Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-11-03 / 90. szám
606 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1897. november 3. ber 3. seny végén is még érvényesíteni,és hogya melyik jól alkotott és jó vérű amerikai sebes is: az nagyobb distantiát is eltud menni, tehát gyözös is. Armagyar ló «leistung»-ja a Matcbben igy is minden körülmények közt igen figyelemre méltó, mert ha számításba vesszük, hogy 13 kilométert mindig a külső oldalon fekve menynyivel többet kell a lónak menni mint a belső oldalon, ezen küiömbség bizonyára kitesz 1 kilométer töbletet. Stefánia özvegy trónörökösné jelen volt a pardubitzi meeting első napján. Hg Esterhházy Lajost ki mindkét kormány megbízásából oly sok kiváló telivért vásárolt, igy Espoir és Gaga anyját Matchboxot, Bona Vistát stb. — ö felsége a mostani előléptetések alkalmával altábornagyi rangra emelte. Gr. Kinsky R. F-ot, ki az elözö években jeles urlovas volt. a pardubitzi vadászatok első napján, melyen Stefánia özvegy Irónörökösnó is jelen volt, súlyos baleset érte. A gróf lovával egy vasúti sorompót akart átugratni, miközben elbukott, s orrcsontját törte. Az aradi versenyek, melyek szombat és vasárnapon tartattak, igen kedvező időjárás és a közönség élénk érdeklődése melleit folytak le. Ott voltak többek közt: Özv. Czirákyné. Tisza Kálmánné és Károlyi Melinda grófnők, Pletzger, Bánhidv. Solymossy és Metzger bárónők, Degenfeld Imre, Károlyi Gyula, Pejaesevics Albert, ifj. Tisza Kálmán grófok, Pletzger báró, Geist Gáspár, Horthy Szabolcs, ifj. Blaskovich Ernő, Csávossy Gyula urak és mások. Az aradi és aradmegyei intelligentia fényesen volt képviselve. A sport kielégítő volt. Két-két versenyt nyertek: gr. Orssich (Thekla), Geist Gáspár (Bibis és Verbung), Semsev László (Vivandiére), egyet Rohonczy, Lőrincz (Lapály), egyet Urbán Iván (Fámos). Volt ügetö-verseny és altiszti verseny is. Az urlovasok közül gr. Pejaesevics 3, gr. Orssich 2. Horthy Szabolcs 2, Pfeiffer Nándor 1 győzelmet arattak, a részletes versenyjelentéseket a legközelebbi számunkban közöljük. Álmosnak egy féltestvérét mely jövőre két esztendős lesz «Agamemnohra» keresztelte Péchy Andor ur. Barinkay. Obermayer E. fhdn. tulajdonába ment át s a jövő tavaszszal R. Johnson, a Kottingbrnni trainerhez kerül, ki a nehéz akadályokra fogja előkészíteni. A «nézsai ménes» álnév törölve lett. E, pseudonym alatt futoltak tudvalevőleg br. Harkányi és Blaskovich Elemér ur lovai. Jablunkát báró Borntól megvette Auersperg Ferenc herczeg. Coulisse befejezte versenycarrierjét; a Kahlenbergi dij nyertese, tulajdonosának napagedli ménesében lesz elhelyezve. Az 1898-iki német Derbyre mult hó 31-én volt a második befizetés s ez alkalommal még 69 ló maradt állva. Tőlünk kötelezettsége még a következő 17 lónak van. Honfi Candide Szózat Gaspilleur Gagerl Makó Zopf Valaki Tick-Tack Vigécz Badacsony Eigentlich Crampon Sorgenkind Doria Maikönig President Jason, Palnatoki és Stuwer az utóbbi időben három ízben futotlak egymással, még pedig • Primás 11 vers. 3200 m. Elbe dij 2400 m. Jason 56} k. i j a son 66} k. 1 Palnatoki 50} k. 2 Palnatoki 56} k. 2 Stuver 50} k. 3 Stuver 56} k. 3 Köny. 2 h. fejh. Bizt. } h. f h. Nemosrhitzi dij 3200 m. Palnatoki 50 1 Jason 53} 2 Stuver 50 3 Bizt. fej 3 h . Az 1899-iki német Derby (10000 márka) száztizenöt aláírással zárult, melynek több mint egyharmadát — 54-et — a monarchia sportsmanjei adták le. Hat ló indult csak a monarchia legjobban díjazott (25.000 korona értékű), akadályversenyében, ugyanekkor pedig odaát Németországban tizenkét Steepler pályázott egy 1500 inárka (I I) értékű versenyben. Kell ennél több jelenzés a két ország akadályverseny sportjához? Az Angerni