Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-01-30 / 5. szám

42 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 1897. január 16. bad Handicapje. Ugyanekkor lesz publikálva a négy­éves és idősebb lovak Szabad Handicapje is. Az egész sportvilág a legnagyobb érdeklődéssel várja e teherközléseket, melyeket jövő számunkban egész terjedelmükben közölni fogunk. Frank Sharpé, a Milne-istálló kiváló jockeyja, lo­vaglási engedélyt kért és kapott az angol Jockey­Clubtól, úgyszintén G. Hyams is. Sharpé tavaly no­vemberben lovagolt Angliában, de két harmadik hely­nél jobb recordot nem ért el. G. Williamson. Manchesterben kedden kétszer ült nyeregbe s miud a két alkalommal meg is nyerte versenyét. A January hurdleraceben az utolsó outsi­dert. lord Shrewsbury Willingtonját, a Selling hurdle raceben pedig mr. Jersey(Mrs. Langtry) Sicily Queen­jét vezényelte az első helyre. Panzerschiffnek, a szomolányi apaménnek egy ivadéka : Sicily Queen Manchesterben egy gátver­senyben elsőnek érkezett be. R. Wyatt, a pályáinkról előnyösen ismert jockey, a napokban nagy nyomorban Németországban meg­halt. Az elhunyt a 80-as években, különösen mint Esterházy Miklós gróf jockeyja tünt ki, megnyerve többi közt a St. Legert Viceadmirallal, a Trial Sta­kest Rememberrel, az Oaksot Sollich-hal (holtver­senyben Fidelityvel), a Budapesti dijat Landlorddal, a koppenhágai Derbyt Aneroiddal, és számos más versenyt. Idővel nagyon a szeszes italokra adta ma­gát s patrónusai egyre-másra elbocsálották öt s már a jelen évtized óta alig kapott egy-egy lovaglást. Róla maradt fenn a következő anekdota: E. M. gr. elbocsátván öt iszákossága miatt szolgálatából, nem lágyította meg Wyatt könyörgése s azt mondta neki: «und glücklich ist, der vergisst, was nicht mehr zu verändern ist». Ezzel a jockey eltávozott s bufelej­tésül azonnal egy jó ebédet költött el. fűszerezve egy pár üveg pezsgövei, melyhez még az ebéd utáni cognac is járulván — alaposan berúgott. Ekkor a hotelbe lép Wyatt két pajtása, kik elkezdik pi­rongatni, hogy ismét mit csinál ? Pityókosan erre azt felelte : «már miért ne tenném, mikor a szolgálat­ból úgyis elbocsátott uram, azt mondva : glücklich ist, der verfrisst, was nicht mehr zu versaufen ist» 1 Wilton, ki nagyon is ismeretes közönségünk előtt, mint értesülünk, könnyű terhű jockeynak szerződött Metcalf idomárhoz. Clonawee, gr. Zech német sportsman tulajdona, mely a bécsi októberi meetingen a Zár-akadályver­senyben nem ment végig a pályán, pénteken, Angliá­ban, a plumptoni gyepen startolt, valamivel jobb szerencsével, ha nem is győzelemmel, mert a máso­dik helyre szorult Colonsay mögött. Az anyósok mégsem annyira rosszak, mint a rossz nyelvek kárhoztatják őket. Az anyósi szeretetnek szép példáját mutatta nemrégiben Belmont asszony, a hires amerikai milliomosnö, midőn vejének Mal­borough herczegnek ajándékdzta Langshotot, Ausz­trália egyik legjobb lovát. Langshotot már át is hoz­ták Angliába, hol a telivértenyésztésnek tesz majd szolgálatot. Mr. J. Sharpé. Anglia egyik legjobb urlovasa, ta­valy májusban elbukván, lábát törte, azóla folyton a kórágyat nyomta, mert a csont rosszul forrván egybe, az orvosok kénytelenek voltak azt újra el­törni. Most már kigyógyult bajából teljesen s nem­sokára szerepelhet a zöld gyepen, melyen számos diadalnak volt osztályosa. R Woodland, ki két év előtt Lebaudy Róbert ur lovait lovagolta nálunk a zászlók közti versenyek­ben s aztán visszatérve hazájába, ott megvonták töle a lovaglási engedélyt az 1896. évre, most az uj évben ismét visszanyerte azt. A start-masinával, mely Ausztráliában általáno­san el van fogadva s melyet lapunk két év elölt, képben is bemutatott, Írországban is kísérletezni akar­nak. A startmasina a leopardstowni pályán fog mű­ködni, ha ugyan a stewardok megengedik. Egyéb­iránt az angol versenyszabályok a gép ellen foglal­nak állást, mert a lovak a masina mögött nyugodtan állnak, mig a versenyszabályok világosan kijelentik «the horses must be started from a walk.» A hölgyek szerencsések voltak mult héten Anglia versenyterein, a