Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-11-27 / 94. szám
640 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1897. november 27. inkább az akadályversenysporlnak hódolt, silt nagy diadalokat ért el, megnyerte a többi közt 1890-ben Ilexxel a liverpooli nagy akadályversenyt is. Az 1899-i kétezer guinea 92 — az 1000 guinea pedig 71 nevezéssel zárult. Mr. Priestley, egy ismertebb angol urlovas mult héten a beumaris-i versenyeknél oly szerencsétlenül bukott le lováról, hogy sérüléseibe pár óra múlva belehalt. T. Lane, ki csak az idén nyerte vissza ötévi kitiltás után engedélyét, lett Francziaország champion jockeyja. Győzelmeinek száma 74-re rug. Ulánna következnek Bridgeland (58), French (53), E. Watkins (49), Dodd (48) és Weatherdon (44). Meltonnak, Master Kildare nagy fiának ivadékai a lefolyt évben Olaszországban 202.750 lirát. az összes dijaknak több mint felét nyerték. Legsikeresebb ivadéka Hira. az olasz Derby nyertese volt, mely egymaga 105.950 lirát hozott össze. Fedezési hirdetés. 1898-iki fedezési idény alatt az abonyi ménesben (vasút-, posta- és távirda-állomás Abony, Pestmegye) a következő telivér mének állanak: Bálvány Szerkesztői posta B.K.Tudtunkkal orosz származású szürke ügetőmén Magyarországon jelenleg nincs, bár a közelmúltban 1 volt még három, de ezek nemrég kimúltak ; volna ugyan egy még most is : «Bubi», mely bold gróf Esterházy Miklós tulajdonát képezte és most valószínűleg gr. Esterházy Móricz ő excellencziájáé (Pápán), de ezt már nem használják tenyésztési czélokra. Nemrég Förster Ottó urnák (Balozsa-Megyes, Vasmegye) is volt még egy orosz szürke ügetöménje: «Krolik», de ezt eladta ; hova, azt nem tudjuk, lehet, hogy külföldre. Átnéztük az osztrák-magyar ügetöméneskönyvet (melynek elsö kötete éppen most jelent meg) ebben sem találunk semmit. Ausztriában van még néhány szürke ügetö-mén és pedig: Warwar (kora és származása ismeretlen), verseny nyertes; tulajdonos «Gestüt Haidhof» in Leesdorf bei Baden, Alsó-Ausztria: az idén fedezett elöször; Rubin 13éves (származása ismeretlen); tulajdonos Linner Fermcz bérkocsi-tulajdonos. Bécs XVII. ker. ; Figlar 20éves (ap Figlar a. Nagradka), versenynyertes ; tulajdonos: Lovag Tosi G. Görzben. Ennél több oly orosz ügetőmén, mely jelenleg tenyésztésre használtatik. Ausztriában sincs. Pann orosz sárga mén még él, ma 22éves, jelenlegi tulajdonosa: gróf Wimpffen Simon, Fahrnfeld (Badeni kerület, Alsó-Ausztria). Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Belváros, Ferencziek bazárja, III. lépcső I-ső emelet. ell. 1878-ban ap. Buccaneer a. Lady Florence, Newminstertöl; a. Lady Melbourne, Melbournetöl. Bálvány a monarchiában és Németországban évjáratának legjobb lova volt; győzött a hamburgi Criterium-, a baden-badeni Zukunftspreis- és a soproni Polgár-díjban. Bátor, Boglár, Gar, Kozma és sok más nyerő apja. Fedezési dij : 200 frt. (Még 14 kancza fogadtatik el.) King Monmouth eil. 1882-ben ap. King Lud a. Miss Somerset, King of Trumpstöl ; a. Effic Deans, Blair Atholtól. King Monmouth kétéves korától hétéves koráig volt pályán és győzött a yorki Zetland Stakes-, a redcari Kirkleatham Biennial Stakes- és a Two yrs Old Stakes-, a yorki Great Breeders Convivial Produce Stakes-, a doncasteri Princess of Wales Nursery Plate-, a leicesteri Inauguration Nursery-Ilandicdp-, a yorki Great Yorkshire Stakes-, a doncasteri Great Yorkshire Handicaw-, a yorki Craven Stakes-, a derby-i Doneridge Cup-, a lincolni Great Tom Stakes, a