Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898
1898-05-11 / 30. szám
VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1898. május 11. Pálffy Ödöntől, továbbá a hátas lovak egész serege. Ügetők közül, melyek eladásra kerülnek, felemiitjük Förster Ottó amerikai—angol és amerikai—orosz ügetőit. gróf Zichy Kázmértól Krétás-t, Rumbach Géza két orosz ügetőjét, Bezerédy Adorján orosz és amerikai ügetőit, végül pedig — melyet tulaj donképen legelöl kellett volna említenünk — gróf Károlyi László importált amerikaiját: Ernie S., mely eddigelé a derékegyházi ménesben volt mint apamén felállítva. Régen nem volt oly jó anyag együtt, mint^most; csak találkozzék is elég vevő! MAGYAR TATTERSALL-EGYLET. Ügető és távhajtási versenyek napjai: május 26, 29 és 30-án d. u. 3 órakor; Vándor-dij junius 2-án reggel 9 órakor. Részletes programm és uj Versenyszabályok e lapok 13. számában. Első Nevezési nap volt május 10-én egyszerű téttel az elsö három napi versenyekre, melynek eredménye alább közöltetik. Kettős tittel még 'nevezni lehet minden versenyre 4 nappal az illető napi verseny előtt, tehát májas 22, 24 és 25-kig. 11Hármas téttel az első napi versenyekre május 25-ig, a második és harmadik napiakra egyszerre május 27-ikén mindig reggeli 9 óráig. Nevezések. Az első nevezések, mint alább látható: részben nagyon jól, részben elégségesen sikerültek, söt a «Nem-egyleti tagok» lovai részére -is nyitva hagyottak (egyes fogatuak) igenis jól. kivált a «Városligeti» és «Igazgatósági», melyek mindegyikére 22 ló neveztetett (miután ezek bármily származásúaknak nyitva vannak), mig a Ill-ik napi «Elnöki-dijra» — mert erre csak belföldi lovak nevezhetők — tizen jelentkeztek ugyan: de ebből 6 hibás nevezés. Kettes fogatokat is szépen neveztek s a hol 4-nól kevesebb van: alkalmilag még után nevezhetik kettős téttel. Négy.s fogat is mind a három versenyre 4—5 jelentetett be, pedig még gr. Andrássy Géza, br. Sennyey István, utólagos nevezései is még remélhetök; egyes és kettes fogatok ujabb jelentkezésére is van kilátás és pedig : gr. DessewíTy Miklós, br. Sennyey Géza stb. istállókból; de még az is iehet, hogy az elsö napra (hol némelyik dijra csak 3—3 nevezés történt)—onnan hol 8— 10 nevezés van — utólag (kettős téttel) még trans-mutatio történhetik. Mindama nevezéseknél (különösen az internationalis ecjyfogatuaknál) hol a lovak leszármazása (a programm «Általános határozatainak» 6. pontja értelmében) nem teljesen vagy hiányosan vallatott be, s melyek a nevezésekben *-gal vannak jelölve: felkéretnek az illető tulajdonosok (vagy megbízottaik) miszerint lovaik «Einfuhr-Certificátját» vagy adás-vevési levelét, s a tulajdonos lakását — írásban legkésőbb f. május 18-ig jelentsék be a titkárságnál, mert nevezéseik csak ez esetben érvényesek. Első nap. Május 26-án. I. Kisérleti verseny. Dij 800 korona, a másodiknak 100 korona. Kettes fogatok. Táv 3000 méter. 