Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-05-25 / 36. szám

Io98 május 25. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP ha Esterfi javulásban van, már e futásnál 63 körüli formát kellett volna mutatni. A Királydijban aztán összevetve a többi helyezett lónak eddig ismert formájával, Es­terfi 69­es ló gyanánt jelentkezik, pedig tud­juk, hogy a Király-dij eltekintve Esterfi má­sodik helyétől, teljesen a papiroson való szá­mitás szerint folyt le, mert hiszen e lapok hasábjain nyerő esélyt Mindignek és Debu­tantenak, helyre való esélyt pedig kiválóan Cramponnak és Doriának adlunk. s ebbe a kombináczióba tulajdonképen csak Esterfi ékelte be magát. Nézetem szerint tehát ez az Esterfi csak a budapesti versenyek alatt egyik verseny­ről a másikra, a versenyekben futotta magát teljesen fitté, s érte el formájának tetőfokát a Király-dijban. De azt is hiszem, hogv a Balek által nyert handicapben Barker vagy 5- 6 fontot eldugott, s Esterfit nem lovagolta ki teljesen, mert tapasztalataim szerint Es­teriinek akkor circa 63-as lónak kellelt len­nie, s nem 60£-esnek, mint azt ama végered­mény feldolgozása eredményezi. Azonban Balek ez alkalommal oly könnyű stylusban, s számtalan fonttal kezében nyert, s igy akkor Esterfi a versenyben birt 63-as formával Baleket semmi esetre nem, legfel­jebb Kisasszonyt verhette volna meg a má­sodik helyért. Tehát Barkert ellovaglás vagy plane szándékos nyerni nem akarással vá­dolni vagy gyanúsítani nem lehet, s ha ö megengedett módon, midőn érzi, hogv nem lehet nyernie, lovát a végsőkig ki nem lo­vagolja, ez csak hasznára vált Esterünek és tulajdonosának a Zár handicapban, illetőleg annak megnyerésében, melyre ugy liandica­poltatott amint a Balek állal nyert handi­capben tényleg futott, s melyet aztán az is­mét javult Veloce ellen még mindég meg­tudott nyerni. Esteríinek a Zár-bandicapbeli formája minden vaiószinüség szerint össz­hangban áll a Királydijban mutatott formá­jával, mit Veloce legközelebbi futásával do­kumentálhatni fog. F. B. A pénteki telivércsikó-árverés a Tattersallban igen jól volt látogatva és a vétel­kedv is megfelelt a várakozásoknak. A bejelentett lovak közül a monostori, nézsai, igali és parnói ménesekéi elmaradtak, ugy hogy összesen csak mint­egy 100 ló került elővezetésre, melyek közül eladatott tif összesen itt 000 frt, értékben, vagyis egy-egy csikó átlag 1421 frtért, a mi elég jó eredmény. Leg­több bevételre tettek szert: a petiemii ménes 20.050 fi t és a szenlgróthi ménes 15.250 frtra. A legbuzgóbb vevők voltak : Gróf Degenfeld Imre, Szemere Miklós ur. báró Springer, Scbossberger Lajos ur. A részletes eredmény következő: Eladattak : a) Báró Königswarter Hermann tulajdonából. frt pm Dunure—Merény. Megv. Gr. Sterberg 1000 b) Nagyuti ménes. Tulajdonos : Gróf Károlyi Mihály. p tn Ercildoune—Si. Megv. Br. Springer 3200 p m Ercildoune Ma soeur. Megv. Br. Harkányi A. 900 p k Ercildoune— Sophie. Megv. gr. Wurmbrand E. 500 e) Szobi ménes. Tulajdonos : Ifj. Luczenbacher Pál ur. p m Culloden—Idol. Megv. Takácsy S. 250 sga k Culloden -Strike-a-light. Megv. Jankovicb D. 200 f) Pcttendi ménes. Tulajdonos : Luczenbacher Mik/ós ur. p k Panzerschiff— Ravenscraig. Megv. Gr. Degenfeld J. 600 p m Morgan Haragos Megv. Capt. Gaston 1000 