Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-10-18 / 85. szám
578 VADÁSZ- ES VERSENY-LAP. 1897. október 18. hoszszal hátrább Riadó harmadik. Minthogy Shannon ma még csak mint félig kész ló futott, töle esztendőre még szép dolgokat lehet várni, s Feldherr is nemsokára lefogja tenni maidenségét. Az Eladóversenyben négy igen mérsékelt képességű ló vett részt. Millefleurs vezetett a tribünökig, ahol a korlátnál Theofil, kivülröl Tindirindi szöknek frontba, s holtversenyben haladnak el a ezét előtt fejhosszal Milleíleurs előtt. Salem rossz negyedik. Harmadik nap. Vasárnap, okt. 17. Kellemes öszi idö kedvezett a mai versenynapnak, mely minden tekintetben fénypontját képezte az októberi meetingnek. A versenytér tültömöttségéröl ugyan nem lehet beszélni, azonban nagyszámú és diszes közönség nézte végig a mai versenyek páratlanul pompás sportját,melynek kiemelkedő programmszámát az Ausztria-dij képezte. A mezőnyök nagyszerűek voltak, s a hét futamban 63 ló vett részt, miből azt a következtetést kell vonni, hogy «ló van elég, de a versenyek száma még mindég kevés». A nap bevezető számát képező Eladó Gátverseny tiz lóbó! álló mezőnyt egyesitett a startnál. Szép látvány volt, midőn a starter a mezőnyt útnak bocsátotta, s tiz ló ugrotta a sövényeket. Frontban Buzogány, Hableány, Marengo és Sirály voltak, s vezették a mezőnyt, melyet a soha versenyben nem volt Springinsfeld zárt be. Az egyenesen előbb Hableány, majd Buzogány és Marengo is verve voltak, s a vezető Sirályhoz a belső korlátnál Sarajevo helyezkedett el, s az utolsó gát után ez utóbbi kezében tartotta a dij sorsát, s könvü győzelmet, aratott hoszszal Sirály ellen, mely a várásra lovagolt Jablunkát ugyancsak í$ hoszszal utasította a harmadik helyre. Hizelgönek nézett ki a handicapperre nézve az 1000 méteres Handicap, midőn nem kevesebb, mint 17 lónak lovasát mérték le a mázsálónál. De az eredmény nem felelt meg, a várakozásnak, mert e handicapból megint egy Reeves-ló került ki nyertes gyanánt, mintha Ernst ur az októberi meeting kétéves handicapjait is Reeves mesternek szánta volna, mint szeptemberben, midőn Bébé, Komámasszony, Lárma és ismét Komámasszony arattak azokban sorra egymásután győzelmet. A start daczára a szokatlanul nagy mezőnynek első kísérletnél pompásan sikerült, s a csomós mezőny a két Péchv-féle lóval frontban, száguldott le az egyenesen. A távoszlop előtt Hires leány szökik az élre, s biztosan utasítja vissza a tribünök előtt előre törő Spinstert. Gohér jó harmadik. Sylveszter. Castelar s a többiek elölt. A Gunnersbury versenyre nézve az a megjegyzésünk, hogy a mének magukat benne kitűnően viselték, a mennyiben a két első helyet Crampon és Mérges foglalták el oly jó kanczák ellen, minők Jablanica és Véletlen. A verseny előtt Valentine a startol megszökött. kétszer körülvitte a pályán lovasát, aki nem birta feltartani, s aztán nem is vett részt a versenyben. Véletlen kalauzolt