Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898
1898-06-08 / 41. szám
292 1898. junius 8. Napnál világosabb immár, hogy — bár régóta tudjuk — az Űrlovasok szövetkezete elérte czélját: versenyei ugy az istálló tulajdonosok, mint a nagy közönség körében közkedveltségnek örvendenek. A megnvitó nap. bár hétköznapra esett s a sportsmanek még a szenzácziós Derby hatása alatt állottak, mégis a két külön vonat sok százakat szállított ki az alagi pályára, metvnek különösen a második helye volt tömegesen látogatva. A futamok — melvekben mint már említettük, szép mezőnyök induítak — elejétől végig érdekes és izgalmas lefolyásúak voltak, s változatossá tette a keretet az, hogy a favoriteok mellett outsiderek győzelmében is lehetett része a közönség fogadó részének. igy mindjárt az első futam meglepetéssel végződött. Tizenegy lóból alrkult mezőny canterezett fel a Megnyitó handicap 1600 méteres startjához, köztük a nagy pályákon is már formát mutatott Grumbler. Harwich, Fair Play, melyek mellett oly kipróbált alagi lovak álltak a sorompóba, mint Díszpolgár. Aszfaltbetyár. Valerie stb., — a végeredmény pedig az. lön, hogy Chernel György ur szinei — melyek ez alkalommal szerepeltek az idén először a turfon — arattak diadalt a hároméves Csecse révén, mely daczára feltűnő izgatottságának — starttól a czéltg uralkodott a mezőny fölött s mr. Brook ügyes lovaglása mellett biztosan 2 hosszal nyert Díszpolgár ellen, mely több izben akadályozva volt az elöjövésben. Harmadik Valerie lett, melyet ha lovasa — tekintettel nagy súlyára — később hoz az ütközetbe, közelebb is lehetett volna a nyerteshez. Érdekes és izgalmas lefolyású volt a kővel kezö futam, az Eladó!: versenye, melyben ugyancsak tizenegy ló startolt. Sajátságos véletlenje a sorsnak, hogy e futam, mintahogy ugyanekkor Bécsben is a második futam (Sylvester és Iiis) holtversenynyel végződött. Az egykori Derby crack: Prior és Lelencz osztozkodtak a dijon. a távoszloptól a czélig tartott heves és izgalmas finish után, melyben ugy mr. Brook (Prioron), mint gr. Pejacsevich Albert (Lelenczen) remekeltek. Harmadik az ex-Andrássy ló: Dobsina lett, mig a vert mezőnyben Eikonogen, Jammerfetzen, Bibereck stb. foglaltak helyet. Érdekesnek tartjuk felemlíteni, hogy gr. Pajacsevich Albertnek kétszeres érdeme van e versenyben, ugy mint Lelencz lovasa, ugy mint Prior — idomárja. Az Újpesti akadályversenyben, miután Kérdés a leugrásnál elbukott, kevés emotioju mérkőzés után Helyes — melynek ez volt első szereplése a zászlók közt — biztos győzelmet aratott Lapály ellen. Kérdés lovasa, Kovács, nem komoly természetű zuzodásokat szenvedett. A Terebes gátversem/ben King Amphion nem lévén képes három, Verbung pedig öt kilót cedálni Bdnalos-nak, ez — Gömöry Viktor ügyes lovaglása mellett — könnyű győzelmet aratott Verbung ellen mig Ledér a harmadik helyre szorult az utolsónak beérkezett King Amphion előtt. A Kétévesek eladóversenyében a Budapesten és Bécsben szép formát mutatott Radcliffe győzelme előre látható volt, s a Stronzian kancza tényleg könnyen nyerte versenyét Párta 