1. Csapó Dániel: 6é p m Üszők ós 7é sga k Varázs 2. Gr. Wimpffen S.: 6é lm Jóska és 5é sga m Vőlegény 3. Muslay Gyula : 6é p k Dongó A. és öé sga h Pajtás 4. Bernrieder János: Egy fogat. II. Vencsellői dij. 1000 korona. Táv, 2000 méter. Egyes fogatok. 1. Gr. Keglevich Gyula: öé stp m Muffti 2. Ugyanaz 3é stp k Regentine 3. Gr. Károlyi László í 3é sz k Muskátli III. Alföldi dy. 1500 korona. 200 korona a máso- I diknak. 100 korona a harmadiknak. Adja a földmive- I lési miniszter. Kettes fogat. Táv. 12,000 méter. 1, Gr. Keglevich Gyula : né stp k Rigó és 7é f k Priment 2. Ugyanaz nev. gr. Széchenyi Aladár: 6é sga k j Valerie és 6é sga k Pajtásné 3. Kubinyi Márton: 8é sga k Narancs és lé sga k Marcsa. 4. Gr, Károlyi Lajos : Egy fogat. 5. Bernrieder József:. 7é sga k Kedvencz és 7é sga k Munkás 6. Csapó Dániel: 6é p m Üszök és 7é sga k Varázs 7. Ifj. Gr Tisza Kálmán: Egy fogat. 8. Ugyanaz: Egy fogat. 9. Bernrieder János: Egy fogat, 10. Gr. Szápáry György: Egy fogat. IV. Városligeti dij. Dij. 1200 korona, másodiknak 250 kor. Egyes fogat. Táv. 3000 mt. 1. Gr. Keglevich Gy: 3é stp m Regentine 2. Ugyanaz 3é f h Michel 3. Haszler Mátyás: 12é sz h Warwar* 4. Feind Ferencz." llé sz h Rouglet* ft. Gr- Káról yi L: 4é sz k Merő 6. Haringás János: 8é sz h Zsandár* 7. Rumbach Géza: 4é sz m Schjerjébje* 8. Perczel József: 4é f k Margit 9. Vojnich Sándor: 8é sga k Virqoncz 10. Ugyanaz 4é p in Parázs 11. Grátzer Béla: 8é sz k O/gac* 12. Samek G. 6é p m Kessler* 13. Gr. Károlyi Lajos: Egy ló* 14. Richter Ernő: 7é sz m Dörzsi* 15. Mr. Fieldwawe: 6é p m Sürgős* 16. Ugyanaz Wille Rysdyk* 17. Gr. Wimpffen S: 8é sga k Isabel Abbot 18. Ruzitska: sga k Patsey 19. Samek: Mayzie* 20. Muslay Gy : 5é p k Dongó A. 21. Weisenbacher A: lOé stp m Blue Brig 22. Löwy Jenő : Egy ló* V. Nemzetközi dij. 2400 korona. 400 kor. a II. 200 kor. a III. Adja a földmivelésügyi' miniszter. Négyes fogat. Táv. 12.000 méter. 1. Gr. Károlyi László: Egy fogat 2. Gr. Károlyi Lajos: Egy fogat 3. Gr. Wimpffen S. 8é sz k Ballerina, 6é sga k Laura, 12é p her Vihar, 10é p her Bravo 4. Gr. Andrássy T.: Egy fogat. Második nap. május 29. I. Virgoncz dij. 1200 korona; 200 korona a másodiknak. Kettes fogat. Táv. 8000 mt. 1. Gr. Károlyi László: id. p h Utas és id. sz hAli 2. Gr. Károlyi Lajos: Egy fogat 3. Gr. Pálffy Ödön: id. f h. Gambi és id. f k Pdva 4. Csapó Dániel : 6é p m Üszök és 7é sgak Varázs 5. Bernrieder János: Egy fogat II. Jucker dij. 2400 korona; 400 korona a II. 200 kor. III. Adja a földmivelési minister• Négyes fogatok. Táv. 20000 méter. 