Buda és Jablanica előtt, de a távoszlopnál Crampon és Mérges hozattak versenybe, s egymás közt intézvén el a dij sorsát, Crampon igen biztos győzelmet aratott Mérges ellen, mig Jablanica csak harmadik lett. Crampon jó ajánlólevél a (íjának Coureurnek, mely a Gunnersbury verseny mai nyertesében jó kiasszisu versenylovat nemzett. Az érdeklődés tetőfokát érte el, midőn az Ausztria-dij jelöltjei a próba galoppnál megjelentek. A legjobb benyomást Lovag Wiener Welten két jeles ménje telte, Gomba és Maikönig, melyek derékségiiknél fogva, a mezőny többi lovai felett, már a start előtt is előnyt érdemeltek. Az istálló maga sem volt tisztaban azzal, vájjon Gomba vagy Maikönig bir e jobb esélylyel, mert a két ló egymással kipróbálva nem volt. Ez okból mind két ló fogadás tárgyát képezte, Maikönigen mégis sokkal több pénz feküdt, mert a mult évek eredményére támaszkodva, a legtöbben azt hitték, hogy ezúttal is fiatalabb lónak kell a versenyt megnyernie. Ezúttal azonban a Téves Gombáé lett a győzelem, mit nem csak annak a körülménynek köszönhet, hogy idei kétéveseink magas klasszisba nein tartoznak, de annak is, hogy a verseny 1300 méteres távja Gombának nagyon megfelelt. Mi négy ló közé helyeztük az Ausztria-dij kimenetelét, és pedig Gomba. Maikönig, Doria, Busserl közé, s a négy ló közül három csakugyan helyezve lett s Gomba kiváló esélyét hangsúlyozva ezeket mondtuk: «Daczára azonban a több évi tapasztalatnak, még is találunk az Ausztria-dij indulói között egy Tévest, melynek kimagasló esélyét eltagadni nem lehet, különösen ezúttal, midőn kétéveseinket kiválóan jóknak el nem ismerhetjük. Ez a 4éves Gomba, mely elég kedvező telierrel veheti fel a harezot, s azonfelül inkább a rövidebb távolságokat látszik kedvelni. Gyors és jó kiasszisu ló s ha képessége tetőfokán áll, ugy frontbm kell neki lenni. Az «Ausztria-dij propoziczióit kissé korán változtatták meg, mert íme — Gomba által — még azok régi alakja mellett is nyerhet idősebb ló. Esztendőre pedig — miután az Ausztria-dij feltételei a jövő évtől kezdve lényegesen kedveznek az idősb lovaknak, a kétévesek nehezen fognak boldogulni. A verseny lefolyása egyébiránt következő: Néhány hamis kisérlet ulán jó start. A korlátoknál Gomba vezeti a csomós mezőnyt, frontban vannak Kelet, Busserl és Doria is. A távoszlopnál a még mindig vezető Gombához Bus el közeledik, a két ló elhúz a mezőnytől s a Smithx által vezényelt Gomba, lehet mondani biztos győzelmet arat Busseriellen egy fejhosszal. Hátrább Maikönig és Kelet küzdenek a harmadik helyért, s kemény viaskodás után Busserl mögött három hosszal, Maikönig lesz harmadik Kelet előtt. Gomba lovasa Smith a finishben elvesztette ostorát, különben ha egyet hozhatott volna lovára, valószínűleg többel nyerhetett volna, mint egy fejhosszal. Az Októberi Akadályversenyre hat lovat nyergeltek. Kalauzol Aviso II, Irish Fencer és Lady Anne előtt. Pylades az utolsó helyről