Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897

1897-09-04 / 67. szám

1897. szeptember 4. VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. 469 nagy lóvá fejlődhető crack veheti fel a küz­delmet. Tokio már nincs a mezőnyben és igy egyik résztvevő határozott fölényéről sem lehet majd szó, legkevésbbé akkor, ha 4-8 és 46 kgos háromévesek fognak futni. A Szt. István-dij nagy sportériéke biztosítva van minden időkre, mig e verseny fenn áll és mig abban a legjobb lovak találkoznak a leg­különbözőbb sulyok alatt. * * * Maikönig törlése a bécsi CriteriumL ól, melyet szerdán futnak le, meglehetős szenzácziót kel­tett (más helyen közöljük a versenyben állva maradt lovak neveit), de ennek oka való­szinüleg csak az, hogy ö is megszerezte magá­nak Baden-Badenben a köhögést és igy, azóta erösebb munkát nem végezhetvén, most nem áll képességének tetőfokán, egy ujabb levere­tésnek pedig istállója nem akarja kitenni. Kár hogy nem fut, mert a 19 á Iva maradt ló között csak ö és Busserl indultak volna 6 kg. pönalilássah de ez utóbbi sem fut és igy egyiküknek sincs alkalmuk bebizonyítani igazi fölényüket kortársaikkal szemben vagyis valódi klasszisukat. Már most bármelyik ló győz majd és bárhogyan győz, mégis nem lesz lehetséges teljes határozottsággal n.egállapi tani, jobb-e mint Maikőnig és Busserl és igy a legjobb kétévest még továbbra is csak kutatni fogjuk. * * * Baden-Baden nemzetközi meelingje az idén nem érte el azt a fényes sikert, melyet meg­érdemel és melyet az elözö években mindig el is ért. Oka ennek több rendbeli körül­mény szerencsétlen összetalálkozása, mint pld. Hohenlohe hg. halála, melynek folytán kitünö lovak maradtak távol a versenyek­től, továbbá a köhögési epidemia, mely alig egy pár istállót kiméit meg. Igy azután nem alakultak nagy mezőnyök, nem igen futottak első klasszisu .lovak, dó nem is jutottak keresethez a külföldi istállók. Az utóbbi években mi és Francziaország hoztunk haza szép összegeket Baden-Badenból, az idén pe­dig összesen csak 7200 márkát nyertünk, Franciaország pedig 500 márkát; aránylag még legjobban járt Olaszország 16 850 már­kával. Ezzel szemben majdnem igazságtalan­ságnak lünik fel, hogy a vendéglátó Német­ország lovai nem kevesebb mint 377.340 márkát nyertek össze, a helyett, hogy ennek egy jó részét udvariasan vendégeiknek en­gedték volna át. Talán a propositiókban kel­lene változtatni, hogy a vendéglovaknak több győzelmi -kilátásaik. legyenek ? Azt hisszük, nem. Hanem menjünk jobb lovakkal Baden­Badenbe és ne indítsunk egy 63 kgos Gom­bát egy 2200 méteres versenyben, melyben alig van keresni valója, a Leonidásokal pe­dig hagyjuk itthon. Bánat jelentés. Bécsi versenyek 1897. Szeptemberi meeting. Harmadik nap. szerda sznptember 8-án III. Wiener Criterium. 30.000 kor. a győztesnek, 3000 kor. a 2-iknak. 1000 kor. a 3-iknak. 