1. Gr. Keglevichj Gyula: 8é sz k Czilka, 8é sz k Darázs, lé sz k Szedres, 8é sz h Jámbor. 2. Gr. Károlyi Lajos: Egy fogat 3. Döry Jenő: Egy fogat 4. Ifj. gr. Tisza Kálmán: Egy fogat 5. Gr. Andrássy T.: Egy fogat. III. Igazgatósági dij. 1200 korona; 250 korona a II. Egyes fogatok. Táv. 3000 mt. 1. Gr. Keglevich Gy: 3é stp m Muffti 2. Ugyanaz 3é f h Michel 3. Haszler M: 12é sz h War war* 4. Feind F: llé sz h Rouglet* 5. Haringás J : 8é sz h Zsandár* 6. Rumbach G: 4é sz m Schjerjebje* 7. Perczel J : 4é f k Margit 8. Vojnich S: 8é sga k Virgoncz 9. Ugyanaz 4é p m Parázs 10. Gratzer B: 8é sz k Olga* 11. Samek G: 6é p m Kessler* 12. Gr. Károlyi Lajos: Egy fogat 13. Richter Ernő: lé sz m Dörzsi* 14. Mr. Fieldwave: 6é p m Sürgős* 15. Ugyanaz : Willie Rysdyk* 16. Gr Wimpffen S.: 8é sga k Isabel Abbott 17. Ruzicska; Patsey* 18. Samek : Mayzie* 19. Muslay Gy.: 5é p k Dongó A. 20. Weisenbacher A. lOé stp m Blue Brig* 21. Ugyanaz: llé f k Molly Baten* 22. Lövy Jenő." Egy ló.* IV. Választmányi dij. 800 korona; 100 korona a másodiknak. Egyes fogatok. Táv. 2000 méter. 1. Gr. Keglevich Gy.: 3é stp k Regentine 2. Gr. Károlyi László." 3é sz k Muskátli 3. Vojnich Sándor: 3é p k Czilli V. Tattersall-Egyleti dij. 1000 korona; 200 kor. a másodiknak. Kettes fogatok. Táv. 5000 méter. 1. Vojnich Sándor: Egy fogat 2. Gr. Károlyi Lajos ; Egy fogat. 3. Csapó Dániel: 6é p m l/szők és lé sga k Varázs 4. Muzslay Gy.: 5é p k Dongó A. és 5é sga h Pajtás 5. Bernrieder János : Egy fogat. 6. Weisenbacher Aladár: lOé stp m Blue Brig ét 13é p m Bernsen 7. Ugyanaz 4é p k Merryl L. és 4é p k Gwendolen Harmadik nap. május 30. I. Cnpid dij. 1000 korona, 200 korna másodiknak Kettes. Táv. 3000 mt. 1. G . Károlyi Lajos: Egy fogat 2. Csapó Dániel: 6é p m Üszök és lé sga k Varázs 3. Gr. Wimpffen S: 6é f m Jóska és 5é sga m* Vőlegény 4. Muslay Gyula: 5é p k Dongó A. és 5é sga her Pajtás II. Elnöki dij 800 korona; 100 korona másodiknak. Belföldi egyes fogatok. Táv. 2000 mt. 1. Gr. Keglevich Gy: 3é stp m Muffti 2. Ugyanaz 3é stp k Regentine 3. Vojnich Sándor: 4é p m Parázs 4. Perczel József: 4é f k Margit Hibás nevezés: Haszler M: Warwar Feind F." Rouglet Haringás J : Zsandár Gratzer B: Olga Mr. Fieldwawe : Sürgős Ugyanaz : Willie Rysdyk III. Szt. Gellért dij. 1500 korona; 200 korona a II. 100 korona a III. Adja a földmivelési miniszter. Négyes fogatok. Táv. 20.000 mt. 1. Gr. Keglevich Gyula: 8é sz k Czilka, 8é sz k Darázs, lé sz k Szedres. 8é sz her. Jámbor 2. Gr. Károlyi Lajos: Egy fogat 3. Döry Jenő: Egy fogat 4. ifj. gr. Tisza Kálmán : Egy fogat 5. Gr. Andrássy T.: Egy fogat. IV. Nemzetközi verseny. Handicap. 500 korona. Egyes fogat. Táv, 5000 méter. 