ménesnek még meglevő lovai, köztük Sylvester s néhány egyéves Ch. Plannerhez kerültek idomitásba. Kleine Französint megvette Simon Felix német sportsmann Wiener-Welten lovagtól. A távozó Reynolds idomár patrónusai közül Mr. Janoff és ferdinándy Béla lovaikat Tatára. Richards idomárhoz adták trainingbe. Galtee More — tizedik lett a CambridgeshirebenGr. Kinsky Zdenko két izben nyerte meg a pardubitzi nagy akadályversenyt; 1880-ban Good Moringgal, az idén Magyaráddal. Florin a budapesti szerepléséről ismert román ló' odahaza, Bukarestben a mult héten megnyert egy eladó versenyt. Dieudonné, Cyllene leverője az Imperial Produce Stakesbeu és a Middle Park plate nyerője, váratlan vereséget szenvedett a Dewhursipplateben, amennyiben csak harmadik lett Hawfinch és Ninus után. Hawfinch egy Goldfinnch—Chllk Hill Blue után származó mén mint utolsó outsider állt a starthoz az angol kétévesek emez egyik legclassicusabb versenyében. A pardubitzi nagy akadályverseny nyertesei fönnállása óta: 1874 Br. Cramm 6é Fantomé 161 f. Sear 1875 Gr. Festetics T. 5é Brigand 157 f. Herbert 1876-ban nein volt verseny. 1877 Gr. Festetics T. id Brigand 80 k. Gr.Metternich 1878 Ugyanaz id Brigand 84 k. Gr. Metternich F. 1879 Gr. Esterházy M. 5é Rudi 73} k. Hawrecch 1880 Mr. G. F. J. Smith 4é Good Morning 66 k. Phillips 1881 Schawel J. ur id Victoria 83} k. Baltazzi ur 1882 Br. Falkenhausen E. 5é Per Dampf 73} k. Harra way 1883 Schawel J. ur id Victoria 83} k. Baltazzi H. ur 1884 Oehlschläger O. ur 6é Jessica fv. 77} k. Mr. W. II. More 1885 Gr. Esterházy M, id Abracadabra 73 k. Hansi 1886 Schossberger N. ur 4é Hanno 62 k. Fletcher 1887 Baltazzi H. ur id Woodman 74 k. Tulajd. 1888 Gr. Esterházy M. 4é Etcaet. ra 70} k. Phillips 1889 K itschenbach S. hdn. 6é Parisis 61} k. Fletcher 1890 Gr. Kinsky R. F. 5é Alphabet 62} k. Williamson 1891 Schawel J. ur 5é Lady Anne 62} k. Fletcher 1892 Gr. Kinsky R. F. 5é Alphabet 63 k. Westlake 1893 Gr. Lamberg H. tbnk id Hadnagy 69 k. Williamson 1894 Schawel J. ur id Lady Anne fv. 77} k. Geoghegan 1895 Lebaudy R. ur 4é Galamb IL 74 k. Hall 1896 Schawel J. ur id Lady Anne (fv.) 80 k. Geoghegan 1897 Gr. Kinsky Zd. 5é p m Magyarád 71 k. Geoghegan Sandia, mely a Cambridgesiiireben harmadik lett pénteken megnyerte az Old Cambridgeshire handicapet Balsamo, Brayhead s más három társa ellen. Margit, az Angerni ménes hasznos kanczája befejezte versenycarrierjét, s ménesbe kerül. Scarcityt, Springer bárótól megvette Baltazzi Aristid, s a napagedli ménesben lesz elhelyezve. Loreleyt, melyei a mult szombati gátversenyben br. Harkányi Andor elclaimolt Simon Felixtöl, ez utóbbi ismét visszavette, de br. Harkányi Andor kikötötte, hogy a kanczára verseny carrierjének befejezte után első sorban reflectulhat. Charleys Aunt, a carlshorsti nagy akadályverseny nyertese, tavaly még Péchy Andor ur színeiben futott nálunk — minden siker nélkül. A jelenleg négyéves kanczát anyjával Sybillel mr. Milne importálta Angliából. La Fléchenek, Angliában a jelen évtized kétségkívül legjobb kanczájának első ivadéka, a Morion után származó La Veine kedden Newmarketben diadalt aratott a Troystakesben két ellenfele fölött. E győzelem daczára is még nyomába sem léphet nagynevű anyjának, do azt a 3000 font sterlinget is aligha fogja behozni, melyet éves korában mr. Eaton adott érte. A Criterion Stakes képezte a Newmarket-Houghton meeting második napjának főszámát, az a futam melyben az előző években egy Thebais, Bruce, Ormonde, Mellon, Gouverneur, Matchbox arattak diadalt. Az idén nagyon silány lefolyású volt e futam, mert a nagy kétévesek közül egysem jelent meg az indító oszlopnál. Mindössze csak öt ló pályázott az értékes dijért, s a már