Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-08-19 / 59. szám

1898. augusztus 19. VADÁSZ- ÉS YEHHENY-LAP. dorongfa kerítések (Post and Rails);jól ugró lovak kellenek, irlandiak a legczélszerübbek e czélra. Miután fiatal főuraink közül többen szok­tak átrándulni (az itthoni vadászatok bevé­geztével) Angliába vagy Pau vidékére ' — megemlítjük ez ujabb vadászteret, melyen sokkal több nemzetbeli sportsmannel talál­kozhatnak, s egy-egy kivitt jucker-fogaítal sőt félvér vadászlovainkkal — a figyelmet magyar méneseink termelésére fordíthatnák. * * * Az amerikai bőrbeteg lovak behozatala ellen. Az idén, sőt a mult évben is már több izben említettük a «Spirit of Times» és a chicagói «Horseman» nyomán, hogy Közép­Amerika tulspeculalta magát a lótenyésztés­ben s hogy az ottani kormány mintegy fel­hívta a tenyésztőket, miszerint alakítsanak export-társulatokat lókivitelre. Említettük, hogy ennek következtében már tavaly fran­czia és német lótenyésztők a szaklapokban panaszkodtak, miszerint e tömeges lószállitás hozzájuk (s a minden áron eladás) mennyire lenyomja ott a solidan nevelt lovak arait s hogy csak azután lünik ki, hogy az ame­rikai «shody» nagyobbrészt mennyire hitvány, csont nélküli és betegségekkel (rüh és bőr­féreg, sőt takonykór) teli tett kimustrálás, me­lyet az élelmes amerikai lókupeczek Európába becsempésznek. Maga Anglia leginkább a walesi és skóliai egyes vidékeken házaló ke­reskedőivel, zöldségárusaival (kik eddig a far­mertől vették ponnyjaikat talyigáik elé) most a vankeek olcsó gebéit vásárolják, melyek utján (a sok viszontagságos hányattatás és koplalás folytán) sokíéle betegség hurczoltatik be... Gonstatálták ezt már tavaly Németország­ban is, s a hatóságok most a behozatalt azzal nehezítik, hogy — (miután állami keres­kedelmi szerződés folytán egyenest nem tilt­hatják el e förtelmes invasiót) — 20 napi veszteglést vetettek a külföldről behozjihüő" lovakra, hacsak ezek mint luxus és verseny­lovak kellőleg nem igazoltatnak, hogtf szár­mazásuk nem amerikai. Ez igen helyes intézkedés s miután tapasz­talható, hogy már nálunk is jelentkezik ez az invasio — mint értesülünk a földmivelésügyi miniszter ö excja is (az ursz. lótenyésztési osztály főnökének javaslatára) ily értelmű ren­deletet szándékozik kibocsátani. De sürgősen kérjük azt; addig is jó lenne, há a vidéki ló­tenyésztési bizottmányok s a megyei hatósá­gok — kivált a nyugoti é3 északi határok körül — figyelemmel kisérnék ez invasiót — nehogy ugy járjunk mint a galicziai beván­dorlókkal : Oroszország kiűzte őket, mert látta, hogy jámbor dolgos népét megmételyezi Magyarország meg befogadta s most e gyü­levész nép kiszorítja tótjainkat Amerikába. THE GRESHAM életbiztosító-társaság Londonban. MENES ÉS GYEP-UJDONSAGOK. Magyarországi fiók: Budapest, Ferenci Jfesef-tér 5—6. a társaság házában. Ausztriai fiók: Bécs, Gissllaslrasse I. szára alatt a társaság házában. Elnevezések. Welteni Wiener Rudolf lovag a következő neveket adta 1897-ben elletett csikóinak: Idicab sga m ap. Dictator any. Abassi Idicpri sga m ap. Dictator any. Pride of the Ocean Jbarrdic sga k ap. Dictator any. Barracouta Icalu p k ap. Friar Lubin any. Cava lmislu p k ap. Friar Lubin any. Mischief Imordic sga k ap. Dictator any. Miss Morgan lmorham sga k ap. Hampton any. Morven Isadic p k ap. Dictator any. Sacha Itourdic p k ap. Dictator any. Toarmire Iwentic p k ap. Dictator any. Weiilock Edge Mr. C. Wood egyéves csikainak elnevezése: Dunántúl p m ap. Dunure any. Peeress Gourmet sga m ap. Gourmand