Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-10-25 / 88. szám
596 VADÁSZ- É S VERSENYLAP. 1897. október 27. mosb lovaglás az agarak után, különösen az agár-versenyeken. Örömmel látjuk tehát az Országos agár-verseny egylet tagjainak országszerte készülődését a november 10-dikén Szolnokon tartandó Congresszusra, és a kővetkező napokon (november 11, 12 és 13.) tartandó agárversenyekre, melynek meghívói a napokban küldettek szét Almássy Géza ö méltósága és báró Podmaniezky Géza ö nméltósága által, ki egyúttal jó birt is fog hozni a gyűlésre. A magas kormány ugyanis — bokros elfoglaltatása mellett is — figyelemre méltatván a nemes báró előterjesztéseit ez ügyben, az országos agár-verseny jövö évi nagy dijához — szinién hozzá fog járulni. Az egész nem sok fog lenni, s inkább csak erkölcsi elismerés, de az első eset hogy a kormány dijat fog adni agárversenyre. — Darányi miniszter ö exellentiájának köszönhetjük ezt, ki amellett hogy a lótenyésztést a legjelesb apamének megvásárlása által — mind jelesb reproduktorokkal iparkodik emelni: kiváló érzékkel bir minden jó és hasznos ügynek felismerésében. — Nem vagyunk elfogultak, hogy fel ne ismerjük ama sokkal nagyobb horderejű intézkedéseit, melyekkel a nemzetgazdászat sok ágában — (a szöllök reconstructiója, a ló és marhatenyésztés, az agrárbank stb.) — egész korszakot alkotó üdvös változások fognak létrejönni; ö nagyméltósága fáradhatlan munkálkodása minden iránt — mi a közjó előmozdítására szolgálhat: segité e reformokat annyira, hogy általuk országos gazdaságunk legtöbb ága (feltéve, hogy mindannyian serény iparkodással segítjük öt) — oly erös talapzatra fog emelkedni — mint még az nem volt soha. Dehogy felvett szaktárgyunknál maradjunk : Darányi ö Nagyméltósága nemcsak Bonavistákat vásárol, nemcsak jó lovakkal akar bennünket ellátni: hanem szem elölt tartva az agarászatot — mint jó lovasokat nevelő ösnemzeti sportot: ezt is barátságos pártfogásával iparkodik segiteni, igy remélvén jó lova kat és jó huszárokat nevelni a hadseregnek. De mint mondánk: magunknak kell ebben legfőképp buzgólkodni. Azért jelenjünk meg minél számosabban a szolnoki országos agárversenyekre ! S. J. F. * * * A meghivó következőleg szól: «Van szerencsém a Jász-Nagykun-Szolnok megyei agarászegyiet f. évi október hó 29-én. és az országos agarászverseny retulezö szövetkezetnek folyó évi november hó 11., 12. es* 13-án a Szolnok melletti szandai gyepen tartandó versenyeire tisztelettel meghívni. A versenyeken való megjelenést kényelmessé teszi azon körülmeny, hogy az ország minden részéből Szolnokon naponkint 50 gyors és személyvonat érkezik be, s magával Budapesttel naponkint 18 vonattal közlekedik, melyek közül 9 el érkezni és 9-el elutazni lehet. A «Nemzeti szálloda» és a «Magyar Király-hoz» czimzett szálloda tágas, elegánsan berendezett és tisztán tartott légfűtés és villanyvilágítással ellátott szobáival, bármi igény kielégítésére alkalmas. A ló és agárkisérök, valamint a lovak és agarak elhelyezéséről gondoskodva van. A versenytér Szolnoktól fél órányira fekszik, s keltő számú bérkocsik állanak a vendégek rendelkezésére. Kludik Gyula Szolnok város polgármestere, mint . a verseny szövetkezet titkára bármely irányú megkeresésnek gyorsan és készségesen tesz eleget, szivesen gondoskodik ugy a