Vadász- és Versenylap 42. évfolyam, 1898

1898-03-19 / 12. szám

102 _ _ MAGYAR TATTERSALL-EGYLET^ Választm és közgyűlés mart. 17 A kitűzött gyűlések — melyek részletes «'meghívóját» lapunk 10. szamában közöltük, programmszerüleg folytak le, s eléggé látoga­tottak voltak. —Gr. Ándrássy Tivadar elnök ; Igazgatósági tagok : gr. Anrássy Sándor, gr. Keglevich Gyula és Kovách-Sbbestyén Enure urak. — Továbbá mint választmányi és egy­leti tagok (ez utóbbiak csak a közgyűlésben) ifj gr. Almássy Kálmán, Bernrieder János, Braun Sándor. Miklós Ödön. Muzslay Gyula, Prfsztóczkv Iván, br. Sennyei István, br. Sennvey Géza, gr. Széchenyi Imre, Sztanko­vánszky János, ifj. Vojnicb Sándor stb. Mindenekelőtt az igazgatóság jelentése olvas­tatott fel az Egylet multévi működéséről; mely­alapos részletességgel számol he, s melyet alkalmilag majd talán közölhetünk, hogy a gyűlésen jelen nem lehetett egyleti tagok is értesülhessenek mindenről, — s most röviden csak annyit, hogy a mult év torduló pontot képezett az Egylet életében, a mennyiben a földmiv. minister jó indulatából kifolyólag a már e lapokban bővebben ismertetett kiállí­tási területet és futópályát az Egylet verse­nyeinek megtartására átengedte. A mult évi számadások szerint verseny­dijakra 5341 frt adatott, mig az uj tribü­nök, totalisateur s egyéb építkezésekre 2834 frtot fizettetett ki, ezenkívül még 4 totalisateur gép is szereztetett. (Tagadhatatlan, hogy az Igazgatósag majdnem semmiből egy uj pályát teremtett.) Az 1898-ik évi költségelőirányzat is elfogad­tatott, IIIPIV szerint a 3 napi versenyekre, s a 4-ik napi Vándordíjra összesen 11.500 frt adatik, melyhez a földmiv. miniszter 3000 frttal járni, ezenkívül gr. Dessewffy Miklós 500 frtot és gr. Dessewlfv Alajos közel 400 Irtot adtuk hozzá; a gyűlés mindeniküknek köszönetet szavaz. A mult évi számadásokra nézve - gr. Széchenyi Aladár jelentése folvlán, ki azokat rendben találta — a vál. gyűlés mind az Igazgatóságnak, mind a pénztárnoknak a felmentvény megadását javasolja. Az egylet uj tagjaiul egyhangúlag megvá­lasztattak 1898. ]an. 1-töl számított kötele­zettséggel : Br. Haupt-Stummer Lipót. Nehrer László gömörmegyei földbirtokos; Plachy József (Sa)gó Tarján), gr. Festetich Pál (Déghen); gr. Csekonics Gyula. Bemutattatott még az Igazgatóság által kidolgozott versenyprogramm 1898-ra s ebben az a változás történt, hogy a versenvnapok május 20, 29 és 30-ikára helyeztettek át. .4 program egészen kés?, de majd csak lapunk jövő számában közölhetjük, ha addig az Igazga­tóságnak sikerül némely akadályokat elhárítani. * * * Az ezek után megnyílt közgyűlés helyben­hagyta a választmány minden intézkedését, és elfogadta a jövő évi költség előirány­zatot ; — és a mult évi számadásokra nézve felmentvényt adott az Igazgatóságnak és pénz­tárnoknak. Ezek utánmegejtéa közgy. a választmány egy­harmadának kiegészítését, s megválasztá 3 évre (1898. 1899 és 1900. évre) gr. Andrássy Sándort, gr. Andrássy Tivadart, gr. Andrásy Gézát, gr. Károlyi Lajost, inkev Antal. br. Senyev Géza. Muslay Gyula és Baranyay Pál urakat. . A közgyűlés ezzel befejeztetvén, az elnök második választmányi gyűlést tartott, melyen a sorozat folytán kilépő gr. Andrásy Sándor ismét megvalasztatott igazgatósági tagnak az 1898. Í899 és 1900-dik évekre. * * * Végezetül gr. Almássy Kálmán, Miklós Ödön és gr. Széchenyi Imre különböző indítvá­nyokkal léptek elö. melyek szerint az egylet VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. czimének és c-zéljának (és igy az alapszabá­lyoknak) megváltoztatása czéloztatván, a köz­gyűlés azt hatarozta. hogy az majd csak egv jövendő közgyűlés elé lesz terjeszthető megvitatás végett; addig