Vadász- és Versenylap 41. évfolyam, 1897
1897-05-10 / 30. szám
220 VADÁSZ- ÉS VERSENY-LAP. Itth7 május 10. böztetni. Busserl, Nur Neune, Kárpát voltak a frontban láthatók, a többiek egy csomóban. A befutón Kárpátnak volt kis előnye Busserl előtt; kívülről Nyilván, Spinster. Nur Neune, tüntak fel. A forintos tribün elején Kárpát verve volt s Busserl állt határozottan á frontba követve Nur Neune által; a távnál a csomóból Longchamps, majd óriási rüshsel Tick-Tack jöttek ki, s a köztük kifejlődött heves küzdelem eredménye holtverseny lett Busserl és Tick-Tack közt; Longchamps harmadiknak ért be Kárpát és Nur Neune előtt. A Nyeretlenek versenyében Frau Hartmann elugorván a vezetéssel, 2—3 hoszszal volt a többi előtt s igy is ért elsőnek a czélhoz a távnál felnyomuló Forgószél előtt, mely után erös küzdelem árán Rege lett harmadik Honfi előtt. A Welter Handicapben Szittya starttól a czélig bevezetett, s igen könnyű diadalt szerzett Gyúrjad fölött, mely után Splügen következett. Az Eladó-versenyben a befutóig Fortély volt a frontban, hol Szeszély II. ment előre s könnyen nyert ellene; Stréber harmadik lett. Kilátások a budapesti versenyek hatodik napjára. A budapesti versenyek hatodik napjának „programmja érdekes versenyszámokat tüntet fel, melyek közül a 10.000 koronás Államdij képezi a nap legjelentékenyebb futamát. Ebben egy Derby-crack ; Tip-Top fog az idén először bemutatkozni a nyilvánosság előtt s ugy látszik, hogy feladatát minden valószínűség sz rint sikerrel fogja megoldani, mert a társaságban Bátort és Toreadort kivéve, jobb osztályú lovak nem igen vannak. Hogy e két idősebb ló közül melyik komolyabb ellenfél, azt kissé nehéz eldönteni, — Toreador jobb klasszis volna, de 7 kiloval többet kell vinnie mint Bátornak s minthogy Toreador az Asszonyságok dijában sem mutatta legjobb formáját, azt hisszük, hogy Tip-Topra leginkább Bátor lehet veszélyes. A megnyitó számot képező Eladó versenylen a most Sehr möglichre keresztelt Mecca képviseli a legjobb klasszist. De Zsoldos, Entrefilet és Mentő is számot tevő ellenfelek lesznek. A Wenckheim Emlékversenyben sok jó ló van együtt, de nagyon nehéz a starter-lisztát összeállítani. Scarcity, Driver biztos indulóknak vannak jelezve, de ha Destillateur itt jönne pályára könnyen elviheti előlük a dijat. A Szt. GellértHandicap igen nehéz verseny. Inkább hisszük az idösbeket elöl, melyek közül Vigszinház, Ignácz tetszenek legjobban. Meglepetést Termidor okozhat. A Tattersall-dijban Komámasszony és Valaki közé teszszük a dij kimenetelét. Az I. oszt: Eladóversenyben Csengő és Mia Teresina bírnak igen jó esélylyel, mig a zárszámot képező Kétéves nyeretlenek versenyében Vigéc talán kiköszörülheti a múltkor nyert csorbát, — mellette Crampon és Deseö érdemelnek figyelmet. Legelegánsabb kivitelű egyenruhákat készítenek Weiiwr és Grünbaum cs. és kir. és portugál kir. udvari szabók, 0 cs. és kir. Fensége József Ágoston főherczeg kamarai szállítói Budapest, Váczi-utcza 27. sz. Ugyanott egyéves önkéntesek ingyen és bérmentve kapnak olyan árjegyzéket, mely az összes katonai jelentések, utasítások és folyamodvány mintákat tartalmazza. Díszmagyar ruhák és utczai öltözetek valódi angol szövetekből külön osztályunkban Deák-tér 1. szám a. készíttetnek. Programm. Budapesti versenyek 1897. Tavaszi meeting. Hatodik nap. Kedd, május 11. I. Eladó-verseny. 