soha sem jött előre. Az iram nem volt nagyon heves, s midőn 2000 méterrel a czél előtt Aviso II jobban kezdett menni, a kissé lassú Jrish Fenczer és Lady Anne visszamaradtak, s helyüket Ruabn és Alexander foglalták el. A rövid vonalon Aviso II. is verve volt. Az egyenesen Alexander előre megy, s négy hoszszal nyer Ruabn ellen. Aviso II. meglehetős harmadik. Az Eladó versenyben Driver és Water Lily között feküdt a dij sorsa, de a jobb kiasszisu Driver a fogadásokban még is nagy támogatásban részesült. Vezet Furfang, Water Lily és Driver előtt. A távoszlopnál a két utóbbi elhagyja furfangot, s Driver f hosszal nyer Water Lily ellen. Furfang 3 hosszal hátrább harmadik. A Handicap lefutásakor már meglehetősen sötét volt, s csak az ut felén lehetett látni, hogy Mirko és Offensive vannak frontban. A távoszlopnál előbb Ronacher, majd Hajadon szökik ki a csomóból, s szép finish után ez utóbbi egv hosszal könnyen nyer. Offensive mögött ^ hosszal hátrább Mirko harmadik. Versenyjelentés KC>csi versenyek 1897. Októberi meeting. Első nap. Csütörtök, október 14. I. Hürdenrennen. 2000 kor. Sévesek. 2400 méter. Sehr möglich 67 k. Williamson I Hache 67 k. Wheeler 4 Anatole 62% k. Geoghegan 2 Trial 67 k. Kapousek 0 Formosa 60 k. Madden 3 Fejedelem 60 k. Rosack 0 Erös küzdelem után rövid fejhoszszal n /erve, 2 hoszszal hátrább a 3-ik. — Tot. 8(17. — Helyre: 25:37 I.. 25:37 II. II. Verkanl'Nreniien. 2000 kor. 2évesek. 900 méter. l'Iun«er 51% k. Prudames I Heritiére 52 k. Park 2 Palota 54 k. Adams 3 Jammerfetzen 50 k Poole 4 Georgette 54 k. Peake 5 Orbad 51'/» k, Bulford 0 Biztosan fejhoszszal nyerve, '/. Tot. 5:55. — Helyre : 25:86 I . 25:68 II, 25:49 III. III. Királyné-IIandicap. 5000 kor. 1000 méter. Abgar 56% k. Emanek 59% k. Rege 56 k. Papkin 53"» k. Turi-Tari 59% k. Woodnymph 54 k. hoszszal hátrább 'Barker 0 Cleminson 0 Hyams 0 Marsh O Huxtable (( Wilton 0 a 3-ik. — 4 Voltigeur 61 k. Barker 0 6 Demetrius 58% k. Adams 0 3 Mauritius 58% k. Huxtable O 4 Pardon 54'% k. Sharpe o 3 Zofe 53'/» k. Bulford 0 3 ik. - Tot. 3 S|>ie.xshnr«er 45 k. Sands » 3 Mirkó 54'/» k. Peake r 3 Rálkirályné 46 k. Marsh 3 6 Almos 57% k. Ib eti 0 4 Aequalor 65 k. Cleminson 0 Biztosan 1 hoszszal nyeive, 2 hoszszal hátrább 5:40. — Helyre: 25:53 I,, 25:47 Ii . 25:93 III. IV. SlaalNiireis. 10.000 kor. 2400 méter. 6 »'itt 54% k. Sharpe I 4 Bátor 54'/» k. Pratt 2 Tot. 5:15. — Biztosan '/ 2 hoszszal nyerve. V. Igen-stpeplechase. Hdcp. 2000 kor. 4800 m. « Avis« I». 62'/» k. Hesp I 5 Eccola 65 k. Williamson ft. 4 Hirnök 65 k. Madden 2 4 lngraban 65 k. a Wheeler ft. 4 Letare 60 k. Geoghegen 3 5 Drommond 62'/» k.^Rosack ft. 4 Izgalom 62% k. Boorer 4 Öt hoszszal nyerve, 10 hoszs/al hátrább a 3-ik. — Tot. 5:37. — Helyre : 25:45 I., 25:40 II., 25:76 III. VI. Maiden-Handicap. 2000 kor 2évesek. 