p k Jack 0 Lantern—Fraga. Megv. Schossberger L. 800 p m Beauniinet—Tündér. Megv. Br. Königs­warter 1500 p in Beauniinet—Falaise. Megv. Gr. Trauttmans­d 1 riT L. 2050 sga m Morgan— Stately. Megv. Szemere M. 7400 p k Beauniinet— Ornate Megv. Szemere M. 2700 p m Beauniinet—La Penitente. Megv. Ferdi­nandy B. 2500 p m Gourmand-Madame du Barry. Megv. Schossberger L. 1500 g) Tömördi ménes. Tulajdonos: Cherivel György ur. p k Beau Brummet— Colleen Bawn II. Megv. Gr. Sternberg A 600 p m Achilles II. Whippiar. Megv. Schoss­berger L. 800 p k Achilles II. —Finally. Megv. Mr. Newmarket 650 sga m Achilles II.—Czarewna. Megv. Schoss­berger L. 1100 p k Gunnersbury— Vadrécze. Megv. Gr. Kinsky Zdenko 550 sga m Culloden —Isa. Megv. Capt, Gaston 300 p k Kisbér öcscse —Pola. Megv. Fáy Béla 500 sga m Achilles II. —Divina. Megv. Gr. Károlyi István 300 p m Achilles II.— Ejha. Megv. Schossberger L. 500 p k Achilles II. — Szilva. Megv. Takácsy S. 300 sga m Achilles II.—Orange II. Megv. Gr. Kinsky Zdenko 550 sga k Harvester—Barque. Megv. Mr. Silton 500 h) Szt.-grothi ménes. sga k St. Angelo—Morning Glory. Megv. Gr. Degenfeld J. 2000 sga k Bálvány Violetta. Megv. Gr. Tratlmans­dorff L. 2050 p m Galopian—White Nun. Megv. Br. Springer 4200 p m Althorp— Alvajáró. Megv. Gr. Károlyi István 500 p m Bálvány— Hawkweed. Megv. Gr. Degen­feld J. ' 4550 p k Quaesitum — Queen of the Fairies. Megv. Gr. Balthány E. 1950 i) Öreglaki ménes. Tulajdonos : Jankocich-Bésán Gyula ur. sga m Bálvány —Nulight. Megv. Br. Springer 3000 p k Dunure — Helena. Megv. Schossberger L. 1500 p k Phil—Hogyan volt. Megv. Gr. Sternberg A. 1000 sz k Phil—No még. Megv. Gr. Wurmbrand E. 1000 m) Abauj-szinai ménes. Tulajdonos : Teleki László ur. p k Beauminet—Lady Mary. Megv. Br. Üchtritz 1500 q) Dobosi ménes. Tulajdonos : Foglár Lajos ur. sga m Galaor—Donna Diana. Megv. M. Silton 1000 sga k Gunnersbury—Babám. Megv. Bragancai hg. 800 sga m Gunnersbury— Epaulette. Megv. Br. Springer 2400 stp m Dunure— Little Nellie. Megv. Schoss­berger L. 2200 f m Wulfs Crag-.-Lucas. Megv. Gr. Trauttmans­dorff L. 5100 r) Némái ménes. Tulajdonosok : Balogh Kálmán és Losonczy Elemér urak. stp k Kegyúr— Lagune. Megv. Capt. Gaston 350 sgak Mágus—Wunschmaid. Megv. Miklósfalvai ménes 850 sga k Mágus—Justina. Megv. Dr. Russo 1600 stp m Mágus — Wissenschaft. Megv. Dr. Russo 1300 p in Kegyúr - Vivienne. Megv. Mr. Newmarket 1600 p m Mágus— Kunst. Megv. Br. Harkányi A. 1800 Bocage—Isaura. Megv. Gr. Andrássy Sándor 200 p m Magus Ninette. Megv. Br. Harkányi A. 450 sga k Magus—Speculation. Megv. Lits Gyula 100 u) Patay József ur tulajdonából. p m Orwell—Szitakötő II. Megv. Gr. Andrássy S. 500 p m Orwell—Daphne. Gr. Degenfeld J. 5000 t>) Lebaudy Róbert ur tulajdonából. p m Babo (Bocage—Banderilla). Megv. Mr. Lincoln 750 p m Prag (Bocage—Janetta). Megv. Gr. Ká- rolyi István 1550 sga m Versailles (Xaintrailles— Sisterhood)*) Megv. Gr. Kinsky Zdenko 500 sga m Compiegne (Xaintrailles— Sisterhood * Megv Gr. Kinsky Zdenko 500 sga k Colombine (Chesterfield—Veronica II.) Megv. Gr. Károlyi István 2600 p k La Claise (Bocage—Zarah). Megv. Gr. Wurmbrand E. 200 p m Alencon (Bocage — Shall we Remember). Megv. Mr. Newmarket 5600 p m Hinderniss (Bocage—Barrierei. Megv. Capt. Gaston 250 p k Nana (Bona Vista—Lyonesse). Megv. Br. Harkányi A. 1900. p k Roma (Chesterfield Cadebv Belle). Megv. Mr. Silton 400 * Ikrek. y) Mr John Reeves tulajdonából. 