2évesek­nek 1200 m. (94 aláirás.) Állva maradtak : Doria 54 Ano 54 Mindig 54 Herkomer 54 Szózat 54 President 5 t Virgoncz 52} Ex offo 54 Busserl 58} Toll 54 Tick-Tack 52} Nyilvány 52} Doge 54 Virginie 52} Cousine 52} Longchamps 52} Badacsony 54 Eigenllich 54 Pressburg 54 Októberi-meeting. Ötödik nap csütörtök október 21-én. V. Preis vom Kahlenberg. Gátverseny. 60.000 kor. 3200 m. (72 aláirás.) Állva maradtak: 5é Margit 4é Gyöngyös 3é Maréchal id Turul 3é Haz.i 4é Fragonard 4é Fatalist 5é Ambrosia öé Vedero 4é Coulisse 4é Joschko id Suliman 3é Rache 4é Meridian 3é Wratislaff 3é Zofe 3é Gravensteiner óé Terebes 3é Szolgabíró 4é Grössenwahn 6é Ignácz 4é Eremit 3é Destillateur 3é Tömörd Statisztika a inai napig bezárólag. 1) Istállótulajdonosok : Dreher A. 245995 br. Springer G. 2227J5 Geist G. 136310 br. Üchtritz Zs. 121535 gr. Batthyány E. 115120 Péchy A. 100358 br. Oppenheim E. 100000 dr. Russo E. 78425 Lebaudy R. 70370 Tränkel A. száz. 68735 Szemere M. Krausz L. Wahrmann R. Simon F. Baltazzi A. lov. Wiener Welten 55040 br. Rothschild N. 55115 Faddy őrnagy Igali ménes hg. Auersperg­Esterházy Schindler L. Egyedi A. gr. Andrássy— Sztáray Mr. Silton Ottó föherczeg Mr. Dorryt Mr. Gold gr. Henckel A. gr. Wenckheim D. 23865 gr. Forgách J. 33630 br. Schossberg rN.32215 Lov. Lederer S. 32110 Capt. Gaston 31953 gr. Festetics T. 31770 Mr. Rosé 29395 63325 60230 59805 59130 56010 54000 53305 50310 46325 45285 42055 38850 37655 37790 34890 34820 gr. Kinsky Zd. 27490 Angerni ménes 26780 br. Königswarter H.26720 Jankovich-B. Gy. 25543 Janota-Bzowski Rohonczy G. Blaskovich E. Waclawiczek száz. Mr. C. Wood Nézsai ménes Mr. Lewis Fibich hdn. Mr. Lincoln Capt. George Mr. Newmarket br. Harkányi J. Jankovich M. Miklósfalvi ménes 11980 gr. Hadik-B. E. 11393 br. Dilfurth M. 10370 Mr. Redgrey 1C030 Szászbereki ménes 9470 Hoffmann L. gr. Hunyady I. Ferdinándy B. gr. Esterházy M. gr. Sternberg A. Heidmann R. fhdn. br. Harkányi A. gr. Schönborn F. hg. Pálffy M. gr. Tarnowski J. Chernel Gy. gr. Esterházy B. gr. Degenfeld I. gr. Esterházy L. 21615 20570 19850 19405 18863 18016 17575 15155 14778 14430 14460 13100 12745 8090 7580 7430 7350 7276 7240 6715 6390 6260 5860 5785 5750 5440 5260 2) Nyertes lovak : gg: Egyenruhák!^ Weiner és ßrünbauni cs. és kir. ás portugál kir. udvari szabók, Ö cs. és kir. Fensége József Áposton föherczeg kamarai szállítói Budapest., Váczi-ufcza ll. sz. Civil üzleteikben: Deák-tér 1. sz. Károly-körut 2. sz. (félem.) Breeches; vadászó öltöny. Díszmagyar. nyert nyert kor. kor. 3é Saphir 100000 3é Szentenczia 23500 4é Ganache 96860 3é Brumaw 21655 2é Busserl 80000 3é Souvenir 21000 5é Tokio 71230 4é King Amphion 19680 2é Mai könig 54000 2é Pavolin 19413 2é Wasa 54000 4é Bátor 18395 4é Fatalist 54000 6é Fenegyerek 18080 3é Peterzell 54000 4é Belle minette 17700 2é Jeu de barre 52110 4é Gavarni 17610 3é Debutante 50000 4é Czigánylegény 17270 3é L'Astro 44950 3é Ordur 16920 3é Inaska 42900 5é Gogerl 16550 3é Szolgabíró 42460 4é Kominek 15040 2é Tick Tack 41660 3é Jason 14840 3é Per pedes 39840 4é Madonna 14145 3é Kópé 36000 2é Nur Neune 13900 3é Sebaj 