any. Phillre Oriental p m ap. Orvieto íny. Rhii e Maiden Peninsular p m ap. Beauminet any. La Penitente Retford p m ap. Retreat any. Silver Belle Bánatjelentés. Egyedy Arthur bánatott jelentett a 3éves Poroszlo­ért 1898-i kötelezettségeiben, a 3 éves Riadó-ért pedig minden kötelezettségében. Kimúlt. Gr. Festetics Tassillo-nak 1877-ben elletett p­kanczája Caledonia ap Scottish Chief any. Cassidia. Orlando-tól kimúlt. (Caledonia egyik legsikeresebb anya-kanczája volt a keszthelyi ménesnek. Töle származott a többi közt: Veglia, Johnsbach. Culloden. Chasseur d'Afrique stb. — A kancza inr. T. Gie nevelése volt, s 1883-ban vétetett meg Angliában a «Kincsem sorsjáték alap» által.) Ellések. Dornröschen január 31-én pej kancza csikónak adott életet St. Simon után. A kanczát Duncan fedezte újra. A keszthelyi ménes nevesebb anyakanczái közül az idén Peried' Or február 17-én Raebum után pej kancza csikót ellett, mely kevéssel utóbb kimúlt; — Fcho elvetélt Galaor után; — St Kilda pedig, ikreket vetélt el Gaga után. UGETOVERSENY, TENYÉSZTÉS. Pöstyénben nem kis dolgok készülnek, mint a bécsi «Sport» irja : egy ügetö-ménes, egy ügető-ver­senyegylet, egy versenypálya és egy training telep, mindez Gróf Erdődy telkén. A dolog meglehetős ért­hetetlen és igy bővebb adatokat köszönettel vennénk. Az egyfogatú urkocsis-versenyt a badeni aug. meeting első napján a Miklósfalvi ménes nyerte meg a 9éves amer. k. Cora Cartltonnal hat verseny­társsal szemben, a második napit pedig Gróf Gyulai István a 10 éves amer k. Pastorallal nyolczas mezőnyben: Berta D. (Gróf Dessewffy Alajos tenyésztése) jelen­leg nagyformában van; ez a 6 éves magyar kancza a badeni augusztusi meeting első napján 13-as mezőnyben megnyerte a 2800 méteres Heiligenkreuzi dijat 4:45 alatt, a második napon pedig 8-as mezőny­ben a 2600 méteres Gaadeni dijat 4:20 alatt. A Magyar lovak közül kivüle még a 3 éves Héja és a 4 éves Ara nyertek versenyeket a meeting első napjain. VEGYES. A társaság vagyona 1895. deczem­ber 31-én... kor. 147,562.080'= Évi bevétel biztositások és kamat­ból 1895. deczember 31. /kor. 27,094.870­Kifizettések biztosítási és járadéki szerződések s visszavásárlások stb. után a társaság fönárlása óta (1848).. 1 kor. 321.644.530 — Az 1895. évben a társaság (9233 kötvényt állított ki ... jkor. 82,267,300.— összeg értékben. — Prospektusokkal és díjtábláza­tokkal, melyek alapján a társaság kötvényeket kiál­lít, továbbá ajánlatokkal díjmentesen szolgálnak az osztrák-magyar monarchia minden nagyobb városá­ban az ügynök urak és a magyar és osztrák fiókok Ganache a magyar kormány tulajdonába ment át és már jövö évben a kisbéri ménesben fog a I tenyésztőknek rendelkezésére állani. Minő classist képvisel ez a magas vérű mén, azt mondani is felesleges; 1895—1896-1897-ben mint két, három és négyéves a Szt. László-díjban, Ausztria-dijban, Hamburgi nagy dijban., St. Legerben, Királydijban aratott győzelmei őt a jelen évtized egyik legjobb lovává avatták, melyet megtartanunk hazafiúi köte­lesség éc tenyésztésünkre határozott nyereség. Nem lehet kétség az iránt, hogy a nagy Ganache az ö fényes tehetségeit utódaira is átszármaztatja, gyarapítván tenyésztésűnket is nem egy kiváló ménnel — A vételár 70000 frt. volt. Utolsó fogadások a Szent István dijra: 1} Doria 14 Shannon 5 Komámasszony 14 Plikus 7 Ordur 14 Vigécz 8 Crampon 16 Fondor 10 Esterfi 20 a többi Mérges törölve lett a Budapesti díjból, kivüle még Cousine, Erbprinz, Gallitrac, Hebe, Sebaj és Taná­csos úrért lett bánat jelentve, s