mennyiben valamennyi meetingen diadalra ment egy-egy sport-lady dresse. Igy mrs. Norris két. mrs. George Pratt, miss Nickolson és mr Jersey (mrs. Langtry) egy-egy versenyt nyertek. Athléták a vízen. A magyar athletikai klub leg­utóbbi ülésén elhatározta, hogy működését a vizi sportra is kiterjeszti s a Császárfürdö előtt a Dunán csónakdát állit fel. Az athléták gyakorolni fogják magukat az evezésben s ezentúl részt fognak venni mindennemű vizi sportversenyen. A magyar athletikai klub uj osztálya az idei tavaszon fogja megkezdeni működéséi. Athleta-bál. Nagy napjuk lesz holnapután, február 1-én, az ország legelső sport-egyesületének, a Magyar Alhletikai Clubnak. Ekkor tartják meg ugyanis derék alhletáink hires báljukat a Vigadó összes termeiben. A rendező bizottság élén Andrássy Géza gróf áll, ki mellett a rendezőség, melynek tagjai közt vannak : Széchenyi Imre, Csekonics Gyula grófok, Gerenday György, Lisznyay Elemér s mások, mindent elkövet, hogy e mulatság a farsang tegsikerültebb mozzanata legyen. A tatai fürdő mint értesülünk (irja a Tóvárosi Hiradó) újból tervezgetések tárgyát képezi. Megírtuk volt annak idején, hogy Kneipp pater, kit egy kikül­dött és a kúrát tanulmányozni szándékozó bizottság az iránt kérdezett meg, hogy Tatán érdemes-e Kneipp kúrát léíesiteni, a lehető legkedvezőtlenebbül nyilat­kozott. Ezen nyilatkozattal el is tüntette a tatai fürdő tervét a poros akták közé. A tatai gróf azonban, ki most, hogy egészségi állapota tetemesen megjavult, a tervet újból elővette és egészen más alapra óhajtja fektetni. Nem lesz ugyan Kneipp kura, de lesz való­színűleg egy a mai követelményeknek minden tekin­tetben megfelelő előkelő íürdö, még pedig ugyanazon helyen íelépitve, melyet e czélra a nemes gróf már előzőleg kiszemelt. Talán most már nem lesz a tatai fürdő kérdése az ideák országába helyezve. Mr. Trialt (Fürstenberg Miksa Egon herczeget) a badenbadeni nemzetközi egylet választmányába vette fel. G. Sands, e könnyű terhű jockey, ki 43 kiloval tud lovagolni, engagementet keres. A jótékonyság a sportsinanek körében is terjedni kezd; ujabban mons. Menier abból az alkalomból, hogy lova, Broule Toute megnyerte a monacoi nagy dijat, 1000 frankot ajándékozott Nizza szegényeinek. Sport a színpadon. Szokatlan nagy plakátok hir­detik napok óta Milanóban, Manzotti, az Excelsior irója, Sport czimü balleljének legközelebbi bemuta­tóját. A Sport kilencz képből alakul. Mindjárt a kez­detben két növel ismerkedünk meg, a kik igen nagy kedvelői a sportnak és az ezzel járó kalandoknak s mind a ketten egy férfiúba szerelmesek, a ki világ­járó ember létére a divatos sport minden nemével megismertet bennünket. Tehát az első képben a két nö hegymászás közben találkozik valahol az Alpese­ken. A második képben Kanadában vagyunk, hol Montreal városában fényes jelmez-ünnepélyt rendez­nek a jégen. A kép egy grand ballabilevel végződik «a jég és a hó apotheozisa.» A harmadik kép Párisba viszi a nézőt a grand prix pesageába. Ide ékelte bele a szerző a hires passo a due tánczot, a mit a sports- man a szerelmes nők egyikével lejt, a ki minden­áron el akarja csábítani a férfit. É rövid jelenet után következik — a negyedik kép — a verseny. Valósá­gos lóverseny ez, mely a kozmopolita nézőközönség által rögtönzött bacchanafiával végződik: pezsgö­táncz jdanza dello Champagne). Az általános táncz közepette a darab két hősnője provokálja egymást. A nők egy parkba mennek (ötödik kép) s ott pár­bajt vivnak. Színváltozás. A néző elé tárul Velencze (hatodik kép) egy regatta-ünnepélylyel, nagy féreique napja ez a fantasztikus városnak. A hetedik kép egy szarvasvadászat amazonokkal. A nagy finale­jelenet előtt egy rövid (nyolczadik) kép van. melyet a czéllövészetre szánt a szerző. Ezt követi az utolsó, a legnagyobb, a legpompásabb kép a sportfelvonu­lás, a melyben legalább is ötszáz szereplő vesz részt F. Józsefnek Budapesten. Ön azt hiszi, hogy annak az intézkedésnek életbeléptetése, hogy a tota­lisateuron a budapesti versenytéren is 3 hely fizet­tessék. ha legalább 7 ló