Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-08-22 / 60. szám

1698 augusztus 22. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 421 tette e nagy dijat, gr. Batthyány Elemért, ki betegágyhoz kötve volt kényszerítve távol maradni e fényes sport ünnepélytől. A meeting legérdekesebb versenyére a Szent lstván-dijra tizenegy lovat nyergeltek, s a ringben-daczára annak, hogy már napok óta rossz hirek voltak Doriáról elterjedve, e Péchv-féle mén mind végig megtartotta elő­kelő helyét a fogadásokban, ámbár az istál­lóhoz közel állóktól most már nem jött pénz Donovan fiára. A favourite kissé későn jött a parádéhoz s bizony mereven kanterezett az indulási oszlophoz. Ez volt előre látható­lag utolsó szereplése az egykor nagy remé­nyű Derby cracknak mert miután a verseny­ben semmi szerepet sem játszott, az egyenesen letört s mint rossz utolsó haladt át a czél vonalon. Doria harczképtelenné lett körülbelül minden időkre, de nem is csoda, mert a versenyképes kis ló oly feladatok elé állíttatott az idén, mint kevés versenytársa. A Trial­Stakestöl kezdve talpon volt minden nagy versenyben egész a német Derbyig, s azon felül nem volt oly nagy verseny, melynek lefutása előtt legalább egyszer erös próbának alávetve ne lett volna. Ö se volt vasból, mint legtöbb pályatársa. Maga az idei Szent István-dij egyike volta legszebb versenyeknek, melyekben gyönyör­ködhettünk. A start hamar sikerült s Gagerl ugrott el a vezetéssel, de lovasa nemsokára visszavette s Ordur és Doge, majdnem egy vonalban fe­küdve, vették át a kalauz szerepét Plikus és Wie Seide előtt, melyek mögött Gagerl fog­lalt helyet, a többiek által csomóban követve, mig az utolsó helyet Doria foglalta el. Az egyenesen még mindig Or-dur és Doge vol­tak frontban, de ez utóbbi már lovagolva lett, ugy hogy a nagyon nyugodtan galop­pozó Ör-du. látszott mindvégig nyertesnek. A távoszl pnál aztán a háttérből elöreszökö Komámasszony mihamar meg volt verve s egyedül Esterfi volt képes a tribünök előtt egymással erősen viaskodó Ordur és Gagerl közelébe férkőzni. Csak nagyon kevéssel a czél előtt sikerül Gagerlnek Or-durtól a szép dijat egy nyakhoszszal elragadni. Esterfi egy hoszszal hátrább harmadik Doge és Komám­asszony előtt. A kis terhű lovak nem tudtak szóhoz jufni, úgyszintén Makó sem, melyről kitűnik, hogy a Trial Stakest meglehetősen közepes ló nyerte meg. A három első helyet tehát a nagyobb terhű lovak foglalták el, s Gagerl majdnem ismételte Espoir példáját, mert ez utóbbi csak 6 font­tal vitt nyergében nagyobb terhet, midőn mint nyertes került ki az István-dijból. Hogy három éves lovaink közt valóban nem egy van, mely nagy versenyképességgel rendelkezik, arról ugy Gagerl, mint Esterfi ma tanúságot tettek. Gagerl a korterhen kivül még 3 fontot adott egy közép klasszisu négy évesnek, Ordurnak s még azt képes volt meg­verni. Esterfi körülbelül épen oly jó ló, mint Gagerl, mert ez utóbbi által nem igen lett többel, mint ama 6 fonttal megverve, mely­lyel Esterfi többet vitt. Ha Esterfi nem rándul le Sarajevoba a Császárdijért, ugy 46 kiló teherrel ma canterban nyerte volna meg az István-dijat. Komámasszony nem futott fel Kottingbrunni formájához, mert különben 4 fonttal kellett volna neki jobb esélylyel birnia mint a nyer­tes Gagerlnek. Gagerlnek mai győzelme éppen kottingbrunni tutása alapján nem megy meglepetésszámba, mert csak kevés fonttal volt rosszabb esélye mint a második favouritenak Komámasszony­nak. A mai Szent István-dijból