1600 méler. Ayala 47 k. Marsh 1 Webberinna 57 k. Pratt 0 Massa 47 k, Mac Farlane 2 Reparatur 56 k. Hyams 0 Valaki 61 k. Cleminson 3 Tamina 55 k. Peake O Kréta 48 k. JGifchrist 4 Biztosan 1 hoszszal uyerve, fejhoszszal hátrább a 3-ik. — Tot. 5:25. — Helyre : 25:46 I., 25:64 II.. 25:56 III. VII. Verkaufs-Haiidicap. 2000 kor. 1200 méter. 3 Jura 55 k Peake • 3 Borura derű 56 k. Adams 3 3 Helyes 53'/» k. Hyams 2 3 Kérdés (fv ) 51 k. Marsh 0 Fejhoszszal nyerve, 1'/» l oszszal hátrább a 3-dik. — Tot. 5:24. — Helyre : 25:57 I.. 25:39 II. Második nap. Szombat, október 16-án. I. Hürdenrennen. Handicap. 2000 kor. a győztesnek. 400 kor. a 2-iknak, 200 kor. a 3-iknak. 3200 m. (8 aláirás.) Lebaudy R. ur 4é sga h Joschko Zsupán— Patria 79 k. Barker 1 Angern ménes 5é p k Margit 70 k. Williamson 2 Dreher A. ur 4é sga k lngraban 60 k. Wheeler 3 Totalisateur : 12:5 — Helyrefogadások : 22:25 az I.. 21:25 II. — Könyvfogadások : 1} Margit, 1} Joschko, 4 lngraban. — Könnyen 1 hoszszal nyerve, 5 hoszszal hátrább a 3-ik. — Versenyérték : 2000 kor. a győztesnek, 310 kor. II., 110 kor. III., 250 kor. a verseny pénztárnak. II. Verkaufs-Handicap. 2000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 2évesek. 1000 m. (27 aláirás.) Mr. Rosé sga m L'EcIaireur Espoir—Lady Clifden 53 k. Hyams 1 Rohonczy G. ur p m Arviz 49} k. Mac Farlane 2 Krausz L. ur sga k Dirt cheap 56 k. Adams 3 Igali ménes p k Franczia Mulató 59 k. Cleminson 4 Br. Üchtritz Zs. p m December 52} k. Sharpe 0 Gr. Degenfeld I. p k Szeszély II. 59 k. Barker 0 Capt. Gaston p m Abgar 56 k. Peake 0 Hg Taxis M. stp m Lantos 55} k. Pratt 0 Ferdinandy B. ur p m Orbad 49 k. Gilchrist 0 Szászbereki ménes p k Arany 48} k. Slack 0 Gr. Sternberg A. p k Tilos 47} k. Marsh 0 Totalisateur: 67:5 — Helyrefogadások: 112:25 I., 54.25 II., 75:25 III. —Könyvfogadások: 3 December, 6 Arviz és Tilos, 7 Arany és Franczia Mulató, 8 Lantos és Szeszély II., 12 Dirt cheap, L'EcIaireur és Orbad. 14 Abgar. — Biztosan } hoszszal nyerve, 1} hoszszal hátrább a harmadik. Győztest dr. Klimek Victor 4000 kor. megvásárolta. — Versenyérték: 2000 kor. I., 310 kor.'II.. 1120 korona a versenypénzárnak. III. Preis vom Schüttel. Eladóverseny. 4000 kor. a győztesnek, 400 kor. a 2-iknak. 1300 méter. (27 aláirás.) Capt. Y. B. 2é p k Hebe Dunure—Hilda 4000 kor. 43 k. Sands 1 Br. Üchtritz Zs. 6é sga ra Pitt 6000 k. 58 k. Sharpe 2 Miklósfalvi ménes 3é p m Régent 1000 kor. 51} k. Bulford S. 3 Gr. Batthyány E. 6é sga m Almos 8000 kor. 60 k. Huxtable 4 Mr. C. Wood 3é sga m County Kildare 5000 k. 55} k. Adams 5 Mr. Lewis 2é sga m Bujdosó 3000 kor. 43} k. Marsh 0 Mr. Newmarket 3é p k Jura 1000 kor. 59 k.Peake 0 Br. Rothschild N. 6é sga m Barinkay 4000 k. 56 k. Hyams 0 Gr. Sternberg A. 2é p k Dilemma 7000 k. 46 k. Prudames 0 Waclaviczek R. 4é p k Valerie 4000 k. 54} k. Kapousek 0 Totalisateur : 57:5. — Helyrefogadások : 59:25 1., 76:25 11.. 57:25 111. — Könyvfogadások: 2} County Kildare, 4 Bujdosó, 5 Régenl. 6 Álmos és Pitt, 7 Barinkay, 10 Jura, 12 Dilemma és Hehe, 20 Valerie