Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-02-20 / 8. szám

ßusitat sc. i nullt EGYSZERSMIND AZ ORSZÁGOS LÓTENYÉSZTÉS LAPJA. A Magyar Lovaregylet. ! A vidéki verseny-egyletek, Az Urlovas szövetség, t A Magyar Tattersall-egylet s az összes lótenyészbizottmányok hivatalos közlönye. jjjfy Előfizetési ára: egész évre 12 frt előre fizetve, £ évre ápril—októ­Ij ber végéig (a vers. időszak) 10 frt, 4 évre január—junius 7 frt, íf-5* és julius—deczember szintén 7 frt. Negyedévenként 4 frt. Az előfizetési pénzek a «Vadász- és Verseny-Lap» kiadóhivatalához (Ferencziek-bazárja IV. lépcső I. emelet) czimezendök. 8. szám. Budapest, 1897. szombat, február 20. XLI. évfolyam. ]YEegjelenil( a budapesti és bécsi lóversenye^ ideje alatt minden versenylap előestéjén, a többi időben heten^int egyszer (szombaton). HIVATALOS. Hirdetmény. mely eset jelent egyik lóra nézve javulást, és melyik visszaesést. Azon apprenticed kik 1897. évben lova­golni szándékoznak, felhivatnak ezennel, liogv képességét sulvt jelentő számokban fixirozzuk. a- lovaglási engedély iránti kervenveiket, a ! n v módon aztán lehet handicappelni eset­név és lakás pontos megjelolesevel. legkésőbb j r öl-eselre, midőn néhánv összevetésből csak márczius lö-ig az osztrák «Jockey-Club» | eg v bizonvos alkalomra'akarunk következte­verseny ftkárságahoz vagy a Magyar Lovar- j tést V Onni, — vagy redszeresen, midőn min egylet vezértitkárságához nyújtsák be. Az ! ezen határidő utáii beérkező kérvényekre a 1 lovaglási engedély csak 50 kor. birság mel- I lett (a segélyalap javára) fog megadatni. ! bizonyos sorozatot vagy rangsort állapit meg ' magának, — az egy lépéssel közelebb haladt ; a handicappeléshoz, mely a szó szűkebb ér- j Amint tehát a mondottakból következik, az i telme szerint ott veszi kezdetét, midőn irónt úgynevezett «legjobb formák» létezése csak j veszünk kezünkbe, s az egyes versenyered- i viszonylagos fogalom, mely többé kevésbbé ményekböl. összehasonlítás utján, a lovak helyes szuppozición alapul, s mindig csupán Budapest, 1897. február 10. A Magyar Lovaregylet igazgatósága. TELIVÉREK ÉS YERSENYEK. Derby-lovak osztályozása 1888-tól 1896-ig. Azt hiszem, hogy nem vetek fel érdekte­len kérdést, midőn az elmúlt évek Derby­évjáratait klasszifikálni és párhuzamba állí­tani akarom egymással. A turf eseményei évről-évre peregnek le egymás után, mint olvasón a szemek, a be­nyomások többé-kevésbbé élénken vagy el­mosódva még élnek a sportsmanek emléke zetében, és ugy a sportsmanek mint a turf- | könnyebb elsajátítására. den verseny-eredményt következetesen kap­csolatba hozva mindig a múlttal, valamennyi lónak valamennyi versenyben mutatott képes­ségét megtaksalni és fixirozni iparkodunk. Esetröl-esetre a legtöbb sportsman és igen sok turflátogató szokott handicappelni, mig a rendszeres handicappelés igen időrabló, nehéz és az ember szellemi erejét majdnem egészen lekötő fáradságos munkáját csak kevesen szok­ták végezni. Mert sokan, akik hozzá fognak, eltévednek a sziklás utakon, s a labirynthusból nem találván kibontakozási, gyakran fáradságuk meddőségét vélték már felfedezni. Még az aktiv sportsmanek között is keve­sen vannak, a kik a rendszeres handicappe­léssel toglalkoznak. daczára annak, hogy e kérdés iránt az állandó sport publikum is érdeklődéssel viseltetik. A rendszeres handicappelés módszeréről — tudtommal — még Angliában sem jelent meg szakmunka, értek alatta egy oly vezér­fonalat, mely útmutatást nyújtana e tudomány Pl. Milton Cascata Succes Spurius látogatók fogalmakat alkotnak maguknak a kiválóbb egyedek képessége felöl, mely véle­mények, magánkörökben, és szaksajtóban rendesen csak az «azt hiszem»-mel lesznek indokolva és támogatva. Ismeretes dolog, bogy a lovak képességé­nek meghatározását, egyedül a handicappelés tudománya képes emberileg leghelyesebben eszközölni. A handicappelés nem egyéb, mint az ese­mények összehasonlításából eredő következ­tetéseknek terhet vagy sulvt jelentő számok­ban való kifejezése. A ki csak némileg is foglalkozik a