111 ellen, mely után Belladoma lett a harmadik, de erősebb kezű lovas alatt bizonyára még szebb szerepe lett volna. Gyönyörű lefolyása volt az utolsó futamnak : a Váczi díjnak. Nyolcz ló pályázott az 1200 koronás dijáért. Mozgalmas, kinematoscopszerü volt e verseny lefolyása. Egy két hamis start után Fodrász, Béres mennek előre s több hosszal vezettek Francziska, Sorgenkind, Ohó, Ravasz, Galambom és Abgar előtt. Rövid idö alatt nagyon megnyúlt a mezőny ugy hogy a kanyarodóban a vezető Fodrász és az utolsó Aligar közt lehetett vagy 150 hossz is. Az egyenesre kanyarodván pillanat alatt megváltozott a kép ; mint a tegzéböl kilőtt nyil nyomult fel Galambom, majd mint a száguldó szélvész rohant előre Abgar, s még a távhoz sem ért a mezőny, e két ló ott volt Fodrász oldalánál. Ez még kis ideig meg tudta tartani poziczióját, de a nagy tribün elején teljesen visszaesett, s akkor pillanatig Abgar és ] Galambom küzdöttek az elsőségért, s hozzájuk csatlakozván Ohó is, izgalmas finish után Abgar egy hosszal nyert Ohó ellen, melyet } hosszal Galambom követett a harmadik helyen. Versenyjelentés. Alagi versenyek 1898. Juniusi meeting. Első nap. Kedd, junius 7-én. I. Megnyitó hdcp 1200 kor. 1600 m. Chernel Gy. ur 3é p k Csecse Kisbér öcscse —Czarewna 59 k. Mr. Brook 1 Gr. Pejacsevich A. 3é sga m Díszpolgár 66 k. Tulajd. 2 Lov. Waczlawiczek R. száz. 5é p k Valerie 73 k. Tuljjd. 3 Abonyi A. fhdgy 3é sga m Stréber 68 k. 'Hummel száz. 4 Gr. Esterházy B. 4é sga m Aszfaltbetyár 73 k. Gr. Esterházy L. 0 Geist G. ur 3é sga m Grumbler 71} k. Horthv Sz. 0 Gr. Orssich P. hdgy 3é p k Harwich 70 k. Szemere fhdn. 0 Gr. Degenfeld I. 3é sz m Kökény 67} k. Gömöry ur 0 Gr. Batthyány E. 3é p m Fair play 67 k. Gr. Kinsky F. 0 Mr. C. Wood 4é p m Tommy 63 k. Br. Eitz 0 Wahrmann R. ur 3é p m Marcheur 61} k. Pfeiffer N. ur 0 Kisbánat 2 lóért, bánat 13 lóért. Tot. 5:40. — Helyre, 25:49 I., 25:34 II., 25:110111. — ítélet 2 hoszszal biztosan nyerve, la hosszal III-ik. — Érték: 1160 kor. I., 160 kor. II., 60 kor. a III. és 850 kor. a szövetk. pénztárnak. II. Eladók versenye 1000 kor. 1200 méter. Burchard P. hdgy 6é stp her Prior Galaor— Proportion 1000 k. 67} k. Mr. Brook f Gr. Esterházy B. 3é stp m Lelencz Biró— Leila 3000 kor. 70 k. Gr. Pejacsevich I. f Gr. Orssich P. hdgy 3é p m Dobsina 2000 k. 67 k. Szemere fhd. 3 Gr. Degenfeld I. 3é p her Lala 2000 kor. 65} k. Gömöry ur 4 Abonyi A. fhdgy id p her Eikonogen 2000 k. 71} k. Hummel száz. 0 Gr. Batthyány E. 3é p her Hassa 2000 kor. 65}' k. Gr. Kinsky F. 0 Burchard A. thely 5é s her Splügen l(j00 k. 70 k. Tulajd. 0 Dreher A. ur 3é s m Bibereck 2000 kor. 61 k. Lov. Waczlawiczek R. száz 0 Geist G. ur 3é p k Douairiere 2000 kor. 65} k. Horthv Sz. ur 0 Gr. Pejachevich A. 3é s k Szeretlek 1000 kor. 61} k. Pfeiffer N. ur 0 Wahrmann R. ur 3é p k Jammerfetzen 2000 kor. 65} k. Br. Eitz 0 Bánat 5 lóért. — Tot. 5:7 Prior, 5:13 Lelencz. — Helyre 25:35 Prior, 25:39 Lelencz. 25:152 III. — Ítélet. Holtverseny az első helyre. 