három izben győztes Royal Hampton ivadéknak : Royal Footstepnek (tula donosa sir J. B. Maple) volt a legnagyobb esélye. De a kancza nem volt teljesen rendben, s igy a Westminsteri herczeg Battja erős küzdelem után nyakhosszal alvitte előle a dijat. Hetvennégy ló van nevezve egy Vigasz akadályversenyre, de — Carlshorstban. Boldog Németország, melynek hetvennégy oly steeplerje van, mely az idén Carlshorstban futott, de nem nyert dijat. «Versenyek» Biarritzben. A szép franczia tengeri fürdőben időző franczia és angol arisztokraczia a maga nemében eddig páratlan mulatságot eszelt ki, hogy unalmát elűzze. Pár nap előtt verseny volt Biarritzban. — Az első szám soha nem látott handicap volt, melyen szép fiatal hölgyek, ékes sportkosztümökbe öltözve vesződtek azzal, hogy különféle makranezos szárnyasok által vont könnyű kocsijukat czélhoz juttassák. Udvarias gavallérok, diszes ostorká/rkal fáradoztak, hogv a makacs állatokat «futásra» kényszerítsék, de biz a fáradság kárba veszet. Végre is egy hosszúlábú pulyka vitte el az első dijat, két impozáns liba elől, melyeket alig két pulykafejjel sikerült megelőznie. Egy óriási vizi madár, melyet lady Morgan szoborszép leánya hajtott, sebolse volt a versenyben, de annál több derütséget keltett. A különös fogat szép tulajdonosnője ravasz módon egy botra erősített kövér halacskát vitetett a madár előtt, hogy nagyobb gyorsaságra sarkalja. De a madár még ravaszabb volt. Egy darabig lehajtott fővel és kényelmes tempóban haladt, de a pálya közepetáján egyszerre nagyot ugrott, elkapta b csalétket és lenyelte. Aztán nagy lelki nyugalommal letelepedett és egy tapodtat sem ment tovább. A második verseny, melyben csak különféle fajtájú kacsafogatok vehetlek részt, iszonyú lármás volt és négy vadkacsa győzelmével végződött, melyek szárnyaikkal csapkodva, iszonyú hápogás közt kanterben baladtak el a többiek előtt. A harmadik akadályve senyben különféle négylábúak álltak a starthoz, de valamennyi közt leggyorsabb lábúnak egy rózsás, parfumirozott, erősen röfögő malacz bizonyult. — A negyedik versenyben a három előbbi verseny győztesei «küzdöllek». v büszke Dulyka és a vadkacsák eleinte nagy avanszszal haladtak, de egyszerre csak az élénken rölögö malacz előretört és a közönség ujjongása közt elsőnek haladt el a jury páholya előtt. Szerkesztői posta N. Á. urnák Miskolcz. A világrecordot (persze Amerikában, a legsebesebb ügelök hazájában keresve) még nem rég John. R. Gentry tartotta (2:00} angol mértföldre (1609 méter) vagyis 1:15 a kilométerre), de az idén augusztusban Star Pointer 8 éves mén egy még jobb recordot ért el. a mennyiben ai angol mértfüldet 1 p. 59} mp. alatt futotta be (1 p. 14Vio mp. a kilométerre). Megjegyezzük, hogy Star Pointer nem tiszta ügető, hanem poroszka és kogy recordját nem nyilvános versenyben, hanem idö ellen futva érte el, de Amerikában ez nem igen tesz különbséget és igy Star Pointer recordja tényleg világ-recordnak számíttatik, a mennyiben nálánál nagyobb sebességet az angol mértföldön'eddigelé semmiféle ügetö-ló nem birt kifejezni. A világ-record jelenleg tehát 1 p. 5.9} mp. 1609 méterre vagyis 1 perez 14 ll í 0 másodpercz 1000 méter. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Belváros, Ferencziek bazárja, III. lépcső I-ső emelet. Istálló- és ménesmester, ki a ménesbeli teendők melleit (csikózás, fedezés) még kettes és négyes fogatok behajtását, azonkivül hölgyparipák betanítását jó sikerrel ígérheti és ki 5 — 6 évig szolgált egyhuzamban tekintélyes uraknál — helyét akarja változtatni. Az illető 36 éves, nös^ beszél és ir magyarul, németül és szlávul. Igen jó bizonyítványai vannak és melegen ajánlható. Többet szívességből a főszerkesztő.