2000 Kor. 1600 méter. (13 aláirás.) 1. Gr. Andrássy T. 3é p h Sulla 2000 kor. (7 e.) 49 2. Capt Gaston 3é p m Hegyalja 6000 kor. (3} e.) 54 3. Geist G. ur 3é p k Entrefilet 2000 kor. (7 e.) 49 4. Gr. Hunyady I. 3é sga k Jealousy 2000 kor. (7 e.) 49 5. Jankovich B Gy. ur 5é sga m Paraszt 2000 kor. (7 e.) 61 6. Mr. Lincoln 3é sga h Springinsfeld 2000 kor. (7 e.) 49 7. Péchy A. ur 3é p m Zsoldos 6000 kor. (3} e.) 54 8. Mr. Redgrey 3é sga m Jt/eHfó'6000 kor. (3} e.) 54 9. Rohonczy G. ur 4é sga k Lapály 10.000 kor. 65 10. Br. Schossberger N. 3é p k Helyes 6000 kor. (3} e.) 52} 11. Mr. Silton 5é sga h Anaklet 2000 kor. (7 e.) 59} 12. Wahrmann R. ur 3é stp m Haslinger 2000 kor. (7 e.) 50} 13. Ugyanaz 3é sga m Sehr möglich 6000 kor. (2} e.) ' 54 Tip: Wahrmann ist. — Mentő. II. Br. Wenckheim Béla emlékverseny. 5000 kor. 1600 m. (42 aláirás.) 1. Gr. Andrássy T. 3é p m Galaor—Fifi (2} e.) 49 2. (3) Gr. Batthyány E. 6é sga m Almos 62, 3. (2) Ugyanaz 3é p k Margot 50 4. Gr. Degenfeld I. 4é p k Fitnsss 59 5. (6, 7, 8) Dreher A. ur 4é sga m Biitz 60} 6. (6, 7, 8) Ugyanaz 4é p m Gugerl. 60} 7. (5, 7, 8) Ugyanaz 3é p m Brumaw (2} e.) 49 8. (5, 6, 8) Ugyanaz 3é p m lip-Top (7 t.) 58} 9. Gr. Festetics T. 3é sga m Souvenir (2 e.) 49 10. Capt. George 3é p k Rose of Kildare (2} e ) 47} 11. (12) Gr. Hunyady I. 3é sga m Driver 51} 12. (11) Ugyanaz 3é sga k Jealousy (2} e.) 47} 13. (14) Gr. Kinsky Zd. 4é sga m Pietro 60} 14. (13) Ugyanaz 3é stp k Creme (2} e.) 47} 15. Péchy A. ur 3é p m Destillateur (7 t.) 58} 16. (17, 18. 19) Br. Springer G. 3é sga m Inaska (7 t.) 58} 17. (16. 18, 19) Ugyanaz 3é p m Or-dur 51} 18. (16, 17, 19) Ugyanaz 3é p k Per pedes (5 t.) 55 19. (16, 17, 18) Ugyanaz 3é sga k Scarcity (5 t.) 55 20. Szemere M. ur 3é sga m Perdiccas (2} e.) 49 21. Tränkel A. száz. 3é p m Blue Bull 51} 22. (231 Br. Üchtritz Zs. 3é p m Harr (5 t.) 56} 23. (22) Ugyanaz 3é sga k Rózi 50 24. (25, 26, 27) Wahrmann R. ur 3é p m Enchanteur (2} e.) 49 25. (24, 26, 27) Ugyanaz 3é sga m Sehr möglich 51} 26. (24, 25, 27) Ugyanaz 3é p m Ronacher 7 t.) 58} 27. (24. 25, 26) Ugyanaz 3é stp k Lescaut 50 Tip : Scarcity — Driver. ill. Államdij. 10.000 kor. 2400 méter. (8 aláirás). 1. Gr. Batthyány E. 3é p k Margot (2} e.) 46} 2. (3) Dreher A. ur 3é p m Tip-Top (2} e., 5 t.) 53 3. (2) Ugyanaz 3é sga k Dogma (2} e.)I 46} 4. Géist G. ur 3é p m Szolgabíró 50} 5. Lebaudy R. ur 5é sea m Toreador (2} t.) 65 6. Péchy Á. ur 3é p m Ginger 50} 7. Mr. Rose 4é sga m Bátor (2} e.) 58 8. Br. Springer G. 3é p m Vigarda (2} e.) 48 Tip: Tip-Top — Bátor. IV. Szt.-Gellért Handicap. 6000 kor. 1400 méter. (24 aláirás.) 