1 h. a 3-ik. Priorra ajánlat nem történt. Lelenczet 3750 koronán megvette gr. Esterházy László — Dreher A. ur hamis szinek miatt 50 kor. megbirságoltatott. Érték : 470 és 100 kor. a nyerők mindegyikének. 195 kor. a Ili., 530 kor, a szöv. pénztárnak. III. Újpesti akadályverseny 1500 kor. 4000 méter. Jankovich B. Gy. ur 30 p k Helyes Phil— Hires 60 k. Csompora 1 Rohonczy L. ur óé sga k Lapály 69 k. Hruska 2 Gr. Thum E. 4é p k Kérdés 63} k. Kovács 0 Kisbánat 1 lóért, bánat 9 lóért. Tot. 5:8. Helyre. —. ítélet: 3 hosszal^'könnyen nyerve. Kérdés elbukott - Érték: 1470 kor. az I., 270 kor. II., és 340 kor. I a szövetk. pénztárnak. j IV. Terebes gátverseny. 1200 kor. 2400 m. Gr. Esterházy B. 4é stp k Bánatos Galaor— Bánat 67 k. Gömöry ur 1 Geist G. ur 4é p m Verbung 72 k. Horthy Sz. ur 2 Gr. Esterházy L. 4é p k Ledér 65 k. Szemere fh. 3 Gr. Schönborn F. 5é stp m King Amphion 74} k. Br. Eitz 4 Bánat 6 lóért, — Tot. 5:26. — Helyre 25:55 ]., 25:55 II. — ítélet: 2 h. biztosan nyerve. 2 h. a 3. — Ertek : 1170 kor. I., 170 kor. II., 70 kor. III. és 210 kor. a szöv. pénztárnak. V. Kétévesek eladóversenye. 1200 kor. 1000 m. Capt. Gastpn p k Radcliffe Stronzian—Lady Clifden 2000 kor. 55 k. Fürst 1 Jankovich-B. Gy. ur p k Párta 111. 2000 kor. 58} k. Kaposi 2 Rohonczy G. ur p k Belladonna 1000 kor. 50 k. Szöböllödi 3 Wahrmann R. ur p m Intruder 1600 kor. 54} k. Korytko 4 Gr. Esterházy B. p k Lucza Panna 2000 k. 58} k. Mitro 0 Geist G. ur sga k Vadrózsa 2000 kor. 58} k. Csompora 0 Gr. Pejacsevich A. sga k Propeller 1000 k. 50 k. Gutay 9 Bánat 7 lóért. Tot 5:11. — Helyre: 25:29 I., 25:30 II., 25:48 III. — ítélet: 1 hosszal könnyen nyerve, 1} hosszal III-ik. Győztest 2700 kor. Jankovich Dezső ; ur megvásárolta. — Érték: 1170 kor. I., 620 kor. a ] II., 70 kor. a III. és 665 kor. a szövetk. pénztárnak. • VI. Váczi dij. 1200 kor. 2000 m. (3é) Capt. Gaston p m Abgar Puritan—Tug of War 66 k. Mr. Brook 1 Gr. Pejacsevich A. p m Ohó 66 k. Tulajd 2 Gr. Esterházy B. sga k Galambom 64} k. Gömöry. 3 Gr. Orssich P. hdgy. sga k Franciska 64} k. 1 Szemere fhdn. 4 { Gr. Baworowski I. p m Béres 66 k. Tulajd 0 | Geist G. ur p m Fodrász 71 k. Horthy Sz. ur 0 J Jankovicb-B. Gy. ur p m Ravasz 66 k. Lov. Waclawiczek R. száz. 0 I Wahrmann R. ur p m Sorgenkind 66 k. Br. Eitz 0 Bánat 9 lóért. — Tot. 5:12. — Helyre 25:30 I„ 25:35 II., 25:31 III. — ítélet: 1 h. biztosan nyerve } h. a 3-ik. — Érték : 1170 kor. I., 170 kor. IL, 70 kor. III. és 415 kor. a szöv. pénztárnak. Kilátások az alagi versenyek második napjára. A programm változatos sportot igér. Ha oly arányú lesz az indulók száma, miként az előző napon, ugy már mais teljes sikert jósolhatunk e napnak is. Az Eladók h'jndicapjében tekintettel előnyös súlyára bizalmunkat Őszirózsa viszi a starthoz, de jó esélye van Dobsinának és Juliettenek is. Az Eladók akadályversenyének dija — ha indul — aligha vehttö el Dogaressetöl, távolmaradása esetén a tegnapi nyertes: Helyes vagy Theovald jöhet számításba. A Marquis gátverseny ugylátszik a Dreher istálló zsákmánya lesz, induljon bár Gagerl vagy Bumdiöh : helyre Tömördnek vagy Valerienak van kilátása. A Palotai akadályversenyben Dogaresse, utánna Ontario és Tommy birnak esélylyel. A Kétévesek eladóversenyében a végküzdelmet a Lederer istálló és Belladonna közé helyezzük, meglepetést Harmat okozhat. A Gödi dijat végül újra Abgar vihetne el, veszélyes reá a Dreher istálló kiküldöttje avagy Csecse lehet. Programm. Alagi versenyek 1898. Juniusi meeting. Második nap. Csütörtök junius 9: I. Eladók hdcpja. 