pedig azt tanul­tuk meg, hogy daczára Mindig akcziden­sének, Árulónak nem szabad az utja a St. Legerben, mert Gagerlben és Esterfiben komoly ellenfelekre fog akadni. Gagerl pedigreeje a következő: Wenlock 4 Lord Clifden 2 Newminster 8 Touchstone 14 Beeswing Wenlock 4 Lord Clifden 2 The Slave Melbourne 1 Volley Wenlock 4 Mineral Rataplan 3 The Baron 24 Pocahontas Wenlock 4 Mineral Manganese 1 Birdcatcher 11 Moonbeam te "fa tn m CD ot in Speculum 1 Vedette 19 Voltigeur 2 Mrs. Ridgway te "fa tn m CD ot in Speculum 1 Doralice Alarm 19 Preserve te "fa tn m CD ot in Flotilla Kingston 12 Vernson 11 Queen Anne te "fa tn m CD ot in Flotilla Cymba Melbourne 1 Skiff te "fa tn m CD ot in Stockwell 3 The Baron 24 Birdcatcher 11 Echidna | fa h _ £ o m Stockwell 3 Pocahontas Glencoe 1 Marpessa | fa h _ £ o m Bay Celia Orlando 13 Touchstone 14 Vulture | fa h _ £ o m Bay Celia Hersey Giaucus 3 Hester | fa h _ £ o m Weatherbitl2 Sheet Anchor 12 Lottery 11 Morgiana | fa h _ £ o m Weatherbitl2 Miss Letiy Priam 6 Miss Fanny any |£ Floric Touchstone 14 Camel 24 Banter |£ Floric Kancza The Sadler 3 Stays A nap többi futama iránt, bár jelentőség tekintetében a nagy dij mellett eltörpültek nem csökkent az érdeklődés, mert érdekes mom­mentumok egész sorozata tudta lebilincselve tartani a közönség érdeklődését. A nagy napot az 1400 méteres Csömöri dij vezette be, melyben kipróbált flyerek találkoztak. Zászlós, Kisasszony, Wagner, Vert­Vert és Franczia Mulató voltak a 3000 koro­nás dij pályázói. A ring Zászlóst választotta kedvenezének s nem is csalódott, mert a Fenék mén, mely a kora tavaszszal megmutatta, hogy rövid távon hasznos ló, starttól a ezélig uralkodott ellenfelein s két hosszal köny­nyü győzelmet aratott Kisasszony ellené­ben. Harmadik Franczia mulató lett, Wagner előtt, inelytöl eddigi futásai alapján jobb formát is lehetett volna várni. A gáiverseny nem várt eredménnyel vég­ződött, s ezt nem annyira Ines győzelme okozta, mint inkább Exolfonak minden kri­tikán alul való futása. A föherczegi istálló eme lovának kottingbrunni és legutóbb Gábor­hoz való futása alapján nyernie kellett volna de ugylátszik nincs mindig kedve, s igy esett meg, hogy mérsékelt harmadik tudott csak lenni Ines és Futár után, melyek közül az elölemlitett biztosan másfélhosszal nyert. Iiis és Kilenczes egészítették még ki a mezőnyt, mi szerepet sem játszva, bár az utóbbi sik verseny formái alapján nagy esélylyel birt, de a mellett] hogy még nincs otthon a gá­takon, ugylátszik kellemetlen rogue. A 2800 méteres Eladó versenyben Kadmea oly sok ólmot kapott ellenfeleitől, hogy ha csak felényire is vissza nyerte tavalyi formá­ját, nyernie kellett. S ez be is következett, mert az Amphion kancza feltartva öt hosszal nyert Sorgenkind, Veloce (mely ugylátszik teljesen elvesztette tavaszi formáját) Massa és a megsántult Kezdet ellenében. A Kétévesek eladó versenyében először futottak a kétévesek 1400 méter távon, s Czicza II, apjától, Espoirtól, örökölt állóképessége folytán letehette nyeretlenségét, küzdelem után egy hosszal vervén le Lovranát, melytől igaz ugyan, hogy nem kevesebb, mint tizenhat fontot kapott, s ennyiyel távolról sem volt megverve. A ring favoriteja Appolonia volt, de a Filou kanczának láthatólag hosszú volt a táv, s az utolsók közt végezte futását. Az Augusztusi handicap 1000 méteres futa­mára egy tuczat flyert nyergeltek fel. Ugy a ringben, mint a nagy közönség körében az előnyösen sulvozott Malteser volt a kedvencz. de