indul, — a turflátogató nagy közönséget legalább is boldoggá tenné. Mi nem vagyunk ezen a nézeten s igy sajnáljuk, hogy már meggyőződésünknél fogva sem vagyunk abban a helyzetben, hogy óhajának propogandát csináljunk. A három hely fizetésének minden apró versenyben csakugyan nincs értelme, s ama futamokban, a hol 3-dik dij nincs kitűzve, egyenesen helytelen. Hely­telen már csak azért is, mert gyakran egészen a véletlenre van bizva, hogy a felpullolt vert mezőnyből melyik ló botlik be épen harmadiknak. Egyébiránt ön nagyon téved, ha abban a nézetben van, hogy a helyrefogadások általában véve az okszerű foga­dónak csakugyan előnyére szolgálnak. A helyrefoga­dás következetes üzése bizonyos — bár lassú — veszteséggel jár, s bizony nehéz aztán azt a veszte­séget behozni, ha párszor egymásután a helyrefoga­dást elvesztette. Egyébiránt egy esetet beszélünk el e helyütt önnek, hogy miképen vált be a helyre­fógadás egy «fényesen sikerült» esetben. 1895-ben a Fenék-verseny lefulása után a bécsi versenytéren mérhetetlen örömmel kiáltja valaki egy ismerősé­nek : «Százados ur, százados ur, ily fényesen sike­rült helyrefogadást még soha életemben nem tettem, mint most. Képzeld csak, három lovat tettem meg helyre 25—25 frttal, Margitot, Turult és Dornröschent, s mind a három be jött helyre. Ez igazán nagysze­rűen sikerült!» S mi volt az eredmény? Az az ur kapott 32-j-50-f35 vagyis összesen 117 frtot, és koczkáztatott 75 frtot, marad tehát eme «fényesen sikerült» esetben 42 frt tiszta nyeresége. Lássa, ilyenek a sikerült helyrefogadások ! Hát mikor nem sikerülnek ily fényesen ? Az utolsó perczben érkezett: Meghívó az «aradi versenyegylet» 1897. február 7-én d. e. 11 órakor Aradon a jószág igazgatóság tanácstermében tartandó közgyű­lésére. A közgyűlés tárgyai: 1. Jelentés az egylet 1896. évi működéséről. 2. Az 1896. évi számadások bemutatása, a titkárnak a felmentvény megadása. 3. 15 tagu választ­mány megválasztása. 4. Alapszabályok módo­sítása. 5. 1897. évi költségvetés tárgyalása. 6. Indítványok. Miután a közgyűlésen az egy­letet érdeklő igen fontos dolgok fognak tár­gyallatni, kérjük a tagok szives megjelenését. Arad, 1897. január hó 25-én. A választmány nevében Végh Aurél, egyl. alelnök. Szerkesztői posta D. Zs. Budapest. Tévedni méltóztatik ; a Przedswit Handicapbe sem Tokiot, sem Ganachet nem lehet benevezni, abból az egyszerű okból, mert a proposi­tiúkban világosan ki van mondva: «oly ló, mely 200000 koronánál többet nyeri, ki van zárva.» P. L. urnák Kecskeméti-utcza. Ön téved. Lehet ugyan, hogy K. R. grófnak speciális okai lehettek arra, hogy az igazg. tagságról lemondjon, de a mi bécsi informatiónk szerint, ezek közt nem szerepelt egy oly, magában véve jelentéktelen dolog, mint a minő az. hogy az 1897-töl kezdve az osztrák Kan­czadijat előbb futják mint a Derbyt. A Derbyt csak azért tűzték ki későbbre, mert több versenynapon át együtt akarják tartani a társaságot, mely a Derby után rögtön el szokott széledni. Hunnia. Adams most második éve nős. William­son — tudtunkkal — még nőtlen. Dr. F A. Buda. A milanói Nagy dijat az idén május 23-án futják. Ha Tokio lemegy, talán lehet győzelmére fogadni a bécsi bookmakereknél. I Kiadótulajdonos és főszerkesztő : SÁRKÁNY JÁNOS FERENC Z. Felelős szerkesztő : FERDINAND Y BÉLA. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL : Belváros, Ferencziek bazárja, IV. lépcső I-ső emelet. Ah Ah vU. Ah Ah Ah Ah Ah Ah Ah Ah Ah Tv "TV Tv Tv Tv Tv Tf Tf Tf Tv Tf Tf Tv Tf #1 ~l* cs. és é^szEijész. Budapest, Váczi-utcza 25. szám. W\ Ajánlja saját készítményét aranyban, ezüstben és drágakövekben. Különlegességek: phantasietárgyak, verseny- és vadász-dijak saját mintá­zatonkint. VV TT VV "7V "TV FF KF TT TP IB 4 1 0 0 0000000000000000000000000000 08 o Scháffer János rérfi-sxabó. BUDAPEST. IV., ker., Kecskeméti-utcza 1. Készít saját műhelyében angol sza­bású utczai- és Salon-öltönyöket mindennemű. Öport-Costume és breecheseket, magyar Gála és ma­gyar és angol liberia-öltönyöket. ee»uooaoooeoooooooooooooQcooaooi

Next

/
Thumbnails
Contents