ver­senyügygyel, az tulajdonképen mind handi­cappel, mert minden turfista tesz összehason­lításokat s von abból következtetéseket. A handicappelés legprimitívebb módját a benyomások összehasonlítása képezi. Ily módon pl. az egész nagy közönség meg­handicappelte magának Tokiot. s fölébe állí­totta minden íónagyságnak. ha nem is a papiroson és számokban kifejezve, de az által, hogy képzeletében egy bizonyos magasságra helyezte. Aki nem csupán a megmaradt benyomá­sokból von annyi-mennyi következtetést, de a verseny eredményeket összehasonlítva és párhuzamba állítva, az egyedek közt már Pedig az főleg tapasztalati tudomány, melynek elsajátításához idő kell. s hogy egy bizonyos virtuozitásra tegyünk benne szert (mert e nélkül azután nem sokat ér), évek során át kell dolgozni. Es ép ezért, a kezdők munkájának vagy haladásának megkönnyítése végett egy ilyen szakmunka igen elkelne, — de ha Angliában nem Írnak róla vezérfonalat, nem igen lehet csodálni, hogy nálunk sem vállalkozik rá senki. A handicappelés magasabb értelemben ott kezdődik, midőn már az ellentmondó eredmé­nyeket is helyesen vagy megközelítőleg helye­sen meg tudjuk fejteni magunknak. A lovak kondicziójukban előre haladnak, vagy hátra mennek, — fejlödnek, javulnak vagy rosszabbak lesznek. Azért nagyon helyesen mondotta egy szak­ember, hogy a handicappelés tudományának segítségével azt, hogy egy ló miként futott a múltban, vagy is hogy már minő formát muta­tott, a legtöbb esetben lehet praecizirozni, de hogy miképen fog futni, vagy hogy minő format foy mutatni a jövőben, azt csak gyanítani lehetséges. A lovak egymással ellentmondó futásait forma változtatással, lehet indokolni vagy meg­fejteni, s a kérdés sikeres megoldása abban rejlik, vájjon helyesen tudjuk-e konstatálni, hogu a mullat jelenti, mig a jövőre nézve csak Ígéretet tartalmaz. A handicappeles technikájára nézve talán még megemiitendönek vélem, hogy a győ­zelmek felszámításánál, hogy ugy mondjam, bökezüebbeknek kell lennünk, mint a 3-ik vagy helyezetlen lovaknak a 2-ikhoz való viszonyításánál. 544 +4 = 584 57 =57 49 — 24 = 464 554— 34 = 52 Birói Ítélet: Könnyen 14 hoszszal nyerve, 14 hoszszal hátrább a harmadik. A győzelmek felszámításának mértéke a styltöl és a hosszaktól függ. Körülbelől kö­vetkezőleg lehet a felszámításokat fixirozni: Küzdelem után (ej vajy nyakhosz = 1 kilo. félhossz = 14 kilo, f hossz vagy egy hossz = 2 kilo. 1 hossznál több = 24—34 kilo. Ha a birói ítélet biztos győzelemre szól, ugy fej vagy nyakhossz = 2 kilo, 4 vagy £ hossz = 24 kilo, egy hossz = 3 kilo. másfél hossz 34 kilo, két hossz = 4 kilo. Könnyű győzelemnél nyak vagy fél hossz = 3 kilo, egy hossz = 34, két hossz = 5 kilo. Igen könnyű győzelmek legnehezebben tak­sáihatók. itt egy fél hossz is kitehet 5 vagy több kilót. Ugyan nem szándékom bővebben a handi­cappelés módszerével foglalkozni, de ennyit már csak azért is szükségesnek tartottam el­mondani, mert ezekről a kérdésekről keveset irnak, pedig azt hiszem, hogy talán sokakat közelebbről is érdekelne. * * * Ezek előre bocsátása után, áttérek tulajdon­képeni tárgyamra, a különböző évjáratoknak egymással való párhuzamba állítására, az év­járatok Derby-lovainak klasszifikálására. Az alábbiakban kilencz évjárat Derby-lovait (vagy mondjuk: a jobb osztályba tartozó, s szereplésük által érdekessé vált lovakat) aka­rom párhuzamba állítani. Itt szükségesnek tartom megjegyezni és külö­nösen kiemelni, hogy a formáknak számok­ban való kifejezése egy fix képességet jelenj szigorító vagy enyhitö tolások nélkül. Mert a ki egy bizonyos versenyre handi­cappel, (tehát ha a handicapper hivatalosan működik), kénytelen ahhoz a kiegyenlítő mód­hoz fordulni, melyei lentebb szigorító vagy eny­hi ő tolásnak neveztem. Nem csupán az egymással ellentmondó for­mák, de gyakran a verseny távolsága miatt is kell ezt a szigorítást vagy enyhítést alkal­mazni, mely által a handicap konczesszioná­A legközelebbi szám jövö szombaton jelenik meg. — Egyes szám ára 20 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents