumbler 72} 10. (9) Ugyanaz 3é stp k Pletyka 11 71 11. Jankovieh B. Gy. ur 3é p k Reparatur 68} 12. Jankovieh D. ur 3é p m Döme 66 13. Gr. Károlyi J. 3é p k Bajag 64} 14. Kreutzbruck Zd. fhdgy 3é sga k Nelly 64} 15. Lebaudy R ur 3é p m Mesmes 66 16. Mr. Lincoln 3é p m Villanyos 66 17. Gr. Orssich P. hdgy 3é p m Dobsina 66 18. (19, 20) Gr. Pejacsevich A. 3é sga m Diszpolgár 70 19. (18, 20) Ugyanaz 3é p m Ohó 66 20. (18. 19) Ugyanaz 3é sga h Ördög 64} 21. (22) Rohonczy G. ur 6é sga m Kezdet 74 22. (21) Ugyanaz 3é sga k Bora 64 l 23. Wahrmann R. ur 3é p k Piccalilli 64} Tip: Döme — Gr. Pejacsevich ist. II. Rubel akadályverseny. 1500 kor. 4000 m. 1. Mr. Blue 4é sga m Benegat 65 2. Gr. Erdődy S: 5é sga m Ihury 70 3. Gr. Esterházy F. id sga k Szép Heléna 73} 4. (5) Geist G. ur 4é p k Bibis 65 5. (4) Ugyanaz 4é sga k Dogaresse 72 6. Br. Korb T. fhdn. 4é sga k Etoile 68 7. Gr. Korytowski F. 6é sga k H iosna 741 8. Liptay B. ur 6é p h Csehi 76} 9. Ostoia Ostasewski ménes 4é sga k Pogon 65 10. (11) Gr. Pejacsevich A. 4é p k Olyan 65 11. (10) Ugyanaz 4é p k Risico 65 12. Gr. Schönborn F. id p k Akar 71} 13. Schwarz-Fekete ur 4é p h Fejedelem 65 14. Gr. Thum E. fhdn. 4é p k Kérdés 72 15. Mr. C. Wood 4é p m Tommy 65 Tip: Kérdés — Wiosna. Hl. Gátverseny handic. 1500 kor. 2800 m. 1. Br. Korb T. fhdgy 4é sga h Grobian 79 2. Liptay B. ur 6é p h Csehi 77 3. Bárczay F. hdgy 4é p k Feleség 73 4. Mr. Redand Blue 5é p h Ontario 71} 5. Chernel Gy. ur 4é sga in llathalom 70 6. (8) Gr. Schön born F. 5é s k Hannat 69

Next

/
Thumbnails
Contents