vendégek, mint hozzátartozóik elhelyezéséről. A vármegyei versenyekre a nevezések az agarak pontos leírása mellett október hó 28-ik déli 12 óráig az országos versenyekre november hó 10. napjának esti 5 óráig a titkárnál eszközlendök, — a nevezésekkel együtt a dijak is beküldendők. A vármegyei egyletnél tét egyleti tagoknak 20. nem egyleti tagoknak 30 korona. — az országos szövetkezetnél nevezési dijak szövetkezeti tagok részére 20 korona, nem tagok részére 40 koronában állapíttattak meg minden egyes agár után, — nem részvényesek által a nevezési dijakkal egyidejűleg 20 korona beiratási dij is befizetendő minden egyes agár után. Nevezési dijak befizetése által az indulási jogosultság is megszereztetik. Dijak : Á vármegyei agárász egyletnél 700 korona a győztes agárnak, 300 korona a másodiknak. Az országos szövetkezetnél tiszteletdíj 500 korona értékbén és 1000 korona a győztesnek, — 600 korona az utols ó futásban leesett agárnak, — 200— 200 korona az utolsó előtti összevetésben leesett agarak mindegyikének. Az országos versenyeket megelőzőleg, folyó évi november hó 10. napjának délutáni fél hat órájakor, az országos agarászverseny rendező szövetkezet a vármegyeház baloldali kisleimében közgyűlést tart, a melynek tárgyai: 1, Előterjesztés az 1895. 1896. és 1897. évekre megalakult országos agarászversenyt rendező szövetkezet tevékenységéről. 2, A szövetkezeti számadások bemutatása s a felmentvény kiadása és a szövetkezet feloszlása. Közgyűlés után esti 8 órakor a vármegyei Casino termeiben közös vacsora, a szövetkezeti tagok és vendégei részvételével. A versenynapokon, a versenyek után közös ebéd szintén a vármegyei Casino termeiben. Szolnokon, 1897. évi október 12. Almásy Géza, cs. és kir. kamarás, a vármegyei agarászegyiet és országos szövetkezet igazgatóságielnöke. * * * A folyó év május havában Budapesten megtartott országos agarász congressustól nyert meghizás folytán van szerencsém tisztelettel felkérni, hogy az országos agarászverseny szövetkezet ez idö szerinti elnöke által, a fentebbi i őben és helyen megtartandó közgyűlés alkalmával — az országos kongressuson megállapított elvek alapján, a megalakítandó országos agarászverseny szövetség és ennek alapszabály tervezete ügyében a tárgyalás felvétele és a határozat meghozatala végett megjelenni szíveskedjék. Kis-Kartal, 1886. október 16. Báró Podmaniezky Géza. Arad mácsa Vígan folynak a inácsai falkavadászatok és élénk érdeklődés közt vesz abban részt az uri társaság, élükön a Károlyi grófokkal (Tibor, Gyula. Ferencz stb.). A kedvező időjárás és a jó terepviszonyok az idén különösen javára szolgálnak. Ezen a héten is mindennap lesz vadászat, kivéve szombaton, midőn az egész társaság Aradra megy a lóversenyekre. Az aradi versenyegylet folyó hó 30 és 31-én rendezi két napos meetingjét. A programm nagyon változatos, s ugy látszik a sport is érdekes iesz, legalább erre engednek következtetni a tegnapelölt zárult nevezések. Így a megnyitó számot képező, 2400 méter távolságú Arad szab. kir. város dijára tizenhárom ló van benevezve, köztük Verbung. Werther, Juliette Lapály, Ossi. A Csallai dij gátversenyben, tizenkettő a nevezettek száma, az ismertebbek közül Verbung, Zaunkönig, Grobian, Cseko A 3200 méteres Gazdasági egylet dijára, mely helyi jellegű, hét aláirás érkezett be. Kurticsi