1. Perczel József: 4e f k Margit 2. Vojnich S.: 8é sga k Virgoncz 3. Gr. Károlyi Lajos : Egy ló. 4. Gr. Wimpffen S.: id p h Isonzo 5. Muzslay Gy.: 5é p k Dongó A. 6. Weisenbacher A.: llé f k Molly Baten 1. Ugyanaz lOé stp m Blue Brig V. Krétás-dij. Handicap. 1200 korona; 200 kor. a 2-iknak. Kettes fogatok. Táv. 8000 m. 1. Gr. Pálffy Ödön: id f h Gambi és id f k Páva 2. Csapó Dániel: 6é p m Üszők és 7é sga k Varázs 3. Weisenbacher Aladár: lOé stp m Blue Brig és 13é p m Remsen 4. Ugyanaz 4é p k Merryl L. és 4é p k Gwendolen * * Kettős téttel nevezni lehet a verseny előtt négy nappal; hármas téttel (az első versenynapra a verseny előtti nap d. e. 9 óráig, a második és harmadik napra május 27-én délelőtt 9-ig. Az Egylet választmányi gyűlésén (május 10-én) uj tagokul megválasztattak : Halász Elemér (Erdö-Tarcsán u. p. Versegh) Halász Aladár (Csány, u. p. Hatvan) Remenyik István (Péter-vásár) Olasz Elemér (Fugyi-Vásárhely) Kubinyi Márton (Erdő-Tarcsa u. p. Versegh) Förster Ottó, (Balozsa Medgyes, Vas-m.) Mindezeket ajánlta Muslay Gyula;ur. Döry Ödön, Puszta Tüske, Dombovár, ajánlta gr. Andrássy Sándor. Weisenbacher Aladár (Akadémia-u. 18. sz.) ajánlta Geist Gáspár ur. Gr. Teleki László Gyula (Hosszufalu u. p. Pa Hidvég, Szatmár m.) ajánlta: Gróf Wass Jenő. az Intézők és bírák választása a májusi versenyekre, következő eredménynyel végződött: Handicapper br. Sennyey Géza. Időmérő Kovách Sebestyén Endre. Indítók: Döry Jenő és Inkey Antal urak. Birák : Jankovich Elemér, gr. Széchenyi Aladár, Chernel György, Muzslay Gyula, KSztankovánszky Jánós. JPosztoczky Iván, gr. Károlyi László, gr. Pálffy Ödön, Geist Gáspár, hg. Odescalchy Géza, gr Széchenyi Imre, Baranyay Pál, gr. Almássy Kálmán. Semsey László, gr. Festetics Pál, Miklós Ödön, ifj. gr. Tisza Kálmán, br. Sennyey Béla, gr. Szapáry György gr DessewíTy Miklós, gr. Andrássy Géza, Döry Ödön,gr.Dessewffy Alajos,Döry Lajos,Bernrieder József A legutóbbi közgyűlésen bejelentett "Indítvány (az Egylet átalakítása iránt) előterjesztése gr. Almássy Kálmán, Miklós Ödön ur és gr. Széchenyi Imre — által a jövő legközelebbi választmányi gyűlésre halasztatott (mely május 26 án lesz.) Akiazegyletügetöpályáján(Erzsébetkirálynéut)idomitani akar:az által (azlgazgatóság rendeletéből) — a pálya fentartási költségek fedezésére a különböző fogatokért következő dijak fizetendők az egész meeting tartamára: minden lóért, mely Sulkyben megy 10 frt. « « « Americainben megy 15 frt. minden kettes v. négyes fogaiért 25 frt. E dijak a titkárságnál előre befizetendök, melyért az idomitási engedélyre szóló igazolvány ki fog adatni s ez a pályafelügyelőnek minden használatkor előmutatandó. Budapest. 1898. április 26. Az igazgatóság. _