1. (10) Gr. Batthyány E. 6é sga in Almos 67 2. Br. Üchtritz Zs. 6é p m Ignácz 65} 3. Angern ménes 5é p k Margit 63 4. Jankovich B. Gy. 4é p k Gyöngyös 60 5. Szemere M. ur 4é stp m Aeguator 59} 6. Br. Harkányi J. 4é sga m Eremit 58} 7. Péchy A. ur 5é stp h Vigszinház 54} 8. Wahrmann R. 3é p m Ronacher 53} 9. Mr. Dorryt 3é pim Wette nicht 51} 10. (1) Gr. Batthyány E.C3é p k Margot 48 11. Capt. Gaston 3é stp m Termidor 42} 12. Geist G. ur 3é sga k Tréfa 42 13. Dreher A. ur 3é p k Gehst vira 39 Tip : Ignácz — Vigszinház. V. Tattersall dij 3000 kor. 1000 méter, (kétévesek) (5 aláirás.) ; 1. (2) Krausz L. ur p m Deseö (2} e.) 53} £2. (l) UgyaDaz stp k Mia Teresina (2} e.) 52 3' Br. Königswarier H. stp k Komámasszony 54} 4. Szemere M. ur p m Valaki (2} e.) 53} 5. Br. Üchtritz Zs. p m Vigéc (2} e.) 53} Tip • Komámasszony — Valaki. VI. 1-sö oszt. Eladó verseny 4000 k. 1000 m. (2é) (9 aláirás.) £1. Gr. Andrássy T. sga k Csengő 16000 k. (7 e.) 51} 2. Blaskovich E. ur p m Honfi 12000 k. (9 e.) 51 3. Chernel Gy. ur p k Csecse 12000 k. (9 e.) 49} 4. Gr. Esterházi M. p m Moring 12000 k. (9 e.) 51 c 5. Gr. Hadik B. E. p m Vivő 30000 k. 60 6. Krausz L. ur stp k Mia Teresina 16000 k. (7 e.) 51} [7. Nézsai ménes p k Szeszély II. 12000 k. (9 e.) 49} ^8. Br. Schossberger N. p k Rege 12000 k. (9 e.) 49} 9. Szászbereki ménes sga k Thessa 12000 k. (9 e.) 49} Tip: Csengő — Mia Teresina. VII. Kétéves nyeretlenek versenye 3000 kor. 1000 m. (9 aláirás.) 1. Blaskovits E. ur p k Virgonez 541 2. Gr. Festetics T. stp m Cramjjon 56 3. Gr. Forgách I. p k Kisasszony 54} 4. Gr. Hunyady I. p m Delight 56 5. Krausz L. ur p m Deseö 56 6. Mr. Lewis p k Oriflame 54} 7. Gr. Teleki I. p m Gohér 56 8. Tränkel A. száz. stp m luri-Tari 56 9. Br. Üchtritz Zs. p m Vigéc 56 Tip: Vigéc — Deseö. íISportkedvelők figyelmébe!! „Budapest" kávéház Andrássy-nt 27. szám alatt, szemben az operával. Gyülhelye a sportkedvelő közönségnek. A bécsi versenyek ideje alatt minden futam eredményéről telefon-tudósítás. Összes bel- s külföldi sportlapok! Minden este: BANDA MARCZI és FIAI zenekara! árverési hirdetmény. Br. Dewitz Ottó versenyistállója, mely áll a következő telivérekböl: 1. Dazzle, apja Prince Rudolph, anyja Display 3éves (gr. Festetich Tassilo-féle) kancza. 2. Flóri, apja Morgon, anyja Flytrap 4éves kancza. 3. St.-Vertugarde, apja St.-Gatien, anyja Violine 5éves mén. 4. Carneval vadászló és gödi angol telivér pointer-kennelje (kész ebek és kölyök-kutyák) május hó 14-én, pénteken délután 3 órakor a Tattersall (külső Kerepesi-ut 18. sz.) helyiségeiben elárvereztetik. Péczel János, s. k., kir. birós. végrehajtó. &#•»«&:M m%l részvénytársaság Budapest, Andrássy-ut 30, Elvállalja jótállás mellett legolcsóbban magtárak, istállók, folyosók, konyhák, kapu-aljak, terraszok. járdák, templomok stb. aszfalttal burkolását, valamint nedves lakások, pinczék stb. gyökeres szárazzá tételét. Anyag utasítással, valamint árjegyzék, költségvetés készséggel küldetik. Csikó árverés. Május 28-án, pénteken Cseklyészen a tallósi ménesből a gr. Esterházy által nevelt telivér-csikók árverésre kerülnek készpénz fizetés mellett. 1. Pej mén Dunure — Content (Bakó, Contra anya) Childerictöl. 2. Pej mén Fenék—Donzelle Doncastertöl. 3. Pej mén Beauminet— Frances, Petrarchtól. 4. Pej mén Ercildoune—Grille(Fifi, Gri-Gri, Granderra, Vertinguette, Rosario anyja, Lanerettöl.) 5. Pej mén Beauminet— Hannah (Ito anyja) Hastingstöl. 6. Sötétpej mén Panzerschiff—Lady Anglesey (Van Dyck anyja) Beaudeserttöl. 7. Pej mén Dunure—Mahonel (Mont Rose anyja) Dutch Skatertöl. 8. Pej kancza Panzerschiff—Peccavi (Büsserin anyja) Petertöl. 9. Pej kancza Ercildoune—Teddrá Trapézétől.