4é p m Enchanteur (Merry Hampton—Enchan- tress). Megv. Ferdinandy B. 600 URLOVASOK SZÖVETKEZETE^ Közlemény A f. évi alagi juniusi meeting alkalmából a tiszteletbeli állásokat a következő urak vál­lalták el: Versenyintézöség: Jankovich-Bésán Gyula. Halasy Pál tábornok, gróf Nádasdy Tamás. Bíró: Inkey Antal. Mázsáló: Dr. Magyar László. Versenytitkár, pénztárnok és handicapjier: Magyar Elek. Totalisateur-vezető: K. Császár Ferencz. Indító: Freyer Emil. Pályaorvos: Dr. Balassa István. Budapest, 1898. május 24. Az Urlovasok szövetkezete igazgatóságának megbízásából: Magyar Elek, titkár. Hirdetmény. A folyó évi juniusi meetingre érkező lovak számára az ottani gyakorló pálya junius hó 4-töI junius 16-ig díjtalanul ren­delkezésre áll. Oly lovak után azonban, a melyek a pályát a fentebb emiitett idö előtt vagy után használni kívánják, hetenkint 10 korona pályahasználati dij fizetendő. A pálya használatára szóló jegyek a Magyar Lovar­egylet vezértitkárságánál előre váltandók. Budapest, 1898 május 24. Az Urlovasok szövetkezetének igazgatósága. ORSZÁGOS LOTENYESZTES. Telivércsikók árverezése Kisbéren. Ezennel közhírré teszem, miszerint f. évi május hó 28-án déli egy órakor, a kisbéri m. kir. állami ménesben a következő egyéves angol telivér csikók fognak azonnali kész­pénzfizetés mellett nyilvános árverés utján kötelezettségeikkel*) eladatni: 1 Pej mén, Fenék—Lady Ea'on, Doncasterstöl, 2. Pej kancza. Fenék—Lady Brooke, Hamptontól, 3.Sárga kancza,Gunnersbury—Doraiice Doncastertöl 4. Sárga kancza. Gaga—Glorvina Springfieldtöl, 5. Sárga mén. Primás II.—La Mascotte, Hermittöl. 6. Pej kancza. Dunure — Gaydene, Albert Victortól. 7. Pej mén, Dunure—Marden Agnes, Blair A Ihol tói. 8. Pej kancza, Kisbér öcscse —Danaé. Childerictöl. 9. Pej mén, Dunure — Peeress, Doncastertöl, 10. Pej mén. Primás II — Snapshot, General Peeltöl. 11. Pej mén, Primás II.— Queen of the May, Galopmtó'l. 12. Pej mén, St. Simphorien— Shotunder, Satietytöl. A kisbéri m. kir. állami ménesben nevelt egyéves lelivércsikók árverésének czélja a telivérnek a birodalom való terjesztése lévén a kisbéri csikók vételére csak oly magyar vagy osztrák honpolgárok bocsáltatnak, kik állandóan az osztrák-magyar birodalomban laknak, s magukat kötelezik arra, hogv a megvett lovakat a földmivelésügyi m kir. kir. minister engedélye nélkül külföldinek vagy küllőidre sem el- sem bérbe nem adják, — s eladó versenyre sem nevezik Mindenegyes csikónak kikiáltási ára becsér­téke alapján bizotlsagilag határoztatik meg és ezen áron alul egy csikó sem fog eladatni. Azok a t. cz. vevők, kik nem a helyszínen kívánnák a vételári lefizetni, kötelezőt állítanak ki. inelv legkésőbb 1. é. szeptember elsejéig okvetetlenül beváltandó. Ez a pont akként értelmezendő, hogy a *) Kötelezettségek Az összes csikók az 1899 évi «Szent László»- és a «Kárpáti» dijakra nevezve vannak. Az 1899. évi «Austria»-dijra pedig a csikók közül a kővetkezők vannak nevezve : Dunure — Peeress Kisbér öcscse—Danaé Dunure—Marden Agnes Primás II.—La Mascott Dunure—Gaydene Primás II.— Snapshot. Gunnersbury— Doraiice 1*

Next

/
Thumbnails
Contents