Derby Cup-, a manchesteri Wilton Plate-, a newmarkei, Babraham Plate-, a leicesteri Summer Handicapban kétszer, a manchesteri Rothschild Plate- és a Salford Borough Handicap-, a nevvmarketi Ellesmere Stakcsa yorki Great Ebor Handicap-P/ateben stb. stb. King Monmouth Alice Lisle, Keynsham, King Spider, Othery, Queen Monmouth, Willington, Bradford Countess Beatrice, Harry Monmouth. Messala, Victa, Kings Messenger, Rctyal Warden, Álmos stb. apja. Fedezési dij : 200 frt. (Még 7 kancza fogadtatik el.) Timothy a doncasteri. Zetland Stakes-, a newmarketi Triennial Produce Stakes- és a St. Leger Stakes-, az ascoti Gold Cup-, és Alexandra Plateben stb. stb. Timothy Civil Service, Little Chris, St. Mark, Stowmarket, Sweet Music, Tim, Timorosa, St. Osmund Timid, Cold Steel, Cushendall, Brittles, Ethel-mén' Timberil, Timon, Tiger Tim. Brecon, Shrove Tuesday, Taciturnity stb. stb. apja. Fedezési dij : 200 irt. (Még 9 kancza iogadtatik el.) Beau Brummel ell. 1880-ban ap. George Frederick a. Ma Belle, Lord Cliffdentöl; a. Dulcibella, Voltigeurtöl. Beau Brummel a Woodcote-Stakes és Hopeful-Stakes nyerője. Beau Brummel Sir Jakob, High und Low, Lord Ulin, Jessamy. Belmont, D'Orsay, Lady Killer, Sir, Benjamin, Adornment, Beaulieu II., Belle Winnie, Lackadaisical, Szittya, Lovebird, Fortély, Bébé stb. apja. Fedezési dij 100 frt: Buckingham (Clifford testyére) ell. 1893-ban ap. Gunnersbury a. Cabale, Ostregertöl; .a. Caprice de Lissa, Starketól. Buckingham öt yersenyhen futott s négyet nyert. Fedezési dij : 25 frt. A kanczák gondozása és élelmezése a kisbéri díjszabás szerint. Bejelentések br. Harkányi Jánoshoz Budapest, Andrássy-út 4. sz. intézendők. (Peter testvére) ell. 1884-ben ap. Hermit a. Lady Masham, Brother the Staffordtól: a. Maid of Masham, Don Johntól. Timonthy győzött a goodwoodi Ham Stakes- és a Prince of Wales Stakes-, a newmarketi Buckenham Stakes-, az Ascot Derby-, a leicesteri Midland DerbyScheidl ferencz normálczfpő és kaptafa-gyár Becs, I., Rathaus-Strasse 4. (Azelőtt Hafnersteig.) Mindenfélé vadászczipök, czélszerüek és tartósak, Du Pasta-féle viz-, hó- és olvadás-mentes vadászczipök, hivatásos vadászok számára uj szerkezetű vízmentes pagony-czipök, szárcsizmák 16 frt, füzös-czipök 7—10 frt. Mintaczipö beküldése esetén garantirozom a teljesen megfelelő czipö szállítását. MÜNCHENI M KIÁLLÍTÁS 1876, ÉRDEM-ÉREM. JUBILEUMI KIÁLLÍTÁS 1888. BÉCS. DÍSZOKLEVÉL BECSI VILACK1 ALL. 1873.HAL.-EREM. 4LS0-AUSZTR. IPAR.-EGYLET BECS 1880, ARANY EREM MEZŐ- ES ERDŐGAZD. KIÁLL. B ÉCS 1890 AR.-ALL-ÉREM éttí) 0)O) fegyvergyárosok és cs. és kir. ndv. szállítók 1897 május 1-től kezdve a régi helyiségben Graben 10. Dorottya-utcza sarkán. készitnek mindenféle vadász- és czéllövö fegyvereket, pisztolyokat stb. Azonkivül a czégnek nagy raktára van kész fegyverekből. A megrendelések pontosan, minta vagv kijelölés szerint intéztetnek el. ugy a minőségére, mint a biztos lövésére való jótállás mellett. Azonkivül elfogadtatnak megbízások teljes vadászati fölszerelésekre az afrikai és ázsiai expeditiókhoz. Epugy mindenféle kijavítások. Nálunk újra átvizsgált és jól belőtt puskák erdészeknek nagy választékban vannak raktárban. Vadász-töltények mindenféle és minőségű Ss?«? 100 drb 16 öbü töltény vastag papirfojtással 3.7O 100 « 12 « « « « 4.40 100 drb 16 öbü töltény zsirozott fojtással 100 « 12 « « « « IE^•ä.lönleg ,3Sség ,: Vadászpuska távcsővel. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budapest. V.. Kálmán-utcza 4