is pedig az indit­vánv vagy javaslat megszerkesztésére és meg­okolására az indítványozó urakat küldte ki. Reméljük hogy majd a bizottság alkalmat ad az egylet tagjainak e javaslatok előleges megismerésére, mi szükséges is, hogy a néze­tek azok hordereje felül tisztázódjanak — s ne meglepetésként kerüljenek a közgyűlés szavazata alá. A legnagyobb fordulat eme javaslatokban az lesz: hogy az Egylet tagjává lehetés megkönnvittessék, másrészt hogy a verseny­zés főalapjául az egyes fogatú versenyek rend­szere nagyobb mérvben alkalmaztassék. Az Alapszabályok értelmében a tagdijak január 1 -je óta esedékesek lévén, az Egylet m. t. tagjai felkéretnek, hogy tagdijukat 1898-ra úgyszintén mindazok, kik 1897-re (egy-kettö még 1896-ra is) hátralékosok, az Egylet pénz­tárába mielőbb befizetni szíveskedjenek. Budapest, 1898 január 15. Az igazgatóság megbízásából Sárkány dános Ferencz egyl. titkár pénztárnok. Még egy szó a megyei lótenyésztési bizottmányok szervezkedéséhez. Lapunk 10. számában megemlítettük, mi­szerint a földmivelésügyi miniszter egy enque­tet hivott össze, hogy nyilatkozzék : mi lenne czélszerübb : a törvényhatóságok által válasz­tassanak-e a megyei lótenyésztési bizottság tag­jai, vagy a gazdasági egyletek általi s hozzá­tettük, hogy mint értesültünk, az értekezleten megjelent urak nagyobb része azt véleményezte, miszerint erre legalkalmasb testületek a törvény­hatóságok lennének, és hogy a miniszter fen­tartofta magának a döntést e kérdésbené A «Gazd. lapok» mely e közleményünket átvette: s lapunkat megnevezte, azt a meg­jegyzést csatolta ehhez (a nélkül hogy meg­jegyeztevolna miszerint ez már az ő véleménye !) — hogy «nem tartaná helyesnek ha a miniszter megbolygatná azt az egységes rend­szert, hogy a megyei ióteny. bizottságok vá­lasztása a gazdasági egyletek által történjék». Ugv de nincsen minden megyében gazd. egylet!.. . Mi elfelejtettük elsö közleményünk­ben fölemliteni ezt a megokolást: pedig az Enqueten megjelent urak nagyobb részét ez vezette, midőn fentemliiett nyilatkozatukat tet­ték ; mert hát ugv áll a dolog, miszerint eddig némely megyékben a törvényhatóság, más me­gyékben (a hol volt) a gazd. egylet lálasztá meg a Ióteny. bizottság tagjait; mi azonban sok esetben mulasztásokra söt controversiakra adott alkalmat. mert a gazd. egyletek nem rendelkezhetvén direrte assistentiával, ezt a ióteny. bizottság csak hoszas utánjárással tudta kiesz­közölni,mi járványos betegség idején nagy kárt okozott; másrészt tekintetbe vélték az anquet tagjai, hogy az egész országban mindössze 30 — 35 megyében lévén Gazd. egylet, ellen­ben törvényhatóság (kb. 55—60) minden megyé­ben (söt a járásokban is szolgabirákkal ren­delkezvén) czélszerübbnek tetszett az anquet tagjai előtt — hogy a lótenyésztési bizottsá­gok szervezése kizárólag a megyei törvény­hatóságokra bizassék. . . A «Gazd. lapokat a fentebbi megjegyzésre valószínűleg az készté: hogy időközben a Magyar Orsz. Gazdasági egylet — egy külön lótenyésztési bizottságot alakított az állat­tenyésztési osztályból (mint az mult számunk­ban közöltük), s hogy azt hiszi, miszerint 1898. márczius 19. talán a vidéki Gazd. egyletek is képesek volnának ilyenre»... Ez az okoskodás azon­ban megdől — több okból. Először is az Orsz. Gazd. egylet kebléből választott lótenyész­tési bizottmány csak mint tanácskozó testület és nem egyúttal mint administrativ közeg szerveztetett — hogy véleményt mondjon orsz. lótenyésztési ügyekben; másodszor ha azt kérdezzük, hogy hát ki válassza mégoly megyékben a lótenyésztési bizottságot, hol nincs Gazdasági egylet? — mit felelne erie a Gazdasági lapok ? s hogy ha ily megyében a megyei törvényhatóságra bízatnék az : (mert hiszen máskép nem is lehelne): akkor állna be az a «megbolygatottság» melyet a Gazd. lapok emlitnek. .4 főszerk. Állami lovaink kipróbálása lovas vadászatokon 1897-ben. (I. közlemény 10. sz. lapunkan.) II. A bécsi cs. és kir. «Militär Reitlehrer­Institut» nevü intézetnek kipróbálás végett ideiglenesen átengedelt állami lovak képes­ségéről szóló minösitvény. a) A kisbéri m. kir. ménesből: 66 Sweetbread. 