díjban (1600 m.) tizenhat lovat találunk kötelezve, közltik Vivandiére, Werther, Zaunkönig, Passe la maint. A második nap versenyeire is hasonló arányokban és anyaggal jöttek a nevezések, melyek után ítélve a két napos meeting sikerültnek ígérkezik. VE G Y ES. Még egy pót-versenynap lesz Bécsben és pedig csötörtökön f. hó 28-án, körülbelül ugyanazon programmal mint kedden. Az ismét kedvezőre vált időjárás és a szokatlanul nagy mezőnyök, melyek az utóbbi napok majdnem mindegyik versenyében alakultak, valamint a versenytér kitűnő látogatottsága szombat és vasárnap, bírták az osztrák jockey-clubet arra, hogy még egy versenynapot kiirjon. Pénteken már a pardubilzi meeting kezdődik, mely azután vasárnap és hétfőn folytatódik, ekként a monarchia verseny-évadja az idén tényleg megszakítás nélkül Mindenszentekig (art És sokan még ezzel sem elégesznek meg! A magyar sportvilág még a Henekel-Memorial napján is fényesen volt képviselve a bécsi turfon. Ott voltak többek közt: Sztáray János gróf, Harkányi Andor báró, Egyedy Arthur és Lajos, Luczenbacher Miklós. Krausz Lajos. Kinsky Zdenkó gróf. Lossonczy Gyula, Rohonczy Gida. Schossberger báró, Mr. Lincoln, Wahrmann Richárd, Üchritz Zs. báró, Péchy Andor, Esterházy Móricz gróf, Apponyi Antal gróf, Esterházy Pál herczeg, Szemere Miklós, Lederer lovag és mások. Különös, hogy a bécsiek ezt az udvariasságot nem viszonozzák és például az osztrák főnemesség a legritkább esetekben küldi le egy-egy képviselőjét a budapesti versenytérre. Hogy mily keveset tudnak némelykor maguk a szakemberek, a tudósok, a Irainerek. a legbeavatotlabb emberek is, bizonyítja az alábbi néhány példa. Nem volt ember, a ki a Henckel-Memoi ial előtt azt merte volna mondani, hogy Pressburg «helyre» fog futni e versenyben és midőn az egyik trainerünket ez iránt (tréfálkozva) megkérdeztük, azt feleié : minden lehetséges, de ez nem. És Presburg hajszál liiján megnyerte volna a versenyt ! A Pity the blind-versenyben meg M. trainer — pedig ugyancsak kiváló ember a maga szakmájában — Jablanieának adta a legnagyobb győzelmi esélyt, ezt egy fogadásával is megerősítvén. És Jablanica ötödik lett! Igazán nem lehet tehát csodálkozni, ha némelykor az ujságiró sem tud többet mint a legbeavatottabb emberek. Pylades állítólag nincs egészen rendben és igy szintén nem fog részt vehetni a nagy pardubilzi akadályversenyben. Igy összesen csak 6 ló van a versenyben, ezek közül pedig talán négy fog futni. Ilyen szegényesen még soha sem nézett ki" a mi steepler-derbynk. Es még vannak emberek, kik az akadályverseny-sport föllendüléséről álmodoznak. Komámasszonyról sokan még további javulást is feltételeznek és tegnapi győzelme után megfogadták a derbyre, persze fényes odszokkal. Menyecske lovasa Grimshaw tegnap csak 2 kg. tulsulylyal birta lovagolni a kanczát a HenekelMemorialban: e nélkül Menyecske minden valószínűség szerint a helyezett lovak közt végezte volna futását. 