32040 4é Joschko 13780 3é Wette nicht 31650 4é Vedero 13780 5é Angostura 31090 4é Hirnök 13430 3é Statesman 25600 4é Brigand 13170 3§ Bogdány 25450 4é Aequator 13100 3é Vigarda 25238 4é Noisette 12725 4é Maritta 24670 4é Mont Rose 12710 nyert nyert kor. kor. 2é Longchamps 12670 3é Szittya 7830 5é Pylades 12620 3é Rosario 7820 5é Pitt 12550 2é Virgoncz 7510 4é Ingraban 12460 4é Cseko 7495 4é Marquis 12290 3é Mirko 7470 2é Nirwana 12000 4é Gyöngyös 74" 0 2é Nyilvány 11623 4é Aviso 11. 7345 3é Aga 11590 4é Tarara-boom­4é Pardon 11350 de-ay 7240 3é Katinka 11320 2é Cereal 6960 3é Stuwer 11210 4é Blitz 6950 5é Álmos 11120 3é Pas de chance 6935 2é Csipke 11021 2é Menyecske 6900 3é Margot 10850 2é Bébé 6895 id Turul 10760 3é Helyes 68'0 öé Nono 10555 3é Borura derű 6650 4é Ruabn 10545 4é Clarion 6620 5é Margit 10530 2é Vivó 6610 5é Jnvalid 10470 3é Pauvret 6600 4é Rajna 10140 4é Piros 6450 4é Benoiton 10000 4é Rémes 11. 6420 4á Jap 9780 3é Pagat 6370 4é Musst 9800 3é Dogma 6305 3é Gála 9530 4é Jablunka 6225 2é Vigécz 9380 4é Bob 6.10 5é Bohócz 9340 3é Sehr möglich 6110 3é Harry 9150 2é Komámasszony 6110 3é Lesibetyár 9140 4é Bentinck 6000 2é Ladrone 8970 3é Maréchal 5930 3é Rose of Kildare 8860 3é Spero 5728 3é Rache 8780 4é Mester 5728 2é Frau Hartman 8620 4é Gehst vira 5650 3é Marilla 8480 4é Legény 6640 3é Zsoldos 8473 3é Bálványom 5600 2é Wienerwald 8140 5é Madelaine 5590 4é Eremit 8410 4é Koppány 5470 3é Termidor 8410 3é Kelet 5360 3é Ginger 8290 3é Irrthum 5310 3é Hajadon 8280 2é Spinster 5300 3é Gloster Belle 8180 4é Vigszinház 5260 4é Alexander 8150­3é Generalstäbler 5110 2é Véletlen 8030 3é Hableány 5070 2é Milleflower 8000 3é Rabenvater 5000 3é Furfang 7910 2é Gagerl 5000 2é Lulu 7900 Urlovasaink. lov. I 11 Kreutzbruck Zd. fhdn 103 58 15 Fibich J. hdn. 61 21 7 Hg. Taxis M. 74 19 . 19 Mr. Brook 68 . 19 14 Gr. Pejacsevich A. ir.p 0 38 12 21 Szemere fhdn 53 6 12 Koller E. fhdn 27 6 10 Lg. Ostasewski St. 12 6 3 Waczlawiczek R. száz. 27 4 9 Calm 0. száz. 17 3 2 Gr. Spannochy L. 28 3 8 Horthy Szabolcs 28 3 4 Gr. Poninski M. 6 3 2 Horlhy István száz 25 2 9 Zborc-wicz L. fhdn. S 2 2 Schindler L. 3 2 1 3) Jockeyk. 1) Sikverseny: lov. I It G. Hyams — 182 47 53 R. Adams ­170 47 23 S. Bulford ... — .. 144 35 20 R. Cleminson 164 27 37 F. Sharpe 113 zO 16 H. Wilton ­87 17 12 H. Barker ... ... .. 99 16 22 F. Peake .. 88 16 17 H. Ibbett ... ... .. 151 14 29 F. Pratt .. 89 12 14 J. Gilchrist 90 12 8 H. Grimshaw 54 11 ti Fros P - .. 47 11 6 Poole .. 49 10 6 F. Hesp... 69 8 11 H. Marsh ... ... .. 59 8 5 G. Sands ... 49 6 8 C. Prudames ... .. 69 5 6 F. Slack .. ­. ... 35 5 4 2) Zászlók l őzt: lov. H. Wheeler ... 52 H. Barker 36 E. Geoghegan ... ... . ... -57 A. Madden... 34 J. May 40 J. Boorer 33 F. Hesp 23 G. Williamson .. ... 12 Prinlen 14 U. Rosack 24 Kovács G. Siller ... Kapousek ... G. Bliss J. Shejbal ... i G. Zenicek... 9 26 10 15 7 3 I 16 .13 10 9 9 ii 13 11 19 7 11 6 6 1 1 4 1 5 4 4 2

Next

/
Thumbnails
Contents