igy a következők indulhatnak még: Gagerl 53 Primula 55} Szolgabíró 62 Gaspilleur 50} Wilful 54 Duna 49 Esterfi 55} A Kettős Ivadékversény mezőnye nem lesz valami nagy ; ugy hallatszik, hogy Ronny (Barker v. Adams), Mindegy (Hyams), Deal & Dumb (Sharpe), Canterbury, (Huxtable), Contrás (Peake), egyik Trauttsmansdorff és egyik Dreher ló indulnának. Dominik indulása nem bizonyos. A kétévesek nagy handieapja. melyet csütörtökön I futnak le, negyvennyolez aláírással járult. E nagy társaságban több van a kiválóbb kétévesek közül, mint Cid, Rio Tinto, Brodler, Ronny. Bonvivant, Timár, Iro, Barnato II, Deaf 8 Dumb stb. A szombati Augustusi handicap (1000 in.) eddigi győztesei: főé. Királyné 69 R. Coates 90 Sé. Safety 45 S. Bulfo.d \sé. Ophelia 44} Hux table 91 3é. Old Ireland 48 Bell 92 öé. Johnsbach 59 Huxtable 93 3é Massenet 57 Adams 94 (3é. Appetit 54} Huxtable 94 (He. Glauca 54 Hyams 95 4é. Perled'or 55} 51 Smith 96 5é. Álmos 55} 51 Peake 97 4é. Noisette 52} Adams Szemere Miklós ur két egyéves csikót vett meg minden kö telit zetségü kkel együtt Gr. Esterházy Ferencztől. E két csikó: Cocker p. m. (Gaga Cycla­men) és Facios sga. m. (Nickel Fairlight). A tegnapi két utolsó versenyhen homlokegyenest külömböztek a totalisateur quoták. íme: 5 frtos 1 frtos 30 kros Matura 5:39 5:49 5:85 Berenice 5:40 5:85 5:94 Cleminson, Fille lovasa, tavai v is a győztes lovat lovagolta e versenyben Keczer Miki s ur Gerge.yét. Shannon nem indul a Szent-István-dijban. Fondor indulása a Szent-István-dijban nagyon kétes. Mr. Adrién álnév újra belett iktatva mindkét Jockey Clubnál. Egy lova már van: az egyéves Megaera (Mephisto Ämmergau), melyet Esterházy Ferencz gróftól vásárolt. Mornyt tegnapi futása után ismét sántán tartották fel. Mikor megy már pihenőre ez a szegény agyon zaklatott ló? Áldomást tegnapi győzelme után 5900 koronán megvásárolta gr. Thun V. főhadnagy. Árulónak egy féltestvére Ártatlan (Pbil után) fu­tott a Nursery handicapban és a vert mezőnyben végezte futását. A Zukunfts-Rennennek, melyet kedden futnak Baden-Badenben és melyre legközelebbi számunkban visszatérünk, már meg van a favoritja: a graditzi kir. ménes Gastfreundja (ap. Gouverneur a Gehemnis), mely vasárnap Frankfurtban canterben győzött az 1100 méteres ÁUamdijban hetes mezőnyben. A mén legjotb oddsa most 2}:1, mig Hortobágy, mely szin­tén biztos induló, 7-szeres pénzen kapható. A Kétéves nyeretlenek dijában, melyet tegnap Matura nyert meg. tavaly és a Henckel istálló ara­tott győzelmet. Valentine révén. Sajátságos véletlenje a sorsnak, hogy a totalisateur mindkét esetben j : 39 et fizetett. Ronny bizonyos induló a Kettős Ivadék verseny­ben. Lovasa valószínűleg Barker lesz. Willamson megnyervén két versenyét, haza utazott Nottinghamba, s csak a bécsi versenyekre tér visszaa. Kezdet, mely tegnap második volt az Eladó ver­senyben Áldomás után, tavaly is e futamban e helyen végezte futását: akkor Furfang előzte meg öt. Crampont a Szent István dijban Marsh fogja lo­vagolni. Az Augusztusi handicapben valószínű indulóknak vannak_ jelezve: Álmos lov: Huxtable Tip-Top « Barker Kárpát « Sbarpe King Amphion a ? Pavolin a Hyams Páratlan u Adams Lelencz a Cleminson Heritiére <L Marsh Ladrone « A. Bulford Malteser a p Szittya « Slack Judica « Lipovniczky Kiadótulajdonos és főszerkesztő: SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő: FERDINANDY BÉLA SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Belváros, Ferencziek bazárja III. lép­cső I-ső emelet.

Next

/
Thumbnails
Contents