1000 kor. 1600 mt. (19 aláir.) 1. Gr. Esterházy L. 3é stp m Lelencz 76 2. Burchard A. thely 5é sga h Splügen 75 3. (5) Gr. Batthyány E. 3é p m Fair play 70 4. Mr. Blue 4é stp k Juliette. ' 69 5. (3) Gr. Batthyány E. 3é p h Hassa 69 6. Gr. Orssich P. hdgy 3é p m Dobsina 68 7. (16) Geist G. ur|3é p k Douairiere 68 8. Wahrmann R. ur 3é p k Jammerfetzen 68 9. Gr. Pejacsevich J. 4é sga k Őszirózsa 68 10. (12) Dreher A, ur 3é sga k Ines 67} 11. Abonyi A. fhdgy 3é sga m Stréber 67 12. (10) Dreher A. ur 3é sga m Bibereck 66 13. (6) Gr. Orssich P. 3é sga k FYanciska 66 14. Chernel Gy. ur 3é p k Csecse 62 15. Gr. Degenfeld J. 3é p h Lala 64 16. (7) Geist G. ur 3é sga h Cousin 64 17. (8) Wahrmann R. ur 3é p k Piccalilli 64 18. Mr. C. Wood 3é p k Jó lehet 62 Tip : Őszirózsa — Dobsina. II. Eladók akadályversenye. 1500 kor. 4000 m. (10 aláirás.) 1. Mr. Blue 6é stp k Justa 2400 k. 76 2. Fejérváry G. őrnagy id. sga k Madár (fv.) 2400 k. 76 3. (4) Geist G. ur 4é sga k Dogaresse 2400 k. 67 4. (3) Ugyanaz 4é sga her Limlom 2400 k. 67 5. Jankovich B. Gy. ur 4é p k Helyes 4000 k. 70} 6. Br. Korb. W. T. fhdgy. 4é sga h Tánczos 1000 k. 63} 7. Lov. Lederer S. 4é sga k Avanti 2400 k. 67 8. Mr. Newmarket 5é p h Theobald 1000 k. 70} 9. Gr. Pejacsevich A. 4é stp h Denevér 1000 k. 63} 10. Mr. Red and Blue 4é stp k Fair play II. 1000 k. ' 63} Tip : Geist ist. — Helyes. III. Marguis gátv. hdcp. 1200 kor. 2800 méter. (11 aláirás.) 1. (8) Geist G. ur 4é p m Verbung 80 2. Mr. Lincoln 4é sga h Springinsfeld 73 3. (4) Dreher A. ur öé p m Gugerl 72 4. (3) Ugyanaz 4é sga k Bumdiöh 72 5. Waclawiczek R. száz. 5é p k Valerie 72 6. Gr. Esterházy L. 4é p k Ledér 67 7. Calm O. száz. 5é sga h Conto 64} 8. (1) Geist G. ur«4é sga h Limlom 62 9. Gr. Lodron P. fhdgy 4é stp m Tömörd 60 10. Chernel Gy. ur 4é sga m Hathalom 60 Tip: Dreher ist. — Valerie. IV. Palotai akadályverseny hdcp. 1500 kor. 4800 méter. (13 aláirás.) 1. Gr. Schönborn F. 5é sga k Harmat 75 2. Geist G. ur 4é sga k Dogaresse 74 3. Mr. Red aud Blue öé p h Ontario 74 4. Calm 0. száz. 5é sga Ii Conto 73 5 Chernel G. ur 4é sga m Hathalom 65 6. Mr. C. Wood 4é p m Tommy 63 7. Gr. Pejacsevich A. 4é stp h Denevér 63 8. Lov. Lederer S. 4é sga k Avanti 62} Tip: Dogaresse — Ontario. V. Kétéves nyeretlenek eladóversenye. 1000 kor. 1000 m. (14 aláirás.) 1. Chernel Gy. ur p h Vigéez 1000 k. 55 2. Gr. Erdödy R. sga m Hubertus 600 k. 54} 3. Gr. Esterházy B. p k Luczapanna 2000 k. 60 4. Fáy Halász G. ur p m Fábius 1000 k. 56} 5. Capt. Gaston p m Parázs 2000 k. 61} 6. Geist G. ur p m Kékes 2000 k. 61} 7. Gr. Károlyi Gy. p k Részes 2000 k. 60 8. (9) Lov. Lederer S. sga k Appollonia 2000 k. 60 9. (8) Ugyanaz stp k Tulipán 1800 k. 59