Mirko eme testvére ép ugy mint Kotting­brunnban a szerencsétlen második helylyel volt kénytelen megelégedni — a könnyű nyer­tes Tip-Top után, mely tekintve 62| kilo magas súlyát, bátran elmondhatjuk, hogy e távon ma futotta legjobb versenyét, s hogy e távon manapság alig verhető meg. Harma­dik Judica lett Páratlan előtt, mely bizonyára közelebb végezte volna futását, ha a startnál hosszakat nem vészit. A vert mezőnyben volt az év első felének legjobb flyerje Kárpát, mely hosszabb ideig nem lévén rendben, távolról sem mutatta valódi formáját, mint a hogy minden formán alul futott ismét Pavolin és Álmos, mely utóbbinak ugy látszik végkép letűntek jó napjai. Jobb futást lehe­tett volna várni Heritieretöl is, de ez a kancza sem az már, a mi a tavaszszal volt. Az utolsó futamban a Helenenthali dij résztvevői közül három állt ki a sikra: Dominik, Scipió és Killarney, de egyikök sem tudta a győzelmet magához ragadni, legkevésbbé a favorite, Dominik, mely mai futásával nagyon közepes lónak bizonyult, s szinte megfoghatatlannak tűnik fel kotting­brunni jó harmadik helye, annyival is inkább, mert Scipio és Killarney, melyek akkor mögötte értek a czélhoz, most megelőzték öt. Mentségére talán azt lehetne felhozni, hogy nem megy kedvvel a versenybe, vagy talán a hosszabb távolságok vannak ínyére. A verseny győztese egy eddig még nem futott kancza Harriet — JHardy testvére — lelt, mely — bár hosszakat nyert a startnál — e győzelmével Scipio és Killarney fölött jó képességről tett bizonyságot s azt hisszük a jövőben is mindig számottevő lesz. Ötödik nap. Vasárnap augusztus 21-én. Az ötödik versenynap ugyan minden tekin­tetben az elözö mögött maradt, de nem lehet tagadni, hogy a programm elég változatos képet nyújtott. A legnagyobb kétéves versenyek egyike a Kettős Ivadék verseny folyt le vasárnap, és sok tekintetben igen érdekes felvilágosításo­kat nyújtott. Kjtünt ugyanis, hogy Mr. Dorryt Ronnyja (Csapláros féltestvére) első osztályú kétéveseink élén van. pedig Dominiknek levere­tése után a Helenenthali dij mezőnyének jóságában már a legtöbben kételkedtek. Ez a Master Kildare kezd magáról többet beszél­tetni napagedli működésének további éveiben már első klasszisu lovakat nemez, mint Ronny, Deaf & Dumb stb. Ez utóbbi kancza ugy látszik formán kivül van, mert mai for­mája — már az ut felén meg volt verve ­semmi esetre sem lehet igazi képessége. Mindegy ma is igen jól futott, épen ugy, mint | a Metropole dijban, de nem oly nagy ágyú, mint a minőnek Butters mester tartja. Meg­lepett Häng di an, — a kancza tavasz óta sokkat javult, egyébb iránt ö csak arról tanúskodott, hogy a Dreher istálló nagy for­mában van, amit különben Gagerl és Tip Top már tegnap bebizonyítottak. Electra is jól futott, de Canterbury amint meg mondtuk, nem ebbe a társaságba való. Mint a starter a mezőny útnak bocsátotta. Mindegy és Deaf & Dumb voltak frontban Ronny oldalt galopozott s oly könnyen ment, hogy már az ut felén övének látszott a diadal. Jóval a távoszlop előtt Deaf & Dumb meg volt verve, a csomóból pedig Hängdian szökik ki, s mig ez utóbbi és Mindegy a második helyért küzdenek, addig] Ronny elhúz mellettük s mint könnyű nyertes 1 hoszszal Hengdian előtt ér* czélhoz, mig Mindegy fejhoszszal hátrább 3-ik lett. Bevezető szám gyanánt egy 1400 méteres Kétévesek eladó versenye szerepelt, melyre hét telivért nyergeltek fel. A ring mihamar meg­találta favoriteját Gwen ben s nem is hiába, 1*

Next

/
Thumbnails
Contents