5:871 lett volna az osztalék, ha a szombati Eladó versenyben, melyet Alpár nyert meg, Jutalom vagy Papkin jött volna be elsőnek. Fejedelmet 2100 koronán megvette mr. Lincoln" Alpárt szombati győzelme után 3200 koronán megvásárolta Janota Bzowski főhadnagy. A Bucsu nagy handicapben a következő quotákat íizetle volna a totalisateur: 5:16 Sebaj 5:24 Barinkay 5:28 Belle Minette 5:67 Coulisse 5:52 Formosa 5:74 Gavarni 5:52 Margit Loreleyt a szombati gátverseny után br. Harkányi Andor claimolla. Gr. Wenckheim Dénes szinei a Pity the blind versenyben tavaly is az első helyre érkeztek : akkor Panzerechse, most pedig Nur-Neune vitték diadalra azokat. Margit harmadízben vett részt a Búcsú nagy handicapben ; harmadéve győztes volt Toreador stb. ellen, tavaly nem kapott helyet Toreador, Coulisse és Bátor után, az idén pedig második lett Kelet mögött. Gwehr'raus Triumph Sorella után származó egyéves mént a pénteki árverésen Wahrmann Rikhárd 3200 forinton megvette az angerni ménestől. Gunnersburynek két ivadéka lett győztes szombaton ; Fejedelem a gátversenyt. Kelet pedig a nagy handicapot nyerte meg. Galtee More csütörlökön Sandown parkban megnyerte a 2000 font sterlinggel díjazott Sandown Foalstakest (2000 m.) nem épen kiváló hat ellenfél ellen. Aradon e hó 30 és 31-én tartalik meg a két napos meeting. Pardubitzban 29-én kezdődik, s 31-én és november 1-én folytatódik a három napos meeting. A nagy akadályverseny az első napon futtatik le. Doriát 9100 forinton megvette Péchy Andor ur. Lady Anne, mint már megírtuk elmegy Pardubitzba s előre láthatólag a Jesnicaner steeplechaseben fog futni. Lovasa, mr. Brook lesz. Hg. Fürstenberg Miksa Egon feladta azt a tervet, hogy egy lóval képviselve legyen istállója a. pardubilzi verseuyeken. Igy Enbloc. a baden badeni nagy dij szenzácziós nyertese sem jön el. Boorer súlyos sérülést szenvedett fején, mikor Springinsfelddel elbukott. Állapota aggasztó. Gr. Kinsky Zdenko szinei az októbe i meeting két legjobban dotált kétéves handicapjében, az Abonnent és a Gourmand handicapben tavaly is, j az idén is a harmadik helyre szorultak. Tavaly Haza volt mindkettőben harmadik, mig az idén az Abonnentben Pressburg, a Gonrmandbnn pedig Iiis foglalta el a harmadik helyet. G. Williamson a bécsi versenyek után rögtön Angliába megy ki, s ott fog lovagolni. Igy nem lesz jelen Pardubitzban, pedig a németországi Crackshot tulajdonosa szerette volna, ha a kitünö jockey lovagolja lovát a nagy akadályversenyben. • Gr. Lehndorff tényleg alkudozott Galtee More-ért | mr. J. Gubinssal. ki azonban 30000 font sterlinget j kért a lóért s igy nem lett semmi a megvételből. Gr. Lehndorff most különben Párisban tartozkodik, hogy ott tenyészanyagot szerezzen be. — Tehát Németországé sem lesz — legalább mostanában Galtee More, minta hogy a mienk sem. Talán nem is árt ; már is sokalják a Doncaster vérből származó méneket (Bonavista, Primás II., Duncan, Culloden stb.) Aztán Doncaster-kanczáink is oly nagy számmal vannak, hogy pl. a franczia Ermak. Reverend, vagy az angol Childwick avagy egy Hampton vérű ménnek megszerzését a tenyésztés szempontjából kecsegtetőbbnek tartjuk, mint egy ujabb Doncaster vérű mén behozatalát Csak azon csodálkozunk, miként terjedhetetl el a «m. korm. által történt megvétel» oly határozott formában napilapjainkban. Enbloc és Vigszinház az ujabb hirek szerint mégis eljönnek a pardubilzi meetingre. Galamb IÍ-öt a pardubilzi nagy akadályversenyben Printen, az ismert német jockey fogja lovagolni. Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENCZ. Felelős szerkesztő : FERDINANDY BÉLA. Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság Budanest V.. Kálrnán-utcza 2.