7 éves kancza, apja Sweetbread an«, tv. anyja 155 Ostreger fv. — Gyors, igen kitartó, igen jó ugró : 7 vadászat, t verseny, kiváló vadászló. 4. Doncaster, 7 éves kancza, apja Doncaster a. Iv. anyja 110. Kalandor ang. fv. Gyors, igen kitartó, igen jó ugró, rosz táplálkozásu, 0 vadászat, kiváló vadászló. 60. Milon 7 éves kancza, apja Milon a. tv. anyja 152 Ostreger fv. eyors, igen kitartó, jó ugró (Whip-íó) 6 vadászat, kiváló vadászló. 129. Pásztor 5 éves kancza, apja Pásztor a. tv. anya: 31 Gunnersbury fv., gyors, igen kitartó, igen jó ugró. állása folytán gyakran horzsolási sebek és sérülések hosszú csüdözet folytán .7 vadászat,(Whip-ló) igen jó vadászló. b) A mezöhegyesi m kir. ménesből. 36. Algy-Gidran 7éves kancza; apja Algy a tv. anyja 49 Gidran XXXIII. ; Elég gyors, kitartó, jó ugró, munka-zavar egyenlitöszalag megvaslagodás folytán (régi) e. j. és megsérülés b. h. térden bukás következtében ; 6 vadászat íWhipló), jő vadászló. 36. Czimer-Gidran. 9éves lkancza, apja Czimer ang tv., anyja 39. Chief Justice II. a. fv. kevéssé kipró­bálva izom izakadás folytán, 2 vadászat, 2 verseny. 200. Lator lOéves kancza apja Lator a tv. anyja : 148 Jackson a fv. gyors, gyözös, nagy teher alá alkamas, jó ugró, 7 vadászat (Whip-ló), igen jó vadászló­253 Routier Nonius 9éves kancza. ap. Routier ang. tv. anyja Nonius XXXIII. elég gyors, igen kitartó, nagy teher alá alkalmas, középszerű ugró:; 9 vadá­szat, jó vadászló. 27Ó Nonius XXXI. 7 éves kancza apja Nonius XXXI anyja 366 Nonius XVI. elég gyors, kitartó ; könyü suly alalt. jó ugró. 8 vadászat, jó vadászló. 336 Nonius XXXII. 8 éves kancza, apja Nonius XXXII. anyja 339 Eredmény a fv. elég gyors, nincs eléggé kipróbálva ínlob miatt e. j. 4 vadászat ; jó vadászló. Ürmény-Nonius—1. 6 éves kancza apja Ürmény a tv. any 313 Nonius XII. elég gyors, kitartó, jó ugró 6 vadászat, jó vadászló. Nonius-Ürmény—1, 6 éves kancza apja Ürmény­Nonius, anyja 208 Nonius XVI. közép gyorsaságú, kitartó, jó ugró ; 7 vadászat, jó vadászló. c) A nagykörösi m. kir. méntelepből. Az l-sö tiagylcvrösi osztálytól. Algy Gidran—7. öéves sárga mén a : Algy a tv: any : 15 Gidran Amaty, gyors, kitartó nagy suly alatt is, igen jó ugró. 8 vadászat, kiváló, igen kényelmes, vadászló. Bálvány—4, 6 éves sárga mén ap : Bálvány a tv. any : 58 Verneuil fv. gyors, kitartó könyü teher alatt., igen jó ugró. Erős pártatiprás miatt a munkát abban kellett hagynia. 3 vadászat, (kb. 58 — 60) 3 verseny, igen kényelmes vadászló. Czimer—7, 5 éves sárga mén ap : Czimer a tv. any : 27 Taurus a fv. elég gyors, jó ugró patáira ér­zékeny, munkát patalob miatt abba kellett hagynia. 7 vadászat; jó vadászló. Kisbériicscse—14. 5 éves pejmén ap : Kisbéröcscse a tv. any: 139 Ostreger a fv. elég gyors, nagy suly alatt is kitartó, akaratos, különösen ugratásnál, h.. b. intoklobb folytán munkazavar. 5 vadászat, jó vadászló. Ürmény Nonius, öéves pej mén ap : Ürmény, any: 329 Nonius XIII. elég gyors, kitartó, középszerű ugró 7 vadászat, jó vadászló. A 2. verserzi osztálytól. Verneuil—6éves sárga mén ap : Verneuil a tv. any: 158 Förgeteg a fv. elég gyors, igen kitartó, nagy suly alatt is, igen jó ugró, 7 vadászat, 1 verseny, igen jó vadászló. ORSZÁGOS LOTENYESZTE

Next

/
Thumbnails
Contents